Mit jelent az, hogy a gonosz hajlam felülemelkedik és rágalmaz, a munkában?

20. cikk, 1989.

A Zohárban, Tzav (20. pont) írva vana: „’Ez a törvény' Izrael gyülekezete számára. A Malchut az, amely felülemelkedik azon, ha egy gonosz gondolat felbukkan az ember elméjében, hogy eltérítse őt az igaz útról. Ez az az égő áldozat, amely felülemelkedik és megrágalmazza az embert, és ezt tűzben kell elégetni, hogy ne hagyjuk többé, hogy megrágalmazzon. Ezért az oltárnak a tüzét egész éjszakán át {rakja az ember}. Mi az az 'éjszaka'? Izrael gyülekezete, Malchut, aki azért jön, hogy megtisztítsa az embert ettől a vágytól. Ezért nem szabad soha kioltani ezt a tüzet, hanem örökké tartó tüzet kell benne égetni.’”

Meg kell értenünk egy rossz gondolat jelentését, amely felülemelkedik és rágalmazza az embert. Azt is meg kell értenünk, hogy mit jelent az, hogy az „éjszakát” Malchutnak hívják, és mit jelent az, hogy a tűzzel égetjük a rossz gondolatot, hogy odafent ne rágalmazzon, és mit jelent az, hogy a tűz nem lesz kioltva. Mi ez a tűz?

Ismeretes, hogy alapunk a hit. Azaz, bár nem érezzük vagy nem értjük mindazt, amit a bölcseink mondtak nekünk, hinnünk kell. Hit nélkül nincs miről beszélni. Vagyis hinnünk kell abban, amit elmondtak nekünk:„Fáradoztam, de nem találtam, nem hiszek.” Sokkal inkább, ha az ember megteszi a szükséges erőfeszítéseket, el fogja érni azt, amit bölcseink mondtak nekünk.

Vagyis először is el kell hinnünk, hogy a teremtés célja, hogy „ Ő jót tegyen teremtményeivel”. De a teremtmények nem érik el azonnal az örömöt és az élvezetet, vagyis mindegyikük mondhatja: „Áldott, az aki mondta: ‘Legyen a világ’”, „vagyis mindegyikük örülni fog annak, hogy megteremtették, és hogy élvezhetik a bőséggel teli világot. Azonban azt látjuk, hogy minden teremtés szenved, akár kevesebbet, akár többet. Mindannyian azt kérdezik: „Hol van az a gyönyör és öröm, amit a Teremtő adni akar nekünk?”. A válasz az, hogy volt egy korrekció, hogy felszínre hozza tetteinek tökéletességét. Vagyis azért, hogy a teremtmények ne érezzék szégyennek, amikor megkapják a gyönyört és az élvezetet. E célból volt egy Tzimtzum [korlátozás] és elrejtés, ahol a gyönyör és az élvezet el van rejtve előlünk, amíg nem kapjuk meg a Kelimet [edényeket], amelyek alkalmasak a jó befogadására, és hogy nem éreznek hiányt benne, amit „a szégyen kenyerének” nevezünk.

Ezért hinnünk kell abban, hogy bár még nem látjuk a jót, ha minősítjük magunkat, hogy megkaphassuk az erre alkalmas Kelim-et, akkor megkapjuk a bőséget, ahogy bölcseink mondták: „dolgoztam, de nem találtam, ne higgyetek”. Sőt, aki megerőlteti magát, hogy megszerezze az adakozásra alkalmas edényeket, az örömben és gyönyörben részesül. Ezért nem szabad úgy döntenie az embernek, hogy ha eltelt egy kis idő az adakozás munkájával való foglalatosságában, és erőfeszítéseket tett, akkor azt kell hinnie, hogy bizonyára nem tette meg a szükséges erőfeszítést, és ezért nem kapta meg ezeket a kelimeket.

Ahhoz azonban, hogy megszerezhesse ezeket (a Kelimeket), vagyis az adakozás edényeit, itt az ellenkező munkáról van szó. Azaz, normális esetben, amikor valaki megtanul egy szakmát, minden nap tesz némi előrelépést, hol többet, hol kevesebbet. Mindazok, akik abbahagyják ezt a szakmát, nem azért teszik, mert nem látnak előrelépést. Ehelyett haladnak, de nagyon lassan, és látják, hogy legalábbis sok évig kell tanulniuk ezt a szakmát, mivel nagyon lassan haladnak előre. Ezért hagyják abba.

Az adakozás munkájának elsajátításakor azonban a sorrend éppen ellenkezőleg van: Nemcsak, hogy nem látnak haladást a munkában, hanem még azt is látják, hogy visszafelé haladnak. Sőt, a kérdés az, hogy miért kell visszalépniük, vagyis azt látni, hogy ahelyett, amit látnia kellett volna, hogy az önmagáért való kapni akarás elválasztja őt a Kedushától [szentségtől], és minden alkalommal, amikor irtóznia kell volna a rossztól, vagyis nem az önszeretetért akar dolgozni, hanem mindig a Teremtőért vágyik dolgozni, most azt látja, hogy az önszeretet nagyobb vágyát kapta, és nem tud semmit tenni az adakozás érdekében?

Baal HaSulam azt mondta erről, hogy valójában az ember előrehalad, vagyis minden alkalommal abba az irányba halad, hogy meglássa az  igazi állapotát,  hogy mennyire merült el az önszeretetben. Ez azért van így, mert van egy korrekció felülről, hogy ne lássa meg az ember a valódi állapotát, mielőtt korrigálni tudná azt. Ezért, amilyen mértékben fentről látja, hogy erőfeszítéseket tesz, hogy kilépjen az önszeretetből, olyan mértékben tárul fel előtte a benne lévő rossz, így tudni fogja, hogy ő a legrosszabb ember a világon. Vagyis a többi emberben a gonoszság nem olyan mértékben lepleződik le, mint benne. Emiatt látja, hogy mi hiányzik belőle, és akkor kérheti a Teremtőt, hogy mentse meg, és hozza ki a benne lévő rosszból.

Így kell értelmeznünk azt, ami meg van írva: „Az Úr közel van mindazokhoz, akik segítségül hívják, mindazokhoz, akik az igazságban hívják Őt”. Vagyis az igazságban látják alázatosságukat, azt, hogy alacsonyabbak a többi embernél, és képtelenek önmaguktól kilépni a bennük lévő gonoszság uralmából. Ezért hívják ezt úgy, hogy „ Őt hívják segítségül az igazságban”, mivel látják, hogy teljességgel lehetetlen kilépni az önszeretet uralmából.

Emiatt van bennük egy teljes dolog, ami az Ő segítségére való  vágyakozást jelenti. Ahogy Baal HaSulam mondta: „Egy ima megteszi teszi a dolog felét”. Vagyis, amikor az ember alulról ad ébredést, az úgynevezett „egy ima teszi a felét”, vagyis a Kli [edény], az úgynevezett (vágy) dolog, amit a Teremtőtől akar kitöltetni. Amikor a Kli fele elkészül, akkor jön a kitöltés. Itt a „fele” azt jelenti, hogy látja, hogy hiánya van, de nincs edénye az adakozásra.

Kiderül, hogy amikor tudja magáról, hogy teljes mértékben képtelen korrigálni a hiányát, azaz már mindent megtett, amit tudott, hogy képes legyen elérni az adakozás vágyát, akkor mondhatja, hogy száz százalékig tudja, hogy ha a Teremtő nem segít neki, akkor az önszeretetben marad. Ezt hívják úgy, hogy „teljes Kli-vel rendelkezni,” azaz teljes hiánnyal. Ekkor érkezik meg a hiány kielégítése, ahogy a Teremtő vágyat és vágyakozást ad az adakozásra.

A sorrend úgy van, ahogy bölcseink kijelentették: „Az embernek három társa van: a Teremtő, az apja és az anyja. Az apja adja a fehérséget”, ahogyan azt mondják (Nida 31): „Bölcseink azt mondták: 'Három társ van az emberben: a Teremtő, az apja és az anyja. Az apja a fehérséget adja, az anyja a vöröset, a Teremtő pedig szellemet és lelket helyez belé.’”

A „jobb” vonal az apjáról kapta a nevét, ami a Hochma fényét jelenti, ami a teremtés céljának fénye. A Hochma fénye a „teremtményeivel való jócselekedet” fénye, és ez a fény kifejezetten a megszerzés edényeibe érkezik. Tzimtzum és elrejtés volt ezen a fényen elhelyezve, ezért nem tud ragyogni a megszerzés edényein, mielőtt azok nem kerülnek kijavításra és  nem lesz a céljuk az adakozás.

Ezért, amikor ez a fény ragyog, látjuk, hogy vele együtt ragyog az a fény is, hogy van egy Tzimtzum, ami azt jelenti, hogy ezen a fényen keresztül érezzük, hogy eljuthatunk a leváláshoz. Ilyenkor az ember rosszabbá válik, rosszabbá annál, mint amilyen volt. Vagyis spirituális fényt akar kapni, és továbbadni a Klipot [héjak] felé, amelyek ezt a bőséget a megszerzésre érdekében akarják használni. Ezért az ember magára veszi, hogy nem használja tovább a megszerzés edényeit. Ezt úgy tekintik, hogy az apja, akit Hochma-nak hívnak, megadja a fehérséget, ami azt jelenti, hogy „kifehéríti” az embert, hogy ne használja a megszerzési vágyat saját magának, mivel a fény ráébresztette, hogy a saját magának való megszerzési vággyal való foglalkozás eltávolítja az embert a Teremtőtől. Ezért úgy dönt, hogy nem használja többé a megszerzésre irányuló vágyat, és ezt nevezik „fehérségnek”.

Vágy nélkül azonban lehetetlen bármit is tenni, és önmagáért már nem akar kapni. Ezért „az anyja adja a pirosságot”. „Az anyját” Bina-nak hívják, akinek tulajdonsága az adakozás vágya. Ismeretes, hogy Malchutot „feketének” hívják, ami a megszerzési vágyat jelenti, akit Malchutnak hívnak, akin Tzimtzum volt, ami azt jelenti, hogy a fény, amíg megszerzési edényei vannak nem fog felette ragyogni.. Ezért nevezik őt „sötétségnek”. Amikor Malchut bele van foglaltatva Bina-ban, Bina-t „vörösnek” nevezik. Ez az anyja, vagyis Bina jelentése, hogy megadja az embernek az adakozás vágyát, és akkor az ember képes az adakozás cselekedeteit végrehajtani. Ezt úgy tekintik, hogy a Teremtő „szellemet és lelket ad”, vagyis felső bőséget, amely az adakozás edényeibe töltődik. Ezt nevezik „a Partzuf születésének”, ami azt jelenti, hogy egy új fokozat születik.

Ebből következik, hogy minden felülről jön. Vagyis a kapni akarás visszautasításának ereje nem a saját kezében van, hogy az ember azt saját maga tegye meg. Ezt inkább úgy hívják, hogy „az apja adja a fehérséget”. És még az sem áll az ember erejében, hogy mindent meg tudjon tenni az adakozás érdekében. Inkább ez az erő az arra irányul, hogy csak az adakozás cselekedeteit akarjuk végrehajtani, de ez felülről érkezik hozzánk. Ezt hívják úgy, hogy  „Az anyja a pirosságot adja”.

A fentiek szerint értelmezhetjük azt, amit kérdeztünk: Mit jelent az, hogy „felemelkedik és rágalmaz egy embert”? Az van írva, hogy „Ez a Tóra”", vagyis a munka rendje, amely felülről ad erőt az embernek. Azt mondja, hogy a Tórát „Izrael gyülekezetének”, Malchutnak nevezik, és az embernek magára kell vennie a mennyek országát. Ezután jön az a rend, hogy először az ember elkezdi érezni a gonoszt magában, hiszen mielőtt elkezdte volna az adakozás munkáját, úgy tűnt neki, hogy már igaz, hiszen ül és tanulja a Tórát és betartja a Mitzvákat, és mi mást kellene tennie?

Bizonyára vannak nagyobb igazak, akik többet tanulnak és gondosabban betartják a Mitzvákat [parancsolatokat/jó cselekedeteket], de ettől függetlenül ő is már igaz ember, bár azt hiszi, hogy vannak nagyobb igazak. Emiatt (is) érzi az alázatosságát, hogy nem igazult meg, mint ők, és csak ebből veszi az alázatosságát.

Amikor azonban az ember elkezd eljutni az igazság útján végzett munkához, ami az adakozás munkája, az ember minden alkalommal elkezdi látni, hogy elmerült az önszeretetben és semmit nem tud tenni az adakozás érdekében. Inkább minden alkalommal, amikor azt látja, hogy a Tóra és a Mitzvot megtartásakor az önmagáért való kapni akarás élvezi ezt, akkor képes dolgozni. Máskülönben teljesen erőtlen.

Ezt úgy hívják, hogy „Ez az égőáldozat Tórája [törvénye]”. A Zohár azt mondja: „Ez egy rossz gondolat, ami az ember elméjében felmerül, hogy eltérítse őt az igazság útjáról”. Vagyis, ki az, aki rossz gondolatot ad neki, ami felbukkan az elméjében? Hiszen mielőtt elkezdte volna a munkát, igaz volt, és akkor most miért ébred fel benne a rossz gondolat?

Ésszerűen gondolkodva, ennek éppen ellenkezőleg kellett volna történnie, hogy most, hogy az igazság útján akar dolgozni, jó gondolatokat kellett volna kapnia, és nem rosszakat. A válasz az, hogy „Ez az égőáldozat Tórája”, vagyis Izrael Gyülekezete, aki Malchut, küldi neki ezeket a rossz gondolatokat. Máskülönben, ha nem értesíti őt a gonosz hajlamról, soha nem lenne képes azt korrigálni.

Kiderül, hogy a Tóra küldi neki a rossz gondolatokat, és  aztán az ember kétségbeesik. Olyan alantas állapotba kerül, hogy nem tudja elhinni, hogy a Teremtő segíthet rajta, a megtapasztalt alantas állapotból ítélve, ő olyan mértékben merült el az önszeretetben. Ez a jelentése annak, ami írva van: „felemelkedik és rágalmazza az embert”. Ez a rossz gondolat feljön az ember elméjében, és arra készteti, hogy belássa, hogy nem méltó a Teremtő segítségére. A Teremtő inkább csak olyan embereken segít, akik fontosabbak nálad. Ez a „felemelkedik és rágalmaz” jelentése a munkában. A Tóra tüzével kell égniünk, ahogyan meg van írva: „Ilyen az én szavam, mint a tűz”. A Teremtő azonban minden embert segít.