Mit jelent, hogy a jobb- és a baloldal ellentétben áll egymással, a munkában?

47. cikk 1991.

A vers azt mondja (5Mózes 29:8): „Tartsd meg e szövetség igéit, és cselekedd azokat, hogy bölcsek legyetek mindenben, amit megcselekedtek”. Meg kell értenünk, hogy miért mondja: „Tartsd meg és cselekedd meg őket, hogy bölcsek legyetek mindenben, amit megcselekedtek”. Ez arra vonatkozik, hogy azért cselekszik, hogy ezáltal „bölcsek legyetek mindenben, amit megcselekedtek”. Ebből következik, hogy a cselekvés olyan, mint egy felkészülés, ahol a cselekvés által leszünk képesek bölcsek lenni abban, amit cselekszünk.

Ez azt jelenti, hogy két dolgot kell megkülönböztetni a munkában: 1) A cselekedet, ahogyan írva van: „és cselekedjétek azokat”. 2) A tanulás a cselekvésben, ahogy írva van: „hogy bölcsek legyetek mindenben, amit megcselekedtek”. Látszólag ez ellentmondás: Egyrészt azt jelenti, hogy a lényeg a cselekedet, ahogy írva van: „és tartsd meg és cselekedd meg azokat”. Másrészt viszont az van írva, „hogy bölcsek legyetek mindenben, amit megcselekedtek”. Ez azt jelenti, hogy a cselekvés csak egy eszköz, amellyel értelemmel és a tudással megértést érhetünk el.

A Zohár azt mondja, hogy két megkülönböztetést kell tennünk a 613 Mitzva [Parancsolat/jó cselekedet] között: 1) Az első megkülönböztetést „613 Eitin [arámi: Tanácsok]”-nak nevezi. 2) A második megkülönböztetéseket „613 Pekudinnak [arámi: Letétek]”-nek nevezi.

A különbség a kettő között az, hogy az Eitin azt jelenti, hogy az a dolog nem a cél, hanem csak tanácsokat ad, hogyan lehet elérni a célt. Így nehéz megérteni, hogy miért mondja, hogy a 613 Mitzva csak tanács, és miért mondja azt, hogy „613 Pekudin”.

A Sulamban [A Zohár létra kommentárja] („A Zohár könyvének bevezetése”, „Általános magyarázat mind a tizennégy parancsolathoz, és hogyan oszlanak meg a teremtés hét napjára”, 1. pont) így értelmezi: „Amikor a 613 Mitzva a jutalma az ‘Ő szavának hangjának meghallása’, akkor a 613 Mitzva Pekudin lesz, a Pikadon szóból [héber: Letétbe helyezés], mert minden egyes Mitzvában [a Mitzvák egyes számában] egy-egy egyedi fokozat fénye helyeződik el, ami a lélek és a test 613 szervének és inának, és egy-egy egyedi szervének felel meg. Ebből következik, hogy miközben az ember a Mitzvát végzi, a lelkében és testében a megfelelő szervre kiterjeszti a fénynek azt a fokozatát, amely az adott szervhez és inakhoz tartozik”.

Ezért aszerint, amit ott a Sulamban értelmez, egyszerűen úgy kell értelmeznünk, hogy azt mondja, hogy „Mindenben van Panim [Elülső/szemtől szembe állapot] és Achor [hátsó/hátat fordított állapot]. A valamire való felkészülést Achornak, a dolog elérését pedig Panimnak nevezik. Hasonlóképpen, a Tórában és a Mitzvákban is van ‘megtesszük’ és ‘meghalljuk’. Amikor a Tórát és a Mitzvákat ‘az Ő szavának cselekvőjeként’ tartjuk be, mielőtt ‘az Ő szavának hangját halljuk’, a Mitzvákat ‘613 Eitin’-nek nevezik, és Achornak tekintjük.”

Ennek megfelelően érthető, amit kérdeztünk: Miért mondja: „Tartsd meg és cselekedd meg őket?”, ami arra utal, hogy a cselekvés a legfontosabb, és utána azt mondja: „hogy bölcsek legyetek”. Vagyis, amikor azt mondom nektek: „Cselekedd meg ezeket”, az csak előkészület a cselekedetek eléréséhez. Ebből következik, hogy a legfontosabb a tanulás, az értelem, és nem a cselekvés.

A válasz az, hogy a legfontosabb dolog a cselekvés, hiszen a cselekvések nélkül nem tudunk semmit sem elérni. De a cselekedetek révén Dvekutot [Összetapadást] kaphatunk, amit „a forma-egyezésnek” neveznek, mivel Lo Lishmától [nem az Ő érdekében] jutunk el Lishmához [az Ő érdekében] állapotához. Ezért a cselekedetek a legfontosabbak.

Magukban a cselekvésekben két megkülönböztetést kell tennünk:

1) Maguk a cselekedetek, amikor még mindig eszközök. Vagyis csak előkészületet jelentenek, amellyel az adakozás edényeihez juthatunk. Miután a cselekedeteken keresztül megszerzi az „adakozás vágyának” nevezett Kelimeket [Edényeket] az ember, megszerzi a cselekedetekbe belefoglalt fényt.

Ez azt jelenti, hogy minden cselekedete, amit azelőtt cselekedett meg, hogy az adakozás edényeivel jutalmazták volna, bár akkor is a Tórába és a Mitzvákba beleöltözött a fény, de ez olyan volt, mint a Tórába és a Mitzvákba beleöltözött letét. Más szóval, az ember nem tudta meglátni, hogy mi van a Tórában és a Mitzvákban, mert még nem rendelkezett a fényhez illő Kelimmel. De azután, amikor megjutalmazzák az adakozás edényeivel, megkapja a Tórába és Mitzvákba öltözött fényt, és akkor látjuk, hogy mielőtt megjutalmazták a látással, a fény már a 613 Mitzvába volt beleöltözve, de az csak letétként volt jelen.

Ezért ez nem ellentmondás, hogy először azt mondja, hogy a cselekvés a legfontosabb, ahogy írva van, „és cselekedjétek meg őket”, mivel a cselekvéssel kezdjük és a cselekvéssel fejezzük be, de van egy megkülönböztetés a kettő között, vagyis mielőtt az ember az adakozás edényeivel jutalmazzák, vagy miután az adakozás edényeivel megjutalmazzák. Ez azt jelenti, hogy a cselekedeteken keresztül jutalmazzák a Kelimmel, és utána, a cselekedeteken keresztül jutalmazzák a fénnyel. Ezt úgy hívják, „hogy bölcs legyél mindenben, amit megcselekszel”, ami azt jelenti, hogy utána a „Tanulj és ismerj meg Engem” jutalmában részesül.

Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy mielőtt az adakozás edényeivel jutalmaznának meg minket, amikor a Teremtőért és nem a saját érdekünkben végzett munkával akarunk jutalmat kapni, sok hullámvölgy van ebben a munkában. Köztudott, hogy a test tiltakozik az olyan munka ellen, amely a Teremtővel való Dvekut elérését célozza, és egyszer  a jó, egyszer a rossz uralkodik el az emberben. Ezt nevezik „a hajlam háborújának”. Más szavakkal, van a cselekvésben lévő munka, ami a köznép munkája, amellyel az embernek arra kell törekednie, hogy a cselekedetei ne a tisztelet, a pénz és így tovább miatt legyenek, hanem a Teremtő érdekében történjenek.

Ezért azok, akik a Teremtő érdekében akarnak dolgozni, tetteiket elrejtettségben hajtják végre. Az elrejtettség mértéke az, amit Baal HaSulam mondott, hogy az embernek úgy kell viselkednie, mint a környezetében élő embereknek. Más szóval, nem szabad feltűnést keltenie a környezetében. Ha megmutatja, hogy megveti a környezetében gyakorolt szokásokat, vagy hogy bizonyos dolgokban szigorúbb, mint ami a környezetében szokás, akkor az ember munkája már nem az elrejtettség állapotában van, hiszen amikor az emberek egy bizonyos környezetben vannak, ha valamelyikük a környezetétől eltérő dolgot cselekszik, az az ember felhívja magára a köznép figyelmét, és mindenki őt nézi. Ebből következik, hogy a munkája nincs rejtettségben.

Ezek az emberek úgy érzik, hogy a munka íze a Körülölelő Fény, amely Izrael köznépe számára ragyog. Így van ez, ahogy meg van írva: „Én vagyok az Úr, aki velük lakozom tisztátalanságuk közepette”. Ez azt jelenti, hogy bár az ember nem tisztult meg az önszeretetétől, és minden munkája azért való, hogy a Teremtő megjutalmazza őt ebben a világban és a következő világban, mégis úgy tekinthető, hogy a Teremtő érdekében munkálkodik.

Ebben a munkában az ember láthatja a fejlődését, hiszen minden nap hozzáadja a Tórát és a Mitzvákat. Természetesen, ebből életerőt és örömöt meríthet, és betarthatja, ami meg van írva: „Szolgáljátok az Urat örömmel”. Köztudott, hogy ezt a munkát „egy vonalnak” nevezzük. Más szóval, az ember nem tudja, hogy „a Teremtő érdekében” állapota olyan dolog, ami különleges figyelmet igényel. Sokkal inkább, mint a többi ember, bízik bölcseinkben, akik azt mondták: „Az embernek mindig a Tórával és a Mitzvákkal kell foglalatoskodnia, még akkor is, ha Lo Lishmában [nem az Ő érdekében] cselekszik, hiszen Lo Lishmából eljut a Lishmába [az Ő érdekében] állapotába”. Azonban nem gondolja, hogy ezekhez a munkálatokhoz és szándékhoz idő és erőfeszítés kell. Úgy gondolja, hogy ez természetesen jön, minden különösebb munka nélkül, ahogy bölcseink mondták: „Lo Lishmából Lishmába jutunk”. Ezért nevezik ezt a munkát „egy vonalnak”.

Ha azonban az ember megérti, hogy a Teremtő érdekében végzett munka különleges munka, hogy ez a munka nem a köznépre vonatkozik, hanem csak azokra, akik fentről kapták a felébresztést, hogy a szándék is az adakozás legyen, hogy ez valami különleges dolog, és elkezdi vizsgálni az ember, hogy tud-e a Teremtő érdekében és nem a saját érdekében dolgozni, akkor a test ellenzi ezt a munkát, hiszen az emberi természetből fakad, hogy nem ért meg semmit, ami nem a saját hasznára van.

Itt kezdődnek a fent említett felemelkedések és zuhanások. Ebből következik, hogy a vizsgálat, amit az ember végzett a cselekedetein keresztül, akár a Teremtő érdekében, akár a saját érdekében, amikor látja az alacsonyrendűségét és azt, hogy milyen messze van ettől a munkától, az embernek imádkoznia kell a Teremtőhöz, hogy adjon neki erőt, és legyőzze a magának való megszerzési vágyat.

Ilyenkor néha a test így érvel: „Láttad, hányszor imádkoztál a Teremtőhöz, hogy segítsen, de nem kaptál segítséget. Ezért biztos, hogy ez a munka nem neked való”. Az ember nem mindig tudja legyőzni az ilyen panaszokat. Ebben az állapotban az ember olyan marad, mintha halott lenne, teljesen élettelen, és természetesen nem tud kitartani és folytatni ezt a munkát.

Ezt az utat a munkában „bal vonalnak” nevezik, mivel van egy olyan szabály, hogy bármi, ami korrekciót igényel, „balnak” nevezik.

Ezért a munkában az embernek nem szabad ilyen módon részt vennie, vagyis meg kell vizsgálnia, hogy a munkája teljességben van-e. Sokkal inkább, ahogyan azt  („A munka rendje”, 9. pont), mondja: „A bal oldalon végzett munkában elég napi fél óra”.

Az ember munkájának nagy része a jobb vonalon kell, hogy legyen, amit „teljességnek” neveznek. Ebben a munkában az embernek kritika nélkül kell lennie, hogy lássa, a munkája a teljességben van-e. Az embernek azt kell mondania: „Még ha a Tórában és a Mitzvákban végzett cselekedeteim hiányosak is, mégis hálás vagyok a Teremtőnek, amiért megadta nekem az értelmet és a vágyat, hogy a Kedusha [Szentség] némileg megragadható legyen a számomra. Vagyis, bármilyen kapaszkodóm is van, nagy szerencsének tekintem, hiszen látom, hogy a világon sok embernek nincs kapcsolata a Tórával és a Mitzvákkal, ezért örülök a részemnek, hogy kaptam némi kapcsolatot. És mivel úgy gondolom, hogy ez egy fontos dolog, ez a kis kapcsolat a spiritualitással fontosabb a számomra, mint az egész életem ezen a világon. Nem érdemlem meg, hogy többet kapjak, mint amennyim van, és a maradék időben mindenféle ostobaságoktól vagyok összezavarodva, amin nem tudok úrrá lenni. Ezért egész nap boldog vagyok, és ez jókedvre derít, hiszen tudom, hogy milyen alacsony szinten vagyok. Ezért hálás vagyok a Teremtőnek azért a kis részért, amelyben részesültem”.

A fentiek szerint kell értelmeznünk azt, ami meg van írva (5Mózes 26:11): „Örülj minden jónak, amit az Úr, a te Istened adott neked”. Ezt így kell értenünk. Meg kell-e parancsolni valakinek, hogy örüljön, ha bősége van? Természetesen, ha valakinek bősége van, akkor boldog. Ha másképp van, ha nincs bősége, akkor azt lehet mondani, hogy meg kell parancsolni neki, hogy örüljön. Mit jelent tehát, hogy azt mondja: „Örüljetek mindannak a jónak, amit adott nektek”?

Ezt kell értelmeznünk a munkában. Itt a jobb és a baloldal munkájáról van szó. A „jobb” a „teljesség”, amikor az ember már elkezdett az adakozás edényeinek megszerzése felé vezető úton haladni, amikor már belépett a bal oldalra, ami azt jelenti, hogy látni akarja az igazságot, hogy tud-e a Teremtőért és nem önmagáért dolgozni. Ez a munkában felemelkedéseket és zuhanásokat okoz, és ennek következtében az embernek nincs üzemanyaga a munka folytatásához. Inkább a bal oldal mutatja meg neki az igazságot, hogy ne áltassa magát azzal, hogy már elérte a teljességet.

Ahhoz azonban, hogy valaki motivált legyen a munkában, az ember csak akkor kaphatja meg, ha a munkában teljességet érez. Ekkor örömét leli abban, amit csinál. Mivel azonban a jobb és a bal ellentétes egymással, vagyis az ember vagy azt érzi, hogy van teljessége, vagy azt, hogy hiányos, de hogyan lehet két ellentétes dolog egy emberben?

A válasz az, hogy bár egy témában szerepelnek, azonban két időpontban. Vagyis van idő, amikor az embernek alázatban kell lennie, és van időszak, amikor büszkeségben kell hogy legyen. Ez úgy van, ahogy Baal HaSulam mondta, hogy a munkában mindig két ellentét van: 1) Bölcseink azt mondták: „Légy nagyon-nagyon alázatos”. Ebből következik, hogy az ember munkájának lényege, hogy lélekben próbáljon meg alázatos lenni. 2) Azt írják: „És az ő szíve magas volt az Úr útjain”. Ez azt jelenti, hogy az ember legyen büszke, vagyis próbáljon meg büszke lenni, és ne a nyilvánosságra figyeljen. Ehelyett meg kell próbálnia magasabbra emelkedni, mint a köznép. Ebből következik, hogy erről is fel kell tennünk a kérdést, hogyan lehet két ellentét egy témában egyszerre jelen? Itt is azt kell válaszolnunk, hogy ez két különböző időszakra vonatkozik, egymás után, mert akkor mindkettő létezhet.

Meg kell azonban kérdeznünk, hogy miért van szükségünk ezekre az ellentétekre. Azaz, miért van szükségünk erre az ellentétre, és miért nem elég egy út, akár az alázatosság, akár a büszkeség?

A válasz az, hogy két vonalon kell járnunk, a jobboldalon és a baloldalon is, még akkor is, ha ezek ellentmondanak egymásnak. Vagyis éppen akkor, amikor ellentmondanak egymásnak, akkor adják azt az eredményt, amire szükségünk van ahhoz, hogy elérjük a teremtés célját, ami az Ő vágya, hogy jót tegyen teremtményeivel. Vagyis lehetetlen megkapni a Teremtőtől az örömöt és a gyönyört, mielőtt nem korrigáltuk magunkat az adakozás edényeivel, ami a forma egyezőségének jelentése.

Ezért, bár az ember természeténél fogva azzal a vággyal születik, hogy a saját javára kapjon, amikor az embernek azt mondják, hogy tartsa be a Tórát és a Mitzvákat, azt kell mondanunk, hogy a Tóra és a Mitzvák betartásával jutalmat kap ebben a világban és a következő világban. A jutalomban és a büntetésben való hitének mértékében betartja a Tórát és a Mitzvákat. Bár a Teremtő érdekében dolgozik, vagyis a Teremtőtől akar jutalmat kapni és nem az emberektől, mivel nem azért foglalatoskodik a Tórával és a Mitzvákkal, hogy az emberek lássák, hogyan dolgozik, hanem a munkája csak a Teremtő érdekében történik, a Teremtő parancsa alapján, ezt még mindig Lo Lishmának nevezzük.

Vagyis, bár a gyakorlatban csak a Teremtő érdekében foglalatoskodik a Tórával és a Mitzvákkal, a szándéka mégis a saját haszna. Ezért nevezik ezt Lo Lishmának. Mégis, bölcseink azt mondták: „Az embernek mindig Lo Lishmában, Tórával és Mitzvákkal kell foglalatoskodnia, mivel Lo Lishmából jut el Lishmába”. Az embernek azt kell mondania: „A saját népem között lakozom”, ami azt jelenti, hogy mindenkinek úgy kell dolgoznia, mint a többi embernek. De különleges figyelem nélkül az illető Lo Lishmában marad, és soha nem éri el a teremtés célját.

Ezért kell az embernek ilyenkor azt mondania: „És az ő szíve magas volt az Úr útjain”, ami azt jelenti: „Nem akarok az alacsonyrendűség olyan szintjén lenni, mint a köznép. Nekem igenis el kell érnem a teremtés célját”. Ezt úgy tekintjük, hogy elkezd dolgozni a kritika által, hogy lássa, mennyivel jobban szereti a Teremtő szeretetét, mint az önmaga iránti szeretetet. Ez a kritika hiányossá teszi őt, és tanácsot kezd kérni, hogyan tud kilépni az önszeretet uralma alól.

Azonban itt, ebben az állapotban, amikor háború van az emberen belül a kapni akarás és az adakozás vágya között, azaz, ami jelenleg benne van, és ami meg akarja szerezni az adakozás vágyát, néha az adakozás vágya győzedelmeskedik, és néha az ellenkezője, a kapni akarás győzedelmeskedik. Ezért vannak ilyenkor felemelkedések és zuhanások. Az embernek tudnia kell, hogy amíg a hiány állapotában van, nincs miből életerőt merítenie, és akkor nincs üzemanyaga a Tórában és a Mitzvákban való munka folytatásához. Ezért kell áttérnie a jobb vonalra.

A jobb oldal valójában egy vonal. Vagyis ugyanazt a munkarendet kell most is alkalmaznia, amit akkor, amikor még csak cselekvésben dolgozott, amit Lo Lishmának neveztek el. Vagyis nem kell figyelnie arra, hogy az ő munkája Lishma-e, inkább most azt kell mondania, hogy ő nem fontosabb, mint a többi ember, és mivel a többi Lo Lishmában dolgozó ember elégedett a munkájával és nagylelkű, hasonlóképpen ő, aki rosszabb, mint ők, biztosan nem érdemel fontosabb helyet a munkában.

Más szóval, még a többi emberhez képest is alacsonyabb szinten áll, mint ők, mind mennyiségben, mind minőségben, és meg kell köszönnie a Teremtőnek, hogy gondolatot és vágyat adott neki arra, hogy tegyen valamit a spiritualitásban, hiszen ez a Teremtő ajándéka, aki megjutalmazta őt egy kis munkával a Tórában és a Mitzvákban, mert még ennyit sem érdemel, hiszen látja, hogy sokan vannak, akiknek semmi közük a Tórához és a Mitzvákhoz. Abban az időben, amikor valaki teljességben érzi magát, azt az embert „áldottnak” nevezik. Baal HaSulam azt mondta erről, hogy amikor valaki áldottnak érzi magát, akkor tud ragaszkodni az Áldotthoz, ahogy írva van: „Az áldott ragaszkodik az Áldotthoz”.

Ezért pontosan ebből az állapotból az ember üzemanyagot kap a munkához. Amikor az ember a bal vonalon dolgozik, akkor olyan állapotban van, hogy azt kell mondania: „és szíve az Úr útjain emelkedett”. Vagyis nem a közvéleményt kell figyelembe vennie, hanem a közvéleménynél magasabb szinten kell lennie. Ez csak akkor teljesül, ha a bal vonalon dolgozik.

Utána át kell térnie a helyes vonalra, amiről bölcseink azt mondták: „Légy nagyon-nagyon alázatos”. Emiatt valóban alázatos. Ekkor az embernek tudnia kell, hogy nem fontosabb másoknál, és örül, hogy felülről kapta a vágyat és a vágyakozást, hogy tegyen valamit a Tórában és a Mitzvákban. Ez az értelme azoknak a szavaknak, hogy „örüljetek minden jónak”, vagyis bárminek, ebből az embernek örömet kell kapnia.

Most már értjük, miért kell a jobb és a bal oldalnak ellentétben állnia a munkában. Azért van ez így, mert az embernek kétféleképpen kell dolgoznia: 1) a teljességben. Ekkor kaphat hajtóanyagot munkához, hiszen a mellőzésből nem lehet megélni. Ezért az ember idejének nagy részét a jobboldali munkában kell töltenie. De ha az ember megelégedettséget érez a munkájában, akkor ki okozza, hogy előrehaladjon? Hiszen van egy olyan szabály, hogy ha valaki nem érez hiányt, akkor nem változtat az útján, hiszen elégedett.

Emiatt át kell térnünk a bal vonalra, hogy megvizsgáljuk a cselekedeteit, hogy vajon az adakozás érdekében végzi-e azokat. Ebből láthatja, hogy mit kell korrigálnia, hogy elérje a teremtés célját, és a hiányosság, amit az ember a munkájában lát, előbbre viszi őt.

Más szóval, ha látja, hogy nem a helyes úton jár, akkor bizonyára korrigálni akarja magát, hiszen a vizsgálat során az ember meglátja az igazságot, hiszen ha nem az igazság útján jár, akkor átok sújtja, ahogy meg van írva (5 Mózes 28:41):  Fiaid és lányaid lesznek, de nem lesznek a tieid, mert fogságba mennek”.

Úgy kell értelmeznünk ezt, hogy a munkában a „fiak és lányok” az igazak jó cselekedeteit jelentik, ahogyan arról szólt, ami meg van írva: „Ezek Noé nemzedékei; Noé igaz ember volt”. Azt kérdezték: „’Ezek a nemzedékek [utódok]’, a fiai nevét kellett volna megemlíteni. Miért van az írva, hogy ‘Noé igaz ember volt’? Inkább azt tanuljuk, hogy az igazak elsőszámú utódai a jó cselekedetek”.

Ennek megfelelően kell értelmeznünk a „Fiaitok és lányaitok lesznek” kijelentést. Ez azt jelenti, hogy jó cselekedeteket fogtok tenni, de amikor majd látni akarjátok, hogy milyen jó cselekedeteket hajtottatok végre, nem lesz mit látnotok. De a Tórával és a Mitzvákkal foglalatoskodsz, és mégsem érzed, hogy tettél valamit a munkában. Meg kell kérdeznünk: „De te részt vettél a Tórában és a Mitzvákban, akkor hová tűntek a jó cselekedeteid, amiket tettél?”

A válasz az, hogy „fogságba mentek”. Vagyis fogságba ejtették őket a Klipák [kagylók/héjak]. Ezért tűntek el a horizontról, és ezért nem lehet őket látni. Ez arra készteti az embert, hogy kérjen tanácsot, hogyan lépjen ki a kapni akarás kormányzása alól, hogy saját magának szerezzen meg. Baal HaSulam azt mondta, hogy miután az ember megbánta bűneit, visszahozza a Kedushába minden munkáját, ami a Klipálba zuhant, ahogy írva van: „Lenyelte a gazdagságot, és ki fogja azt öklendezni”.

De mielőtt valaki megbánná, a munkáját a Sitra Achra [másik oldal] tengerré teszi, ahogy írva van: „Ott van a tenger, nagy és széles, amelyben számolatlanul nyüzsögnek az állatok, kicsik és nagyok egyaránt.” Azt mondta, hogy ezek kis állatok és nagy állatok, amelyek az ember birtokában voltak, és amelyek eltűntek tőle, beleestek abba a tengerbe. De aztán mindent visszavesz.

Ebből következik, hogy mindkét vonalra szükség van. Éppen azáltal, hogy ellentétesek, megadják a szükséges eredményt, hogy elérjék a teremtés célját, amely „jót tenni az Ő teremtményeivel”. Azt is tudnunk kell, hogy ami a „jobb vonalat” illeti, ami a teljességet jelenti, az ember csak akkor tudja használni, ha képes önmagát lealacsonyítani. Ami viszont a bal vonalat illeti, azt pontosan akkor tudja használni, amikor a magasabbrendűség állapotában van.