3. A spirituális elérés kérdése

Hallottam

Sok különböző szintet és állapotot megkülönböztetünk a világokban. Tudnunk kell, hogy minden, ami a megkülönböztetésről és a fokozatokról szól, arról beszél, hogy a lelkek milyen szintet értek el azt illetően, amit a világoktól megszereznek. Ez a következő szabályt követi: „Amit nem érünk el, azt nem ismerjük név szerint”. Ez azért van így, mert a „név” szó az elérésre utal, hasonlóan ahhoz, aki valamilyen tárgyat megnevez, miután valamit elért vele kapcsolatban, és ez a név az elérésének megfelelő.

Így a spirituális elérés tekintetében a valóság általában három megkülönböztetésre oszlik:
1. Atzmuto [az Ő Lényegisége]
2. Ein Sof [végtelen]
3. A lelkek

1) Atzmutóról nem is szoktunk beszélni, mivel a teremtmények gyökere és helye a teremtés gondolatával kezdődik, ahová a következőképpen épülnek be: „Egy cselekedet célja a megelőző gondolatban van”.

2) Az Ein Sof a teremtés gondolatára vonatkozik, ami „az Ő vágya, hogy jót tegyen a teremtményeivel”. Ezt Ein Sofnak tekintjük, és ez az Atzmuto és a lelkek között létező kapcsolat. Ezt a kapcsolatot úgy érzékeltetjük, mint „a teremtményeknek való örömszerzés vágyát”.

Az Ein Sof a kezdet. Ezt hívják úgy, hogy „ a fény Kli [Edény] nélkül”, de mégis itt van a teremtmények gyökere, vagyis a Teremtő és a teremtmények közötti kapcsolat, amit úgy nevezünk, hogy az Ő vágya, hogy jót tegyen a teremtményeivel”. Ez a vágy az Ein Sof világában kezdődik, és az Assiya világán keresztül terjed ki.

3) A lelkek, akik a megszerzői annak a jónak, amit Ő meg akar cselekedni.

Azért hívják Ein Sofnak, mert ez a kapcsolat az Atzmuto és a lelkek között, amit úgy érzékelünk, mint „az Ő vágyát, hogy jót tegyen a teremtményeivel”. Nem rendelkezünk mással, mint az élvezet utáni vágynak ezen kapcsolatával, és ez az elköteleződés kezdete, és ezt hívják „a fény Kli nélkül” állapotának.

Mégis, ezzel veszi kezdetét a teremtmények gyökere, vagyis a Teremtő és a teremtmények közötti kapcsolat, amelyet úgy hívnak, hogy „az Ő vágya, hogy jót tegyen a teremtményeivel”. Ez a vágy az Ein Sof világában kezdődik, és az Assiya világán keresztül terjed ki.

Ne csodálkozzunk azon, hogy sok különböző állapotot érzékelünk ott. Ez azért van, mert ezek a különbségek potenciálisan vannak jelen. Később, amikor a lelkek megérkeznek, ezek a megkülönböztetések azokban a lelkekben fognak megjelenni, akik  a felső fényeket megkapják, annak megfelelően, amit korrigáltak és elrendeztek. Így a lelkek mindegyiket képesek lesznek befogadni, ki-ki a képességei és minőssége szerint. Ekkor ezek a felismerések ténylegesen meg fognak jelenni. Amíg azonban a lelkek nem érik el a felső fényt, addig ők maguk és önmaguk számára is Atzmutónak tekintendők.

Ezt a kapcsolatot Ein Sofnak nevezzük. Amikor a Teremtőhöz imádkozunk, és kérjük, hogy segítsen nekünk, és adja meg, amit akarunk, akkor az Ein Sof megkülönböztető képességéhez kapcsolódunk. Ott van a teremtmények gyökere, amely örömet és élvezetet akar átadni nekik, amit úgy hívnak, hogy „az Ő vágya, hogy jót tegyen a teremtményeivel”.

Az ima a Teremtőhöz szól, aki teremtett minket, és az Ő neve „az Ő vágya, hogy jót tegyen a teremtményeivel”. Őt Ein Sofnak nevezzük, mert ez a megszorítás előttről beszél. Még a megszorítás után sem történik benne változás, ahogy a fényben sincs változás, és mindig megmarad ennél a névnél.

A nevek megsokszorozódása csak a megszerzőkre vonatkozik. Ezért az első név, amely megjelent, azaz a teremtmények gyökere, az Ein Sof. Ez a név változatlan marad, és az összes megszorítás és a számtalan változás csak a megszerzők tekintetében bontakozik ki, de Ő mindig az első névben ragyog, mely az „Ő vágya, hogy jót tegyen a teremtményeivel” nevet viseli, mindvégig.

Ezért imádkozunk a Teremtőhöz, akit Ein Sofnak nevezünk, aki korlátlanul és szüntelenül ragyog. A befejezés vagy vég, amely később jelenik meg, a megszerzőknek szóló korrekció, annak érdekében, hogy megszerezhessék az Ő fényét.

A felső fény két megkülönböztetésből áll: az elérhetőből és az elértből. Minden, amit a felső fényről mondunk, csak arra vonatkozik, hogy az elérhető hogyan hat az elértre. Azonban önmagában véve, tehát csak az elérő, vagy csak az elért, nem nevezhető Ein Sofnak. Az elérhetőt inkább Atzmutónak nevezzük, az elértet pedig „lelkeknek”, mivel az egy új megkülönböztetés, ami az egésznek a része. Abban az értelemben új, hogy a megszerzés szándéka van beleírva. Ebben az értelemben nevezik a teremtést „hiányból való létezésnek”.

Önmaguk számára minden világot egyetlen egésznek látnak, és az Istenségben nincs változás. Ez a jelentése annak, hogy „Én, az Úr nem változom”. Az Istenségben nincsenek Szfírák vagy Behinák [Megkülönböztetések]. Még a legkifinomultabb elnevezések sem utalnak magára a fényre, mivel ez az Atzmuto feltárása lenne, amelyben nincs elérés. Az összes Szfíra és az összes megkülönböztetés sokkal inkább csak arról szól, amit az ember bennük elér. Ez azért van, mert a Teremtő azt akarta, hogy elérjük és megértsük a bőséget, mint „az Ő szándékát, hogy jót tegyen a teremtményeivel”.

Annak érdekében, hogy elérjük azt, amit akart, hogy elérjük és megértsük, mint „az Ő vágyát, hogy jót tegyen a teremtményeivel” állapotát, Ő megteremtette és átadta nekünk ezeket az érzékszerveket, és ezek az érzékszervek elérik a felső fény benyomásait.

Ennek megfelelően sokféle felismerést kaptunk, mivel a „megszerzési vágy” általános jelentése sok apró részletre oszlik aszerint, hogy a megszerzők milyen mértékben képesek megkapni. Így számos olyan felosztást és részletezést találunk, amelyeket felemelkedésnek és zuhanásnak, közeledésnek és távolodásnak stb. nevezünk.

Mivel a megszerzési vágyat „teremtménynek” és „új érzékelésnek” nevezzük, a beszéd pontosan onnan indul, ahol a megszerzési vágy elkezdi megkapni a benyomásokat. A beszédben a megkülönböztetések, a benyomások egyes részei jelennek meg. Mert itt már létezik egy összefüggés a fény és a megszerzési vágy között.

Ezt hívják úgy, hogy „Fény és Kli “. A fényben azonban nincs olyan megnyilvánulás a, ami Kli nélküli lenne, mivel a fény, amelyet a megszerző nem ér el, Atzmutónak minősül, ahol a megnevezés tilos, mivel ez elérhetetlen, és hogyan nevezhetnénk meg azt, amit nem érünk el?

Ebből megtanulhatjuk, hogy amikor a Teremtőért imádkozunk, hogy küldjön nekünk megváltást, gyógyulást, stb., akkor két dolgot kell megkülönböztetnünk: 1) a Teremtőt, 2) azt, ami Tőle terjed ki. 

Az első, az Atzmutora vonatkozó megkülönböztetés szerint a megnevezés tilos, ahogyan fentebb már említettük. A második megkülönböztetés, amely Belőle terjed ki, és ami a Kelimünkbe, a megszerzésre való szándékunkba hatoló fénynek tekinthető, ezt nevezzük Ein Sofnak. Ez a Teremtőnek a teremtményekkel való kapcsolata, ami „az Ő vágya, hogy jót tegyen a teremtményeivel”. A megszerző szándékot úgy tekintjük, mint a kiterjedő fényt, amely végül eléri a megszerző szándékot.

Amikor a megszerzési vágy megszerzi a kiterjedő fényt, akkor a kiterjedő fényt Ein Sofnak nevezzük. Sokféle szűrőn keresztül érkezik a megszerzőhöz, hogy az alsóbb szintek képesek legyenek megkapni.

Mint látható, az összes felismerés és változás kifejezetten a megszerzőkben történik, annak függvényében, hogy a megszerzőre milyen hatást gyakorolnak. Mindazonáltal különbségeket kell tennünk az anyagban, amelyről éppen beszélünk. Amikor a világokban lévő érzékelésekről beszélünk, akkor azok potenciális érzékelések. Amikor a megszerző ezeket eléri, akkor azokat „ténylegesnek” nevezzük.

A spirituális elérés az, amikor az elérhető és az elért együtt van, mivel az elérhető nélkül nincs formája az elértnek, mivel nincs, aki megszerezze az elért formát. Ezért tekintjük ezt a megkülönböztetést Atzmutónak, ahol nincs helye semmilyen kibocsátásnak. Hogy mondhatjuk tehát, hogy az elértnek saját formája van?

Mi csak arról tudunk beszélni, ahogy érzékszerveinket lenyűgözi a táguló fény, amely „az Ő vágya, hogy jót tegyen a teremtményeivel”, és amely valóban a megszerzők kezére kerül.

Hasonlóan ahhoz, mint amikor megvizsgálunk egy asztalt, és a tapintással keménynek érezzük azt, amikor érzékeljük a hosszát és a szélességét, mindezt az érzékszerveink alapján. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az asztal annak is ilyennek fog tűnni, akinek más érzékszervei vannak. Például amikor egy angyal a maga szemével vizsgálja az asztalt, akkor azt az ő érzékei szerint fogja látni. Ezért nem tudunk egy angyal vonatkozásában semmilyen formát sem meghatározni, mivel nem ismerjük az érzékszerveit.

Így, miután nem vagyunk képesek elérni a Teremtőt, nem tudjuk megmondani, hogy a világok az Ő szemszögéből milyen formában vannak. Mi csak a magunk érzékszervei és érzékelései szerint érjük el a világokat, mert ez az Ő akarata volt, hogy így érjük el Őt.

Ez a „A fényben nincs változás” jelentése. Ehelyett minden változás a Kelimben, vagyis az érzékelésünkben van. Mindent a képzeletünk szerint mérünk. Ebből következik, hogy ha sok ember vizsgál egy spirituális dolgot, mindenki a képzelete és az érzékelése szerint lesz elérésben, és ezáltal más-más formát látni.

Ráadásul maga a forma is változik az emberben, aszerint, ahogyan felemelkedésben és zuhanásban van, ahogyan fentebb említettük, hogy a fény egyszerű fény, és minden változás csak a megszerzőkben van.

Legyen ez a mi érdemünk, hogy megkaphatjuk az Ő fényét és követhetjük az Ő útjait, és ne azért szolgáljuk a Teremtőt, hogy jutalmat kapjunk, hanem azért, hogy megelégedettséget adjunk Neki, és felemeljük a Shechinát [az isteni jelenlétet] a porból. Legyen a mi jutalmunk a Dvekut [Összetapadás] a Teremtővel és az Ő istenségének kinyilatkoztatása a teremtményei számára.