Mit jelent, hogy a szegények iránti szeretet: a Szent Név, a munkában?

31. cikk, 1991.

Azt mondja (BeHukotai, 20. pont): "'Adok nektek esőt a maga idejében. Mindenki a maga erejét fogja adni felettetek. Kik ők? Azok a korrekciók, amit elvégeztetek, egyesítve a Szent Nevet. Ez az amit a törvény és a rendeletek egyesítése megad nektek. Meg van írva: 'Őrizzétek meg az Úr útját, hogy igazat és ítéletet, törvényt cselekedjetek'. Mivel meg van írva, hogy 'Tartsátok meg az Úr útját', miért kell azt írni, hogy 'igazat és ítéletet, törvényt cselekedni'? Ő így válaszol: 'Mivel aki megtartja a Tóra útjait, az olyan, mint aki igazat és ítéletet, törvényt cselekszik. És mi az igaz és igazságos? Ez a Teremtő'. Rabbi Simon sírva mondta: 'Jaj az embereknek, akik nem ismerik és nem veszik figyelembe Mesterük dicsőségét, mert ki cselekszi meg minden nap a Szent Nevet? Az, aki szeretetet ad a szegényeknek. Aki alulról cselekszi meg ezt a felébresztést, vagyis aki szeretetet ad, az olyan, mintha a Szent Nevet a teljességben cselekedte volna meg: Ahogyan valaki alulról cselekszi meg, úgy hajtja végre a felébresztést felülről"

Meg kell értenünk a kapcsolatot az adakozás, az igazlelkűség és a ítélet egyesítése között. Továbbá, mi a kapcsolat az igazlelkűség és az ítélet között a Szent Név elnyerése érdekében? Azt is meg kell értenünk, hogy mit jelent az, hogy az ember cselekszi meg a Szent Nevet, mivel úgy értjük, hogy a Szent Név csinál embert, és nem pedig úgy értjük, hogy az ember hozza létre a Szent Nevet.

Ezt kell értelmeznünk a munkában, hogy ez mit akar tanítani nekünk. Köztudott, hogy a Tórában és a Mitzvákban [Parancsolatok/jó cselekedetek] végzett munkánk lényege, hogy képesek legyünk részesülni abban az örömben és gyönyörben, amit Ő a teremtett lényeknek szánt. Az egész késleltetés abban áll, hogy nincsenek meg a Kelimeink [Edényeink], hogy elnyerjük a bőséget, ami az Adakozótól érkezik a teremtményekhez, ami azt jelenti, hogy a teremtmények forma-egyezésben legyenek, amit úgy hívnak, hogy "Ahogy Ő irgalmas, úgy te is irgalmas vagy", ami azt jelenti, hogy a teremtményeknek is legyenek olyan edényei az adakozásra, mint az Adakozónak.

Ezért, amikor valaki magára veszi a Mennyei Királyságot, a test azt kérdezi: "Mit kapsz ebből a munkából, hogy elfogadod a Mennyei Királyságot?". Bölcseink azt mondták erről (Pesachim 50.): "Az embernek mindig Tórával és Mitzvákkal kell foglalatoskodnia, még akkor is, ha Lo Lishmában [nem az Ő nevéért], mivel Lo Lishmából jut el Lishmába [az Ő nevéért]". Ez úgy van, ahogy a Zohárban írva van, hogy istenfélelemről van szó, amikor Tórát és Mitzvákat megtartja, hogy jutalmat kapjon ebben a világban és a következő világban. De az istenfélelem, ami fontos, a "mert Ő hatalmas és uralkodó", vagyis nem azért, hogy jutalmat kapjon, hanem azért, mert azt mondja, hogy kiváltsága van egy nagy Királyt szolgálni, és ezért akarja betartani a Tórát és a Mitzvákat.

Annak ellenére, hogy az ember megérti, hogy van a Király szolgálatának kérdése, az ember teste olyan természetűnek teremtetett, hogy csak olyan dolgokból akar örömet szerezni, amelyek hasznára válnak. A test nem tudja megérteni, hogy valaki mást szolgáljon, hogy a másik örömét lelje benne, vagyis hogy ő örüljön annak, hogy valaki más örül a munkájának. Vagyis természete ellen való, hogy egy alkalmazott, aki a tulajdonosnak dolgozik, és a tulajdonos valóban hasznot húz az alkalmazott munkájából, az alkalmazott azt mondja a tulajdonosnak: "Nem akarom, hogy fizess nekem, nekem elég, ha örülsz azoknak a dolgoknak, amiket megjavítottam neked, mert sajnáltad a törött szerszámokat, edényeket amik nálad voltak. De most, hogy megjavítottam őket, örülsz, és nem kérek fizetséget a munkámért". Ez ellenkezik a természetünkkel. Ellenkezőleg, ha örömödet leled a munkámban, akkor többet kell fizetned nekem, mint amennyit kértem a munkámért.

Ennek megfelelően megérthetjük, hogyan lehetséges, hogy az embernek legyen ereje arra, hogy jutalom nélkül dolgozzon a Teremtőért. Az első állapot az, amikor az ember azért akarja betartani a Tórát és a Mitzvákat, hogy az meghozza számára a gyógyulást, vagyis "a Tóra fénye megreformálja őt". Vagyis ezeken keresztül elnyeri a második természetet, amit úgy hívnak, hogy "adakozási vágy". Akkor képes lesz mindenféle jutalom nélkül szolgálni a Királyt, és az egyetlen jutalma az lesz, hogy örömet szerez a Királynak. A Zohár ezt az időt, amikor a Tórát és a Mitzvákat betartja, hogy megszerezze az adakozás vágyát, "613 Eitinnek [arámi: tanácsoknak]" nevezi.

A második állapot azután következik, hogy megszerezte az adakozás vágyát. Ez az az állapot, amikor megkapja a 613 Mitzvában rejlő örömöt és boldogságot, amit a Zohár "613 Pekudinnak [arámi: letéteknek]" nevez. Ez azt jelenti, ahogy írva van a Sulamban [A Zohárhoz írt létra-kommentárokban], hogy a boldogság és az öröm letétként van jelen.

Ezért az ember munkája, amikor magára veszi a Mennyei Királyság terhét, az, hogy azt "a szegények iránti szeretetként" végezze. Ismeretes, hogy a Zohár a Malchutot a "szegénynek és a szűkölködőnek" nevezi. Ezt úgy kell értelmeznünk, hogy nem akar semmilyen viszonzást kapni az ember. Ez hasonló ahhoz, mintha egy szegény embernek adnánk adományt, és nem kérnénk érte cserébe semmit. Vagyis nem is akarjuk a szegény ember háláját, hiszen az igaz jótékonyságot "rejtett adakozásnak" nevezik, ami azt jelenti, hogy nem látja, kinek ad. Ezért a felebaráti szeretet adakozása nélkülöz minden hálát a szegény részéről.

Ebből következik, hogy amikor az ember az értelem felett elfogadja a Mennyei Királyság terhét, nem reméli, hogy a Teremtő megköszöni neki. Ezért kérdezi a test: "Miért veszed magadra a Tóra és a Mitzvák terhét?" Abban az állapotban, amikor az ember minden jutalom nélkül akarja magára venni a Tóra és a Mitzvák betartását, szüksége van a Teremtőre, hogy erőt adjon neki, hogy legyőzze a test kérdését, és legyen ereje örömmel végezni a Szent Munkát.

Ebből következik, hogy pontosan akkor, amikor az ember azért dolgozik, hogy eljusson a tiszta, Szent Munkához, amelyben nincs semmiféle tisztátalanság belekeveredve, akkor válik szükségessé a Teremtő segítsége. Minden alkalommal, amikor újra fel akarja venni a Mennyei Királyság terhét, újra dolgoznia kell. Az embernek hinnie kell az ARI szavainak, aki azt mondja: "Minden egyes nap új, a Klipába [héjakba] zuhant megkülönböztetések, állapotok kijavításra kerülnek, és egyik nap sem olyan, mint a másik, vagy egyik pillanat sem olyan, mint a következő".

Ezért a Mennyei Királyság terhének újabb és újabb felvállalása korrigálja az új felismeréseket a Keduhsa [Szentség] irányába. Ezért, amikor valaki újra magára akarja venni a Mennyei Királyságot, a test megkérdezi: "Mi hasznod lesz abból, ha a Teremtőért dolgozol?". És nincs más út, mint kérni a Teremtőt, hogy adja meg neki a hit erejét a test értelmén felül. Bölcseink szavaival ezt úgy hívják, hogy "Ha a Teremtő nem segített volna neki, nem győzte volna le a gonosz hajlamot".

A fentiek szerint kell értelmeznünk azt, amit arról a kapcsolatról kérdeztünk, amit a Zohár a "Tartsd meg az Úr útját" verssel kapcsolatban magyaráz, hogy miért kellett azt írni, hogy "igazat és ítéletet, törvényt cselekedni". Azt válaszolja, hogy "aki megtartja a Tóra útjait , az olyan, mintha igazat és ítéletet, törvényt cselekedne". Ahogy fentebb mondtuk, mivel az embernek nincs ereje a test értelme fölött a Mennyei Királyságot vállalni, hanem csak a Tóra és a Mitzvák szegulája [gyógyszere/érdeme/minősége/ereje] által, ami a Teremtő útja, a Tóra útja, ami által az ember jutalmat kap azzal, hogy szeretetet és segítő kezet ad a szegényeknek, mivel "a Tórában lévő fény megreformálja őt", akkor " igazat és ítéletet, törvényt cselekszik", akkor az ember jutalmat kap azzal, hogy "igazat és ítéletet, törvényt cselekszik".

Ez az értelme annak, amit mond, hogy az Úr útjának megtartásával elérik azt a fokozatot, hogy "igazat és ítéletet, törvényt" cselekedjenek. De mi is az az "igazat és ítéletet, törvényt" cselekedni? Azaz, mi ez az egyesülés, amit a Zohár szerint "a Szent Név megalkotásának" hívnak? Más szóval, mit jelent az, hogy az adakozással, a Szent Nevet készíti elő az ember?

Ahogy fentebb mondtuk, az "igazat és ítéletet, törvényt" cselekszi azt jelenti, hogy a Teremtőt " ítéletnek, törvénynek" nevezik, Malchutot pedig " igazságtételnek", ami az ítélet minősége, amelyre ítéletet hoztak, mivel Malchutot Kli-nek [Edények] nevezik, amely a Teremtőtől kapja a bőséget. Ahol a Tzimtzum [Megszorítás] és elrejtés a megszerzés edényein a megszerzés érdekében van jelen, ami azt az ítéletet jelenti, hogy a befogadás edényeit tilos úgy használni, ahogy vannak, a Malchutnak nevezett megszerző és a "Teremtőnek" nevezett Adakozó közötti formabeli eltérés miatt. Ebből következik, hogy fennáll az elválasztottság, ahol a bőség nem terjedhet át a teremtményekre a forma-eltérés miatt.

Emiatt volt egy korrekció az alacsonyabb szinteken lévők számára, hogy "felebaráti-szeretetet azaz segítő kezet adjanak a szegényeknek". A munka szempontjából, amikor a Mennyei Királyság terhét viszonzás nélkül veszi magára, de sokkal inkább úgy, ahogyan az ember felebaráti-szeretet ad a szegényeknek, és nem akar ezért cserébe semmit sem kapni, mindenki a lelke gyökerében, fent a Malchutban azt okozza, hogy ott is csak azért fog dolgozni, hogy adakozzon. Ebből következik, hogy a Teremtő és az Ő Szent Shechinájával való egyesülést idézik elő. Ez azt jelenti, hogy azáltal, hogy az ember mindent azért cselekszik meg, hogy adakozzon, az "igaznak"[Tzedakah] nevezett adakozás a Teremtőtől a Malchutig terjed. Más szóval, a bőség révén, amit Malchut, az "igazságosságnak" nevezve kap, most már "Tzedakahnak/adakozónak" nevezik, annak köszönhetően, amit a Teremtőtől kap.

Más szóval, azáltal, hogy az alsóbb szintek felebaráti-szeretet adakoznak a Malchutnak, a Teremtő is felebaráti-szeretet ad Malchutnak. Ekkor kapja Malchut a "Tzedakah/adakozó" nevet. Ez a jelentése a szavaknak: "Aki felebaráti-szeretet ad a szegényeknek, az olyan, mintha kiteljesítené a Szent Nevet, ahogyan annak lennie kell." Azaz összekapcsolja őt a Teremtővel, aki mindent megad neki, mintha kiteljesítené a Szent Nevet: "Ahogyan az ember lent a cselekedeteket megcselekszi, úgy csinál felébresztést fent".

Ez azt jelenti, hogy a Mennyei Királyságot azért nevezik "szegénynek", mert nincs mit adnia a teremtményeknek. Ha a teremtmények a megszerzés edényeivel érkeznek hozzá, akkor szegény és szűkölködő mivel a teremtmények Malchutban, a Malchut minőségében lévő megszerzést emelik fel, és ez szétválasztást okoz a Malchut és a Teremtő között, aki az Adakozó. Ezért a név nem teljes, mert a név szempontjából a Teremtő a Jóságnak neveztetik, aki jót cselekszik. Mivel ők okozzák a megszerzést, ami a Malchutban van, a lelkük gyökerénél, és a kapni akarás minőségénél történi a bőség Tzimtzuma [Megszorítása], ezzel megakadályozták, hogy a bőség belépjen az alsóbb szinteken lévők edényeibe.

De ha a teremtmények felebaráti-szeretet adnak, vagyis cselekedeteiket azért hajtják végre, hogy adakozzanak, akkor a lelkük gyökerében az adakozás vágyát váltják ki, és akkor a fenti forma-egyezés jön létre, és a bőség [Shefa] a teremtett lényekhez áramlik. Ekkor a Jótevő, aki jót cselekszik neve feltárul az alsóbb szinteken lévőknek, és ezt úgy tekintjük, hogy "a Szent Nevet a teljességben" cselekszik meg. Más szóval, minden úgy jön létre, hogy a cselekedeteiket úgy irányítják, hogy az adakozás érdekében legyenek.

Ebből következik, hogy az embernek két állapota van: 1) A munka kezdetén Lo Lishmában kell kezdenünk. Vagyis minden, amit cselekszik, azért van, hogy jutalmat kapjon ebben a világban és a következő világban. Ekkor a Teremtő a "Nemzetek királyának" nevezi őt, ahogy írva van: "Ki nem fél Téged, az a Nemzetek királya".

A munkában úgy kell értelmeznünk, hogy amikor valaki a saját érdekében dolgozik, akkor "nemzsidónak/ a nemzetek részének" számít. Még mindig nem érte el az "Izrael" minőségét, ahol a cselekedetei Yashar-El [egyenesen a Teremtőhöz] irányulnak. Ebből következik, hogy az illető egy olyan királyt szolgál, akit "a nemzetek királyának" neveznek. Tehát, miféle királyi nagyszerűség, méltóság lehet egy olyan emberben, aki a "nemzetek" állapotában van és nem része Izraelnek, bár istenfélelemmel rendelkezik, ahogy írva van: "Ki ne félne Téged, a nemzetek királya"?

Tudnunk kell, hogy ez nagyon fontos. Vagyis az embernek tudnia kell, hogy minden kapcsolat, amit a Teremtővel létesít, nagyon fontos. Ezért, amikor valaki jutalomért dolgozik, nem szabad ezeket a munkákat lebecsülnünk, bár bizonyára van magasabb fokozat is, mint a "nemzetek királya" fokozat. Ez azt jelenti, hogy amikor egy embert az "Izrael" minőséggel jutalmaznak, minden bizonnyal a jelenlegi elérésében, amikor az "Izrael" fokozatán van, jobban megérti a Teremtő nagyságát, olyannyira, hogy örül annak, hogy egy nagy Királyt szolgál, és nincs szüksége arra, hogy bármit is kapjon a munkájáért cserébe.

A Teremtőért végzett munkával kapcsolatban azt kell értelmeznünk, amit bölcseink mondtak (Midrás Tanchuma, 235b. p.): "'Ha testvéred elszegényedik és nyújtja a kezét' - mondja az írás - 'Ne rabold ki a szegényt, mert szegény. Mit jelent az, hogy 'ne rabold ki a szegényt'? Van olyan ember, aki kirabolja a szegényt? Mit rabol el valaki olyasvalakitől, akinek semmije sincs? Ha azonban megszoktad, ha hozzá voltál szokva, hogy eltartsd őt, és visszavontad, és azt mondod: "Meddig fogom ellátni ezt az embert?", és visszafogod magad attól, hogy adj neki, ha így tettél, tudd, hogy kirabolod őt. Ez a 'Ne rabold ki a szegényt, mert ő szegény”jelentése.

A fentiek szerint úgy kell értelmeznünk, hogy a szegények iránti felebaráti-szeretet a Malchutra vonatkozik, akit azért neveznek "szegénynek és szűkölködőnek", mert nincs mit visszaadnia az embereknek. Ha valaki a Teremtőért dolgozik, és nem akar semmit cserébe, hanem csak a Teremtőért dolgozik, akkor néha a munka közepette olyan gondolatok támadnak benne, hogy mindig a Teremtőért dolgozik, és nem akar semmit cserébe, akkor ezt biztosan magasabb fokozattal jutalmazzák, vagyis több ízt érez a Tórában és a munkában, mivel már megtette a maga részét, vagyis azt mondja, hogy mindenféle jutalom nélkül vállalja a Mennyei Királyságot, vagyis még csak ízt sem kap a Tórában és a Mitzvákban a munkájáért cserébe, ezért ha már a Teremtő nevéért való szándéka, amit Teremtővel való "Dvekutnak [Összetapadásnak] nevezünk", akkor életerőt kellett volna éreznie a munkájában. Mégsem lát előrelépést a munkában, ezért szeretné abbahagyni ezt az adakozó munkát, és úgy dolgozni, mint a többi ember - hogy jutalmat kapjon.

A szöveg erről szól: "Ne raboljátok ki a szegényt, mert szegény." A Midrash azt kérdezi: "Van-e olyan ember, aki kirabolja a szegényt? Mit rabol el valaki olyasvalakitől, akinek semmije sincs? Ha azonban megszoktad, hogy eltartsd őt, és visszaléptél ettől, és azt mondtad: "Meddig fogom ellátni ezt az embert?", és nem adsz neki, tudd meg, hogy kirabolod őt.".

Ebből következik, hogy a szöveg arra figyelmeztet minket, hogy ne mondjuk azt: "Már sokat dolgoztam az adakozás céljának elérésén, és nem kaptam meg azt az örömöt és boldogságot, amit az embernek meg kellene kapnia, amikor az adakozás szándékával dolgozik, amit "felebaráti-szeretetnek nevezünk a szegények számára"."Azt is megígérték nekem, hogy ennek ellenére elnyerem a fényt, amit "erőnek" neveznek, hogy mindent meg tudjak tenni az adakozás érdekében, ami az a fény, ami akkor tárul fel, amikor az ember a Tórát és a Mitzvákat a "613 tanács" módjára betartja, hogy megszerezze az adakozás edényeit, amit "a Kelimek befejezése fényének" neveznek, hogy a Kelim dolgozhasson az adakozás érdekében"."Ezt az erőt sem szereztem meg, bár egész idő alatt, amíg a Tórával és a Mitzvákkal foglalatoskodtam, ezzel a szándékkal cselekedtem. "Ezért" - mondja az ember - "sok erőfeszítést tettem Neked, de semmit sem kaptam, ezért abba akarom hagyni ezt a munkát".

Ez az értelme annak, hogy azt mondjuk: "Meddig fogom ellátni ezt az egyet?". Más szavakkal, sokat adtam Neked, de nem kaptam cserébe semmiféle spirituális fejlődést. "Ezért" - mondja az ember - "Meddig kell még úgy dolgoznom, hogy "felebaráti-szeretetet adok a szegényeknek"?"Ezen a ponton az ember el akar menekülni a küldetés elől, és vissza akar térni a köznépéhez hasonlatos munkához, amikor a "Ki nem fél Téged, a nemzetek királya?" módjára dolgozott. Ahogy fentebb mondtuk, amikor az ember a Tóra és a Mitzvák betartásán dolgozik, akkor nincs helye a Teremtőért való munkának. Ezt úgy tekintjük, hogy azt a királyt, akinek a Tóráját és Mitzváit az ember betartja, "a nemzetek Királyának" nevezik, és nem "Izrael Királyának", mivel akkor az ember nem "Izraelnek", hanem "nemzetek részének" tekintjük.

A szöveg erre figyelmeztet: "Ne meneküljetek a küldetés elől, ne raboljátok ki a szegényt, mert szegény". Úgy kell értelmeznünk, a "ne raboljátok ki a szegényt", hogy azt jelenti, hogy ne hagyjátok abba a felebaráti-szeretet adakozását, amit adtok neki, vagyis a Mennyei Királyság minden jutalom nélküli elfogadását, mert bár azt állítjátok, hogy már sokat adtatok neki, tudjátok, hogy ez nem igaz. A "mert szegény" jelentése az, hogy amíg azt gondolod, hogy Malchut, aki szegény, adjon neked valamit, addig nem mondod, hogy ő szegény. Vagyis, ha valaki követeli Malchuttól, hogy jutalmazza meg őt, akkor bemocskolja Malchut nevét, akit "szegénynek és szűkölködőnek" nevezünk, mivel követel tőle valamit.

Az embernek inkább azért kell imádkoznia a Teremtőhöz, hogy adjon neki erőt, hogy elégedett és boldog legyen attól, hogy képes legyen dolgozni Malchutért, még akkor is, amikor elrejti magát és nem mutat számára közeledést, és a munkában olyan az íz érzékelése, mintha most kezdte volna elölről, vagyis nem mondhatja, hogy érez olyan ízt, amiről elmondhatja, hogy ezért az ízért dolgozik és fáradozik a Mennyei Királyság magára vételében.

Vagyis nincs olyan támasza vagy alapja, amire azt mondhatná: "Ezért foglalkozom a Tórával és a Mitzvákkal". Ezt úgy hívják, hogy "a semmin lóg a világ", és úgy hívják, hogy "teljesen az értelem felett áll". Bár ez teljesen ellenkezik a test természetével, mégis imádkozik a Teremtőhöz ezért, hogy adja meg neki ezt az erőt. Ez az értelme annak, ami meg van írva: "Ne rabold ki a szegényt, mert szegény". Az embernek mindig maradásra kell törekednie, magára kell vennie a Mennyek Királyságát, és az alapja, hogy "mert szegény".

Ez úgy van, ahogy Baal HaSulam mondta arról, ami (a "Vitéz asszony" című versben) meg van írva: "A báj csalóka és a szépség hiábavaló; egy asszony, aki féli az Urat, az dicséretes lesz". Azt mondta, hogy amikor az ember magára veszi a Mennyek Királyságának terhét, néha a Mennyek Királysága kegyelmes, és néha úgy érzi, hogy a Mennyek Királyságában szépség van. Erről szól az írás: "Ez mind hazugság". Vagyis ez az egész alap, amire a Mennyei Királyságát építi, hazugság.

Azonban a "nő", aki a Mennyei Királyságot jelenti, amit az ember valóban magára vesz, a Teremtő félelme miatt kell, hogy legyen, ami azt jelenti, hogy a félelme olyan lesz, ahogy a Zohárban írva van: "A félelem lényege, hogy legyen Ő hatalmas és uralkodó" ("A Zohár könyvének bevezetése, " 191. pont), ahogyan azt is mondják: "A istenfélelem, ami a legfontosabb, az, amikor az ember azért féli a Mesterét, mert Ő nagy és uralkodó, minden világ lényege és gyökere, és minden semminek tekinthető Hozzá képest, és az ember abba helyezi vágyát és szándékát. "

Ebből következik, hogy az ima a legfontosabb. Az embernek imádkoznia kell a Teremtőhöz, hogy adja meg neki a szükséges erőt mindenhez, ami a munkával kapcsolatos, mind a Tórában, mind az imában. Ezért az embernek kérnie kell a Teremtőtől, hogy adja meg neki a hiányt, vagyis a vágyat a munkához. Néha az ember olyan állapotba kerül, amikor nincs vágya semmi iránt, vagyis nem lát maga előtt semmi jót, amit vágynia kellene, ami életerőt adna neki, ami miatt hiányát érezné annak, hogy erőfeszítéseket tegyen azért, hogy megszerezzen valamit. Az ember inkább megmarad minden olyan vágy nélkül, amiről azt mondhatná, hogy érdemes fáradozni azért, hogy megszerezze. Nem is látja ezt.

Ekkor meg kell kérnie a Teremtőt, hogy adjon neki valamilyen vágyat valami iránt, ami azt jelenti, hogy ez a dolog vágyat adjon neki a munkára. Az ember megértése szerint a kérés az lesz, hogy a Teremtő engedje meg neki, hogy lásson valamit, ami örömet és boldogságot okoz neki. Ez úgy van, ahogy bölcseink mondták: "A szem lát és a szív vágyakozik". Vagyis, ha a Teremtő megengedi neki, hogy lásson valamit, amiért érdemes dolgozni, akkor a szívben lévő sóvárgás arra fogja késztetni, hogy keresse a módját annak, hogyan szerezheti meg az érintett dolgot. Ebből következik, hogy az ima, amit az ember most imádkozik, csak a vágy célját szolgálja, amit Klinek [Edénynek] nevezünk.

Ez azt jelenti, hogy az első ima, amit az embernek el kell mondania, a vágyért és a hiányért van felemelve, amit a Teremtő adhat neki, azaz hiányt kér, hogy ha majd megkapja ennek a hiánynak a betöltését, akkor ez a betöltés a teljesség által töltse ki az embert. Vagyis a Teremtő tudatja vele, hogy mi az a teljesség, amit el kell érnie, hogy tudja, mi az, amire valóban szüksége van. És hogy megtudja, mire van igazán szüksége, ez a Tórán keresztül történik, ahol a Tóra szegulája [gyógymódja] által a benne lévő fény megreformálja őt, vagyis a Tóra az ember tudtára adja, hogy mi hiányzik neki.

Az embernek azonban ezt kell követelnie a Tórától, vagyis a Tórának kell vezetnie őt az igazság eléréséhez. Továbbá az embernek meg kell találnia a kapcsolatot közte és a Tóra között, mert az a vágya, hogy megismerje a Tórával való kapcsolatát, ami már imának tekinthető. Ez azt jelenti, hogy ezáltal már a Tóra tanulásakor összekapcsolja magát a Teremtővel, hiszen a Teremtőtől kéri - amikor a Tórával foglalatoskodik -, hogy megértse a Tóra és a Tórát tanuló ember közötti kapcsolatot. És ha már imádkozott a Teremtőhöz, hogy adja meg neki a hiányt, akkor kérnie kell a Teremtőt, hogy adja meg neki a hiány betöltését, vagyis, hogy az embert teljesség fokozatának elérésével jutalmazzák.