6. Mit jelent a Tóra megtartó ereje, a munkában?

Hallottam 1944-ben

Amikor valaki Tórát tanul, és azt akarja, hogy minden cselekedete az adakozás érdekében történjen, meg kell próbálnia arra irányulni, hogy mindig támasza legyen a Tóra. Ezt a megtartó erőt tápláléknak tekintjük, ami a szeretet, az istenfélelem, az emelkedettség, a felhőtlenség, a jóság és így tovább. Az embernek mindezt a Tórából kell merítenie, azaz a Tórának kell adnia számára ezeket az eléréseket.

Ha azonban valaki Tórát tanul, és nem kapja meg ezeket az eléréseket, az nem tekinthető Tórának, mivel a Tóra kifejezés,  a Tórába öltözött fényre utal, ahogy bölcseink mondták: „Én teremtettem a gonosz hajlamot, a Tórát pedig fűszerként teremtettem”. Ez a benne lévő fényre utal, mivel a benne lévő fény megreformálja az embert.

Azt is tudnunk kell, hogy a Tóra két megkülönböztetésben áll: 1) Tóra, 2) Mitzva [Parancsolat]. Valójában lehetetlen megérteni ezt a két megkülönböztetést, mielőtt az ember elnyeri a Teremtő útján való járást a „Az Úr tanácsa azokkal van, akik félik Őt” által. Ez azért van így, mert amikor valaki a Teremtő palotájába belépésre való felkészülés állapotában van, akkor lehetetlen, hogy megértse az igaz utat.

Lehetséges azonban egy olyan példát mondani, amelyet még a felkészülési időszakban lévő ember is képes valamennyire megérteni. Úgy van, ahogy bölcseink mondták (Sutah 21): „Rabbi Yosef azt mondta: ‘A Mitzva megvéd és megment, amíg gyakorolják. A Tóra megvéd és megment, amikor gyakorolják és akkor is, amikor nem gyakorolják’.

A dolog lényege, hogy a „amikor gyakorolják” arra utal, amikor az embernek van egy kis fénye. Ezt a fényt, amit kapott, csak addig használhatja az ember, amíg a fény még nála van, hiszen most örömmel tölti el a fény, amely felragyog számára. Ezt Mitzvának észleli, ami azt jelenti, hogy még nem jutalmazták meg a Tórával, hanem csak a fényből csalogatja elő a Kedusha [Szentség] életét.

Ez nem így van a Tórával: Ha valaki elér valamilyen utat a munkában, akkor is használhatja az általa elért utat, amikor nem gyakorolja azt, vagyis akkor is, amikor még nincs meg a fény. Ez azért van így, mert csak a beragyogás távozott el tőle, de a munkában elért utat akkor is használhatja, amikor a beragyogás elhagyja.

Mégis, tudnunk kell, hogy amíg gyakoroljuk, a Mitzva nagyobb, mint a Tóra, ahhoz képest, mikor nem gyakoroljuk. Amikor gyakorolják, azt jelenti, hogy most kapja meg az ember a fényt. Ezt nevezik „gyakoroltnak”, amikor az ember megkapja általa a fényt.

Ezért, amíg az embernek megvan a fénye, egy Mitzva fontosabb, mint a Tóra, ahhoz képest amikor nincs meg a fénye,azaz amikor nincs meg a Tóra életereje. Egyrészt a Tóra azért fontos, mert az ember tudja használni azt az utat, amit a Tórában szerzett. Másfelől viszont életerő nélkül van, amit „fénynek” nevezünk. A Mitzva idején az ember mégis kap életerőt, amit „fénynek” neveznek. Ezért ebből a szempontból a Mitzva fontosabb.

Így, amikor valaki életerő nélkül van, „gonosznak” számít, hiszen most nem mondhatja, hogy a Teremtő úgy vezeti a világot, mint „Aki jót cselekszik”. Ezt nevezik „gonosznak”, mivel elítéli a Teremtőjét, mivel most úgy érzi, hogy nincs életereje, és nincs minek örülnie, így hogyan mondhatná, hogy most hálát ad a Teremtőnek, amiért örömet és gyönyört ad neki.

Nem lehet azt mondani, hogy hisz abban, hogy a Teremtő úgy vezeti az Ő irányítását mások fölött, hogy jó és jót cselekszik, mivel a Tóra útját úgy értjük, mint a szerveiben lévő érzést. Ha valaki nem érzi a gyönyört és az örömöt, mit ad neki az, hogy egy másik embernek öröme és boldogsága van?

Ha az ember valóban hitt volna abban, hogy a Gondviselés jónak és jót tevőnek mutatkozik a barátja számára, akkor ennek a hitnek örömet és élvezetet kellett volna okoznia neki abból a hitből, hogy a Teremtő a világot az öröm és az élvezet vezetésével vezeti. Ha nem hoz neki életörömöt és boldogságot, akkor mi haszna van abból, ha azt mondja, hogy a Teremtő valóban a jó és  jót cselekvőként, őrködik a barátja felett?

A legfontosabb az, hogy mit érez az ember a saját testében: jót vagy rosszat érez-e. Az ember csak akkor leli örömét a barátja örömében, ha a barátja hasznát élvezi. Más szavakkal, megtanuljuk, hogy a test érzésénél az okok nem fontosak. Csak az a fontos, ha jól érzi magát. Ebben az állapotban azt mondja, hogy a Teremtő „jó és jót cselekszik”. Ha valaki rosszul érzi magát, nem mondhatja, hogy a Teremtő úgy viselkedik vele, hogy jó és jót cselekvő. Tehát pontosan akkor, ha örül a barátja boldogságának, és ettől jókedvre derül, és örömöt érez, mert a barátja jól érzi magát, akkor mondhatja, hogy a Teremtő jó vezetőként viselkedik.

Ha az embernek nincs öröme, akkor rosszul érzi magát. Így hogyan mondhatja, hogy a Teremtő jó és jót cselekszik? Ezért az az állapot, amikor valakinek nincs életkedve és öröme, már olyan állapot, amikor nincs szeretete a Teremtő iránt, és nincs képessége arra, hogy igazolja Teremtőjét és boldog legyen, ahogyan az helyénvaló és illő annak, akinek megadatott, hogy egy nagy és fontos Királyt szolgáljon.

Általánosságban tudnunk kell, hogy a felső fény a teljes nyugalom állapotában van, és a Szent Nevek egész kiterjesztése az alsóbb szintek által történik. Más szavakkal, minden név, amellyel a felső fény rendelkezik, az alsóbbak eléréséből származik. Ez azt jelenti, hogy a felső fény az ő elérésüknek megfelelően kapta a nevét. Másképpen fogalmazva, az ember a felső fényt aszerint nevezi el, ahogyan eléri, vagyis az érzékelésének megfelelően.

Ha valaki nem érzi, hogy a Teremtő ad neki valamit, milyen nevet adhat a Teremtőnek, ha nem kap tőle semmit? Sokkal inkább, ha valaki hisz a Teremtőben, minden egyes állapotról, amit érez, azt mondja, hogy az a Teremtőtől származik. Abban az állapotban az ember az érzései szerint nevezi el a Teremtőt.

Ha valaki boldognak érzi magát abban az állapotban, amelyben van, azt mondja, hogy a Teremtőt „A Jónak, Aki Jót cselekvő”-nek nevezhető, mivel ezt érzi, hogy jót kap Tőle. Ebben az állapotban az embert Tzadik-nak [צדיק  - Igazlelkűnek] nevezik, mivel Matzdik [מצדיק - Igazolja] Teremtőjét.

Ha valaki rosszul érzi magát abban az állapotban, amelyben van, nem mondhatja, hogy a Teremtő jót küld neki. Ezért abban az állapotban az embert Rasha-nak [gonosznak] nevezzük, mivel ő Marshia [מרשיע - Elítéli] a Teremtőjét.

Azonban nincs olyan, hogy köztes állapot, amikor valaki azt mondja, hogy jót és rosszat is érez az állapotában. Ehelyett az ember vagy boldog, vagy boldogtalan.
However, there is no such thing as in-between, when one says that he feels both good and bad in his state. Instead, one is either happy or unhappy.
Ez az értelme annak, amit bölcseink mondtak (Berachot 61): „A világ nem a teljes gonoszoknak vagy a teljes igazaknak lett teremtve stb.” Nincs ugyanis olyan valóság, ahol az ember egyszerre érez jót és rosszat.

Amikor a bölcseink azt mondják, hogy van köztes állapot, akkor ez azt jelenti, hogy a teremtmények esetében, akiknek van érzékük az időre, azt mondhatjuk, hogy a köztes állapot, két időben, egymás után zajlik le, ahogyan azt is megtanuljuk, hogy felemelkedésekről és zuhanásokról van szó. Ez a két idő: egyszer gonosz, és egyszer igaz. De ugyanakkor, hogy valaki egyszerre érezze magát jónak és rossznak, ilyen nem létezik.

Ebből következik, hogy amikor azt mondták, hogy a Tóra fontosabb, mint egy Mitzva, az pontosan akkor van, amikor nem elkötelezett az ember, vagyis amikor nincs benne életerő. Akkor a Tóra fontosabb, mint egy Mitzva, aminek nincs életereje.

Ez azért van így, mert egy olyan Mitzvából, aminek nincs életereje, nem kaphatunk semmit. De a Tórával az embernek még mindig van útja a munkában abból, amit kapott, amíg a Tórát gyakorolta. Bár az életerő eltávozott, az út megmaradt benne, és tudja használni. Van olyan időszak, amikor a Mitzva fontosabb, mint a Tóra, vagyis amikor a Mitzvában van életerő, a Tórában pedig nincs az ember számára.

Így, amikor nem gyakorolják, vagyis amikor nincs életerő és öröm a munkában, nincs más tanácsa az embernek, csak az ima. Az ima alatt azonban tudnia kell az embernek, hogy gonosz, mert nem érzi a világban létező örömöt és boldogságot, bár számításokat végez arról, hogy elhiggye, hogy a Teremtőtől csak jó adatott.

Mégsem igaz minden gondolat, amit az ember a munka útján érez. A munkában, ha a gondolat cselekvéshez vezet, vagyis érzékeléshez a szervekben, tehát a szervek érzik, hogy a Teremtő jó és jót cselekvő, a szerveknek ebből életerőt és örömöt kell kapniuk. Ha valakinek nincs életereje, mit ér minden számítás, ha most a szervek nem szeretik a Teremtőt, mert Ő bőséggel ruházza fel őket?

Ezért az embernek tudnia kell, hogy ha nincs életereje és öröme a munkában, az annak a jele, hogy gonosz, mert boldogtalan. Minden számítás valótlan, ha nem vezet cselekvéshez, vagyis ahhoz az érzéshez a szervekben, hogy szereti a Teremtőt, mert örömöt és boldogságot ad a teremtményeknek.