Mit jelent az, hogy a jó és a gonosz hajlam őrzi az embert a munkában?

11-es cikk, 1991.

A Zohár azt mondja (VaJishlach, 1-4. tétel): „Rabbi Jehuda így kezdte: „Mert Ő az angyalait bízza meg feletted, hogy megőrizzenek téged minden utadon. Amikor az ember a világra jön, a gonosz hajlam azonnal vele jön. Meg van írva: 'A bűnöm mindig előttem van', mert az embert bűnre készteti a Mestere előtt. A jó hajlam attól a pillanattól kezdve érkezik az emberhez, amikor megtisztuláshoz jut. És mikor jön az ember, hogy megtisztuljon? Amikor eléri a tizenhárom évet. Abban az időben az ember mindkét erővel összekapcsolódik, eggyel  a jobb oldalon és eggyel  a bal oldalon, a jó hajlam a jobb oldalon, és a gonosz hajlam a bal oldalon. És ez valóban két kijelölt angyal. Amikor az ember megtisztul, a gonosz hajlam megadja magát előtte, és a jobb irányítja a balt. És mind a jó hajlam, mind a gonosz hajlam együttesen tartja meg az embert minden úton, amelyen jár."

Meg kell értenünk, hogy amikor a munkáról beszélünk, akkor azt értjük, hogy a jó hajlam őrzi az embert, amikor a Teremtő útján jár, és el akarja érni a Dvekut-ot [Összetapadást] a Teremtővel, ezáltal megkapja a jó hajlam őrizetét is. Mégis, milyen őrzést kap az ember a gonosz hajlamtól, amiért el akarja érni a Dvekutot a Teremtővel? Ez azt jelenti, hogy ha nem őrzi a gonosz hajlam, akkor nem lesz képes elérni a Dvekutot a Teremtővel.

A vers azt mondja (Genesis 25:23), „És az Úr azt mondta neki {nőnemben}, ’Két nemzet van a méhedben és az egyik nemzet erősebb lesz, mint a másik és az idősebb fogja szolgálni a fiatalabbat.’” RASHI elmagyarázza, „’Az egyik nemzet erősebb lesz, mint a másik,’ ők nem lesznek azonosan a nagyságban; amikor az egyik felemelkedik, a másik elbukik.” Vagyis, nem lesznek egyszerre nagyságban.

Köztudott, hogy a munka rendje, hogy olyan állapotba kerüljetek, ahol minden munkátok a Teremtő kedvéért történik. Ez nem az ember kezében van. Ezt az erőt inkább felülről kell megszereznie, ahogy bölcseink mondták: „Aki tisztulni jön, azt megsegítik”. Azonban az elégedettségnek a Teremtőnek való megajándékozás bizonyos fokának elérése véglegesen azután jut el az emberhez, hogy minden rosszat feltárjon magában. Ekkor az ember megkapja ezt a „második természetnek” nevezett erőt, ami nem más, mint az adakozás vágya.

Más szavakkal, az embernek először fel kell fednie az összes rosszat benne, amit úgy hívnak, hogy már teljes Kli [edény], vagyis teljes hiány van benne. Ekkor kapja meg a teljes fényt, ahogy bölcseink mondták: „A benne lévő fény megreformálja őt”. Mielőtt azonban megkapná ennek a Kli-nek a feltárulását, ami azt jelenti, hogy szüksége van a Teremtő segítségére - mivel a segítségnek teljes segítségnek kell lennie, ahogy bölcseink mondták: „Fentről nem adnak fél dolgot, hanem csak teljes dolgot” -, az alsó hiányának is teljesnek kell lennie.

És mivel lehetetlen feltárni az ember előtt az összes rosszat, mert amíg még nincs jó, addig nem lesz képes legyőzni a rosszat, mivel a rossz több lesz, mint a jó, ezért amikor az ember elkezd a Tórával és a Mitzvákkal [parancsolatokkal/jó cselekedetekkel] foglalkozni, minden alkalommal növeli a jót, és ennyiben mutatkozik meg a rossz. Ekkor az ember munkája kiegyensúlyozottá válik, ahogy bölcseink mondták (Kidusin, 40. o.): „Az embernek mindig félig bűnösnek, félig ártatlannak érzi majd magát.”

Ezért fokozatosan mutatják meg neki a rosszat, aszerint, hogy milyen erőfeszítéseket tesz a jó megszerzésére a Tórában és a Mitzvákban tett erőfeszítései révén.

A fentiek szerint, amikor az ember a Teremtővel való Dvekut elérésének útján akar járni és minden munkáját a Teremtő érdekében végzi, azaz a Teremtőjének és nem önmaga érdekében adakozik megelégedettséget, mivel ez ellentétes az emberi természetével, aki az önmaga számára történő kapni akarással lett megteremtve és az ember minden munkája az, hogy azt mondják neki, hogy ezt nem önmaga erejéből fogja elérni, hanem csak a Teremtő adhat neki erőt, melyet adakozási vágynak neveznek és az embernek csak elő kell készítenie a Kli-t arra, hogy megkapja aban azt az erőt, amit „második természetnek” neveznek, ebből következik, hogy kifejezetten a gonosz hajlamon keresztül, amely a teljességig növekszik benne, az ember látja a valódi hiányát, hogy önmagától képtelen megszerezni az adakozás vágyát. Ez elviszi őt abba az állapotba, ahol a Teremtő megadja neki az adakozás vágyát. 

Így mind a jó, mind a rossz hajlam arra vezeti az embert, hogy elérje a forma-egyezés célját, amelyet „Dvekut a Teremtővel” néven emlegetnek.

Ezáltal értelmezhetjük azt, amit kérdeztünk: Miért mondja a Zohár, hogy „Mert Ő az Ő angyalait bízza meg veled, hogy őrizzenek téged minden utadon”, ami a gonosz hajlamra is vonatkozik, ami őrzi az embert, hogy elérje a Dvekutot a Teremtővel? De ha ez őrzi az embert, hogy elérje a Dvekutot a Teremtővel, akkor miért hívják „gonosz hajlamnak”? A „gonosz hajlam” azt jelenti, hogy olyan gondolatokat és vágyakat hoz el az emberben, amelyek a Kedusha [szentség] ellen irányulnak. Vagyis arra készteti az embert, hogy azt gondolja, hogy nem érdemes a Tórában és a Mitzvákban fáradozni, tehát hogyan őrzi meg az embert, hogy elérje a Dvekutot a Teremtővel, hogy mindent a Teremtőért tegyen, és ne a saját érdekében?

A válasz az, hogy ha a gonoszság nem tárul fel az emberben, nem tárul fel annak valódi mértékében, akkor nem kaphat segítséget a Teremtőtől, mert még mindig nincs valódi szüksége. Ebből következik, hogy még mindig nincs igazi Klije. A gonosz hajlam gondolatokat és vágyakat ad neki a Kedusha ellen, és ezt hívják „gonosz hajlamnak”, ahogy Baal HaSulam mondta, hogy a gonosz hajlam azt jelenti, hogy „a gonosz ábrázolása” vagyis a gonosz hajlam azt ábrázolja az embernek, hogy ha a Teremtő kedvéért dolgozik, és nem a saját érdekében, akkor az rossz lesz neki. Amikor a gonosz hajlam ilyen ábrázolásokat rajzol az embernek, akkor arra készteti, hogy elhagyja az adakozással járó munkát.

Ezért, amikor az ember a gonosz hajlam ábrázolásait érzi, el akar menekülni ettől a munkától, amely csak a Teremtő kedvéért van. Ekkor látja, hogy lehetetlen legyőzni azokat az ábrázolásokat, amelyeket a gonosz hajlam rajzol neki. Mégis, csak ekkor tudja legyőzni és azt mondani, hogy a Teremtő segít neki kilépni a gonosz hajlam uralma alól, mivel ekkor látja, hogy természetfeletti az ember számára, hogy képes legyen tenni valamit a fekete állapot ellen, ahol az ember a gonosz hajlam ábrázolását érzékeli.

Ezekből az ábrázolásokból látja az ember, hogy mi a rossz, vagyis a gonoszságnak milyen mértéke van az ember szívében, aki nem tud semmit sem tenni a Teremtő érdekében, hacsak nem lát ott valamit a saját javára is. Ezeken az ábrázolásokon keresztül az ember minden alkalommal képet kap a rosszról. Az ember nem láthatja ezeket a képeket egyszerre, mert nem lesz képes elviselni őket. Inkább csak egy kicsit mutatják meg az embernek, és ez az ábrázolás is hamarosan távozik. Ezután az ember mintha elfelejtené azt az ábrázolást, hogy a Teremtőért és nem önmagáért dolgozik. Ezért van ereje, hogy újra elkezdje az adakozás munkáját. Amikor azt gondolja, hogy már olyan stádiumban van, amikor már csak a Teremtő kedvéért dolgozhat, a gonosz hajlam azonnal eljön hozzá, és egy újabb ábrázolást ad neki a Teremtő kedvéért való munkáról. Ez az ábrázolás ismét elmozdítja őt a Teremtő kedvéért végzett munkától.

Ebből következik, hogy kifejezetten a gonosz hajlamon keresztül juthat el az ember az igazság állapotába, vagyis nem tudja becsapni magát, és azt mondani, hogy a Teremtőt szolgálja, és minden munkája a Teremtőért van, hiszen amikor a gonosz hajlam megadja neki az ábrázolásokat arról, hogy mit jelent a Teremtőért való munka, akkor látja, hogy messze van ettől a munkától. Ebből következik, hogy az ember nem csaphatja be magát azzal, hogy az igazság útján jár, hiszen látja, hogy a teste milyen mértékben tiltakozik ez ellen, olyannyira, hogy az értelem felett kell hinnie, hogy a Teremtő segíthet neki kilépni az önszeretet kormányzása alól.

Ebből következik, hogy a gonosz hajlam megtartása nélkül soha nem lenne képes meglátni az igazságot. Így, ahogyan mindenki megérti, hogy a jó hajlam őrzi az embert azon az úton, hogy elérje a Teremtőhöz való összetapadás kiteljesedését, vagyis hogy teljes mértékben az adakozásért dolgozzon, ugyanígy a rossz hajlam nélkül az ember azt gondolná, hogy mindent a Teremtőért történik.

De amikor a gonosz hajlam rossz ábrázolásokkal jön hozzá, és azt mondja neki, hogy nem érdemes a Teremtőért dolgozni, akkor teljesen világossá válik az ember számára, hogy minden, amit korábban a Tórában és a Mitzvákban tett, csak a saját hasznára volt, hiszen most már látja, hogy amikor a gonosz hajlam megmutatja neki, hogy milyen állapotban van, ha csak a Teremtőért dolgozik, akkor egyetért azzal, hogy a gonosz hajlamnak igaza van, és az ember valóban nem látja, hogy mit nyer azzal, ha a Teremtőért dolgozik.

Ez okozza az emberben a zuhanás állapotát. Vagyis mielőtt a gonosz hajlam ezekkel az ábrázolásokkal jött volna hozzá, tudta, hogy minden, amit tesz, a Teremtő kedvéért történik, vagyis azt tartja be, amit a Teremtő megparancsol az embernek. Különben miért tartaná be a Tórát és a Mitzvákat? De nyilván  nem a Teremtő kedvéért? Mindenki tudja, hogy aki nem a Teremtő kedvéért dolgozik, annak a munkája értéktelen, ezért amikor az ember a Tórát és a Mitzvákat végzi, biztos lehet benne, hogy a Teremtő kedvéért dolgozik.

De most, hogy a gonosz hajlam az adakozásért végzett munka rossz ábrázolásával érkezett el hozzá, látja, hogy távol van a Teremtő érdekében végzett munkától és a nem a Teremtő érdekében végzett munka értéktelen, ezért teljesen el akarja hagyni a Tóra és a Mitzvot betartásának munkáját, hiszen természeténél fogva az ember nem dolgozhat ok és cél nélkül. Amikor az ember dolgozik, látnia kell, hogy valamit csinál. Ennélfogva, ha azt látja, hogy nem tud a Teremtő érdekében dolgozni – ahogy azt a gonosz hajlam láttatta vele, hogy mit jelent teljes mértékben a Teremtő, és egyáltalán nem a saját érdekében dolgozni és ami nem a Teremtő érdekében van, az értéktelen – abba az állapotba kerül ahol teljesen el akarja hagyni a küldetést.

Most már értjük, hogyan értelmezi a Zohár a következő verset: „Mert ő az ő angyalait bízza meg veled, hogy őrizzenek téged minden utadon”. A gonosz hajlam nélkül az ember soha nem lenne képes az adakozás munkájára, hiszen csak a Teremtő adhatja ezt a hatalmat, hogy mindent megtehessen az adakozás érdekében, és hiány nélkül az ember nem kaphat semmit. De nincs meg ez a hiánya ahhoz, hogy a Teremtő megadja neki a másik természetet, vagyis az adakozás teljes vágyát, mivel azt hiszi, hogy mindent a Teremtő kedvéért tesz, mivel amíg az ember nem akar a Teremtő kedvéért dolgozni, addig a test nem tiltakozik olyan mértékben, hogy az embernek szüksége legyen a Teremtő segítségére.

De amikor az ember azért akar dolgozni, hogy adakozzon, akkor a gonosz hajlam munkája ereszkedik rá, és elkezdi elhitetni vele, hogy nem érdemes a Teremtő kedvéért dolgozni. Ilyenkor a gonoszság szítja benne a Teremtő segítségének szükségességét. Ebből következik, hogy kifejezetten a rossz hajlam által kerül közelebb a Teremtőhöz. Vagyis a rossz hajlam megakadályozza, hogy elhitesse magával, hogy a Teremtő kedvéért dolgozik.

Ebből következik, hogy amikor az ember a Teremtőhöz imádkozik, hogy segítsen neki, az imának világosnak kell lennie. Vagyis tudnia kell, hogy mi hiányzik neki, vagyis a hiány minden kétséget kizáróan kell, hogy feltáruljon benne, mert ha a hiány nem tárul fel számára biztosan, de ő maga nem tudja, hogy mi a hiány, amit éreznie kell, akkor ez nem ima. Ezért, amikor a rossz hajlam rossz ábrázolásokkal érkezik hozzá, az ember biztosan tudja, hogy mire van szüksége, és ezt nevezzük „teljes hiánynak”.

Ez hasonló ahhoz, amit Jákobról írnak, aki így szólt: „Szabadíts meg kérlek, testvérem kezéből, Ézsau kezéből, mert félek tőle, hogy eljön és megver engem és az anyákat a gyermekekkel együtt” (1Mózes 32:11 és Vájislach, 70. tétel). Azt mondja: „Ez azt jelenti, hogy aki imádkozik, annak szavait helyesen kell értelmezni. Amikor azt mondta: ‘Szabadíts meg, kérlek Téged’, úgy tűnik, mintha ennek elegendőnek kellett volna lennie, hiszen a szabadításnál többre nincs szüksége. Mégis azt mondta a Teremtőnek: ‘És azt kellene mondanod, hogy már megmentettél engem Lábántól?’ Ezért magyarázta: ‘a testvérem kezéből’. És ha azt mondod, hogy más rokonokat is testvéreknek neveznek, ahogyan Lábán mondta Jákobnak: ‘Mivel a testvérem vagy, ezért ingyen kellene szolgálnod engem?’ Ezért magyarázta: ‘Ézsau kezéből’. Mi az oka ennek? Azért, mert helyesen kell értelmeznünk a dolgot.”

Erről kellene feltennünk a kérdést: Megérthetjük, hogy amikor egy hús-vér királyról beszélünk, annak, aki segítséget kér, világos kéréssel kell rendelkeznie, hogy a király megértse, amit kér. Amikor azonban valaki a Teremtőtől kér valamit, miért kell a kérésnek olyan egyértelműnek lennie? A Teremtő nem tudja, hogy mi van az ember szívében? Bizonyára ismeri az ember gondolatait, hiszen a Teremtőt úgy hívják, hogy „Aki ismeri a gondolatokat”, ahogy mi mondjuk: „Aki ismeri a gondolatokat, kérlek, ments meg”. Ezért miért kell tisztázni az imát és kérni, hogy imádkozzunk azért, hogy „helyesen értelmezzük a dolgot”?

A válasz az, hogy az embernek tisztáznia kell az imát, hogy az világos és értelmezhető legyen az ember számára. Vagyis az embernek tudnia kell, hogy mi hiányzik neki, hiszen néha úgy gondolja, hogy szüksége van luxuscikkekre, és minden erejével imádkozik értük, míg az életét érintő dolgokról, amelyek nélkül nem kaphat Kedusha [szentséges] életet, arról lemond. Azt hiszi, hogy olyan dolgokra van szüksége, amelyek által tiszteletre méltó és tökéletes emberré válik, és ezt kéri, holott valójában olyan dolgok hiányoznak neki, amelyek az életét érintik, ami azt jelenti, hogy ezek nélkül olyan marad, mintha halott lenne, ahogy bölcseink mondták: „Az életükben gonoszokat ‘halottaknak’ nevezik.”

Ezért, amikor a gonosz hajlam rossz ábrázolásokat fest neki a Teremtő felé való adakozás munkájáról, a gonoszság által néha a „kezdeti elgondolkozásának” állapotába kerül, mint a kémek, akik megrágalmazták Izrael földjét, ahogy a Zohár értelmezi. Ekkor látja, hogy valóban gonosz, és nincs hite a Teremtőben.

Ahogy Baal HaSulam mondta, az embernek gondoskodnia kell arról, hogy azon az úton, amelyen jár, minden tőle telhető erőfeszítést megtegyen, mint alulról jövő felébresztés, hogy hitet szerezzen a Teremtőben. Ezt úgy hívják, hogy „Én vagyok az Úr, a te Istened, és nem lesznek más isteneid”. Ezeket tekintik Kaneh [légcső] és Veshet [nyelőcső] jeleknek, amely két olyan jel, amelytől az állatok élete függ. Vagyis a testiségben, ha ezek a jelek megszűnnek, az élet megszűnik egy állatból. Hasonlóképpen, a munkában, ha az „Én vagyok ... és most már lesz...” megszűnik, a szellemi élet távozik belőle.

Emiatt néha az ember sír és imádkozik a Teremtőhöz, hogy segítsen neki abban, amit gondol. De hiába sír keservesen, kérése nem talál meghallgatásra, hiszen halálos veszélyben van, mégis képtelenséget kér. Vagyis az ember azt hiszi, hogy jól van, hogy szerinte csak valami kiegészítő dologra van szüksége, pedig valójában élettelen. Ezért jön a „gonosz hajlamnak” nevezett angyal, és az ábrázolásain keresztül megmutatja neki, hogy nem érdemes előtte lenullázódni, mert a kapni akarás semmit sem nyer vele. Ekkor az ember meglátja az igazságot, hogy ő valóban gonosz.

Ebből következik, hogy konkrétan ennek a gonoszságnak a kinyilatkoztatása tartja őt, ezért kérni fogja a Teremtőtől, hogy adjon neki életet, amit „a Teremtőbe vetett hitnek” neveznek, hogy ragaszkodni tudjon a Teremtőhöz, ahogyan írva van: „És ti, akik ragaszkodtok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mindannyian életben vagytok ma”. Ahogy a Zohár mondja: „Mert Ő az Ő angyalait bízza meg veled, hogy megőrizzenek téged minden utadon”. Vagyis mind a jó hajlam, mind a rossz hajlam megtartja az embert, hogy elérje a Dvekutot a Teremtővel. A rossz hajlam nélkül nem tudná az igazságot, hogy milyen segítséget kell kérnie a Teremtőtől.

A fentiek szerint kell értelmeznünk, amit bölcseink mondtak, „Az igazak számára a gonosz hajlam olyannak látszik, mint egy magas hegy.” El kell magyaráznunk és azt kell mondanunk, hogy amikor az ember azt látja, hogy a gonosz hajlam annyira nagy, mint egy magas hegy, ez a jele annak, hogy ő igaz, azaz, hogy az igazság ösvényén jár, mely által eljut az igazzá váláshoz. Máskülönben, az gonosz hajlam nem tűnne számára magas hegynek. Ez azért van így, mert az ember a benne lévő gonoszt csak a benne lévő jó mértékéig ismerheti meg, hiszen a jónak és rossznak mindig egyensúlyban kell lennie. Ekkor mondhatjuk, hogy az embernek döntenie kell és a jót kell választania.

Ezzel értelmezhetjük azt, ami írva van (1Mózes 28:12): „És íme, Isten angyalai felemelkedtek és leereszkedtek rá”. A híres kérdés az, hogy miért Isten angyalai szálltak fel először? Azt kellett volna mondani, hogy először „leszálltak”, és aztán „felemelkedtek”. A munkában úgy kell értelmeznünk, hogy „Isten angyalai” azok az emberek, akik a Teremtő hírnökei akarnak lenni, hogy elvégezzék a szent munkát, ahogy bölcseink mondták (Szukká 10): „Mi vagyunk a Mitzvák hírnökei [a Mitzvot egyes számban]".

Ezért azokat, akik olyanok akarnak lenni, mint az angyalok, akik mindent a Teremtőért tesznek, „a Teremtő hírnökeinek” nevezik. Előbb fokonként kell emelkedniük, vagyis jó cselekedeteket kell tenniük, amit „fokonként való emelkedésnek” neveznek, és aztán, amikor már emelkedésben vannak, amikor már olyan állapotban vannak, amikor a teljesség útján járnak, akkor azt gondolhatják, hogy a teljességben vannak. De mivel a Teremtővel való Dvekut elérésére vágynak, felülről mutatják meg nekik az igazságot, hogy még messze vannak attól, hogy mindent a Teremtő érdekében tegyenek. A rossz felismerésén keresztül az ember leereszkedik a fokozatéról, és elkezdi látni az igazságot, és elkezdi látni, hogy igazán mi hiányzik neki.

Ez a munka sorrendje. Először az ember felülről kapja a felemelkedést, majd felülről kapja a zuhanást. Mindez a fent említett okból történik, hogy a felemelkedések és zuhanások révén a személy teljes hiányt kap. És a hiány olyan nagy, hogy a világon senki más nem tudja betölteni a hiányt, csak maga a Teremtő. Ezt hívják „teljes Kli”-nek, aki készen áll arra, hogy befogadja az Ő segítségét.

Úgy van, ahogy Baal HaSulam mondta arról, amit bölcseink kijelentettek (Ávot, 2. fejezet, 21. fejezet): „Nem a te dolgod, hogy befejezd a munkát, és nem szabad tétlenül tétlenkedned”. Azt mondta, hogy a „nem a te dolgod, hogy befejezd a munkát” arra a munkára utal, hogy elérje azt az állapotot, amikor minden cselekedete a Teremtő kedvéért történik. Az ember nem tudja befejezni ezt a munkát. Ezért miért kezdjen bele valaki ebbe a munkába, amelyet úgysem tud befejezni? Normális esetben az ember nem kezd bele olyan munkába, amiről tudja, hogy nem tudja befejezni. Ezért miért mondták, hogy „és nem is szabad tétlenül tétlenkedni”? Ez azt jelenti, hogy az embernek el kell kezdenie ezt a munkát. A kérdés tehát az, hogy milyen célból kell elkezdenie?

A válasz az, hogy mindenben ott kell lennie a vágynak és a vágyakozásnak, hogy megszerezzük a kívánt dolgot. Ellenkező esetben, ha úgy kapunk valamit, hogy nincs rá előzetes igényünk, akkor lehetetlen élvezetet szerezni a megszerzéssel, hiszen köztudott, hogy nincs fény Kli nélkül. Ezért az embernek el kell kezdenie az adakozás munkáját, és akkor látja, hogy miután sok erőfeszítést tett, hogy megszerezze ezt az erőt, mégsem kaphatja meg; később, amikor a Teremtő megadja neki ezt az adakozó erőt, már élvezni tudja.

Baal HaSulam azt mondta erről, hogy ez az értelme a „Cselekszünk és akkor meghalljuk”, amit Izrael akkor jelentett ki, amikor a világ nemzetei nem akarták befogadni őt, mivel látták, hogy a természet ellen mer tenni. De Izrael népe azt mondta: „Erővel fogjuk tenni, még ha a szívünk nem is akarja ezt, és ez által meghallgatással jutalmaznak bennünket. Más szóval, a Teremtő megengedi, hogy meghalljuk, hogy ez a munka elfogadható a szívünknek. Ezt úgy hívják, hogy „válaszolj a szívednek”.