Mit jelent, hogy a Teremtő és a Shechina egyesülésével minden bűn jóvátehető?
13. cikk, 1990.
A Zohárban („Vayigash”, 23. tétel) ez áll: „Rabbi Jehuda elkezdte és azt mondta: ‘Mert íme, a királyok összegyűltek’ Júdára és Józsefre utal, mert mindketten királyok voltak.” (A 27. tételben) „Rabbi Jehuda azt mondja: ‘Amikor a vágy és az egység feltárul, a két világ, ZON-ja, összekapcsolódik és összegyűlik. Az egyik a ZA, hogy a kincset feltárja és adakozzon, a másik pedig a Malchut, hogy a bőséget összegyűjtse és magába foglaltassa. És akkor, ahogy írva van: ‘Mert íme, a királyok összegyűltek’”. (És a 28. pontban) azt mondja: „’Együtt távoznak el’, mivel a világban lévő összes vétek nem távozik el és nem bocsáttatik meg, amíg ZON össze nem kapcsolódik, ahogy írva van: ‘És eltávozik a vétek’. Hasonlóképpen, ‘együtt eltávoznak’ azt jelenti, hogy a vétkek eltávoznak, megbocsáttattak”. (És a 30. pontban) azt mondja: „Ahogy látták, úgy értetlenkedtek. Amikor a két király egyetlen vágyban gyűlik össze, látták, hogy a két világ vágya, a ZON. ‘Zavarba jöttek, megrémültek és elsiettek’, mivel minden pereskedő elhallgatott, és eltávolíttatott a világból, és nem uralkodhat. Ekkor a létezésüket visszavonták, és a kormányzásukat visszavonták.”
Meg kell értenünk, hogy a bűnök jóvátétele miért függ a két világ, a ZA és Malchut nevű világ összekapcsolásától, mert azt mondja, hogy a királyok „összegyűltek, együtt távoztak el”. Azt is meg kell értenünk, hogy miért nem kapcsolódnak mindig össze, hanem van olyan idő, amikor az ítéletek uralkodnak, ahogy írva van: „Ahogy látták, úgy zavarba jöttek, megrémültek és elsiettek” a vétkek jóvátétele által, mert a vétkek jóvátétele ZA és Malchut összekapcsolásával jön létre. Így ezek nem mindig kapcsolódnak össze. Miért van ez így? Ki tartja vissza őket attól, hogy mindig összekapcsolódjanak, és ne az ítélet uralkodjék rajtuk?
Köztudott, hogy minden gonoszság a magunk számára való megszerzésre irányuló vágyon keresztül jön létre. Vagyis, mivel minden teremtés a Malchutból származik, amelyet „a kapni akarásnak” neveznek, amely a teremtés magja, amelyet „a hiányból való teremtés létezésének” neveznek, ez a hiány, ahol a teremtmények vágynak arra, hogy örömöt és élvezetet kapjanak, hogy kitöltsék a hiányukat, a Malchutban lévő vágyból származik.
Ahogyan tanuljuk, mivel a teremtés célja az, hogy jót tegyen teremtményeivel, és az öröm és a gyönyör az anyag iránti hiány és vágyakozás intenzitásával mérhető, olyan mértékben tudnak élvezetet szerezni, amilyen mértékben az anyag elérésekor. Ezért teremtették a Malchutot, aki a fény és a bőség iránti hiány teljes mértékét tartalmazza, amit a Teremtő a teremtményeknek át akar adni.
Ez a Malchut az általános megszerzési vágy. Vagyis azt kell mondanunk, hogy a gyönyör és az öröm mértékében, amit a teremtményeknek át akart adni, abban a mértékben teremtette meg a vágyat a fény iránt. Az ARI szavaival ezt Ein Sofnak [Végtelen Világnak] nevezik. Azért, hogy ne legyen jelen a szégyen kenyere, miközben örömöt kap az ember, létrejött egy „Tzimtzum [Megszorítás] és elrejtés” nevű korrekció, ahol az öröm és a gyönyör csak olyan mértékben ragyog, amilyen mértékben célul lehet kitűzni általa az adakozást, mert ez által a szégyen korrigálódik. És így volt a Kedusha [Szentség] rendje is, hogy soha nem kapnak többet, mint amennyit célul tudnak kitűzni, az adakozás érdekében.
A korrekció után azonban további dolgok következtek. Vagyis valami új történt, nevezetesen az edények összetörése, amikor a magunknak való kapni akarás keveredett a Kedushával, ami miatt az edények összetörtek. Továbbá ott volt a tudás fájának bűne, ami miatt szent szikrák hullottak a Klipot [kagylók/héjak] közé. Ebből következik, hogy az edények összetörése és a tudás fájának bűne idézte elő az utána következő teremtményekben, hogy a kapni akarás a Klipa [Klipot egyes szám] ABYA-jából kapja táplálékát.
Ez úgy van, ahogy írva van („Bevezetés a Zohár könyvébe”, 10-11. tétel): „És hogy kijavítsa ezt a szétválasztást, amely a lelkek Klijén [Edényén] van, megteremtette az összes világot, és két rendszerre osztotta őket, amelyek a négy világ ABYA-jának Kedushája, és velük szemben a négy világ ABYA-jának a Tuma'a-ja [Tisztátalansága]. És az adakozás vágyát a ABYA Kedushájának rendszerébe beplántálta, a maguk számára való kapni akarást eltávolította belőlük, és a világok rendszerébe, a Tuma'a ABYA rendszerébe helyezte. Emiatt elszakadtak a Teremtőtől és a Kedusha összes világától.”
Ebből következik, hogy amíg valaki nem lépett ki megszerzési vágy kormányzása alól, hogy magának megszerezzen, addig bűnbe esik, vagyis elszakad a Kedushától. Azaz a bűnök révén az ember egyre távolabb kerül a Kedushától, és a Klipotba zuhan. Ebből következik, hogy minden egyes teremtett lény a bűnei által a lelke gyökerénél, az Atzilut Malchutjában - aki az összes lélek gyűjteménye, ezért nevezik Malchutot „Izrael gyülekezetének”, aki a Kedusha Malchutja - szétválasztást okoz a Kedushától. Ezt úgy tekintjük, mint aki bűnei által, a Kedusha lezuhanását okozza a Klipába.
Ebből következik, hogy ez a lélek gyökerében a Teremtő és a Shechina [Szentség] közötti szétválást okozójának tekinthető. Ez azt jelenti, hogy a Malchut nem egyenrangú formában van a ZA-val. ZA-t az „adakozónak”, a Teremtőnek nevezik, Malchut pedig a befogadó, a megszerző, azaz az adakozó ellentéte. Vagyis minden bűn csak abból ered, hogy az ember ki akarja tölteni az önmagának való megszerzési vágyát. Ebből következik, hogy fent, a lelke gyökerénél, ami a Malchutban van, okozza az elválasztását.
Amikor egy ember megbánja bűneit, mi az a bűnbánat, amit az ember magára vállal? Az, amikor az ember azt mondja, hogy mostantól kezdve mindent a Teremtő érdekében tesz, és nem a saját érdekében, vagyis minden cselekedete az adakozás érdekében történik, amit „a forma-egyezésnek” neveznek. Ebből következik, hogy a bűnbánat által a lelke gyökerét, a Malchutot is csak az adakozásra készteti, mint ZA, aki az adakozó, akit Teremtőnek hívnak.
Ezt hívják „a Teremtő és a Shechina egyesülésének”. Vagyis, ahogy a Teremtő az adakozó, úgy a Malchut, akit „a Shechina”-nak neveznek, szintén azért dolgozik, hogy adakozzon. Természetesen a Teremtő képes adakozni a Malchutnak, és akkor a bőség lefelé terjed ki. Ebből következik, hogy a bűn által fent hiány keletkezett, ami szétválasztást okozott. Most, a bűnbánat révén az elválasztás kijavításra került, és az egyesülés megtörtént. Ez úgy tekinthető, hogy az egyesülés révén a bűnök, vagyis a tetteivel okozott sérelmek korrigálódtak.
Ez alapján értelmezhetjük azt, ami meg van írva: „Térj vissza, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez”. Mit jelent az, hogy „az Úrhoz, a te Istenedhez”? Köztudott, hogy „az Úr” a ZA, ami az kegyelem tulajdonsága, nevezetesen az adakozó. „A te Istened” az ítélet, vagyis a Malchut, aki a kapni akarás, akinél volt Tzimtzum és ítélet, hogy tilos a kapni akarást a Masach [Szűrő] korrekciója nélkül használni, amelyet „az adakozás érdekében” néven emlegetnek.
Mivel Izrael bűne miatt a Malchut eltávolodott a ZA-tól, akit „az adakozónak” neveznek, mivel minden bűn csak abból az akaratból ered, hogy önmagának megszerezzen, ebből következik, hogy a Malchut felett ítélet van. Ennélfogva olyan mértékben kell bűnbánatot tartanunk, hogy a Malchut közeledni kezdjen a ZA-hoz, amit „forma-egyezésnek” és Dvekutnak [Összetapadásnak] nevezünk.
Más szavakkal, ahogy a ZA ad, úgy a Malchut is elnyeri az ilyen korrekciót, ahol a bűnbánat által, amikor azt mondjuk, hogy ezentúl minden cselekedet az adakozás érdekében történik, amit Rachamimnak [Kegyelemnek] nevezünk, mint a ZA, ebből az következik, hogy a bűnbánat hatására a Malchut, akit a korrekció előtt „az ítélet minőségének” nevezünk, a korrekció után Rachamim [Kegyelem] lesz, mint a ZA.
Ez alapján úgy értelmezhetjük a„Térj meg, ó Izrael” kifejezést, hogy a bűnbánat, amit az embernek meg kell tennie, az, hogy a Malchut - akit „a te Istenednek” neveznek, ami az ítélet minősége - „az Úrrá” váljon, ami a kegyelem. Ez az egyesülés kijavítja az összes romlást, amelyet a gonoszságok okoztak, és amely távolságot teremtett a Teremtő és a Shechina között. Ebből következik, hogy ezen egység révén minden bűn el lesz törölve.
A fentiek szerint kell értelmeznünk azt, amit kérdeztünk: Miért függ a bűnök jóvátétele a két világ, a ZA és a Malchut nevű világ összekapcsolásától? Ahogy fentebb mondtuk, a bűnbánat által, amennyiben „az Úr lesz a te Istened”, vagyis azáltal, hogy egyesülést, vagyis a Malchut és a ZA közötti forma-egyezést okoz, a bűnök által elkövetett romlás - amely a bűnök elkövetésével, a kapni akarással elkövetett bűnökkel okozta a Malchut és a ZA közötti elválást - kijavításra kerül.
Mivel hinnünk kell bölcseink szavainak, akik azt mondták, hogy mindenki a vétkeivel a lelke gyökerénél, a Malchutban okoz szétválást, hogy a megtörtént szétválás azt jelenti, hogy lehozza a Kedusát a Klipotba, ebből következik, hogy azáltal, hogy kijavítja önmagát és bűnbánatot tart, és azt mondja, hogy ezentúl minden azért lesz, hogy adjon és ne megszerezzen magának, most ez okozza, hogy amit a gyökerénél megrontott, az újra összekapcsolódik a Kedusával, vagyis adakozóvá válik, mint ZA. Ebből az következik, hogy a vétkek révén a bőség eltávozása megtörtént, mivel a befogadó, megszerző és az adakozó, vagyis a ZA és a Malchut között szétválás volt, és most újra eggyé vált.
Ez a jelentése a szavaknak: „Amikor a vágy és az egység feltárul, a két világ, ZON, összekapcsolódik és egyesül. Az egyik a ZA, hogy megnyissa a palotát és adakozzon, a másik pedig a Malchut, hogy összegyűjtse és magába gyűjtse a bőséget. És akkor: „Mert íme, a királyok összegyűltek”. A jelentése az, hogy miután a bűnbánat révén megtörtént az egyesülés az adakozó és a befogadó között, hogy a befogadó mindent megkapjon, hogy adakozhasson, ebből következik, hogy a forma egyenlősége révén az adakozó adhat a befogadónak.
A fentiek alapján megérthetjük azt a kérdésünket: Miért nem állnak mindig kapcsolatban egymással, hanem vannak olyan esetek, amikor az ítéletek uralkodnak? Az ok az, hogy amíg vannak gonoszságok, addig ezek a gonoszságok okozzák az elválasztást, és természetesen ítéletek is vannak. Az ítéletek azt jelentik, hogy mivel ítélet született a saját magunk számára való fogadásra irányuló akarat felett – ahol a formai eltérés miatt a bőség nem tud ragyogni –, ezért amikor lent gonoszságok vannak, azok formai eltérést okoznak fent, a Malchut gyökérénél.
Ebből következik, hogy az ítélet irányadó. Vagyis a Sitra Achra [másik oldal], amely csak a bűnökből terjed ki, amin az önmagunknak való kapni akarás, uralkodik. Más szavakkal, azok gonoszságai, akik részt vesznek az önmaguknak való kapni akarásban, a Sitra Achra hatalmának kiegészítését okozzák. Vagyis, ahogyan amikor elköteleződünk az adakozás érdekében, akkor a fenti gyökérnél az adakozás vágyának erejének a hozzáadását okozzuk, ami egyesülést okoz, ami a forma-egyenlőséget jelenti, úgy van ez fordítva is: Amikor bekapcsolódunk az önmagunknak való kapni akarásba, a Klipot megkapja az irányítás erejét.
Ez a szavak értelme, hogy akkor az ítéletek uralkodnak. Ekkor a bőség nem terjed lefelé, mivel az összes bőség Sitra Achra lesz, mivel a Kedusha Malchutja nem szerezhet meg, mert elkülönült és távolság van közte és a ZA között. Ezt úgy tartják, hogy a királyok nem gyűlnek össze. Vagyis, amikor forma-egyezés van, amit „kapcsolatnak” neveznek, akkor „együtt távoznak el”, ami azt jelenti, hogy a bűnök eltávoznak és el lesznek törölve.
Ez a jelentése a szavaknak: „Ahogy látták, úgy zavarba jöttek, megrémültek és elsiettek, mivel minden perlekedő elhallgatott és eltávolodott a világból, és nem tud kormányozni”. Ebből következik, hogy mindent, amit az ember tesz, azt a lelke gyökerénél fogva ő okozza, akár jóban, akár rosszban.
Ezzel értelmezhetjük azt, ami a Neila [záró] imában írva van: „Te nyújtasz kezet a vétkezőknek, és a Te jobbodat nyújtod a visszatérők befogadására”. Bölcseink azt is mondták: „Aki kinyújtja a kezét, annak adnak”. Általában mindenki becsukja a kezét, és nem akar adni a másiknak, kivéve, ha látja, hogy jutalmat kap, és ebben az esetben kinyújtja a kezét. Más szóval kinyitja a kezét, hogy megkapja a jutalmat. Ezért a másik ember is kinyitja a kezét, és ad a másiknak. De ha valaki csak úgy kinyújtja a kezét, jutalom nélkül, akkor becsukja a kezét, és nem adhat semmit a másiknak.
Ezért, amikor a munkáról beszélünk, vagyis arról, amit az ember fentről akar kapni, vagyis amit a Teremtő átad neki az ember Kelimjeibe [Edényeibe], az úgynevezett „kezekbe”, a lent lévő cselekedetben az a rend, hogy bármit is tesz az ember, az fent, a lelke gyökerénél ébred fel.
Ezért, ha valaki kinyújtja a kezét, vagyis kinyitja a kezét és nem zárja be, hanem fent akar adakozni, ebből következik, hogy a lelke gyökerénél, a Malchutot, adakozónak tekintik, amit „forma egyenlőségnek” neveznek. Abban az időben adakozik, mivel most már forma egyenlősége van, amit „az összegyűlt, együtt haladó királyoknak” neveznek. Más szóval, a bőség a Malchuthoz ömlik, és belőle azokhoz, akik a királyok egyesülését okozták, akik a ZA és a Malchut.
Ezért mondták: „Aki kinyújtja a kezét, annak megadatik”, hiszen ő okozta az egyesülést fent, a gyökerében. Ezért, ha valaki azt akarja, hogy felülről kapjon valamit, akkor fel kell ébresztenie a lényében az adakozás edényeit.
Néha azonban az ember ki akarja nyújtani a kezét, és adakozó akar lenni, de nem tud. A teste nem ért egyet vele. Mit tehetne? Az egyetlen módja az ima. Mégis úgy látja, hogy már sokszor imádkozott a Teremtőhöz, hogy töltse ki a hiányát, vagyis, hogy képes legyen az adakozás érdekében dolgozni, de a Teremtő nem válaszolt neki, mintha nem vigyázna rá.
Hogyan tud tehát még egyszer imádkozni? Látja, hogy semmiféle figyelmet nem kap. Ezek a gondolatok eltávolítják őt az imától. Mit tegyen tehát akkor, amikor olyan állapotba kerül, amikor ezek a gondolatok bolygatják az elméjét?
A válasz az, amit Baal HaSulam mondott, hogy az embernek hinnie kell abban, ami meg van írva: „És történt, hogy mielőtt kiáltanak, válaszolok; amíg beszélnek, meghallgatom”. Azt mondta, hogy ez azt jelenti, hogy az embernek hinnie kell, hogy az, hogy most azért jött el imádkozni, mert én megmutattam neki, hogy hiányt szenved, és azért kell eljönnie imádkozni, hogy a Teremtő kitöltse a hiányát.
Vagyis az ember ne gondolja, hogy ő maga indította el először. Inkább a Teremtő kezdett azzal, hogy vágyat adott neki az imádkozásra. Így nem mondhatja, hogy a Teremtő nem figyel rá azzal, hogy nem látja a választ az imára, amikor a hiányáért imádkozik. Inkább a Teremtő az, aki elkezdte.
Ezt úgy hívják, hogy „Én vagyok az első és Én vagyok az utolsó”. Ez azt jelenti, hogy „Én kezdtem a kapcsolatot veled”, és az embernek fel kell ébrednie ebből. Az ember azonban nem fejezi be a munkát. Inkább úgy van, ahogy meg van írva: „Az Úr fejezi be helyettem”. Ez alatt azt kell értenünk, hogy „kezet nyújtasz a vétkezőknek”. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő adja a kezet, vagyis a hatalmat a vétkezőknek, hogy imádkozzon a hiányokért, és nem az ember. Továbbá az embernek bíznia kell a Teremtőben, hogy segít az imájában, és nem szabad feladnia.