Mi a különbség a törvény és az ítélet között a munkában?

26. cikk, 1988.

Köztudott, hogy a „törvény” értelem nélküli, vagyis az értelem fölött álló szót jelent. Vagyis nincs értelmes válasz arra, hogy miért így történt, vagy miért így kell ezt megcselekedni, úgy és olyan módon, ahogyan és amilyen módon a Tóra megköveteli tőlünk.

Bölcseink például azt mondták (Minchot 29b): „Rav Jehuda azt mondta: ‘Rav azt mondta: ‘Amikor Mózes felment az égbe, ott találta a Teremtőt ülve és koronákat kapcsolt a betűkhöz. Azt mondta Neki: ‘Világ Ura, ki tart vissza Téged?’ (A RASHI úgy értelmezi, hogy a ‘koronák” olyanok, mint a Tóra könyvében lévő címkék [jelölések]. A ‘Ki tart Téged vissza?’ arra utal, amit írtál, hogy címkéket kell hozzáadnod). Azt mondta neki: ‘Néhány nemzedék múlva lesz egy férfi, akinek a neve Akiva Ben Yosef. Ő fogja értelmezni a számtalan törvényt minden egyes pont fölött.’ Ő így szólt hozzá: ‘ Világ Ura, neked van egy ilyen embered, mégis rajtam keresztül adod a Tórát?’ Ő így válaszolt: ‘Hallgass! Ilyen volt a gondolatom.’ Azt mondta Neki: ‘Világ Ura, Te megmutattad nekem a Tórádat [Törvényedet], mutasd meg nekem a Jutalmát!’ Azt látta, hogy húsát egy vágóhídon mérik ( RASHI úgy értelmezi, hogy ez az a hely, ahol a mészárosok a húst mérik, ahogyan a Berachot, 61. o. mondja, hogy húsát vas fésűvel fésülték.) Azt mondta neki: ‘Világ Ura, ez a Tóra, és ez a jutalma?’ Ő így válaszolt: ‘Hallgass! Ilyen volt a gondolatom.’”

Mózes értelem feletti hitét kétféleképpen láthatjuk: 1) Értelem feletti hit, amelyet a Teremtő adott Mózesnek, ahogyan írva van: „Mózes örülni fog sorsa ajándékának, a Tóra ajándékának, amely rajta keresztül jön, amely bizonyára csak az Úr üdvössége”. Az ember nem tudja, miért érdemel ilyen nagy ajándékot. Vagyis Mózes látta, hogy ez nem az ő tettei szerint történt. Szerinte a Tórát nem rajta, hanem rabbi Akiván keresztül kellett volna adni. 2) Értelem felett az ellentétes értelemben: Mózes megkérdezte: „Ez a Tóra, és ez a jutalma?” Úgy tűnik, hogy ez büntetés. Értelem felett kellett mondania, hogy ez jutalom volt, és nem büntetés, ahogy Mózes gondolta. Ezt nevezik „az értelem feletti törvénynek”, amelyet az elme nem tud elérni.

Ebből következik, hogy amikor az ember magára veszi a mennyei királyság terhét, a test megkérdezi: „Mit fogsz ebből kapni?” Erre két választ kell adni: 1) Lo Lishma [nem az Ő érdekében]. Vagyis az embernek ki kell találnia magának valamilyen választ, hogy a test az értelmével megértse, hogy a cél megéri. Ezt hívják Lo Lishmának, és ezt hívják „az értelmen belüli”-nek. Ahogyan elmagyaráztuk (23. esszé, Tav-Shin-Mem-Het), a Lo Lishmában ötféle módot kell megkülönböztetnünk, és az embernek a Lo Lishmát abban az állapotban kell rendeznie, amelyben van, hogy a test megértse, hogy a Lo Lishma miatt érdemes dolgozni, hogy most már megértse, hogy érdemes. Ily módon lesz hajtóanyaga a munkához, és mindig lesz hol dolgoznia.

Azonban az embernek meg kell próbálnia dolgozni és olyan taktikákat keresni, amelyekkel eljuthat Lishmába [az Ő érdekében], mivel az ember nem tudja, mi az a Lishmához vezető út. Szó szerinti jelentése: „dolgozni a Teremtő érdekében”, és ki nem tudja, mi az, hogy dolgozni a Teremtő érdekében? Mégis, mielőtt az ember elkezd dolgozni, hogy ezt „a Teremtő érdekében” állapotot elérje, nem tudhatja, hogy mit jelent a „Teremtő érdekében” állapota, mivel a munkában az érzés számít, nem az értelem.

Ezért minden embernek, aki el akarja érni a Lishmát, időt kell szakítania, a napja egy részét a munkának szentelhesse, vagyis a Lo Lishmának, és el kell kezdenie dolgozni a Lishmán. Akkor megérti az „ értelem felett” jelentését, ami azt jelenti, hogy a test nem érti, miért kell dolgoznia a Teremtő érdekében. Ekkor kezdi megérteni azt is, hogy mit jelent az, hogy az embernek az értelem felett kell hinnie. Ezzel szemben a Lo Lishmában nem olyan nehéz hinni a Teremtőben, mivel a test megérti, hogy érdemes a Tórát és a Mitzvákat betartani, mivel meg van írva (23. esszé, Tav-Shin-Mem-Het), hogy a Lo Lishmának ötféle módja van, és amikor a test talál valamit, amiért érdemes a Tórát és a Mitzvákat [Parancsolatok/jó cselekedetek] betartani, akkor azt „értelemmel való munkálkodásnak” tekintjük. Mivel a test az értelemen belül megérti, hogy a dolog megéri, hogy többet nyer azzal, ha evilági, vagyis a teste többet fog élvezni, mint az, aki nem tartja be a Tórát és a Mitzvákat, ezért a Lo Lishmát „az értelemen belül”-nek nevezik, ami azt jelenti, hogy a hiány értelmet nyer.

De ha a Tórának szentelt idejéből és a Lo Lishma alapján végzett munkából vesz el valamennyit, például napi fél órát, és elkezd gondolkodni azon, hogy érdemes-e a Teremtő érdekében, vagyis nem a saját hasznára dolgozni. Ekkor a teste elkezdi feltenni az embernek a Fáraó kérdéseit, aki azt mondta: „Ki az az Úr, hogy engedelmeskedjem a szavának?”

Meg kell kérdeznünk: Hogy lehet az, hogy mielőtt elkezdett volna a Lishma munkájára gondolni az ember, megelégedett a Teremtőbe vetett hittel, és a test nem tette fel ezeket a kérdéseket, míg most, hogy csak arra gondol, hogy az adakozás útján járjon, a test elkezd ilyen kérdéseket feltenni? A válasz az, hogy azt látjuk, hogy amikor valaki egy munkaadónak dolgozik, meg kell fontolnunk, hogy ki a munkaadó, és milyen fizetést fizet a munkaadó. Azonban, bár meg akarja ismerni a munkaadót, ez nem számít. Vagyis, még ha soha nem is látta a munkaadót, de bízik a jutalomban, az ember beleegyezik a munkába. Sőt, még akkor sem számít, ha azt mondják neki, hogy soha nem fogja látni a munkaadót. Inkább a fizetés számít. Ez határozza meg, hogy megéri-e a munka.

De ha valakinek azt mondják: „Van itt egy fontos pozícióban lévő ember, akinek szüksége van emberekre, akik neki dolgoznak. Ő azonban nem fizet semmit a munkáért”. Ebben az esetben meg kell vizsgálnia, hogy kinek kell dolgoznia. Vagyis tudni akarja, hogy valóban olyan rangos ember-e, akinek érdemes mindenféle ellenszolgáltatás nélkül dolgozni. Ha azonban vannak olyan emberek, akik tisztelik őt, és látja, hogy megbecsülik, vagyis azok az emberek, akik ismerik a fontos embert, tisztelni fogják őt a munkájáért, mert egy fontos embert szolgál, akkor dolgozni tud, még akkor is, ha ő maga soha nem fogja látni a fontos embert, és soha nem fogja látni, hogy igaz-e, amit mondanak, hogy ezáltal felfogja a nagyságát és fontosságát.

Ez azért van így, mert ez a megtiszteltetés nem abból áll, hogy a fontos ember tiszteli őt, hanem abból merít örömet, hogy az emberek tisztelik őt, mert egy fontos embert szolgál. Ebből következik, hogy itt elég, ha látja az őt tisztelő embereket, és ezért nincs olyan nagy szüksége arra, hogy lássa a munkaadót. Inkább megelégszik azzal, hogy ismeri azokat az embereket, akik a fizetését fizetik az iránta érzett tiszteletük révén. Vagyis elég neki, ha látja azokat az embereket, akik a fizetését fizetik, amit „tiszteletnek” nevezünk.

Ezzel szemben, ha olyan helyen van, ahol nincsenek olyan emberek, akik tisztelik ezt a fontos embert, vagyis azt látja, hogy az emberek által neki nyújtott szolgálat alapján úgy értékelik, mint aki egy kicsit fontos, és csak egy maroknyi ember tartja őt fontos embernek, de azok az emberek nem fontosak a szemében, akik kevésbé tisztelik őt. Ebben az állapotban az ember dilemma előtt áll: Hallgasson-e azokra az emberekre, akiket nem becsülnek a megbecsült emberek között?

Vagyis a köznépben befolyásos emberek azt mondják, hogy az adott embert fontossága miatt meg kell becsülni, de csak bizonyos mértékig, nem egyszerűen az értelem felett csodálni, vagyis többet, mint ami ésszerűnek tűnik. De az ember látja, hogy a befolyásos emberek vannak többségben és a legértékesebbek, és ha hallgat rájuk, vagyis az ő megbecsülésüknek megfelelően szolgálja őt, akkor ezek az emberek tisztelni fogják őt.

Vagy kissé engedelmeskednie kellene azoknak, akik nem befolyásosak, vagy ami még rosszabb, hogy szégyen nyíltan kimondani, hogy kapcsolatban áll ezekkel az alsóbbrendű emberekkel, akik azt mondják, hogy ő egy fontos ember, és érdemes odaadóan szolgálni. Mivel az a szabály, hogy a többség uralkodik az egyén felett a nézeteivel, ha valaki azért kezd el dolgozni, hogy adakozzon, és nem fogad el semmilyen viszonzást, minden egyes alkalommal felébred a többség nézete: talán nem érdemes dolgozni és szívvel-lélekkel szolgálni őt.

Emiatt a Fáraó kérdése minden alkalommal felébred: „Ki az Úr, hogy engedelmeskedjem a szavának?”

Ebből következik, hogy a „ki” kérdés megjelenésének oka a „mi” kérdése, ami a gonosz kérdését jelenti. Erről van megírva: „Egy gonosz, mit mond? ‘Mi ez a te munkád?’” Azaz, amikor valaki szembe akar menni a köznéppel, akik azt mondják, hogy beérik azzal, hogy Lo Lishmában dolgoznak, mert a Lishma olyan embereknek való, akik az értelem fölé tudnak emelkedni, mi pedig, Izrael többsége, beérjük azzal, hogy a Tórát és a Mitzvákat azzal a céllal tartjuk be, hogy saját hasznunkra legyen, és amikor mindent úgy tenni, hogy az a Teremtő hasznára legyen, az nem a mi dolgunk.

Pedig ő igenis azért akar dolgozni, hogy adakozzon és egyáltalán ne szerezzen meg. Ilyenkor a test megkérdezi: „Ki az az Úr?” Vagyis biztos, hogy Ő annyira fontos, hogy érdemes érte dolgozni? Más szóval, a tiszteletért dolgozni, vagyis azért dolgozni, hogy megbecsüljenek, itt nem alkalmazható, mert a köznép nem értékeli őt, mert azért dolgozik, hogy adakozzon. Ellenkezőleg, lealacsonyítják őt, és azt mondják róla, hogy bolond.

Ezért neki magának kell megalapoznia a Teremtő fontosságát. Itt kezdődik az ember felemelkedése és lezuhanása. Ez a kettő - a „ki” és a „mi” - együtt érkeznek, és felteszik neki a kérdéseiket, és az ember nem mindig tudja ezeket legyőzni.

„Ebből következik, hogy a fő ok, amiért az ember elkezd kérdéseket feltenni, és látszólag azért kérdez, mert kész rá, hogy a szent munkát végezze, és nincs benne alantasság -- annyi kivétellel, hogy nehezére esik az értelem feletti hitben haladni; ezért teszi fel a „ki”-re vonatkozó kérdést. Az igazság azonban az, hogy a kérdés az ember alantasságából fakad, mivel teljesen elmerült az önszeretetben, és képtelen felülemelkedni rajta.

Emberi természetéből adódik, hogy nehéz neki beismerni a tévedését, azt, hogy nem lát rá magára, hanem követi a szívét, ahogy a bölcsek mondják: „A gonosz ember saját szívének kezében van”, ahogy írva van: „És Haman ezt mondta az ember szívében.”

Emiatt jobb számára, ha azt mondja, hogy ha ismerné a Teremtőt, akkor biztosan szolgálná a Teremtőt. De mivel az elme nem érti meg az értelem feletti hit teljes dolgát, így vitatkozik: „Ki az Úr, hogy engedelmeskedjek az Ő szavának?” Valójában azonban a kapni akarása állítja, hogy csak azt akarja megérteni, hogy ez igaz, és választ akar arra a kérdésre, hogy „Ki az Úr, hogy engedelmeskedjek az Ő szavának?” Vagyis amikor azt mondjuk a testnek, hogy a Teremtő érdekében kell dolgoznunk, nem pedig magunkért, ezért teszi fel a „Ki az Úr” kérdést.

De amikor a Lo Lishma szándékával dolgozott, nem kellett feltennie a „Ki az Úr” kérdést, mivel a Lo Lishma munkája az értelem határain belül van. Ennélfogva a hit elfogadása is értelmen belül van az ember számára. Vagyis mind az elme, mind a szív az értelem fölött épült, és mindkettőnek szüksége van a Teremtő segítségére, hogy meg legyen jutalmazva az elmével és szívvel.

Ebből következik, hogy a „törvény” azt jelenti, hogy az értelem fölött áll, a szándék pedig a hitre vonatkozik, és az értelem feletti hit által válik Izraellé. Ezzel szemben, mielőtt az értelem feletti hittel jutalmazták volna, csupán „szent mozdulatlannak”, „pornak” tekinthető {kövületi szintnek}. Vagyis még mindig a spiritualitásban érzi, hogy elérte a por ízét. Ezt nevezik „Sehinának [Szentségnek] a porban”. Ez mindaddig így van, amíg nem fogadja el az értelem feletti állapotot. Ez úgy van, ahogy fentebb mondtuk, hogy kérnünk kell a Teremtőt, hogy adjon nekünk erőt, hogy képesek legyünk az értelem fölé emelkedni, és ne legyünk az értelmünk rabszolgái.

Ezzel szemben a Tórát „ítéletnek” nevezik, ami kifejezetten az értelemben van. Más szóval, meg kell értenie a Tórát, amelyet „a Teremtő neveinek” neveznek. Az „értelemben” nevezett Tórát azonban nem lehet elérni, mielőtt „Izrael” jutalmat kapna, ahogyan írva van („Hagigah 13a”): „Rabbi Ami azt mondta: ‘A bálványimádóknak nem adja át az ember a Tóra szavait, ahogyan azt mondták: ‘Nem tette ezt egyetlen népnek sem, és nem ismerik a rendeleteket.’”

Ebből két dolgot látunk: 1) A Tórát „ítéletnek” nevezik, ahogyan írva van: „és nem ismerik a rendeleteket”. 2) Tilos az ítéleteket, vagyis a Tórát tanítani a bálványimádóknak.

A kérdés az, hogy miért tilos egy bálványimádónak Tórát tanítani, ha tanulni akar? Értelemszerűen ennek az ellenkezőjét kellene tenni: A tanulás által megszentelődik a Teremtő. Vagyis még a bálványimádó is el fogja ismerni a Tóra fontosságát, akkor miért a tiltás?

Ezt a munkában kell értelmeznünk. Azt jelenti, hogy a bálványimádók és Izrael egy és ugyanazon emberben vannak. Mielőtt valaki megkapja a törvényt, amelyet „értelem feletti hitnek” neveznek, még mindig nem nevezik „Izraelnek”, aki a Tórát, mint „a Teremtő nevét” elérheti, amelyet „az értelemen belülinek” tekintünk.

A munkában van egy szabály, amit Baal HaSulam mondott, hogy ahol az van írva, hogy „tilos”, az azt jelenti, hogy „lehetetlen”. Ez az értelme annak, hogy a Tóra kifejezetten Izraelnek adatott meg, mivel Izrael a Yashar-El [egyenesen a Teremtőhöz] minősége, ami azt jelenti, hogy minden cselekedete a Teremtő érdekében történik. Ezt nevezik Dvekutnak [Összetapadásnak], „ forma-egyezésnek”. Amikor az embernek ez a törvény jutalom, akkor jön el az idő, amikor a Tórának nevezett ítélettel jutalmazható. Ez az értelme annak, hogy a Tóra csak Izraelnek adatik.

Ebből következik, hogy az „ítélet” az első kilenc Szfíra, amelyet a Tórának tekintenek. Ezt az értelmen belül szerezzük meg. Úgy van, ahogy bölcseink mondták (Baba Metzia 59b): „Rabbi Yehoshua talpra állt, és azt mondta: ‘Ő nincs az Égben. Rabbi Yirmiah azt mondta: ‘Mert a Tóra már a Sínai hegyen megadatott’”.

Ez alatt az oldalsó lezárásokat értjük, amelyek olyanok, mint a mező szélei. Meg kell hagynunk egy oldalsó zárat, ahogy az ARI írja (A Tíz Szfíra Tanulmánya, 13. részében): „ A Malchut de Galgalta a Pe'ah [oldalsó zár] nevet viseli. Ezt a következő szavakból ismerjük: ‘Ne kaszáld le a meződ oldalát. Hagyd meg a szegényeknek és az idegenek számára’. Malchut az utolsó közülük, mint a mező széle, ami az aratás után megmarad. Hasonlóképpen, miután az ember leborotválja a haját, ami olyan, mint a mező betakarítása, meg kell hagyni az oldalsó szálat, ami olyan, mint a Malchut a hajban. Ebből következik, hogy a Pe'ah [Oldaltincs] mindörökké Malchut’.

Ennek megfelelően látjuk az ARI szavaiban, hogy a mező learatását a fej hajának leborotválásához hasonlítja. Az ember nem kaphat magának Pe'ah-t, ami Malchutot magában foglalja. Inkább mind a mezőn, mind a fej haján meg kell tartani a Pe'ah-t, ami Malchutot magában foglalja.

Ennek az a jelentése, hogy a Malchutot az értelem fölötti hitnek tekintjük, amire az embernek nincs rálátása. Ez arra utal, hogy az embernek nincs engedélye arra, hogy az értelmébe fogadjon, megszerezzen, hanem ezt a Teremtőre kell bíznia. Vagyis az ember keze nem ér oda, és a „kéz” jelentése itt „elérés”, a „Ha egy kéz elér” kifejezésből.

Ezt nevezik „törvénynek.” Ezzel szemben a Tórát, amely a felső kilencre vonatkozik, „ítéletnek” tekintik, amely kifejezetten az emberre vonatkozik. Vagyis ezt az embernek értelem belül kell elérnie, ahogyan a Tóráról mondták, „Ő {nőnem} nem a mennyben van.” Ez azt jelenti, hogy a mezőt, kivéve a mező Pe'ah-ját, „felső kilencnek” van nevezve, amelyet Tórának tekintenek, ami az emberhez tartozik. A mező Pe'ah-ja és a fej Pe'ah-ja azonban a Malchutot jelenti és csak a Teremtőhöz tartozik, vagyis emberi értelem feletti. Ezt nevezik úgy, hogy „teljesen a Teremtőnek és az ember keze egyáltalán nem ér el oda.”

A Tóra ennek az ellenkezője. Kifejezetten az emberekhez tartozik, hogy értelmen belül fogadják el azt. Ez a különbség a Tóra és a Mitzva [Parancsolat/jó cselekedet] között. Ami a Mitzvát illeti, nem kaptuk meg a Mitzvák okait. Sokkal inkább elfogadjuk a Mitzvákat, bármilyen indoklás vagy ok nélkül, hanem inkább alapszabályként.

De a Tórát, mondták bölcseink, az emberről nevezték el. Vagyis a Tóra az emberhez tartozik. A kérdés az, hogy egyszer azt írják, „Az Úr Tórájára vágyik,” máskor pedig azt írják, „Az Ő Tóráján elmélkedik éjjel-nappal.” Úgy értelmezik, hogy ezt először „az Úr Tórájának" nevezik, és miután megtanulta és elsajátította azt, akkor nevezik „az ő Tórájának.” Ezért mondta Raba, „A Tóra nem az övé, mert meg van írva, hogy az Ő Tóráján fog elmélkedni éjjel-nappal” (Kidusin 32b).

Látjuk, hogy a Tóra az emberről kapta a nevét. Azaz, az értelmen belül kell, hogy jöjjön. Ezt hívják „ítéletnek,” a „törvény” ellentéte, ami a hit. Azonban a hitnek ezen munkáját, amelyet Tzedakah-nak [Igazságosságnak/jótékonyságnak] és nem Tórának tekintenek, örömmel kell végezni, ahogy meg van írva, „Szolgáljátok az Urat örömmel.”

Más szavakkal, az az ember, aki magára veszi a mennyek királyságát, örömmel kell, hogy tegye ezt. Nem szabad néznie az emberek természetét, azt, hogy nehéz neki az értelemmel szembe menni, és hogy ehelyett meg akarja érteni és tudni akarja, hogy mit akar tenni. És mivel az ember nem tudja azonnal vállalni a hit értelem feletti elfogadásának ezen munkáját, hogy ez örömöt adjon neki, erővel kell elkezdenie ezt a munkát, még akkor is, ha a test nem ért egyet vele. Ezt úgy tekintik, hogy az embernek „magára kell vonnia a mennyek országának terhét, mint ökör a jármát, és mint szamár aterhét.”

Az embernek azonban tudnia kell, hogy el kell érnie az öröm szintjét a mennyek királyságának elfogadásakor. Úgy van, ahogyan a Shema Israel [Halld, ó Izrael] olvasása után mondjuk:, „És szeretni fogod az Urat.” Ez azt jelenti, hogy bár az ember kényszerből kezd dolgozni, el kell jutnia az öröm állapotába, és akkor nem fogja úgy érezni magát, „mint az ökör a jármával szemben,” ami mindig el akarja dobni a terhet, mert nem bírja elviselni azt. Ezzel szemben, ha örömöt érez, nem lehet azt mondani, hogy azt tehernek tekinti.

Most már értelmezhetjük a jelentését annak, hogy a „vörös tehén, amelyre nem raktak terhet.” Mivel a vörös tehenet „törvénynek” nevezik, ami a Malchut, ezért írva van, hogy „amelyre nem raktak terhet.” A „teher” azt jelenti, hogy még mindig nem örömmel végzi a munkáját és még mindig nem tudja betartani azt, hogy „És szeretni fogod az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből.”