Mit jelent a munkában a szeretet fia és a gyűlölet fia?

46. cikk, 1991.

A Midrás azt mondja (a Baal HaTurimban bemutatva) arról, ami meg van írva: „Ha egy férfinak két asszonya van, az egyik szeretve, a másik gyűlölve van”. Azt mondja: „’Ha egy férfinak két felesége van’ az a Teremtő. ‘Szeretettek’ azok, akik bálványimádók, akiknek megmutatja az arcát, és gyűlölt’ azok Izrael, akik elől elrejti az arcát”.

Ezt meg kell értenünk, hiszen ellentmond minden olyan helynek, ahol írva van, hogy a Teremtő szereti népét, Izraelt, ahogyan írva van (Malakiás 1:2-3): „’Szerettelek titeket’, mondja az Úr. De ti azt mondjátok: ‘Hogyan szerettél minket?’ ‘Nem Ézsau volt-e Jákob testvére?’ - mondja az Úr. ‘Én mégis szerettem Jákobot, és gyűlöltem Ézsaut.’” Azt is mondjuk: „Aki szeretettel választja ki Izraelt, az Ő népét”.

Ezt a munkában kell értelmeznünk: Köztudott, hogy a munkában mindenről egy testben beszélünk. Ezért úgy kell értelmeznünk, ha azt mondjuk, hogy „két asszony”, akkor úgy kell értelmeznünk, hogy egy testben vannak. Ez azt jelenti, hogy az emberben két erő van: 1) a vágy, hogy a saját érdekében megszerezzen/kapjon, 2) a vágy, hogy adakozzon, hogy mindent a Teremtő érdekében tegyen.

Ezt a két erőt nevezzük „két asszonynak”. Más szóval, meg kell határoznunk az emberben a „világ hetven nemzetének” és „Izraelnek” a minőségét. A „világ nemzetei”-t a saját hasznára való kapni akarásnak tulajdonítjuk, „Izrael”-t pedig a Teremtőnek való adakozás vágyának.

Tudnunk kell, hogy ez a két vágy felülről jön, ami azt jelenti, hogy egyedül a Teremtő adja őket, és nem az ember kezében van ez, hogy magának megszerezze őket. Inkább az első erő, amelyet „az önmagáért való megszerzési vágynak” nevezünk, mindenféle erőfeszítés nélkül érkezik az emberhez. Amint az ember megszületik, már rendelkezik ezzel az erővel. De a második erő, az „adakozás vágya”, nem felülről és erőfeszítés nélkül érkezik. Ez azt jelenti, hogy az embernek először meg kell keresnie a módját, hogy megszerezze, és csak ezután kapja meg felülről az adakozás vágyát. Ez azonban nem adatik meg munka nélkül.

Meg kell értenünk az okát annak, hogy az adakozás vágya nem adatik munka nélkül, és a megszerzési vágy munka nélkül adatik. Ez azért van így, mert ahhoz, hogy elérje az ember a teremtés célját, vagyis azt, hogy jót tegyen a teremtményeivel, olyan teremtést kellett létrehoznia, amelyben benne van az öröm megszerzésre irányuló vágy, hiszen vágy nélkül nem lehet semmit sem élvezni. Ezért a Teremtő a teremtésben elhelyezte a vágyat, hogy a teremtmény örömöt szerezhessen.

Ez azt jelenti, hogy ha az ember nem rendelkezett volna ezzel, amikor megszületett, akkor lehetetlen lenne „teremtménynek” nevezni, hiszen ez mutatja számunkra a teremtés „hiányból való létezés”-ének kérdését, vagyis egy vágy és egy olyan hiány jött létre, ahol az ember be akarja tölteni a hiányát. Emiatt ez a vágy azonnal, minden erőfeszítés nélkül jön el az emberhez. Más szóval, ha nem lenne a megszerzési vágy, nem lenne fejlődés, tehát nem lenne semmi a világon, hiszen mindent csak a megszerzési vágy erejével tanulunk meg, amely arra késztet, hogy előre haladjunk. Ezért ez a vágy minden erőfeszítés nélkül érkezik hozzánk.

Ami azonban az adakozás vágyát illeti, azt a Teremtő nem adja meg nekünk minden erőfeszítés nélkül. Vagyis, ha már megvan a teremtés, és a Teremtőnek beteljesülést kell adnia a teremtményeknek, akkor megadja nekik, amit azok követelnek, és azt mondják, hogy szükségük van rá. Ekkor a Teremtő betölti a hiányukat. Ebből következik, hogy minden erőfeszítés, amit az ember a Tórában és a Mitzvákban tesz, azért van, hogy megszerezze a hiányt, hogy az vágyat adjon. Vagyis, mivel az ember megérti, hogy az öröm megszerzésének vágya nélkül az ember nem tud élni a világban, vagyis ha az ember látja, hogy ha nincs mit adnia a vágyainak, hogy megszerzésben legyen, hogy örömet tudjon szerezni, akkor az ember tisztában van vele, hogy nem lesz képes létezni a világban, mivel életerő nélkül ellentétben áll a teremtés céljával azaz azzal, hogy Ő jót tegyen  teremtményeivel.

Hasonlóképpen, az embernek rá kell jönnie, hogy ha nincs meg benne a vágy, hogy adakozzon, amivel elérheti a Dvekutot [Összetapadást] a Teremtővel, akkor neki sincs semmiféle élete vagy öröme ebben a világban. Más szóval belátja, hogy nincs megelégedése az életben. Ezért akarja elérni a teljességet, mert a teremtésben kell, hogy legyen öröm és gyönyör. Az adakozás vágya nélkül azonban az ember nem tudja elérni a teljességet. Ezt az állapotot „hiánynak és szükségszerűségnek” nevezik, és amikor az embernek ilyen hiánya van, akkor felülről, a Teremtőtől kapja a második vágyat, amelyet „az adakozás vágyának” neveznek.

Ezért az embernek mindent meg kell tennie azért, hogy megszerezze az adakozás vágyának a hiányát. Tudni kell azonban, hogy bár az ember mindent meg akar tenni az adakozás érdekében, a test nem engedi, hogy kilépjen az irányításából, és ez az embernek zuhanásokat és felemelkedéseket okoz. Vagyis, amint a megszerzési vágy felülkerekedik az adakozás vágyán, ami azt jelenti, hogy a megszerzés olyan vágyakat és gondolatokat hoz neki, hogy az helyénvalónak tűnik, ami azt jelenti, hogy nagyobb ízérzékelést ad neki az önző szeretetre, ami azt jelenti, hogy a megszerzési vágy, ami a „világ nemzeteinek” állapota, minden alkalommal több ízérzékelést ad, így amikor nagyobb erőre tesz szert, megszünteti az adakozás vágyának szükségességét.

Ennélfogva minden munka, amit az ember azért áldozott, hogy megszerezze az adakozás vágyának a szükségletét, eltávozik belőle, és az ember a zuhanás során egyetért az önző megszerzés vágyával. Később azonban az ember magához tér, és ismét dolgozni és fáradozni kezd, hogy megszerezze az adakozás vágyának szükségletét, és ekkor ismét a megszerzési vágy érvényesül. Ebből következik, hogy ez az oka a felemelkedéseknek és a zuhanásoknak.

Ez a helyzet addig folytatódik, amíg az ember el nem jut arra az elhatározásra, hogy a Teremtő segítsége nélkül ezt lehetetlen elérni, nem feltétlenül az adakozás tényleges vágya, de még az adakozás vágyának hiánya is felemelkedik és zuhan, egészen addig a szintig, amikor már többször is eljutott olyan állapotba, amikor belátta, hogy nem tud több erőfeszítést tenni, mint amennyit már megtett. Ezért el akar menekülni a munka elől.

Azonban meg kell kérdeznünk: Miért teremtette a Teremtő úgy, hogy vannak felemelkedések és zuhanások? Ahogy fentebb említettük, azért, hogy az embernek szüksége legyen arra, hogy előre haladjon, és ne érje be kevesebbel. Ezért kap zuhanást fentről. Más szóval, az embert úgy segítik előbbre jutni, hogy lezuhan a fokozatáról. Ez arra készteti, hogy elgondolkodjon és meglássa, hogy mit követelnek tőle fentről, és mi az, amiért le lett taszítva a fokozatából.

Ez arra készteti az embert, hogy a Teremtőhöz imádkozzon segítségért. A segítség, amit az ember fentről kap, az a felkészülés, ami által lelket kap, ahogy a Zohárban írva van, hogy „egy szent lélek” segíti őt. Ebből következik, hogy mind a felemelkedés, mind a zuhanás fentről jön. Vagyis a zuhanások is segítik az embert, és általuk éri el azt a célt, amit el kell érnie.

Így kell értelmeznünk azt, amit a Zohár mond (VaJishlach, 4. pont): „Ha az ember megtisztulni jön, a gonosz hajlam megadja magát előtte, és a jobboldal irányítja a balt. És mind a jó hajlam, mind a rossz hajlam egyesül, hogy megőrizzék az embert minden úton, amelyen jár, ahogy meg van írva: ‘Mert az Ő angyalait bízza meg feletted, hogy őrizzenek minden utadon.’”.

Meg kell értenünk, hogyan lehet azt mondani, hogy a gonosz hajlam tartja az embert az egyenes úton való járásban. Hiszen azt tanácsolja az embernek, hogy ne a Tóra útján járjon, cserbenhagyja őt minden útján, és visszatartja attól, hogy a Teremtő érdekében dolgozzon, csupán a saját érdekében tudja ezt megtenni. Ezért tudnunk kell, hogy a gonosz hajlam, hogyan segíti az embert.

A zuhanások, amelyeket az ember kap, amikor a gonosz hajlam olyan gondolatokat ad neki, amelyek idegenek a Tóra szellemiségétől, az zuhanást okoz az embernek. Az ember álláspontja szerint az lehet az oka ennek, hogy a gonosz hajlam azt az érzést keltette benne, hogy az önszeretet fontosabb, mint a Teremtő szeretete, és ez az oka a zuhanásoknak.

Valójában azonban azt kell hinnie az embernek, hogy mindent a Teremtő cselekszik. Más szóval, a Teremtő azért küldi ezeket a zuhanásokat az embernek, hogy lendületet adjon a munkában, hogy ne elégedjen meg kevesebbel. Amikor az ember úgy érzi, hogy mindent megtesz a Tórában és a Mitzvákban, amit csak tud, és nem érzékeli, hogy a Teremtő érdekében teszi a dolgát, vagy hogy a saját hasznára dolgozik, hiszen amikor az ember a köznép módjára dolgozik, akkor egy beragyogás ragyog fel az emberben, mint Körülvevő Fény, ami megelégedettséget ad neki, hogy ne érezzen hiányt a munkájában.

Csak amikor valaki az egyének módján akar dolgozni, vagyis a cél szintén a Teremtő érdekében lesz, és nem kifejezetten a cselekedetért (ahogyan a 45. cikkelyben, Tav-Shin-Nun-Aleph leírtuk), akkor kap felülről egy olyan figyelmeztetést, miszerint nincs minden rendben, és ettől zuhanásba esik. Ekkor az ember belátja valódi helyzetét, és elkezdi keresni azt az utat, amelyen keresztül kiléphet az önszeretet uralma alól.

Ebből következik, hogy ha nem lenne a gonosz hajlam, amely a zuhanás állapotába juttatja, akkor a felemelkedés állapotában maradna, és nem kellene elérnie a Teremtővel való Dvekut célját. Ebből következik, hogy a gonosz hajlam Isten angyala, a Teremtő küldötte, hogy ne maradjon a „még mindig a Kedusha [Szentség]” állapotában, hanem inkább előre kelljen lépnie. Ezért mondja: „Mert Ő,  az Ő angyalait bízza meg feletted, hogy megőrizzenek téged minden utadon”. Tehát a gonosz hajlam is a Teremtő küldötte, hogy megtartsa az embert.

A fentiek szerint kell értelmeznünk azt, amit a Midrás szavaival kapcsolatban kérdeztünk, amely szerint: „’Ha egy férfinak két asszonya van’ az a Teremtő. A ‘szeretett’ a bálványimádók”. Hogyan lehet azt mondani, hogy a Teremtő szereti a bálványimádókat? Úgy kell értelmeznünk, hogy amikor azt mondja: „Ha egy férfinak két asszonya van”, az azt jelenti, hogy a Teremtő két asszonyt ad az embernek, ami két vágyat jelent, egy szeretett vágyat, ami a saját érdekből való megszerzési vágyat jelenti. Ezt nevezik „bálványimádónak”, vagyis nem a Teremtő érdekében van jelen, hanem a saját érdekében.

Ezt a vágyat „szeretettnek” nevezzük, ami azt jelenti, hogy a teremtmények szeretik ezt a vágyat, mert a Teremtő megmutatja nekik az Arcát. Más szóval, a Teremtő azért teremtette a világot, mert jót akart tenni a teremtményeivel. Ezt úgy tekintjük, hogy a Teremtő megmutatja nekik az arcát, vagyis a megszerzési vágyat, mert lehetetlen örömöt kapni, ha nincs vágyakozás az öröm után. Emiatt a Teremtő az Arcát mutatja az öröm megszerzésére irányuló vágynak. Vagyis mindent, amit az ember önmagáért tesz élvez, és ezt úgy tekintjük, hogy Ő megmutatja neki az Arcát.

Mégis, miért nevezik ezt „bálványimádóknak”? A válasz az, hogy mivel volt egy korrekció, hogy a szégyen kérdésének elkerülése érdekében tilos megszerezni a megszerzés érdekében. Aki a megszerzés érdekében szerez meg, azt a munkában „bálványimádónak” nevezzük. Más szóval, nem a Teremtőért, hanem a saját érdekében dolgozik. A munkában ezt „idegen munkának”, „bálványimádásnak” nevezik. Bár a cselekedeteket tekintve „Izraelnek” és a „Teremtő szolgálatának” számít, a munkát tekintve, ami az adakozás, ezt „bálványimádásnak” nevezik, vagyis olyan munkának, ami idegen tőlünk.

Mivel az ember azzal a veleszületett természettel születik, hogy csak a saját érdekében dolgozik, amit az ember „szeretett” vágynak nevez, mivel a Teremtő mutatja az Arcát, amíg az ember a saját érdekében dolgozik, addig vágya van a munkára, mivel természeténél fogva szereti a megszerzés érdekében való munkát. De amikor valaki a Teremtő érdekében akar dolgozni, ami a Teremtő javát és nem az önmaga javát szolgálja, akkor ez a vágy az „Izrael” tulajdonságához tartozik egy emberben, és ezt a vágyat „gyűlöltnek” nevezik, mivel a Teremtő elrejti előlük az Arcát.

Más szavakkal, ahhoz, hogy valaki „Izrael” jutalmában részesüljön, a Teremtő elrejti az Arcát előle, mivel amikor az ember úgy akar haladni, hogy minden cselekedete a Teremtő érdekében történjen, hogy képes legyen megszerezni az adakozás érdekében ahhoz  elrejtésnek és Tzimtzumnak [Megszorításnak] kellett létrejönnie a Tóra és a Mitzvák [Parancsolatok/jó cselekedetek] tekintetében, hogy azt mondhassák, hogy a Tórát és a Mitzvákat mindenféle jutalom nélkül, csakis a Teremtő érdekében tartják be. Mivel ez természet ellen való, a test gyűlöli ezt a munkát. És ha valaki kifejezetten a Teremtő érdekében akar dolgozni, akkor nincs más választása, mint imádkozni a Teremtőhöz, hogy adjon neki erőt, hogy legyőzze a megszerzési vágyat és alárendelje azt.

Az ember felülről kapja ezt az erőt, ahogyan meg van írva: „Aki megtisztulni jön, annak segítenek”. Vagyis felülről kap lelket. Ebből következik, hogy kifejezetten azáltal, hogy az emberben gyűlölet van az „Izrael” tulajdonsága iránt, nem tudja legyőzni, mivel a test gyűlöli az adakozást. Ekkor van helye annak, hogy valaki valóban megkapja az „Izrael” fokozatát, ha felülről kér segítséget.

Ez az értelme annak, amit mondtak, hogy a két erőből, ami az emberben van - a gonosz hajlam és a jó hajlam -, az ember el tudja érni a cél kiteljesedését, mert mindkettő megakadályozza, hogy letérjen a helyes útról, sem jobbra, sem balra nem tud letérni, így azonban eljut a cél kiteljesedéséhez, ami a gyönyör és az élvezet elnyerése, amit a Teremtő a teremtményeknek akar adni.

Ebből következik, hogy a „szeretett asszony” a bálványimádók, a „gyűlölt asszony” pedig Izrael. Ehhez még hozzá kell tennünk, hogy ezt a két erőt, a megszerzési vágy és az adakozás vágy erejét „embernek” és „bestiának” is nevezzük. Vagyis az emberben a megszerzési vágyat „bestiának” tekintjük, amely az állati minőséghez tartozik, amelyben csak az önző megszerzés van, a „beszélő” pedig az „ember” minősége, amely az adakozás vágyát jelenti, amelyet az embernek el kell érnie, és amelyet csak nagy erőfeszítések árán tud elérni a fenti okból, hogy az ember természeténél fogva nem érti, hogyan kell bármit is tenni a Teremtő érdekében.

Ez azt jelenti, hogy az ember a „bestia” hiányainak betöltésével foglalatoskodik, de amit a benne lévő „ember” követel, azt az ember nem tudja betölteni. Ehhez inkább arra kell kérni a Teremtőt, hogy adjon neki erőt a „bestia” legyőzéséhez, mert a Teremtő segítsége nélkül az irányítás olyan gondolatoknak és vágyaknak adatik, amelyek gyűlölik az „ember” és az „Izrael” minőségét, ami az „ember” minősége, ahogy bölcseink mondták: „’Téged ‘embernek’ neveznek, a bálványimádókat pedig nem nevezik ‘embernek”’ (Jevamot 61). A „gyűlölt asszony” tehát „Izrael”, aki elől a Teremtő elrejti Arcát.

A fentiek szerint kell értelmeznünk azt, amit bölcseink mondtak ( Avot 1:15): „Üdvözöljetek minden embert”. Meg kell értenünk, hogy ez mit mond nekünk a munkában. Amikor az ember az „emberi” minőségéért akar cselekedni, és mivel az „emberi” minőséget gyűlöli, hiszen az ember minden gondja csak arra irányul, hogy betöltse a hiányokat, amelyeket a „bestia” követel, és a test szereti a bestia minőségét, de ami az „ember” minőségét illeti, ami „Izrael”, azt a test gyűlöli; ezért bölcseink ezért jöttek és figyelmeztettek: „Üdvözöljetek minden embert”, ahol a „minden” mindazt jelenti, amit „emberként” megkülönböztetünk.

Más szóval, még egy apró dolgot is meg kell becsülnünk, ha az az „ember” minőségéhez tartozik. Bölcseink azt mondták, hogy igyekezzünk üdvözölni az „ember” minőségét, és nem úgy, ahogyan az számunkra gyűlöltnek tűnik, mert a Teremtő elrejti előlük az Arcát. Inkább az értelem fölé kell emelkednünk, és minden embert üdvözölnünk kell, föléemelkedve annak, amit a testünk értelme mond nekünk. Vagyis olyan dolgokat kell tennünk, amelyek az „ember” minőségéhez illenek.

Bár a bennünk lévő „bestia” ordít és azt mondja, hogy az a munka, amit az emberi minőség elérése érdekében akarunk elvégezni, nem alkalmas épelméjű emberek számára, mivel olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk, egy követelőző bestia, ez elfogadható, és a bizonyság az, hogy a testünk szereti ezt a munkát. De amit ő akar, az „ember” minőségéért való munkálkodás, abban látható, hogy a test gyűlöli azt. Nyilvánvaló, hogy az elme igazat ad, hiszen azt mondja, hogy a „bestia” minőségéért való munka ésszerű és megfelelő egy intelligens ember számára, míg az a munka, amit az „ember” minőségéért akarunk elvégezni, az igazán egy „bestia”, azaz oktalan állat cselekedete.

Bölcseink azt mondják erről, hogy ne hallgassunk arra, amit a test mond, hogy az „ember” érveit hozza fel, hanem inkább üdvözöljünk minden „emberi minőséget”, és mondjuk: „Bár az elme és az értelem szerint az ember minősége gyűlöletes, én hiszek a bölcsek szavaiban, és örömmel fogadom őket”.

Így kell értelmeznünk azt, amit bölcseink mondtak: „Embert és bestiát megszabadítasz, Uram”. Ezek az emberek olyan ravaszok az értelmükben, mint az emberek, és úgy tesznek, mint az állatok. Vagyis, bár racionálisan igazad van, és az embernek azon az úton kell járnia, amelyet szeret, mégis „úgy tesz, mintha bestia lenne”, oktalan, és a hitével az értelem felett jár.

Azonban hinnünk kell abban, hogy a Tóra és a Mitzvák betartásával a gyakorlatban minden részletében és pontosságában, a cselekedeteknek köszönhetően, a Teremtő felülről segítő jutalmában részesülünk, így lesz erőnk előrehaladni, és jutalmunk a cél elérése lesz, ami az, hogy az ember megkapja azt az örömöt és gyönyört, ami a teremtés céljában van. Ez azért van így, mert amikor feltétel nélkül betartjuk a Tórát és a Mitzvákat, de csak a Teremtő parancsa hatására, akkor ezt alulról való felébresztésnek nevezzük. Ezáltal a fény és a bőség felülről terjed ki, és ki tud törni a gonoszság irányítása alól.

Ez az, amit bölcseink mondtak ( RASHI a Machilta nevében) arról, ami meg van írva ( Exodus 13:12): „Ha látom a vért, elhaladok feletted, és nem tör rád csapás, hogy elpusztítson téged”. (Kérdezi): „’Amikor meglátom a vért? De hiszen minden feltárul előtte! De a Teremtő azt mondta: ‘Megnézem, hogy a parancsolataimban foglalatoskodtok-e, és elhaladok felettetek’”.

Látjuk, hogy bölcseink azt mondták, hogy azért, hogy ne érje őket csapás, vagyis hogy kikerüljenek a gonosz uralma alól, amit „halálnak” neveznek, ahogy bölcseink mondták: „A gonoszokat életükben ‘halottaknak’ nevezik”, a gyakorlatban kaptuk a munkát. Az általunk végzett munkának köszönhetően a Teremtő feltárul előttünk, ahogyan az írás mondja: „És ez lesz számodra jelként”. Mit tanulunk? „A Mitzváért cserébe, amit végzel, megkegyelmezek neked”. Így a Mitzvák gyakorlásának köszönhetően az ember megmenekül a megszerzési vágy, az úgynevezett „gonosz hajlam” irányításától, és jutalmul elnyeri az adakozás vágyának megszerzését.

Aki azonban egy vonalon jár, aki megelégszik a gyakorlattal, amikor a Teremtő érdekében dolgozik, és nem veszi figyelembe a szándékot, hogy a szándék is a Teremtő érdekében legyen, az nem kaphatja meg az adakozás vágyát, amit Dvekutnak [Összetapadásnak] neveznek. Ez azért van így, mert nincs hiánya. Ezért ezek az emberek, akik már áttértek  egy vonalról a jobb vonalra, amikor látják az alacsonyrendűségüket, hogy nincs egyetlen szerv sem abban az emberben, amely bármit is tenni akarna a Teremtő érdekében, akkor vágyakoznak a Teremtő után, hogy megszabadítsa őket a haláltól, vagyis az önszeretet irányításától. Ekkor az ő útja, hogy jutalma a Teremtő legyen, aki feltárul előtte, vagyis hogy jutalma az adakozás vágya legyen, ami akkor van, amikor valaki ragaszkodik a Teremtőhöz, az ember csak a gyakorlatnak köszönhetően jutalmazható ezzel, amikor a Tóra és a Mitzvák betartásának jutalmát akarja, hogy Dvekutban legyen a Teremtővel. Ez az értelme a „A Mitzva [ének a Mitzvákról], amit végzel, cserébe megkegyelmezek neked” kifejezésnek. Vagyis, megkönyörül rajtunk és megment minket a haláltól, ami a megszerzési vágy irányítása.

Látjuk azonban, hogy az ember bármit megtehet, ami nem a korrekció útján van. Látjuk, hogy ez a felnőttekre és a kisgyermekekre egyaránt vonatkozik. És különösen látjuk ezt a kisgyermekeknél, hiszen a felnőtteknél már mindenhez több ok is társul, ezért nem látjuk az igazságot. De a gyerekeknél ezt sokkal nyíltabban látjuk, hogy a gyerekek egész nap tudnak szorgoskodni, de ha megkérjük őket valamire, azt mondják, hogy nincs energiájuk a munkához. Tudnunk kell, hogy ez a Nekudim világából terjed ki, ahol az edények törése történt. Ezért mindenhez, ami nem a korrekcióra vonatkozik, van erőnk. De ha a korrekcióra vonatkozik, akkor már munka van benne emiatt, a test ellenáll.

Ezért, ha az ember egy vonalon jár, akkor minden tekintetben képes betartani a Tórát és a Mitzvákat. De amikor a helyes vonalon halad, amikor a munka a korrekció útján van, akkor az illetőnek nagy erőfeszítéseket kell tennie, hogy a „jobb vonal” ösvényén járjon. Ezért van szükségünk megerősítésre.