Mit jelent a kudarc a munkában?

2. cikk, 1990.

Meg van írva (Hosea 14): „Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál a te vétkeidben”. A RADAK úgy értelmezi, hogy „elbuktál vétkeidben”, hogy látod, hogy elbuktál vétkeidben, mert semmi sem emel fel téged a bukásodból, csak a bűnbánatod [visszatérésed] Hozzá. Azt mondja, hogy „Hozzá”, olyan értelemben, mintha "Őbenne" lenne. Bölcseink azt mondták: „Nagy a bűnbánat, mert a trónig ér, ahogyan mondták: „az Úrhoz, a te Istenedhez”.”

Meg kell értenünk, hogy mit jelent az, hogy „mert elbuktatok a ti vétkeitekben”. Úgy tűnik, mintha cselekedett volna valamit, és közben bekövetkezett volna a kudarc, valami baklövés, amit nem látott előre. De ha valaki vétket követ el, akkor milyen kudarcról van itt szó? Kezdettől fogva valami helytelen dolgot akart tenni, hiszen olyasmit követett el, ami tilos.

A kudarc azt jelenti, hogy valójában nem az illető hibája, hanem az, hogy kudarcot vallott benne. És meg kell értenünk az „az Úrnak, a te Istenednek” szavak jelentését is, egyes számban, „a te Istenednek”. Továbbá meg kell értenünk a „trónhoz” jelentését is.

Úgy kell értelmeznünk, hogy „mert vétkedben elbuktál” az első vétek, amit Adam HaRishon a tudás fájánál vétett, ahol a mulasztás az volt, hogy hallgatott a kígyó tanácsára. A Teremtő azt mondta neki, hogy ne egyen a tudás fájáról, de ő hallgatott a kígyó tanácsára, hogy ha dolgozik az adakozás érdekében, akkor ehet.

A kígyó azt mondta, hogy a Teremtő megparancsolta, hogy ne egyen a tudás fájáról, mert abban az állapotban, amelyben volt, alkalmatlan volt arra, hogy egyen belőle. De ha kijavította  magát, akkor bizonyára, ilyen módon a Teremtő nem tiltja meg neki, hogy egyen a tudás fájáról.

Ebből következik, hogy Adam HaRishon esetében mulasztás és kudarc történt. Vagyis nem állt szándékában az Ő akarata ellenére cselekedni. Éppen ellenkezőleg, a kígyó tanácsát követve, egy nagy korrekciót akart végrehajtani, ahogy a kígyó tanácsolta neki, hogy éppen ellenkezője fog történni, és a Teremtő örülni fog ennek a cselekedetnek (lásd a „Bevezetés a Panim Masbirot-ba”, ahol a tudás fájáról való bűn ügyét értelmezi).

Ez volt Adam HaRishon mulasztása, hogy hallgatott a kígyó tanácsára, aki azt mondta neki, hogy ez a munkája, hogy a tudás fájáról egyen, Mitzvá-nak [parancsolatnak/jó cselekedetnek] számít, és nem véteknek. De végül belátta, hogy vétkezett, ahogy írva van: „És megnyílt mindkettőjük szeme, és felismerték, hogy mezítelenek”.

RASHI úgy értelmezte, hogy „és tudták, hogy mezítelenek”: „Még egy vak ember is tudja, hogy mezítelen”. Mit jelent tehát az „és tudták, hogy mezítelenek”? „Egy Mitzva volt a kezükben, és azt lecsupaszították róluk" (a lecsupaszítás azt jelenti: mezítelen, csupasz, levetkőztetett).

Vagyis belátta, hogy nem kellett volna meghallgatnia a kígyó tanácsát, bár a kígyó elhitette vele, hogy minden, amit mondott neki, a Teremtő érdekében történt, és nem a saját érdekében, mivel azt mondta neki, hogy ha a Teremtő érdekében készül megtisztulni és célt kitűzni, erre vonatkozóan nincs a Teremtőnek parancsa (lásd „Bevezetés a Panim Masbirot-ba", 17. pont).

Ez alapján kell értelmeznünk azt, amit bölcseink mondtak (Sanhedrin 38): „Adam HaRishon egy tolvaj volt”. A RASHI úgy értelmezi, hogy „a bálványimádás felé hajlott”. Meg kell értenünk, hogyan lehet Adam HaRishon-ról, aki a Teremtővel beszélt, olyasmit mondani, hogy bálványimádó volt.

A tanultak szerint a hit azt jelenti, hogy az ember az értelem felett hisz. Ezért, bár ő maga hallotta a Teremtőtől, hogy nem szabad enni a tudás fájáról, és nem lehet azt mondani, hogy hinnie kellett a Teremtő parancsában, de ez azt jelenti, hogy miután a kígyó eljött hozzá, és megértette vele az értelmén belül, hogy a Teremtő miért mondta neki, hogy ne egyen, Adam HaRishon-nak azt kellett volna mondania a kígyónak: „Bár az értelemen belül igazad van, vagyis, hogy ha a tudás fájáról eszem azzal a céllal, hogy adakozzak, akkor a Teremtő elégedett lesz ezzel az evéssel, és látom, hogy száz százalékig igazad van, én mégis, az értelem fölé emelkedek. A Teremtő parancsolatát akarom betartani minden értelem és ésszerűség felett, hiszen amit te a hithez hozzáadsz, azt már úgy hívják, hogy ‘bálványimádás felé hajlás’.”

De Adam HaRishon hozzátett ahhoz, amit a Teremtő megparancsolt neki. Erről azt mondták: „Adam HaRishon bálványimádó volt”. Ettől a bűntől terjed ki ránk a munkában való elrejtés, mert nehezen tudunk eltávolodni az önszeretettől. Természetesen nehéz elhinnünk, hogy az Ő irányítása a jóság és a jó cselekedetek formájában van jelen, de ezáltal lesz erőnk dicsérni és megköszönni Neki mindazt, amit az ember érez, és lesz erőnk hinni, hogy az kizárólag jó.

Az Ő irányításába vetett hit hiánya, hogy Ő úgy vezeti a világát, mint a Jó, aki jót cselekszik, azt okozza, hogy ennyire távol vagyunk a Teremtőtől. Az ember képes szolgálni és olyan dolgokat is megtenni, amelyek még az erejét is meghaladják, ha érzi, hogy kinek dolgozik. De amíg az ember önszeretetben van, addig nem tudja érezni az Ő létezését, ami szükséges ahhoz, hogy állandó hittel rendelkezzen.

Ez úgy van, ahogy írva van („A Zohár könyvének bevezetése”, 138. pont): „Ha valaki rosszul érzi magát, a tagadás ... ránehezedik”, ami azt jelenti, hogy nem lehet hite, amíg nincs forma-egyezése a Teremtővel. „Törvény, hogy a teremtmény nem kaphat a Teremtőtől feltárt gonoszságot, mert az a Teremtő dicsőségének hiányossága lenne, hogy a teremtmény őt gonosznak érzékelje, mert ez nem illik a tökéletes Működtetőhöz”.

Ez alatt az ember Édenkertből való kiűzetését kell értelmeznünk az elrejtettségbe és a rejtőzködésbe, amiért az őt követő nemzedékeknek sok munkájuk van, hogy el kell hinniük, hogy van egy Iránymutató a világban, és hogy Ő is vigyáz a jóra, aki jót cselekszik, iránymutatással. Ha az embernek nincs ilyen hite, az okozza neki az összes bűnt, amit elkövet, hiszen Adam HaRishon első vétkéből eredően az embernek megvan az önszeretet tulajdonsága, és természetesen képtelen magára venni a hit terheit.

Ebből következik, hogy minden az első bukásból ered, amikor Adam HaRishon önszeretetbe zuhant. Ez okozta, hogy a következő generációknak munkája volt az egyszerű hit elérése, mivel amikor az ember önszeretetben van, a Tzimtzum [Megszorítás] és az elrejtettség rajta van, és a Felső Fény nem tud számára ragyogni. Emiatt az ember csak az értelem felett tud hinni a Teremtőben, mivel a megszerzési vágy tagadásra készteti őt.
 
Így az a kudarc, amelyet Adam HaRishon a tudás fájával szemben vallott, a hit hiányát okozta nekünk. Természetesen ebből származik az összes bűnünk. Ezért az egyetlen tanács a hit jutalma, hogy az ember személyesen érezze az istenfélelmet, így nem lesz szüksége a köznépre, azaz a hitre egész Izraelből. Ehelyett az embernek olyan mértékben kell bűnbánatot tartania, hogy az „az Úrnak, a te Istenednek”{megelégedettséget adjon}. Vagyis személyesen kell éreznie, hogy „az Úr a te Istened”, és akkor a tudás fájának hibája kikorrigálódik.

Ez alapján értelmezhetjük, hogy mit jelent „az Úrnak, a te Istenednek”{állapota}. Mivel a kudarc az volt, hogy hallgatott a kígyó tanácsára - aki közölte vele, hogy mi volt az Ő {a Teremtő} szándéka az értelem szerint -, az embernek bűnbánatot kell tartania, amíg személyesen meg nem kapja a jutalmat, vagyis az „az Úr a te Istened”{állapotát}, és nem lehet semmi más után eredeztetni.

Vagyis nem szabad követnie a köznépet, amikor azt vizsgálja, hogy milyen módon, vagyis milyen szándékkal kell elrendezni a munkáját, valamint a munkavégzés módját. Más szóval, nem szabad figyelembe vennie azt a célt, amire a köznépből való ember törekszik. Inkább addig kell bűnbánatot tartania, amíg személyesen meg nem kapja a jutalmat: „Az Úr a te Istened”{állapotát}.

Így van ez megírva (Bevezetés a Tíz Szfíra tanulmányába, 54. pont): „Amikor a Teremtő látja, hogy az ember befejezte az erőfeszítés és a Teremtőbe vetett hitben való megerősödés mértékét, akkor a Teremtő segít az embernek.” Ekkor az ember eléri a feltárt Gondviselést, vagyis az Arc feltárulását. Ezután teljes bűnbánattal jutalmazzák meg, ami azt jelenti, hogy ismét szívvel, lélekkel és teljes erővel a Teremtőhöz tud tapadni, mintha a feltárt Gondviselés  által természetes módon tapadna Hozzá. ... Meg van írva: „Milyen a bűnbánat?” ... „amikor Ő, aki minden titkot ismer, tanúsítja, hogy nem tér vissza az esztelenséghez”. Azaz, mikor lehet valaki biztos abban, hogy teljes bűnbánattal jutalmazzák? „Amikor Ő, aki minden titkot ismer, bizonyságot tesz” róla. „Ez azt jelenti, hogy eléri az Arc feltárulását., és ekkor az ember saját üdvössége tanúsítja, hogy nem fog visszafordulni az esztelenséghez”.

Ennek megfelelően kell értelmeznünk azt, amit kérdeztünk: Mit jelent az „az Úrnak, a te Istenednek”? Azt jelenti, hogy az embernek bűnbánatot kell tartania, vagyis mindent meg kell tennie, amit csak tud, amíg a Teremtő meg nem segíti őt, és nem kap jutalmul feltárt Gondviselést, vagyis az Arc feltárulását. Akkor úgy tekinthető, hogy „az Úrnak, a te Istenednek” {állapotában van}, ami azt jelenti, hogy személyesen kapta meg a Teremtő Arcának feltárulását. Ezt nevezik „az Úrnak, a te Istenednek” állapotának, ami azt jelenti, hogy személyesen jutalmazta őt {a Teremtő}, és ezt nevezik „az Úrnak, a te Istenednek”.

Most megmagyarázzuk, amit kérdeztünk annak jelentéséről, amit bölcseink mondtak: „Nagy a bűnbánat, mert a trónig ér” (Joma 86). Köztudott, hogy lehetetlen bármit is kijavítani, ha nem látjuk annak a törését, romlottságát. Ezért lehetetlen a bűnbánat, ha nem érzékeli a bűnt az ember. Más szóval, a gonoszságot nem lehet kijavítani, ha az ember nem látja a gonoszságot a maga valódi formájában.

A fizikai valósághoz hasonlóan, ha valaki nem érzékeli valaminek a súlyát, akkor nem tudja azt felemelni. Ezért, ha valaki nem látja a benne lévő gonosz valódi formáját, nem tud teljes segítséget kérni, hogy le tudja győzni a gonoszt. Köztudott, hogy „az ember hajlamai minden nap legyőzik őt, és ha nem lenne a Teremtő segítsége, nem lenne képes legyőzni azt”. Ezért, ha az ember nem látja a gonosz mértékét, az imája nem lesz teljes.

Ha például valaki arra kéri a Teremtőt, hogy segítsen neki egy kis gonoszságában felülemelkedni, hogy ezáltal bűnbánattal jutalmazzák, akkor a fentről érkező segítség csak egy kis gonoszság visszavonására szolgál, nem pedig a benne lévő összes gonoszság visszavonására. Ez ahhoz hasonlít, mint amikor valaki elmegy az orvoshoz, és elmondja neki, hogy lázas, és megkéri az orvost, hogy adjon neki egy tablettát, hogy csökkentse a lázát. Az orvos megkérdezi: „Mennyi a láza?”, mire az illető azt mondja: „38°(Celsius)” [100,4f]. Az orvos ad neki egy tablettát, de a tabletta nem segít. Ezért az orvosa azt mondja neki: „Magasabb lehet a láza”. Mit tesz tehát az orvos? Megméri a lázát saját maga és látja, hogy a láza több mint 40°(Celsius-fok) [104f]. Ezután az orvos olyan gyógyszert ad neki, amely alkalmas arra, hogy 40°(Celsius-fokos) lázzal is elbírjon.

A tanulság az, hogy mivel az embernek imádkoznia kell, ami a megváltás elnyerésének eszköze, és ha valaki nem a benne lévő valódi gonoszságért imádkozik, hanem azt hiszi, hogy van egy kis gonoszsága, akkor az imája nem vonja magához a segítséget felülről, hanem csak egy olyan emberért kap segítséget, akinek van egy kis gonoszsága van. Ezért, amikor az ember elkezd az igazság útján járni, és a Teremtő segítségét kéri, a Teremtő minden alkalommal megmutatja neki a benne lévő gonoszság egy kis részét. Következésképpen az ember azt kezdi gondolni, hogy minden egyes alkalommal, amikor a Tórában és a Mitzvák-ban [parancsolatokban/jó cselekedetekben] való felülemelkedéssel legyőzi a gonosz hajlamot, egyre rosszabb lesz, mint mielőtt elkezdte volna az igazság munkáját.

Ekkor eléri azt az állapotot, hogy „a kezdeten töpreng”. Vagyis megbánja, hogy belekezdett ebbe a munkába. Az egész ok, amiért belekezdett ebbe a munkába, az volt, hogy ezáltal közelebb kerüljön a Teremtőhöz. Most azonban éppen az ellenkezőjét látja: hogy előrehaladás helyett visszafelé halad.

Az embernek azonban hinnie kell, hogy halad a munkában, kivéve, ha azt látja, hogy minden alkalommal egyre rosszabbá válik. Ahogy a fenti allegóriában szerepel, ahol az orvos méri meg a lázat, és nem a beteg; a Teremtő „méri a lázát”, vagyis minden alkalommal megmutatja neki, hogy mennyire elmerült a gonoszságban, olyan mértékben, hogy nem tudja elhinni, hogy ilyesmi lehetséges.

Vagyis az ember nem érti, hogyan lehet olyan állapot, amikor az ember elkezdi növelni a munkáját a Tórában és a Mitzvák-ban, és azt kellene látnia, hogy napról napra jobb lesz. De a valóságban azt látja, hogy egyre rosszabb lesz.

A válasz erre az, hogy amikor az ember elkezd az igazság útján járni, abban a mértékben, amilyen mértékben felülemelkedik a munkában, olyan mértékben van elvetve benne a gonosz, hogy a Teremtőtől segítséget kérhessen a tényleges gonoszság felett. Vagyis ekkor az ember látja, hogy ha a Teremtő nem segít neki, akkor teljesen lehetetlen lesz számára, hogy kilépjen a gonosz uralma alól, mivel a gonosz uralma benne napról napra erősebbé válik. De mindez azért van, hogy szüksége legyen a Teremtő megváltására, mert kifejezetten ekkor kap vágyat és hiányt a Teremtő segítségére.

Ez a „Bevezetés a Tíz Szfíra tanulmányába” című könyvben (138. pont) írva van: „Az elrejtés a feltárulás oka. Korrekciója után, a feltárulás idején, az elrejtés úgy válik feltárulássá, mint a kanóc a {gyertya} fényben, amelyet magába foglalja. És minél nagyobb az elrejtés, annál nagyobb a fény, amely hozzátapad és feltárul, amikor korrigálják.”

Ennek megfelelően kell értelmeznünk a „Nagy a bűnbánat, mert a trónig ér” kifejezés jelentését. Baal HaSulam azt mondta, hogy kétféleképpen kell értelmeznünk a Kisse [Trón] szót: 1) a Kissui [lefedi] szóból, azaz befedi, 2) a Kisse [szék] szóból, hogy alkalmas a Király számára, hogy üljön rajta.

Ebből következik, hogy azáltal, hogy valaki eléri a gonoszság feltárását, ahol látja, hogy milyen messze van mind az elméjében, mind a szívében, hogy minden el van zárva és be van takarva, hogy nem lát bejáratot, ami lehetővé teszi, hogy Dvekut [Összetapadás] jutalmát megkapja a Teremtővel, ezt nevezik  „ a trón lefedésének”.

Ezt a fokozatot úgy tekintjük, mint egy Kli-t [edényt] és egy valódi hiányt a Teremtő általi megváltásra. Ezen a trónon később a Teremtő segítsége jelenik meg, ahogyan {írva van}: „Aki megtisztulni jön, segítséget kap”. Ebből következik, hogy ez a trón, - ami ilyen alacsonyrendűségben volt, ami azt jelenti, hogy az alacsonyrendűség és a lealacsonyultság állapotát érezte az ember - a trónon ülő Király dicsőségével lesz jutalmazva. Ebből következik, hogy ugyanez az alázatosság válik a trónná.

Ez alapján értelmezhetjük: „Nagy a bűnbánat, mert a trónig ér”. Azaz, mikor tudja az ember, hogy bűnbánatot tartott? A jel az, ha az előző trónra lépést a fény megnyilvánulásával jutalmazzák. Ez addig tart, amíg a Dicsőség Királya, aki a trónon ül, fel nem tárul.