Mit jelent fél sékel a munkában? - 2

20. cikk, 1990.

A vers mondja, „Amikor megszámláljátok Izrael gyermekeinek fejét, hogy számba vegyétek őket, mindannyian adjanak váltságdíjat a lelkükért az Úrnak, amikor megszámláljátok őket és nem lesz köztük csapás. Ez az, amit adni fognak: egy fél sékelt a szentség sékelében. A gazdagok ne adjanak többet és a szegények ne adjanak kevesebbet, mint fél sékel azért, hogy adakozzanak az Úrnak, hogy engesztelést adjanak a lelketekért.

Meg kell értenünk, hogy mit jelent nekünk kifejezetten a fél sékel a munkában és nem egy negyed vagy egy harmad sékel, ahol az egész lényege az, hogy megismerjük Izrael létszámát. Mit jelent nekünk kifejezetten a fél? Valamint miért mondja azt, hogy „A gazdagok ne adjanak többet és a szegények ne adjanak kevesebbet”? Még egy kis gyermek is megérti, hogy ha valakitől kevesebbet vagy többet veszünk el, akkor nem fogjuk tudni Izrael létszámát. És még azt is, hogy mi a jelentése annak, hogy „nem lesz köztük csapás”?

Tudvalévő, hogy a világ teremtésének célja az volt, hogy Ő jót akar tenni az Ő teremtményeinek. Azonban ahhoz, hogy ez a jótétemény teljes legyen, azaz ne legyen benne szégyen, mialatt örömöt és boldogságot kap, egy korrekció ment végbe, amit Tzimtzum-nak [korlátozás] és elrejtésnek neveztek. Ez azt jelenti, hogy mielőtt az ember cselekedeteinek célja az adakozás lesz, nem fog örömöt és boldogságot érezni, csak akkor, amikor a Tórával és a Mitzvot-val foglalkoznak azért, hogy megelégedettséget adjanak a Teremtőnek.

Ezután amikor adakozó edényei vannak, az öröm amit a Tórában és a Mitzvotban letétbe helyeztek, feltárul. Ekkor megkapja az örömöt ami a teremtés gondolatában volt, és amiért Ő megteremtette a világot.

Mivel az embert a természetben csak azért teremtették, hogy a saját hasznáért sóvárogjon, hol tud valaki a Teremtőnek történő adakozás szándékán dolgozni? Ezt úgy tekinthetjük, hogy az ember mindenféle munkát elvégez, hogy a Teremtő kedvében járjon, mivel ekkor a test megkérdi, „Mit nyersz abból, ha a Teremtő élvezi ezt?” Olyan dolgokat kellene tenned, amit te élvezel, és miért mondták nekünk a bölcseink, hogy „minden munkátok a Teremtő érdekében kellene, hogy történjen”? Hogyan tehetünk meg valamit a természetünk ellenére?

A test is kérdi, „Miért érdekli a Teremtőt, hogy a teremtményei magukért dolgoznak , azaz hogy ők élvezik ezt? Végül is az a vágya, hogy örömet adjon a teremtményeinek”. Ebből következik, hogy az ember egyfelől élvezheti az életet, azaz dolgozhat a saját érdekében, ami természetes. Másfelől elmondták, hogy az embernek nem kellene a természete szerint működnie amivel megszületett, hanem csak a Teremtő érdekében kellene dolgoznia.

Amennyire elmagyarázhatnánk ezt mindenféle válaszokkal, a test nem tudja megérteni ezt. Bár néha a test egyetért, hogy megéri a Teremtő érdekében dolgozni, a gyakorlatban, amikor a test valamivel szembenéz, amit élvezni fog és fel kell adnia, hogy csak a Teremtő hasznára legyen, akkor a test a saját hasznát nézi, és lemond a Teremtő hasznáról.

Ezért ebből két dolgot kapunk: 2) Mivel hinnünk kell a bölcseink szavának, hogy mindent a Teremtő érdekében kell tennünk, bár a test nem érti meg ezt, az összes magyarázat után amit adunk neki, a bölcseink azt mondták, és így határozta meg Maimonides is a gyakorlatban (Hilchot Teshuva, Chapter 10), „Ennélfogva amikor a kicsiket tanítjuk, nőket és műveletlen embereket, ők csak a félelemből való munkára vannak megtanítva, hogy jutalmat kapjanak. Ameddig el nem érik a tudást és sok bölcsességre nem tesznek szert, csak apránként tanítjuk őket erre a titokra.”

A kérdés az, mit jelent „Ameddig el nem érik a tudást és sok bölcsességre nem tesznek szert”? És mi a „bölcsesség” és mi a „sok bölcsesség”, hogy meghatározzuk, hogy mikor engedélyezett nekünk a titok apránkénti felfedése számukra.

Az ember munkájának kezdetén azt kell mondanunk a testnek, hogy megéri lemondani a test örömökről, amik csak egy „apró fény” a Tórában és a Mitzvotban [parancsolatokban] található örömökhöz képest. Ebből az következik, hogy olyan mértékben amennyire a ő hisz és a hit megvilágosul számára, a test egyetért benne, hogy a kis örömöt nagyra cserélje. Ahogyan a fizikai síkon, amikor az ember erőfeszítést tesz, ő jutalmazva lesz a munkájáért, és ad azért hogy táplálékot kapjon a háztartás fenntartására, mivel nekü több öröme van akkor, ha élelmiszert vásárol a háztartásának, abból a pénzből, amit a munkán keresztül keresett. 

Szintúgy, amilyen mértékig ez a hit megvilágításra kerül a számára, és azt fogja érezni, hogy több örömet ad neki a Tórával és a Mitzvottal foglalkoni, ő lemondhat a testi örömökről, hogy nagyobb örömöket kapjon. Viszont néha az ember lesüllyedést kap a hitében, amivel hiszi, hogy meg lesz jutalmazva.Ekkor nehéz neki, hogy engedjen a testi örömöknek. Viszont, ha ő vigyáz magára és jó környezetben van, akkor a test nem áll ellen ennek a munkának, mert nem tekinthető természet elleninek, mivel ő azt mondja, hogy nagyobb jutalmat kap, ami azt jelenti, hogy nagyobb örömöt kap abból, hogy megtartja a Tórát és a Mitzvotot. Ebből következik, hogy ez az érv egy erős érve, ami ráveszi az embert, hogy lemondjon a testi örömökről, amit a Tóra megtiltott, és mindezt azért teszi, hogy ennél nagyobb örömöket kapjon.

2) Mivel az embernek el kell jutnia egy olyan állapotba, ahol „Minden munkád a Teremtőért kellene, hogy történjen”, ami a természet ellenében van, és a teremtés korrekciójának céljából van, ami az, hogy a teremtmények képesek legyenek szégyen nélkül örömöt érezni, egy korrekciót helyeztek oda ahol minden örömét csak a Teremtő érdekében kell beirányoznia. Ezért ez az, hogy a Teremtő élvezi a teremtmény örömét, mivel ez volt a teremtés célja. Viszont néha a test úgy érzi, hogy ez lehetetlen ugyanazzal az intellektussal és megértéssel, amit ő birtokolt, amikor elkezdte a szent munkát, ő folyamatosan ugyanazon az intelligencia szinten van, és nem halad előre, csak a mennyiségben.

Amikor elkezd erről kérdezni, ez úgy tekinthető, amit kérdeztünk, mi a „bölcsesség” és mi a „sok bölcsesség”? A „bölcsesség” azt jelenti, hogy már megtartja a Tórát és a Mitzvotot. A „sok bölcsesség” azt jelnti, hogy meg akarja érteni a Tóra és a Mitzvot jelentését, hogy milyen állapotba kellene annak az embert elvezetnie. Ezt nevezik „szándéknak” ami az, hogy beirányul miközben megtartja a Tórát és a  Mitzvotot, hogy az valamilyen fokozatra elvigye őt. Ezt nevezik „sok bölcsességnek”. Ugyanekkor ők elkezdik feltárni neki ezt a titkot, ami azt jelenti, hogy mi a Lishma [az Ő érdekében] munkája. Más szavakkal hagyják, hogy elkezdje meglátni, hogy neki nem azért kell dolgoznia, hogy jutalmat kapjon, hanem teljese a Teremtő érdekében kell dolgoznia.

Amikor ő eléri a „sok bölcsességet”, akkor elkezdi megérteni, hogy a Tórában és a Mitzvotban ott van amit elmondtak, „Ez a te bölcsességed és megértésed a nemzetek szemében”. Viszont van egy rejtettség ezen. Ekkor azt mondják neki, hogy ez igaz, van rejtettség rajta a korrekció céljából, mivel az ember célja az, hogy eléje a Dvekutot [összetapadást] a Teremtővel, és ez a formaegyezőségen keresztül érhető el, amire úgy tekintenek, hogy „minden cselekedete az adakozás érdekében van”. 

Itt kezd az ember a Teremtő szolgája lenni. A munkájában, „szolgálja a Teremtőt” ami azt jelenti, hogy a Teremtő érdekében dolgozik, és nem a saját érdekét nézi. Ebben az időben, a munka amit tesz, ami azt a tényt jelenti, hogy a Teremtő érdekében akar dolgozni,  és nem a saját érdekében, a kezdete annak, amikor az ember elkezd belépni az az alatt a szabály alatti száműzetésbe, hogy megkapjon az önmaga érdekében.

Itt nincs reménye, hogy kilép ebből a száműzetésből hacsak nem lesz a menny könyörületes. Ezért a Teremtő maga kell, hogy kivigye a száműzetésből, ahogyan az Egyiptomban volt, ahol írva van (a Haggadah-ban[Húsvéti kommentár]), „És az Úr kihozott bennünket Egyiptomból, nem egy angyal segítségével tette, hanem az Úr maga”. Viszont azt a tényt, hogy az ember érzi, hogy ő a magáért történő megszerzésvágya szabályának száműzetésében van, egy ember nem értheti meg azonnal, ami azt jelenti, hogy ő elkezd dolgozni azon, hogy kijöjjön az irányítása alól.

Ehelyett ezt a Klit „hiánynak” nevezik, ami egy szükség, hogy legyőzze a megszerzés edényeit. Egy ember nem egyszerre éri ezt el, hanem ehhez idő és erőfeszítés kell Ekkor, idővel helye lesz hogy az ember érezze, hogy ebből nem tud önmaga kijutni, de az idő azt okozza az emberben, hogy szüksége van erre és szenved, hogy érezze, hogy mennyire jó lenne, hogy ha kijutna a száműzetésből, és rossz az, amikor száműzetésben van.

Ezért az embernek felemelkedéseket és leszállásokat adnak, és hinnie kell, hogy mind a felemelkedések, mind a leszállások felülről érkeznek hozzá. Ugyanakkor a munka során azt kell mondania: „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem?". Amikor az ember olyan állapotba kerül, amikor a hiánya teljes, akkor úgy tekintik, hogy van egy Klije [edénye], amely befogadja a kitöltekezést, hogy kielégítse a hiányát. Ekkor jön el az idő, amikor a feljebbvaló betölti a Klijét.

Köztudott, hogy nincs fény Kli nélkül, ahogy nincs töltés hiány nélkül. Ennek megfelelően egy teljes dolgot "fénynek és Kli-nek" neveznek, amely két részre oszlik: Az első fele a Kli, vagyis a hiány. A második fele a fény, vagyis a kitöltés.

Ebből következik, hogy amikor az ember a Teremtőhöz imádkozik, hogy elégítse ki a hiányát, azt „félnek” nevezik, ami azt jelenti, hogy hiányt csinál, ami a Kli, hogy a Teremtő elégítse ki a hiányát. Ez úgy van, ahogy bölcseink mondták (VaYikra Rabbah 18): „Az ima felet csinál”. Úgy kell értelmeznünk, hogy az ima az, amikor az ember a Teremtőhöz fohászkodik, hogy kielégítse a hiányát. Ez már "felének" tekinthető, vagyis az első felének, ami az ember kezében van. A második fele a Teremtő kezében van, ami azt jelenti, hogy a Teremtőnek kell megadni a fényt, és akkor lesz teljes a dolog.

A fénynek és a Kli-nek azonban sokféle értelmezése van. Ha a Kli-t meg akarjuk határozni, akkor azt mondhatjuk, hogy az egy hiány, és nem számít, hogy mi hiányzik. Például néha valaki úgy érzi, hogy hiányzik neki egy Kli ahhoz, hogy bőséget kapjon, mivel a bőség nem juthat el egy olyan Kli-hez, amely nem tud célba érni, hogy adakozzon. Mivel úgy érzi, hogy az akarat ellenőrzése alatt áll, hogy megkapja magának, ebből az következik, hogy hiányzik egy Kli, amely képes befogadni a bőséget.

Ebből következik, hogy nem azért imádkozik, hogy bőséget kapjon. Inkább azért imádkozik, hogy kapjon egy Kli-t, amit „adakozás vágyának” hívnak. Így ebben az esetben az „egy ima felét teszi” azt jelenti, hogy az ima egy Kli felét tette, és a Teremtőnek a Kli másik felét kell adnia. Ebből következik, hogy ez a két fél valójában egy teljes Kli és nem fény.

Másrészt azt kell mondanunk, hogy a hiány az ember kezében van. Ezt nevezzük „a Kli első felének”. És a Kli kitöltése, vagyis az adakozás vágyának birtoklása, amit a Kli "második felének" tekintünk, fénynek tekinthető, mivel az adakozás vágya, amit a felső ad neki, a hiány kitöltése, és minden kitöltést "fénynek" nevezünk a hiányra való tekintettel.

A fentiek szerint kell értelmeznünk azt, amit kérdeztünk: Mit jelent számunkra a fél sékel, hiszen a Tóra konkrétan a felét mondta: „A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet”. A lényeg az, hogy értelmezzük a szavakat: „Amikor megszámlálod Izrael fiainak fejét, hogy számozd őket”, akkor a „fej” jelentését úgy kell értelmeznünk, ahogy írva van: ’Legyünk fej és ne a farok’, ami azt jelenti, hogy Izraelnek fogják tekinteni őket, akik a Li-Rosh [nekem fej] betűket jelentik.

Ez a jelentése annak, hogy „mindenki adjon váltságdíjat a lelkéért”. Vagyis az embernek ki kell jönnie a száműzetésből, amit "váltságdíjat kell fizetnie a lelkéért" a Sitra Achra [másik oldal] kezéből. Ezért van megírva: „Ezt adja mindenki, aki meg van számlálva”, vagyis azok, akik úgy érzik, hogy megszegik a Tóra parancsolatait, mert a befogadói akarat kormányzása alá kerültek. A fél sékel azt jelenti, hogy imádkozniuk kell, hogy a Teremtő megszabadítsa őket a száműzetésből.

„Az ima felet tesz” azt jelenti, hogy a Kli és a vágy valamire felének tekintik, vagyis ezáltal teljes lesz a dolog, vagyis a "szentség sékelével" jutalmazzák őket. Vagyis lesz egy fél sékelük, ami a Kli, és a Teremtő erre helyezi a fényt, ekkor „teljes dolognak” nevezik. Ezt jelentik a szavak: "Ezt adja mindenki, aki meg van számlálva", vagyis azok, akik úgy érzik, hogy megszegik a Tóra parancsolatait, és váltságdíjat akarnak fizetni a lelkükért, hogy a lelkük belépjen a Kedusába [szentségbe], vagyis hogy legyen erejük mindent megtenni a Teremtő kedvéért.

Fél sékelt kell adniuk, ami egy imát jelent. Vagyis imádkozniuk kell, és addig nem szabad abbahagyniuk az imádkozást, amíg a hiány és a vágy teljes mértékét meg nem kapják, hogy kijussanak a száműzetésből, ahol az akarat ellenőrzése alá kerülnek, hogy kapjanak maguknak. Azzal, hogy odaadják a felét, a szentség sékelével lesznek jutalmazva, ahol a másik fele, ami az ima kitöltése, együtt lesz a szentség sékele, vagyis egy teljes sékel lesz a Kedusha.

Ezáltal megértjük, amit kérdeztünk: Mit mond nekünk, amikor azt mondja, hogy „a gazdagok ne adjanak többet, és a szegények ne adjanak kevesebbet”? Még egy kisgyerek is megérti, hogy ha valaminek a számát akarjuk tudni, akkor mindenkinek ugyanannyit kell adnia. Ezt kell értelmeznünk a műben. A Tóra itt egy nagy dolgot mond nekünk: Tudnunk kell, hogy a Teremtő számára a nagyok és a kicsik egyenlőek, ahogyan írva van („Mindenki hisz”): „Aki egyenlő és egyenlővé teszi a kicsiket és a nagyokat”.

Ez azt jelenti, hogy az ember azt gondolja, hogy gazdag jócselekedetekben, ezért megérdemli a Teremtő segítségét, és nem kell annyit imádkoznia a Teremtőhöz, hogy teljesítse kívánságát. Ezért, ha imádkozott, erényei mértékében, a Teremtőnek azonnal teljesítenie kellett volna a kívánságát. Ha pedig a Teremtő nem segít neki azonnal, az ő értelmezése szerint abbahagyja az imádkozást, és azt mondja, hogy a többi embernek, akik alacsonyabb rendűek nála, sokat kell imádkozniuk, hogy a Teremtő segítsen nekik. Ezért elmenekül a küldetés elől.

Ezért van megírva: „A gazdagok ne adjanak többet”. Ez azt jelenti, hogy a gazdag ne gondolja, hogy az ő értelmezése szerint túl sokat imádkozik. Inkább van egy bizonyos mértékű hiány és szükség, és éppen azáltal, hogy valaki sokat imádkozik, nagyobb hiányt kap, mint amekkora neki van. Vagyis a nagy világossághoz nagy hiányra van szükség, ami azt jelenti, hogy hiányérzete van abban, hogy száműzetésben van a befogadó akarat kormányzása alatt, és nem tud kijönni.

Amíg nincs igazi szenvedése, addig még mindig nem tekinthető igazi hiánynak, hogy „egy ima, amely fél sékelnek számít”. Tudnunk kell, hogy a műben az ima a hiányt jelenti, vagyis azt, amit az ember a szívében érez, hogy hiányzik neki, azt nevezik „imának”, és nem azt, amit a szájával kimond. Ez úgy van, ahogy bölcseink mondták: „Az ima munka a szívben”, vagyis az, amiről a szív érzi, hogy hiányzik. Amilyen mértékben a szíve hiányt érez amiatt, amije nincs, azzal mérik az ima nagyságát.

Ami a sékelt illeti, a Zohár elmagyarázza, hogy ez a mérlegre vonatkozik, amelyen a hiányokat és a töltelékeket mérjük, mivel azokat fénynek és Klinek tekintjük. Ezért a fény csak a megfelelő Klihez juthat el, mivel a hiány a töltelékhez a szívben van. Ezért a fény is a szívben lévő érzéshez érkezik, és semmi köze ahhoz, amit a száj mond, miközben imádkozik.

Ebből következik, hogy amikor az ember a felét adja az imában, ami a szívben lévő hiányérzet, akkor a Teremtő adja a fényt, ami a Kedusha. Mind a hiányból, mind a fényből egy-egy sékel szentség lesz. Ez a jelentése a "fél sékel" szavaknak, hiszen akkor ez a fele még mindig nem szentség. De amikor a Teremtő fényt ad neki, mint a „A fény benne megreformálja őt”, akkor a két fele a szentség sékele, ahogy írva van: „a szentség sékelében”.

Most már értjük a szavakat: "És a szegények ne adjanak kevesebbet". Vagyis, aki úgy érzi, hogy erényekben és jó tulajdonságokban szegény, és szegény abban az értelemben, hogy gyenge jelleme van, amikor a Teremtőhöz imádkozik, hogy segítsen neki, és adjon neki erőt, hogy legyőzze a benne lévő rosszat, és képes legyen dolgozni, hogy adakozzon, akkor a Teremtőt az érdemek oldalára ítéli, amikor a Teremtő nem teljesíti az imáját, mivel szegény.

Mit kell tehát tennie? Csak meneküljön a küldetés elől, és mondja azt, hogy ez az út csak a gazdagoknak való. Az írás erre figyelmeztet: „A szegény ne tegyen kevesebbet”. Inkább: „Mindegyikük adjon váltságdíjat a lelkéért”, hogy kijusson a száműzetésből, és a megváltás jutalma legyen. A Teremtő számára mindenki egyenlő, ahogyan írva van: „És mindenki azt hiszi, hogy könnyű neki megfelelni, egyenlő és egyenlővé tesz kicsiket és nagyokat”.

Más szóval, a Teremtő részéről nincs megkülönböztetés. Inkább Ő válaszol mindenkinek. Azonban mindenkinek el kell jutnia oda, hogy érezze a hiányt, hogy tudja, mi hiányzik neki, és imádkozzon ezért. És maga az ima növeli a hiányt és a Teremtőtől való távolság miatti fájdalmat. Amikor az ember megteszi az összes imát, amit meg kell tennie, akkor megkapja a sékel másik felét, ami abban az időben minden szentség, ahogy írva van: "a szentség sékelében".

Akkor „nem lesz közöttük járvány”. Ez azt jelenti, ahogyan írva van: „A gonoszok életükben „halottaknak” neveztetnek”, ahogyan azt A Tíz Sefirot tanulmányában bemutattuk, hogy ez azért van, mert a befogadni akarás a Teremtőtől való formájukban eltérést mutat, és a forma eltérése elkülönülést hoz létre. Ennélfogva el vannak választva az Életek Életétől. Ezért nevezik őket „halottnak”. Ebből következik, hogy az imán keresztül, ami az a fél sékel, amit az embernek adnia kell, ha az adás teljes, a Teremtő adja a másik felét, vagyis a fényt. Ezáltal az ember már dolgozhat azért, hogy adakozhasson. Ezt úgy tekintik, hogy a Teremtővel való Dvekut jutalom, az Életek Életéhez való ragaszkodás.

Ebből következik, hogy két olyan mód van, ami miatt az ember menekül a kampánytól, még akkor is, ha belép a Teremtőhöz való ragaszkodás munkájába. Amint az ember elkezd az igazság útján járni, felülről megmutatják neki az alázatosságát, ami azt jelenti, hogy minél jobban legyőzi, annál több szívkeménységet kap felülről, mert ahogy írva van: "Hogy az Én eme jeleimet belé helyezzem". Ez azt jelenti, hogy ez által lesz helye a Tóra "betűknek" nevezett fényének kinyilatkoztatására, és ez megreformálja őt. Vagyis, mivel nincs fény Kli nélkül, a szív megkeményedése által a hiány kellőképpen megjelenik, és a Teremtő tudja, mikor elégséges a mérték, mikor teljes a Kli.

Ezért néha az ember elmenekül a küldetés elől, amikor látja, hogy véleménye szerint már sokat imádkozott, de a Teremtő nem veszi ezt észre. Ilyenkor néha az ember az érdemek oldalára ítéli a Teremtőt, amiért nem teljesíti az imáját, és azt mondja, hogy ez azért van, mert minden tekintetben, erényekben, jó tulajdonságokban stb. gyenge a jelleme.

Erről azt mondták: „A szegény nem ad kevesebbet”, ami azt jelenti, hogy az ember ne becsülje le magát, és ne mondja, hogy a Teremtő nem tud segíteni egy olyan alávaló embernek, mint ő, mert erről azt mondták: „Az Úr magas, és az alsók  is meglátják”.

És néha előfordul, hogy valaki azért hagyja el a küldetést, mert tudja, hogy gazdag, vagyis sok Tórája és sok jótette van, és tudja, hogy ő felsőbbrendű másoknál. Ezért, amikor kéri a Teremtőt, hogy segítsen neki, hogy képes legyen mindent megtenni, hogy adakozhasson, miért nem adja meg neki a Teremtő, hiszen tudja, hogy már sok imát adott érte. Ezért azt mondja, hogy a Teremtő nem akar neki válaszolni, és ezért menekül.

És mégis, az embernek mindig győznie kell.