6. Levél

 

Tav-Reish-Peh-Aleph, Av hónap, 1, 1921.  augusztus 5., Sabbath estéje, Varsó

Az én lelkembéli társamnak ... égjen a gyertyája örökké:
Már írtam Neked két levelet, de nem volt időm elküldeni. Igazság szerint még az Av 22-i elutazásom előtt szeretnék találkozni veled. Szeretnélek most megkínálni téged egy kis mézzel az én mézes-madzagomból.

Meg van írva: „Elpusztítjátok azokat, akik hazugságot beszélnek; az Úr megveti a vérontó és álnok embert”. Van egy allegória egy királyról, aki magára vállalta, hogy megtanítja fiát a királyi taktikára. Megmutatta neki az országot, az ellenségeit és a barátait. A király egy kardot is adott a fiának az elrejtett kincseiből. A kard csodálatos erővel rendelkezett: Amikor a fiú megmutatta a kardot az ellenségeknek, azok azonnal úgy hullottak elébe, mint trágya a földre.
A király fia elment, és sok országot meghódított, sok zsákmányt szerzett, és nagy sikereket ért el.

Idővel a király így szólt a fiához: „Most felmegyek a toronyba, és ott elrejtőzöm, te ülsz majd a trónomon, és bölcsességgel és erővel vezeted az egész földet. És itt van ez a pajzs is, amely eddig a királyság kincstárában volt elrejtve. Semmilyen ellenség vagy gonosztevő nem lesz képes ártani neked, amíg ez a pajzs a birtokodban van."
A király fogta a kardot, összekötötte a pajzsával, odaadta a fiának, maga a király pedig felment a toronyba, és elrejtőzött ott.
De a király fia nem tudta, hogy a kard és a pajzs össze van kötve, és mivel egyáltalán nem törődött a pajzzsal, nem is figyelt rá, így hát ellopták tőle a pajzsot, és vele együtt a kardot is.
Amikor elterjedt a hír az országban, hogy a kardot és a pajzsot ellopták a király fiától, a föld uralkodójától, rögtön megemberelték magukat ellenségei akik addig háborúztak ellene, elfogták őt, őt és minden vagyonát elvették. Ellenségükkel a kezükben kitöltötték rajta a bosszújukat, és megbosszulták mindazt, amit az apa vezetése idején velük szemben elkövettek. Minden nap kegyetlenül megverték őt.

A fiú szégyenkezett apja előtt, mert apja nyomorúsága jobban fájt neki, mint a sajátja, ezért elhatározta, hogy kardot és pajzsot készít, akárcsak az elsők, hogy apját megbékítse, és megmutassa neki bölcsességét és erejét.
Taktikázva készített egy kardot, amely hasonló volt az elsőhöz, és készített egy pajzsot, amely hasonló volt az első pajzshoz.

Fegyverrel a kezében a torony tetején apját szólította: „Légy büszke rám, mert a bölcs fiú boldoggá teszi az apát”. És miközben apját szólította, ellenségei agyát és máját marcangolták. És minél jobban verték, annál jobban erősködött és felülkerekedett, hogy apját megnyugtassa, és így kiáltozott: „Most már semmitől sem félek, és ki tudna velem megküzdeni, ha kardom és pajzsom a kezemben van”.
És minél jobban dicsekedett, annál jobban verték és bántották ellenségei, kövek és botok landoltak a fején, és vér folyt az arcán. És mindvégig próbált egyenesen maradni, büszkén, hősként, hogy megmutassa apjának, hogy most már semmitől sem fél, hogy az ő erejéhez képest olyanok, mint a por a mérlegen, hiszen a kard segít neki, és a pajzs segít neki.
Erre utalt a költő: „Elpusztítod azokat, akik hazugságot beszélnek”, vagyis azokat, akiknek az arca olyan, mint a majomé az ember arca előtt, akik saját erejükből olyan kardot készítenek, amilyet a Teremtő alkotott. Ráadásul úgy akarnak dicsekedni a munkájukkal, ahogyan a Teremtő büszkélkedhet. Azt mondják róluk: „Az Úr irtózik a vérontó és csaló embertől”, mert ember alkotta pajzsot készít, és azzal dicsekszik, hogy nem érez fájdalmat stb. és ettől is irtózik a Teremtő - aki hamis látszatot mutat, mondván, hogy bölcs, erős és rettenthetetlen, pedig tele van csalással és ravasz taktikára törekszik. A Teremtő ettől is irtózik.

Az egész teljesség azonban a szent névben van, az igazságosságom Istenében, akinek minden szerve és ínja tudja, hogy a Shechina [Istenség] beiktatásának helye az igaz helyen van, amely azt jelenti, hogy abban az abszolút tudatban, hogy minden gondolata igaz, és soha sehol a világon nem cselekedett még ember egyetlen rossz lépést sem, ahogyan az ember magától nem fog jó lépést tenni.

És bár mindenki hisz benne, mégis a tudás az, amire szüksége van - így telepedhet meg a szívében. Olyan ez, mint egy első fogalom, ahol a valóban hűséges szív kiáradása a Teremtő felé ezt a fogalmat a világban felfedheti, és mint minden egyszerű és elfogadható dolog kellőképpen megtelepedik a szívben.
Ez a jelentése: „És keresni fogod 'onnan' az Urat, a te Istenedet, és meg fogod találni”. Ez a jelentése az áldásnak is: „Jó, aki jót cselekszik”, aki jót cselekszik másokkal, mert az Ő elérése valóban a jóra vonatkozik, hiszen ezért nevezik Őt „jónak”. Ezt a nevet könnyen el tudja érni bárki, és úgy is nevezik, hogy „Irgalmasságom Istene”. De mivel ilyen könnyen elfogadható, az elfogadás könnyűsége miatt az egyén nem marad meg minden ember felett.
Ezért a száműzetésben végzett munka és a Tóra szegénységben való megtartása nyilvánvalóan a Teremtő szolgájának minden szerve előtt feltárul - a szent név: „Igazságom Istene”. Vagyis a valóságban a legcsekélyebb pillanatig sem volt gonosz, ami a „és jót cselekszik” jelentése, vagyis nem a „jóra”, hanem csak a „mások felé irányuló jóra” jelenik meg, mint „ez is a jóra való”. Ez egy nagyon mély és fontos dolog, és ez az egyesülés nem hagy teret még ... akkoriban másnak sem, csak a számára.
Ez a jelentése annak is, hogy „Az Úr egy, és az Ő neve Egy”, amit a teljességben lévők egyszerűen elérnek.

 

Yehuda Leib