1. Nincs más Rajta kívül

Hallottam a Parashat Yitroval kapcsolatban 5704. Shevat 12-én, azaz 1944. február 6-án.

Meg van írva: „Nincs más Rajta kívül”. Ez azt jelenti, hogy nincs más erő a világon, amely képes volna Ő ellenében tenni bármit is. Ám amit az ember lát - hogy vannak olyan dolgok a világban, amelyek megtagadják a Felső irányítását -, annak az az oka, hogy ez az Ő Akarata.

Ezt olyan korrekcióként tekintik, amelyben „a baloldal elutasít, a jobboldal pedig közelebb húz” - vagyis  a jelentése az, hogy amit a baloldal elutasít, az tekintendő a korrekciónak. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok a világon, amelyek kezdetben arra irányulnak, hogy az embert letérítsék a helyes útról, és ezáltal eltaszítsák a Kedusha-tól [Szentségtől].

Az elutasítások haszna az, hogy ezeken keresztül teljes hiányt érez, és vágyat kap az ember a Teremtő segítsége iránt, mivel meglátja, hogy különben elveszett; nemhogy nem halad előre a munkában, de láthatóvá is válik számára, hogy visszafejlődik. Vagyis nincs ereje a Tóra és a Mitzva-k [Parancsolatok] betartásához még Lo Lishma-ban [nem az Ő kedvében] sem, minthogy csak az összes akadály lelkiismeretes leküzdésével, az értelmét meghaladva volna képes csak betartani a Tórát és a Mitzva-kat. De nem mindig van ereje az értelme fölé emelkedéshez. Másként viszont - Isten ments - rákényszerül a Teremtő útjáról való letérésére - még a Lo Lishma-ból is.

Az, aki mindig úgy érzi, hogy a széttöredezett nagyobb, mint az egész, vagyis sokkal több a zuhanás, mint a felemelkedés, és nem látja ezeknek az állapotoknak a végét, az örökre kívül marad a Szentségen: mert látja, hogy nehéz számára a legkisebb mértékben is betartani, hacsak nem az értelem fölé emelkedve. De nem tud mindig felülemelkedni, így hát mi lesz ennek a vége?

Ezután jut arra a döntésre, hogy senki más nem segíthet, csak maga a Teremtő. Ez arra készteti őt, hogy szívből követelje: nyissa meg a szemét és a szívét a Teremtő, és valóban hozza őt közelebb a Vele való örök Dvekuthoz [Összetapadáshoz]. Ebből pedig az következik, hogy az összes elutasítás, amiben része volt - mind a Teremtőtől származott.

Ez azt jelenti, hogy nem azért nem tudott felülemelkedni, mert ő volt a felelős.

Ez inkább azon embereknek szól, akik valóban közel akarnak kerülni a Teremtőhöz: nehogy beérjék a kevéssel, vagyis ne maradjanak olyanok, mint a csekély értelmű gyermekek. Ezért kapnak segítséget Fentről, nehogy azt mondhassák: „Hála Istennek, van Tórám, Mitzva-im és jócselekedeteim, ugyan mi másra volna még szükségem?”

Csak amikor igaz vágya van az illetőnek, akkor kap segítséget Fentről és mutatják meg neki, hogy ő a felelős a jelenlegi állapotáért. Konkrétan olyan gondolatokat és nézeteket küldenek neki, amelyek a munka ellen szólnak. Ez arra való, hogy meglássa: nincs teljes egységben a Teremtővel. Bármennyire is felülemelkedik (a gonosz hajlamon), mindig látja, hogy távolabb van a Szentségtől mint a többiek, akik úgy érzik, hogy teljes egységben vannak a Teremtővel.

Neki viszont mindig vannak sérelmei és követelései, és így nem tudja a Teremtő viselkedését igazolni abból, ahogyan Ő vele szemben eljár. Ez gyötri őt: vajon ő miért nincs teljesen egybeforrva a Teremtővel? Végül úgy érzi, hogy neki egyáltalán nincs része a Szentségben.

Bár időnként kap ébresztést Fentről - ami pillanatnyilag új életre kelti -, de utána hamarosan az alacsonyrendűség állapotába zuhan. Mégis épp ez az, ami arra készteti hogy rájöjjön: csak a Teremtő segíthet és hozhatja tényleg közelebb magához.

Az embernek mindig meg kell próbálnia a Teremtőhöz tapadni, mégpedig úgy, hogy minden gondolata Őróla szóljon. Ez azt jelenti, hogy még ha a legrosszabb állapotában van is, amiből nem lehet mélyebbre süllyedni, akkor sem szabad elhagynia az Ő fennhatóságát - nevezetesen: hogy volna egy másik hatalom, amely megakadályozza, hogy belépjen a Kedusha-ba [Szentségbe], s amely előnyt vagy kárt hozhat.

Vagyis nem szabad arra gondolnia, hogy van egy olyan erő a Sitra Achra [Másik Oldal] részéről, amely nem engedi hogy az ember jót cselekedjen és a Teremtő útjain járjon. Inkább (gondoljon arra), hogy az egészet a Teremtő tette.

Ahogy Baal Shem Tov mondja: aki azt mondja, hogy van egy másik erő is a világban, nevezetesen a Klipa-k [Héjak] - akkor az az ember a „más istenek szolgálatának” állapotában van. Nem feltétlenül az istenkáromlás gondolata az ember törvényszegése, de ha hiszi, hogy van másik hatalom és erő a Teremtőn kívül is, azzal bűnt követ el.

Továbbá az, aki azt mondja, hogy az embernek van saját hatalma, vagyis azt mondja, hogy tegnap ő maga nem akarta követni a Teremtő útjait, az is az istenkáromlás vétkét követi el - amely azt jelenti, hogy nem hiszi hogy egyedül a Teremtő a világ vezetője.

De ha már elkövetett egy bűnt, akkor azt mindenképpen meg kell bánnia, és (igazán) bánnia kell annak elkövetését. De itt is a helyes sorrendbe kell helyeznünk a fájdalmat és a bánatot: hogy hová helyezi az illető a vétke okát, mert ez az a pont, amelyet meg kell bánnia.

Aztán bűnbánatot kell tanúsítani, és azt kell mondani: „Azért követtem el azt a bűnt, mert a Teremtő a Szentségből a mocsok helyére, a latrinába taszított le”. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő vágyat és sóvárgást adott neki arra, hogy egy bűzös helyen mulatozzon és annak levegőjét lélegezze be.

(Azt is mondhatnánk, hogy a könyvekben meg van írva, hogy néha az ember disznóként inkarnálódik. Ezt úgy kell értelmeznünk - ahogy ő mondja -, hogy az ember vágyat és sóvárgást kap arra, hogy életerőt merítsen azokból a dolgokból, amelyeket korábban már szemétnek tartott, és most mégis táplálkozni akar belőle.)

Továbbá, amikor az ember úgy érzi, hogy most már a felemelkedés állapotában van és valami jó ízt érez a munkában, nem szabad azt mondania: „Most már olyan állapotban vagyok, hogy megértem: megéri a Teremtő szolgájának lenni”. Inkább azt kell tudnia, hogy most a Teremtő kegyben részesítette őt, amellyel a Teremtő közelebb hozta őt Magához - és ezért érez most jó ízt a munkában. Azonban ügyelnie kell, nehogy valaha is elhagyja a Kedusha hatóterét azt mondván, hogy valaki más is irányít a Teremtőn kívül.

(Ez azonban azt jelenti, hogy a Teremtő kegyében lenni - vagy épp az ellenkezője - nem magán az emberen múlik, hanem kizárólag a Teremtőn. Ám az ember a maga külső elméjével nem tudja felfogni, hogy most miért részesítette őt kegyben a Teremtő, és utána miért nem.)

Hasonlóképpen, amikor bűnbánatot tart - amiért a Teremtő nem vonja őt közel Magához -, akkor is vigyáznia kell, hogy ez ne önmagával kapcsolatban hangozzék el, vagyis ne távolodjon el a Teremtőtől - mert ezáltal a saját érdekében szerez meg, és a megszerző elválasztódik. Sokkal inkább bűnbánatot kell éreznie a Shechina [Istenség] száműzetése miatt, ami azt jelenti, hogy ő okozza a Shechina szomorúságát.

Úgy kell elképzelni, mintha az embernek egy kis szerve fájna. Mindazonáltal a fájdalom elsősorban az értelemben és a szívben érezhető. A szív és az értelem az ember egésze, és természetesen egyetlen szerv érzékelése sem hasonlítható az ember teljes testének érzékeléséhez, ahol elsősorban a fájdalmat érezzük.

Hasonlóképpen érez fájdalmat az ember akkor, amikor eltávolodik a Teremtőtől. Mivel az ember csak egyetlen szerve a Shechina-nak, mert a Shechina Izrael közös lelke - ezért egyetlen szerv érzése nem hasonlít az általános fájdalom érzéséhez. Vagyis a Shechina-ban bánat van amikor a szerveket eltávolítják tőle és nem tudja táplálni a szerveit.

(Azt kell mondanunk, hogy ez úgy van, ahogy bölcseink mondták: „Amikor az ember megbánást érez, mit mond a Shechina? ‘Könnyebb a fejemnél’”.) Azzal, hogy a távolmaradás bánatát nem magára vonatkoztatja, megmenekül az önző megszerzési vágy csapdájába eséstől, ami a Kedusha-tól való elszakadásnak minősül.

Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor az ember valamilyen közelséget érez a Kedusha-hoz, amikor örömöt érez, hogy a Teremtő kegyében részesült. Akkor is azt kell mondania, hogy az öröme elsősorban azért van, mert most odafent, a Shechina-ban van az öröm, amiért magához közel vonhatta a szervét és nem kellett azt kiküldenie.

Az ember pedig örömben részesül azon jutalmán keresztül, hogy örömet szerezhetett a  Shechina-nak. Ez összhangban van a fenti számítással, miszerint a rész örömben-léte csak része a teljesség örömének. E számítások révén elveszíti az egyediségét, és elkerüli hogy csapdába ejtse a Sitra Achra - amely az önző megszerzési vágy.

Ugyanakkor szükség van a megszerzési vágyra, amely az ember egésze. Hiszen minden, ami az emberben a megszerzési vágyon kívül létezik, az nem a teremtményé, hanem azt mind a Teremtőnek tulajdonítjuk. Ám korrigálni kell az öröm megszerzésére irányuló vágyat ahhoz, hogy az adakozás érdekében lehessen a munkát végezni. 

Vagyis a megszerzési vágy révén megszerzett öröm és boldogság célja az kell legyen, hogy Fent is megelégedettség legyen amikor a teremtmények örömet éreznek - minthogy ez volt a Teremtés célja: jót tenni az Ő teremtményeivel. Ezt nevezik a Shechina örömének odafent.

Ezért az embernek tanácsot kell kérnie, hogy hogyan tud megelégedettséget adni odafentre. (Legyen) világos az, hogy ha örömet kap, akkor Fent is megelégedettség lesz. Ezért ő arra vágyik, hogy mindig a Király palotájában lehessen és a Király kincseivel játszhasson, és ez biztosan megelégedettséget okozzon majd odafent. Ebből pedig az következik, hogy minden vágyakozásának csakis a Teremtő kedvéért szabad történnie.