20.Lishma [Az Ő Nevéért]

Hallottam 1945-ben

Lishmával kapcsolatban [az Ő Nevéért]. Annak érdekében, hogy valaki megszerezze a Lishmát, szüksége van egy felülről jövő ébredésre, mivel ez egy felülről jövő ragyogás, és ezt az emberi elme nem értheti meg. Csak aki megízlelte, az tudja. Erről mondják: "Ízleld meg és lásd, hogy az Úr jó".

Ezért a Mennyei Királyság terhének vállalásakor az embernek szüksége van arra, hogy tökéletes teljességben legyen, vagyis teljes adakozásban, és ne szerezzen meg. És amikor az ember látja, hogy a szervei nem értenek egyet ezzel a nézőponttal, nincs más választása, mint az ima - kiönteni a szívét a Teremtőnek, hogy segítsen neki rávenni a testét, hogy beleegyezzen a Teremtőért való szolgálat vállalásába.

Ne kérdezzétek, hogy ha a Lishma [az Ő nevéért] egy felülről való ajándék, akkor minek az ember összes küzdése és erőfeszítése, minden orvoslás és korrekció, amit a Lishma elérése érdekében tesz, ha az a Teremtőtől függ? Bölcseink azt mondták erről: " Te sem tudsz szabadulni tőle". Az embernek alulról kell megadnia az ébredést, és ez tekinthatő  "imának" És az ima csak akkor lehet teljes, ha az ember előbb megtudja, hogy ima nélkül nem megy. 

Nem lehet azonban igazi az ima, ha valaki nem tudja, hogy ima nélkül lehetetlen elérni [a kívánt dolgot]. Ezért azok a cselekedetek és gyógymódok, amelyeket a Lishma megszerzése érdekében tesz, korrigált Kelimeket [edényeket] hoznak létre benne, amelyekben az ember meg akarja szerezni a Lishmát. És akkor a cselekedetei már teljes imához vihetik őt, miután látta, hogy enélkül semmilyen cselekedete sem segített rajta. Csak ekkor tud valóban őszinte imát emelni a szíve legmélyéről, és akkor a Teremtő meghallgatja az imáját, és megajándékozza őt a Lishmával.

Azt is tudnunk kell, hogy a Lishma megszerzésével az ember a halálba taszítja a gonosz hajlamot. Azt a gonosz hajlamot, amit úgy hívnak, hogy "saját hasznunkra kapni". Az adakozás vágyának megszerzésével az ember lenullázza az önszeretetet.  A halálba vetés azt jelenti, hogy az ember többé nem használja a saját magának való megszerzés edényeit. És mivel azok már funkciójukat vesztették, halottnak tekintjük őket.

És ha az ember számot vet önmagával, hogy mit kap a naponta végzett  munkájáért, rájön, hogy nem is olyan nehéz magát a Teremtőnek alávetni, két okból: Akár akarja, akár nem, az embernek mindenképpen meg kell erőltetnie magát ebben a világban. Ráadásul ha valaki Lishmában dolgozik, örömöt kap magától a munkától.

Úgy van, ahogy a dubnai Sayer mondta a versről: "Nem hívj engem Jákob, hogy te dolgoztál értem Izrael.". Ez azt jelenti, hogy aki a Teremtő nevéért dolgozik, annak nincs munkája. Ellenkezőleg, az ember a lelkének örömteli emelkedését érezheti. De aki nem a Teremtő nevéért, hanem más célokért dolgozik, az nem panaszkodhat a Teremtőnek, hogy nem ad neki életerőt a munkában, hiszen ő idegen célokért dolgozik. Panaszkodni pedig az embernek csak annak lehet, akinek dolgozik. Erről mondják: „ Olyanokká lészünk, mint amiben bízunk.”

És ne kérdezzétek, miért van az, hogy amikor valaki a Mennyei Királyság terhét vállalja, tehát a Teremtőnek akar adakozni, még egyáltalán nem érzi az  életerőt, ami erre kényszerítené, tehát a Teremtő nem árasztja el azonnal életerővel és élvezetekkel. Miért érzi sokkal inkább azt, hogy ezt kényszerűen, jobb belátása ellenére kell vállalnia, vagyis a teste nem egyezik bele ebbe a szolgaságba. 

Ennek oka az, hogy ez egy hatalmas korrekció. Ha nem így lenne, ha a kapni akarás beleegyezne ebbe a munkába, akkor soha nem lehetne elérni a Lishmát. Akkor inkább mindenki a saját hasznára, a saját vágyai kielégítésére dolgozna. Olyan ez,  ahogy az ősi bölcsesség mondja,  mint amikor maga a tolvaj kiabálja: "Kapjátok el a tolvajt!", és akkor nem lehet megállapítani, ki is az igazi tolvaj, hogy elkapd és visszaszerezd tőle, amit elvett. 

De ha a tolvaj, vagyis a megszerzési vágy nem érzi a Mennyei Királyság terheinek elfogadásával járó munka ízét, akkor a test amilyen mértékben az akarata ellenére is hozzászokik a munkához, abban a mértékben az eszköze is meglesz hozzá, hogy a Teremtőnek szerezzen elégedettséget. Hiszen akkor minden szándéka csak a Teremtő nevéért végzett munka lesz, ahogy írva van: "Akkor az Úrban jutsz gyönyörhöz", vagyis kezdetben, amikor a Teremtő nevéért dolgozott még nem volt a munkában öröme, az kényszer volt a számára.
Most azonban, hogy megszokta, hogy az adakozás érdekében dolgozzon, a Teremtőben való gyönyörködéssel jutalmazzák, az maga ad örömet és életerőt neki. Ezt tekintik úgy, hogy az öröm is kifejezetten a Teremtőt szolgálja.

De ha a tolvaj, vagyis a megszerzési vágy nem érzi a Mennyei Királyság terheinek elfogadásával járó munka ízét, akkor a test amilyen mértékben az akarata ellenére is hozzászokik a munkához, abban a mértékben az eszköze is meglesz hozzá, hogy a Teremtőnek szerezzen elégedettséget. Hiszen akkor minden szándéka csak a Teremtőért végzett munka lesz, ahogy írva van: "Akkor az Úrban jutsz gyönyörhöz", vagyis kezdetben, amikor a Teremtőért dolgozott még nem volt a munkában öröme, az kényszer volt a számára.
Most azonban, hogy megszokta, hogy az adakozás érdekében dolgozzon, a Teremtőben való gyönyörködéssel jutalmazzák, az maga ad örömet és életerőt neki. Ezt tekintik úgy, hogy az öröm is kifejezetten a Teremtőnek szól.