1. Nincs más Rajta kívül

Hallottam a Parashat Yitro, 12 Shevat 5704, 1944. február 6-án.

Meg van írva: „Nincs más Rajta kívül”. Ez azt jelenti, hogy nincs más erő a világon, amely képes lenne bármit is tenni Őellene. Ám amit az ember lát, hogy vannak olyan dolgok a világban amelyek tagadják a Felső irányítást, annak az az oka, hogy ez az Ő akarata.

Ezt úgy tekintjük, hogy „a baloldal elutasítja, a jobboldal pedig közelebb húzza”, ami azt jelenti, hogy amit a baloldal elutasít, az korrekciónak minősül. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok a világban, amelyek kezdetben arra irányulnak hogy az embert letérítsék a helyes útról, és ezáltal eltaszítják a Kedusától [Szentségtől].

Az elutasítások haszna az, hogy ezeken keresztül az emberben teljes hiány és vágy támad a Teremtő segítsége iránt, hiszen látja, hogy különben elveszett; nemhogy nem halad előre a munkában, de még látható, hogy vissza is fejlődik. Vagyis nincs ereje, a Tórát és a Mitzvákat [Parancsolatokat] még Lo Lishmában [nem az Ő érdekében] sem tudja betartani, mert csak az összes akadály valódi leküzdésével, az értelem fölött lenne képes betartani a Tórát és a Mitzvákat. De nem mindig van ereje ahhoz hogy az értelem fölé emelkedjen, máskülönben kénytelen lenne - Isten ments - letérni a Teremtő útjáról, még a Lo Lishmától is.

Az, aki mindig úgy érzi, hogy a széttöredezett nagyobb, mint az egész, vagyis sokkal több a zuhanás mint a felemelkedés, és nem látja ezeknek az állapotoknak a végét, örökre kívül marad a szentségen, mert látja, hogy nehéz számára a legkisebb mértékben is betartani, hacsak nem az értelem fölé emelkedve. De nem tud mindig felülemelkedni, így hát mi lesz ennek a vége?

Aztán arra a döntésre jut, hogy senki más nem segíthet, csak maga a Teremtő. Ez arra készteti hogy szívből kérje, hogy a Teremtő nyissa meg a szemét és a szívét, és valóban közelebb hozza őt az örök Dvekuthoz [Összetapadáshoz] a Teremtővel. Ebből az következik, hogy az összes elutasítás amiben része volt, mind a Teremtőtől származott.

Ez azt jelenti, hogy nem azért nem tudott felülemelkedni, mert bűnös volt. Sokkal inkább mint az olyan emberek - akik valóban közel akarnak kerülni a Teremtőhöz -  „ne érje be kevéssel”, vagyis „ne maradjon meg csekély értelmű gyermeknek”, ezért kap segítséget felülről, hogy ne mondhassa: „Hála Istennek, van Tórám és Mitzváim és jócselekedeteim, mi másra van még szükségem?”

Csak ha az embernek valódi vágya van, csak akkor kap segítséget Fentről, és mindig megmutatják neki, hogy a jelenlegi állapotában ő a felelős. Nevezetesen, hogy olyan gondolatokat és nézeteket küldenek neki, amelyek a munka ellen vannak. Ez azért van, hogy lássa, hogy nincs teljes egységben a Teremtővel. Bármilyen mértékben is győzi le a gonosz hajlamot, mindig látja, hogy távolabb van a Szentségtől mint a többiek, akik úgy érzik, hogy teljes egységben vannak a Teremtővel.

De neki viszont mindig vannak sérelmei és követelései, és nem tudja visszaigazolni a Teremtőt, azaz azt, ahogyan vele szemben eljár. Ez fáj neki: Miért nincs teljesen egybeforrva a Teremtővel? Végül úgy érzi, hogy egyáltalán nincs része a Szentségben.
Bár időnként felébresztést kap felülről, ami pillanatnyilag új életre kelti, nem sokkal később az alacsonyrendűség állapotába zuhan. Mégis ez az, ami arra készteti hogy rájöjjön, hogy csak a Teremtő segíthet és hozhatja őt igazán közelebb.

Az embernek mindig meg kell próbálnia a Teremtőhöz tapadni, mégpedig úgy, hogy minden gondolata Róla szóljon. Ez azt jelenti, hogy még ha a legrosszabb állapotában van is, amiből nem lehet nagyobb hanyatlás, akkor sem szabad elhagynia az Ő iránymutatását, nevezetesen nem szabad azt hinnie, hogy van egy másik hatalom, ami megakadályozza, hogy belépjen a Kedusába [Szentségbe], ami önző megszerzést eredményezhet vagy kárt hozhat.

Vagyis nem szabad arra gondolnia, hogy van egy olyan Erő a Sitra Achra [Másik Oldal] részéről, amely nem engedi, hogy az ember jót cselekedjen és a Teremtő útjain járjon. Sokkal inkább azon kell gondolkodjon, hogy mindent a Teremtő cselekszik meg.

A Baal Shem Tov azt mondta, hogy aki azt mondja, hogy van egy másik erő a világban, nevezetesen a Klipák [Héjak], az az ember a  „más istenek szolgálatában” van. Nem feltétlenül az istenkáromlás gondolata a bűne, de ha hiszi, hogy a Teremtőn kívül van egy másik hatalom és erő is, akkor követi el a bűnt.

Továbbá, aki azt mondja hogy az embernek saját fennhatósága van, vagyis azt mondja hogy tegnap ő maga nem akarta követni a Teremtő útjait, az is az istenkáromlás vétkét követi el, amely azt jelenti, hogy nem hiszi, hogy csak a Teremtő a világ vezetője.

De ha már elkövetett egy bűnt, akkor azt mindenképpen meg kell bánnia, és bánnia kell hogy elkövette a bűnt. De itt is a megfelelő sorrendbe kell helyeznünk a fájdalmat és a bánatot: hogy hová helyezi a vétke okát az ember, mert ez az a pont, ahol bűnbánatot kell tartania.

Aztán bűnbánatot kell tanúsítani és azt kell mondani: „Azért követtem el ezt a bűnt, mert a Teremtő a szentségből a mocsok helyére, a latrinába taszított le”. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő vágyat és sóvárgást adott neki, hogy egy bűzös helyen mulatozzon, és bűzből vegyen lélegzetet.

(Mondhatnánk, hogy a könyvekben meg van írva, hogy néha az ember disznóként inkarnálódik. Ezt úgy kell értelmeznünk - ahogy ő mondja -, hogy az ember vágyat és sóvárgást kap arra, hogy életerőt merítsen azokból a dolgokból, amelyeket már korábban szennyesnek ítélt, és most táplálékot akar kapni belőle).

Továbbá, amikor az ember úgy érzi, hogy most már a felemelkedés állapotában van és valami jó ízt érez a munkában, nem szabad azt mondania: „Most már olyan állapotban vagyok, hogy megértem hogy érdemes a Teremtő szolgájának lenni”. Inkább azt kell tudnia, hogy most a Teremtő előnyben részesítette őt; ezért a Teremtő közelebb hozta őt Magához, és ezért érez most jó ízt a munkában. Vigyáznia kell, hogy soha ne hagyja el a Kedusha területét és ne mondja azt, hogy a Teremtőn kívül más is munkálkodik.

(Ez azonban azt jelenti, hogy az, hogy a Teremtő kegyében áll-e, vagy éppen ellenkezőleg, nem magától az embertől függ, hanem csakis a Teremtőtől. De az ember a maga külső elméjével nem tudja felfogni, hogy most miért részesítette őt előnyben a Teremtő, és utána miért nem).

Hasonlóképpen, amikor bűnbánatot tart amiért a Teremtő nem vonja őt közel Magához, akkor is vigyáznia kell, hogy ez ne önmagával kapcsolatban hangozzék el, vagyis ne távolodjon el a Teremtőtől, mert ezáltal a saját érdekében szerez meg, és a megszerző elválasztódik. Sokkal inkább bűnbánatot kellene a Shechina [Istenség] száműzetése miatt éreznie, ami azt jelenti, hogy a Shechina szomorúságát okozza.

Úgy kell elképzelni, mintha az embernek egy kis szerve fájna. Mindazonáltal a fájdalom elsősorban az értelemben és a szívben érezhető. A szív és az értelem az ember egésze, és természetesen egyetlen szerv érzése nem hasonlítható az ember teljes testének érzéséhez, ahol elsősorban a fájdalmat érezzük.

Hasonlóképpen fájdalmat érez az ember, amikor eltávolodik a Teremtőtől. Mivel az ember csak egyetlen szerve a Shechinának, mert a Shechina Izrael közös lelke, ezért egyetlen szerv érzése nem hasonlít az általános fájdalom érzéséhez. Vagyis a Shechinában bánat van, amikor a szerveket eltávolítják tőle, és nem tudja táplálni a szerveit.

(Azt kell mondanunk, hogy ez úgy van, ahogy bölcseink mondták: „Amikor az ember megbánást érez, mit mond a Shechina? ‘Könnyebb, mint a fejem’”.) Azzal, hogy a távolmaradás bánatát nem magára vonatkoztatja, megmenekül attól, hogy a saját maga számára való megszerzés vágyának csapdájába essen, ami a Kedusha-tól való elszakadásnak minősül.

Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor az ember valamilyen közelséget érez a Kedusha-hoz, amikor örömöt érez, hogy a Teremtő kegyében részesült. Akkor is azt kell mondania hogy az öröme elsősorban azért van, mert most fent, a Shechinában van öröm, hogy a személyes szervet közelhozhatta magához és nem kellett a személyes szervét leválasztania.
Így az ember örömöt merít abból, hogy jutalmul a Shechina örömét leli benne. Ez összhangban van a fenti számítással, hogy amikor a résznek öröme van, az csak  része az öröm teljességének. E számítások révén elveszíti egyéniségét, és elkerüli hogy csapdába ejtse a Sitra Achra, ami a saját érdekében való megszerzés.

Bár a megszerzési vágy szükséges, hiszen ez az ember egésze. Hiszen minden, ami az emberben a megszerzési vágyon kívül létezik, nem a teremtményé, hanem azt a Teremtőnek tulajdonítjuk, de az örömre irányuló megszerzési vágyat korrigálni kell, hogy az adakozás érdekében munkálkodjon.
Vagyis az öröm és boldogság, amit a megszerzési vágy szerez, azzal a céllal kell hogy legyen, hogy megelégedettség legyen Fent amikor a teremtmények örömet éreznek, mivel ez volt a teremtés célja - jót tenni a teremtményeivel. Ezt nevezik a Shechina örömének felül.

Ezért az embernek tanácsot kell kérnie, hogyan tud megelégedettséget hozni odafentre. Nyilvánvaló, hogy ha örömet kap, akkor lesz megelégedettség Fent. Ezért arra vágyik, hogy mindig a Király palotájában legyen, és hogy a Király kincseivel játszhasson, és ez biztosan megelégedettséget hoz majd Fent. Ebből következik, hogy minden vágyakozásának csakis a Teremtő érdekében szabad történnie.