Ki tesz tanúbizonyságot egy embernek?

37. cikk (1985)

Megírták a Zohárban, Shoftim [bírák] fejezetben (és a Sulam Kommentárban, 8. o. 11. pont), „Mitzva [parancsolat/jócselekedet] tanúskodni a bíróságon, hogy a barát ne veszítsen pénzt, mivel ő nem tanúskodik. Ezért mondták a Misna írói, „Ki tanúskodik egy embernek? A háza falai.”

„Mi a jelentése a „háza falainak”? Ezek a szív falai, ahogyan írva van, „Ekkor Ezékiás az arcát a fal felé fordította.” A Misna írói megegyeztek benne, hogy ez azt tanítja, hogy Ezékiás a szíve falaiból imádkozott. Sőt mi több, a háztartása tanúskodott neki. A háztartása az ő 248 szerve, mivel a test neve „ház”.

„Ebben értettek egyet a Misna írói: „a gonosznak a gonoszsága a csontjába van vésve. Ehhez hasonlóan, az igaznak az erényei vannak a csontjába vésve.” Ezért mondja azt Dávid, „minden csontom mondja”. De miért vannak a gonoszságok inkább a csontba vésve, mint a húsba, az inakba és a bőrbe? Ez azért van, mert a csontok fehérek, és a fekete írás csak a fehéren látszik. Olyan ez, mint a Tóra, ami fehér belülről, ami a papír, és fekete kívülről, ami a tinta. A fekete és a fehér a sötétség és a fény. Sőt mi több, a test arra szolgál, hogy megnövessze a csontjait, ezért a bűnök és az erények a csontjaiba vannak vésve. Ha jutalmazzák, a test a csontjain növekszik. Ha nem jutalmazzák, nem fog növekedni, és nem fogja feltámasztani a holtakat.” Eddig vannak a szavai. 

Meg kell értenünk, miért magyaráz úgy a Zohár, hogy az embernek tanúskodnia kell a bíróságon, hogy a barátja ne veszítsen pénzt. Ezt a Teremtő munkájával magyarázhatjuk. Így meg kellene értenünk, hogy mi az amit valaki követel és kitől követeli azt. És hogy megbízható legyen, az embernek tanúskodnia kell. 

A Teremtő munkájában az ember azt követeli a Teremtőtől, amit a Teremtőtől szeretne megkapni. Így, hogy megmutassa, hogy az ő érve igaz, nem tudja-e a Teremtő, hogy az ember igazat mond-e vagy sem? Viszont ha az ember tanúskodik akkor ő tudja, hogy az érve igaz. Sőt mi több, hogyan bízhatnak meg valakit azzal, hogy önmagának tanúskodjon? És azt is meg kell értenünk, hogy a tanúvallomásnak miért kell a szívei falából jönnie, mivel ő Ezékiás mondatának ad bizonyítékot, miszerint „háza falai” a következő szöveg alapján: „Ekkor Ezékiás az arcát a fal felé fordította” amit úgy magyaráztunk, hogy „szíve falai”.

Ezért az ember tanúbizonyságának szintúgy a szíve falaiból kell megszületnie. Viszont ismeretes, hogy a tanúvallomást a száján keresztül kell elmondania, ahogyan a bölcseink mondták. „A szájaikból, nem az írásaikból”  és itt azt mondja, hogy a szíve falaiból kell lennie, nem a szájából.

Azt is meg kell értenünk, miért mondja azt, „Ez az amiben a Misna írói egyetértettek: „A gonosz gonoszságai a csontjaiba vannak vésve. És ugyanígy, az igaznak az erényei a csontjaiba vannak vésve.”

De a bűnök és az erények a fizikai csontokba vannak vésve? Hogyan lesz egy spirituális dolog, mint amilyen a bűn és a Mitzvot a csontba vésve? És még nehezebb megérteni a válaszát, „Azért van ez így, mert a csontok fehérek, és a fekete írás csak a fehéren látszik.”
És meg kell értenünk miért mondja, hogy „Sőt mi több, a test arra szolgál, hogy megnövessze csontjait.” Miért pont a „csontjait” ami azt jelenti, hogy a csontjától függ, hogy feltámad-e vagy sem?

Ahhoz, hogy megértsük a fentieket a munkában, emlékeznünk kell az ismert szabályra, miszerint „nincs fény Kli [edény] nélkül”, ami azt jelenti, hogy lehetetlen kitöltekezést találni, ha nincs ott lyuk vagy hiány, ahol a betöltés beléphetne. Például egy személy nem képes ételt enni ha nem éhes. Sőt mi több, az élvezet mértéke, amit az ételből valaki ki tud vonni annak a vágynak a mértéknek felel meg, amennyi az ételre irányul. 

Ebből következik, hogy ahol nem érez hiányt, akkor ott nem fog örömöt tapasztalni, amit képes lesz megszerezni, mivel nincs helye arra, hogy bármilyen kitöltést megkapjon. Így amikor mi a munka rendjéről beszélünk, amikor az ember elkezd belépni a munkába, azaz ő szeretné a szentség munkáját elvégezni azzal a céllal, hogy elégedettséget adakozzon a Készítőjének, a fent említett szabály szerint erre szüksége kell, hogy legyen – hogy érezze, hogy ő adakozni akar a Teremtőnek. És elmondhatjuk, hogy olyan mértékig van Klije, ameddig ő a Teremtőnek adakozik, ami azt jelenti, hogy ő elégedetté akarja Őt tenni. Ez azt jelenti, hogy a test már egyetért a Teremtőnek való adakozással.

És mivel az ember a megszerzés természetével születik, és nem az adakozáséval, ha valaki az adakozással akar foglalkozni, annak a teste bizonyosan ellenáll neki. És ha az ember az adakozással akar foglalkozni, ami azt jelenti, hogy neki van egy vágya, hogy ilyen Klije legyen, és a Kli vágyat vagy hiányt jelöl, akkor a test azonnal jön és azt kérdi, „Miért akarod megváltoztatni a természetet amiben meg lettél teremtve? MI az a hiány amit úgy érzel, hogy szükséges neked? Száz százalékig biztos vagy benne, hogy megérted, hogy neked az adakozás érdekében kell dolgoznod? Nézz rá, hogy a többség hogyan teszi a szentség munkáját; nem aprólékosak abban amit tesznek. Más szavakkal, az ő Tórával és Mitzvottal történő foglalatosságukban, elsődlegesen azt nézik, hogy a cselekedet legyen megfelelő, nem pedig a szándék. Azt mondják, „Bizonyosan megtesszük amit tudunk.” Nem figyelnek a szándékra, mert ők azt mondják, hogy a Lishma [az Ő nevéért] munkája csak egy kiválasztott kevéshez tartozik, és nem mindenkihez.” 

Ebből következik, hogy a test, ami jön és felteszi a kérdéseit, feltehetőleg az értelmét kérdezi. És mivel nem kap megfelelő választ, nem engedi meg, hogy az ember olyan gondolatokat gondoljon ami az adakozás vágyáról szól, mivel igaz, hogy nincs fény Kli nélkül. Más szavakkal, „ha nem érzed a szükségét az adakozással való foglalatosságnak, miért csinálsz ebből ügyet?” Tehát először azt mondja neki. „Add meg nekem az adakozás szükségét, aztán beszélgethetünk.” De a fent elmondottak szerint a vágyra való szükségnek jelen kell lennie, azaz neki szenvednie kell azért mert ő nem képes adakozni. Így mivel nincs Klije, ő bizonyosan nem kapja meg a fényt, azaz a kitöltekezést.

Emiatt egy embernek próbálkoznia kell, hogy nagy hiánya legyen, mert ő nem képes a Teremtőnek adakozni. ÉS ismert, hogy a hiányt a szenvedés érzékelése adja meg, amit ő érez a hiány miatt. Másfelől, bár őneki nincs meg az amit kér, ez még mindig nem tekinthető hiánynak, mert a valódi hiány a fájdalomnak felel meg, amit ő a nembirtoklásból érez. Másfelől ez mind semmi, csak üres szavak.

Most megérthetjük amit a bölcseink mondtak (Taanit, 2a), „„Hogy szeresd Uradat Istenedet és szolgáld őt teljes szívedből” Mi a szív munkája? Ez egy ima. Meg kell értenünk, miért terjesztették ki az imát a szó szerinti jelentésén túlra. Álralában, amikor valaki azt akarja, hogy egy másik ember adjon neki valamit, ő megkérdezi tőle, szóban, ahogyan írva van „Hallod az imát minden szájból” Tehát miért mondták azt, hogy az ima megnevezése „a szív munkája”?”

Azt mondtuk feljebb, hogy az imát „hiánynak” nevezik, és azt akarja, hogy a hiányát betöltsék. És mégsem lehet hiányt érzékelni az ember száján; ehelyett az ember összes érzését a szívben lehet érzékelni. Ezért ha egy ember nem érzi a hiányt a szívében, amit mond a szájával nem számít egyáltalán, tehát azt mondhatjuk, hogy valóban arra van szüksége amit a szájával kér. Azért van ez így, mert a kitöltekezésnek ami kér, egy hiányba kell belépnie, ami a szívben van. Ezért mondták a bölcseink, hogy az imának a szív mélyéről kell jönnie, ami azt jelenti, hogy az egész szív érezni fogja a hiányt amit kér.

Ismert, hogy a fény és a Kli megnevezése „hiány” és „kitöltés” (vagy „kitöltekezés”). A fényt, ami a kitöltés, a Teremtőnek tulajdonítjuk, és a Klit, ami a hiány, a teremtményeknek. Így egy ember elő tudja készíteni a Klit, hogy a Teremtő bőséget csorgasson oda, vagy nem lesz helye a bőségnek. Emiatt amikor egy ember megkéri a Teremtőt, hogy segítsen neki, hogy a cselekedeteit az adakozás felé irányítsa, akkor a test jön és felteszi a kérdést, „Miért imádkozod ezt az imát? Milyen hiányod lesz nélküle?”

Emiatt tanulmányoznunk és vizsgálnunk kell a könyveket, amelyek az adakozás munkájának szükségét tárgyalják, ameddig meg nem értjük, és nem érezzük, hogy ha nincs meg nekünk ez a Kli, akkor nem leszünk képesek belépni a Kedushába. Nem kellene ránéznünk a többségre, akik azt mondják, hogy a legfontosabb dolog a cselekedet, és ide kell mennie minden energiának, és a Mitzvot cselekedetei és a Tóra létrehozása amit megteszünk elég számunkra. 

Ehelyett a Tóra és Mitzva-k minden cselekedetét azért kell megtartania, hogy magát az adakozás irányába hozza. Ezután amikor teljes megértése lesz arról, hogy mennyire kell az adakozással foglalkoznia, és fájdalmat és szenvedést érez, hogy nincs meg ez az ereje, akkor úgy tekinthető, hogy van valamije, amivel imádkozhat – a szív munkája – mivel a szív érzi, hogy mire van szüksége. 

Az ilyen imára érkezik az imára adott válasz. Ez azt jelenti, hogy erőt kapott fentről, hogy képes legyen az adakozásra irányítani magát, mert már van fénye és Klije. Viszont mit tehet az ember, ha miután minden erőfeszítést megtett, még mindig nem érzi a hiányt és nem képes fájdalommal és szenvedéssel adakozni? Erre az a megoldás, hogy a Teremtőt kéri, hogy adja meg neki a Klit, amit „a nem érzés hiányának” neveznek, és hogy ő nincs tudatában, és nem érez fájdalmat amiatt, hogy nem képes adakozni.

Ebből következik, hogy ha képes megbánni és fáj neki, hogy nincs meg neki a hiány, hogy ő nem érzi, mennyire távol van a Kedushától [szentség], hogy ő teljesen világi és nem érti meg, hogy az élet amit él – ami arról szól, hogy ki akarja elégíteni a fizikai vágyait – nem fontosabbak annál, mint bármelyik állatnál, amit lát, és ha odafigyelt volna arra, hogy lássa mennyire hasonlít hozzájuk minden vonatkozásban, és az egyetlen különbség hogy az ember ravasz és képes kihasználni másokat, míg az állatok nem olyan okosak, hogy másokat kihasználjanak. 

Néha bár ő azt látja, hogy Tórát tanul és a Mitzvotot megtartja, nem tud emlékezni – míg a Mitzvotot megtartja,  vagy a Tórát tanulja – hogy ő kapcsolatot kellene tartania a Teremtővel a Tórával és a Mitzvottal történő foglalatosságok során. Olyan ez, mintha ezek különálló dolgok volnának a számára – a Tóra és a Mitzvot egy dolog, és a Teremtő egy másik dolog.

És ha ő bánja, hogy nincs hiányérzete, hogy ő olyan, mint egy állat, ezt is úgy nevezik, hogy „szív munkája”. Ennek a neve „ima”. Ez jelenti azt, hogy ezért a hiányért már van helye, amiben kitöltést kaphatna a Teremtőtől, hogy adja neki a hiány érzetét, ami a Kli, amit a Teremtő egy kitöltéssel kitölt.

Most megérthetjük a kérdést, „miért van az ima a szívben és nem a szájon?” Azért van ez így, mert az imát „hiánynak” nevezik, és nem lehet azt mondani, hogy a szájon van hiánya. Ehelyett a hiány egy érzés a szívben. 

Most meg kellene magyaráznunk miért kérdeztünk arról a mondásról, hogy az erények és a bűnök a csontokba vannak vésve, és hogy képes-e újjászületni a csontokból vagy sem. A Zohár a csontokat, ami fehér, a Tórához hasonlítja, ami fehéren fekete, ahol a fekete a sötétség és a fehér a fény.

Meg kellene magyaráznunk mit jelent, hogy a csontok fehérek. Ezért az erények és bűnök is rá vannak írva, mivel a Teremtő munkája szempontjából azt az embert, aki a Tórával és a Mitzvottal foglalkozik, „csontnak” kell nevezni. A Tóra és a Mitzvot elsődleges része fehérnek tekintendő, mert valami amiben nincsenek hibák, „fehér” megnevezést kap. És mivel nincs semmi, amit a cselekedetekhez hozzá lehetne adni amit az ember megtesz, azt mondják róla, „Ne adj hozzá és ne vonj ki”  az ő Tórával való foglalatosságát „csontoknak” nevezik. Ők azért fehérek, mert az ember erényei és bűnei beléjük vannak vésve.

Viszont ha az ember kritizálja a cselekedeteit – annak az okát, amiért az alapokat építi (az értelmét annak, ami ráveszi, hogy a Tórával és a Mitzvottal foglalkozzon, az ő irányultságát miközben megteszi a cselekedeteket) – és megpróbálja meglátni, hogy azokat tényleg a Teremtőért csinálja-e, hogy elégedettséget adakozzon a Készítőjének, akkor ő láthatja az igazságot: ő a természeten belül van, amivel született, amit „megszerzés a megszerzés érdekében-nek” neveznek, és nem akar a Tórával és a Mitzvottal jutalom nélkül foglalkozni. 

És a valódi oka amiért nem tud valaki kilépni a természetéből, hogy ő nem látja ennek szükségét, hogy így megváltoztatná a természetét ami beleágyaztak, amit úgy neveznek „önszeretet”, és elérné a mások szeretetét, azért hogy a Teremtő szeretetét elérje. Azért van ez így, mert az ember érzi, hogy hiányt szenved a környezete szeretetében, azaz abban, hogy a családja szeresse őt, és az város emberei, stb. De mit fog nyerni abból, hogy szereti a Teremtőt? És mit nyer a barátai szeretetéből? Végül is, mindig az önszeretethez kapcsolódó hasznokat nézi. Így hogyan tud kilépni ebből a szeretetből?

És ha megkérdezi magától, miért tartja meg a Tórát és a Mitzvotot a cselekedetekben, és még aprólékosabb annak pontosításában és részleteiben, akkor ő azt válaszolja magának, hogy ő a hitet az oktatáson keresztül kapta. Az oktatásban az embert arra kezdjük irányítani, hogy a Tórát és a Mitzvotot Lo Lishmában tartsa meg [nem az Ő nevéért], ahogyan Majmonidész mondja (a Hilchot Teshuva  végén [Megbánás Törvényei]). Ebből következik, hogy ő magára vette azt, hogy hisz a Teremtőben, és ő a szent munkában szolgálni fogja , és cserében jutalmat kap ebben a világban és a következő világban. 

Ezért mondják az embernek, hogy az igazi munka abban van, hogy higgyünk a Teremtőben, aki a Tórát és a Mitzvotot megadta nekünk a megtartásra, és ezáltal elérjük a formák egyezőségét, amit a Teremtővel való Dvekutnak [összetapadásnak] neveznek. Ez azt jelenti, hogy az embernek ki kell lépnie az önszeretetből, és a mások szeretetét meg kell valósítania. Olyan mértékig van teljes hittel jutalmazva, amennyire képes kilépni az önszeretetből. Egyébként el van választva, ahogyan a Sulam Kommentárban írják („Bevezezés a Zohár könyvéhez”, 138 o.) „Ez egy törvény, hogy a teremtmény nem kaphat nyilvánvaló károsítást tőle, mert az egy hiba a dicsőségében, hogy a teremtmény úgy látja, hogy ő kárt tesz, mert ez nem feleml meg egy tökéletes Működtetőnek. Ezért amikor valaki rosszul érzi magát, olyan mértékig ameddig tagadja az Ő irányítását felette, és a Működtető rejtve van előle, ez a világ legnagyobb büntetése.”

Ha egy ember befelé figyel, felismeri az igazságot, hogy a Tórát és a Mitzvotot a Teremtőért kellene megtartani. Ő érzi milyen távol van az igazságtól és a vizsgálat fájdalommal és szenvedéssel tölti el, mivel rossz úton jár ahelyett, hogy a „Teremtő szolgája” legyen. Ehelyett minden munkája a saját érdekében történik, amit úgy neveznek „magáért való munka”, ami az állatok útja, de nem megfelelő az emberi szint számára. 

Ebből következik, hogy ezen szenvedéseken keresztül ő Klit kap, azaz egy hiányt. ÉS mivel látja, hogy képtelen kilépni az önszeretetből önmaga által, mert nincs ereje, hogy a természete ellenében haladjon, a megoldás az, hogy a Teremtő segítségét kéri, ahogyan bölcseink mondták, „Aki megtisztulni jön, segítséget kap”. Ebből következik, hogy ekkor helye van arra, hogy kitöltse a hiányt, mert nincs fény Kli nélkül.

Ez felveti a kérdést amit korábban kérdeztünk: „Mit tehet valaki akkor, habár megérti, hogy megéri az adakozás érdekében dolgozni, de még mindig nincs elegendő fájdalma és szenvedése, hogy az adakozás érdekébe irányítsa be magát? Ebben az esetben tudnia kell, hogy ez nem jelenti, hogy neki teljes hite van a Teremtőben, csak annyit jelent, hogy nem tudja magát az adakozás érdekében beirányozni. Tudnia kell hogy nincs meg neki a teljes hit, mivel akinek teljes hite van a Teremtőben, annál természetes törvény, hogy a kicsi lenullázza magát a nagy előtt. Így ha teljes hite lenne a Teremtő nagyságában, akkor természetesen lenullázná magát a Teremtő előtt, és ő azt kívánná, hogy jutalom nélkül szolgálja Őt.

Ebből következik, hogy nincs itt hiány, mert nem tudja legyőzni a természetet. Ehelyett a teljes hit hiánya jelenik meg itt, bár van hite. Az erre való bizonyíték az, hogy ő megtartja a Tórát és a Mitzvotot. Viszont ez nem olyan teljes hit, amilyennek lennie kellene. 

Más szavakkal, a teljes teljesség az, hogy ő hisz az Ő nagyságában, és ha szeretné megtudni, hogy teljes-e a hite, akkor láthatja, hogy mennyit kész az adakozás érdekében dolgozni, és mennyire nullázza a test le magát a Teremtő előtt. Így egy ember képtelensége az adakozás érdekében való munkára a hiány, de van itt egy nagyobb hiány is – hogy hiányzik neki a teljes hit – és ez a fő hiány.

De mit tud valaki tenni, ha bár látja, hogy nincs teljes hite, ez a hiány még mindig nem tölti el fájdalommal és szenvedéssel, mintha hiánya volna? Ennek az a valódi oka, hogy a többségre figyel, és látja, hogy azok  fontos emberek, hatással vannak és státuszuk van, és nem nyilvánvaló neki, hogy nekik nincs teljes hitük. Amikor hozzájuk beszélnek, ők azt mondják, hogy ez csak egy választott kisebbség számára elérhető, ez az ő jól ismert nézetük. Ez a nagy leválasztás, ami akadállyá válik az ember számára, és feltartóztatja őt a helyes úton való haladásában.

Ez az oka annak, hogy miért van szükségünk egy környezetre, azaz egy csoport emberre, akik mind abban a nézetben vannak, hogy el akarják érni a teljes hitet. Ez az egyetlen dolog, ami megmentheti az embert a közösség nézeteitől. Ekkor mindenki mindenki mást megerősít, abban, hogy elérjék a teljes hitet, amivel elégedettséget tudunk okozni a Teremtőnek, és ez lesz az egyetlen vágya.

Viszont ez nem ad megoldást a teljes hit hiányára. Ehelyett az embernek erőfeszítést kell tennie a cselekedetekben, többet, mint amihez mint mennyiségben mint minőségben hozzászokott. És a test bizonyosan ellenáll és megkérdezi. „miben különbözik a mai nap a többi naptól?” És azt fogja válaszolni „Én a Teremtő szolgájaként képzelem el magam, hogy szolgálnám a Teremtőt, ha teljes hitem volna?” Ezért akarom Őt szolgálni, és olyan ütemben akarom, mintha már a teljes hittel lennék jutalmazva.” Ez egy hiányt okoz benne, és fájdalmat amiatt, hogy nincs teljes hite, mivel a test ellenállása azt okozza neki, hogy szükséges legyen a teljes hitre. De ezt bizonyosan akkor mondták, amikor ő a test ellenében megy, kényszeresen, amikor a testtel dolgozik, és nem az akaratának megfelelően.

Ebből következik, hogy azzal a két cselekedettel, hogy többet dolgozik mint amihez hozzászokott, és a test ellenállásából, azt okozza, hogy szüksége legyen a teljes hitre. Csak ekkor formálódik Kli benne, hogy ezután a fény bele tudjon öltözni, mivel most már van helye imára a szívében, ami azt jelenti, hogy ez hiány helye. És ekkor a Teremtő, aki hallja az imát, odaadja neki a hit fényét, amivel a Királyt tudja szolgálni úgy, hogy ő ne kapjon érte jutalmat. 

Most megérthetjük amit az erények és bűnök jelentéséről kérdeztünk, amiket fizikai csontokba véstek. A „csontok” a dolog szívére utalnak („a dolog csontja” egy metafora a héberben), ami a Tórára és a Mitzvotra utal, amit megtart. Azért kaptuk, hogy megtartsuk a cselekedetben, és semmit nem lehet hozzáadni, ahogyan írva van, „ne adj hozzá és ne vegyél el belőle”.

És ezeken a cselekedeteken vannak bevésve a bűnök és az erények, ami azt jelenti, hogy ha az igazság útján akar járni és kritizálni akarja a cselekedeteit – akár az adakozás szándékával vannak, akár nem – és ő egy olyan ember akit érdekel az igazság és nem az érdekel, hogy mások mit csinálnak, de szeretné tudni, hogy a Tórával és a Mitzvottal Lishma [az Ő nevéért] foglalkozik-e vagy ez mind a saját érdekében történik, akkor ő látja, hogy az önszeretetbe merül, és nem tud abból saját maga kikeveredni.

Ekkor ő felsír a Teremtőhöz, hogy segítsen neki kijutni az önszeretetből, és jutalmazva legyen mások szeretetével, és a Teremtő szeretetével, és „az Úr közel van mindazokhoz, akik Őt hívják, mindenkihez, aki az igazságban hívja Őt.” Ezért a Teremtővel való Dvekuttal [összetapadással] van jutalmazva. 

Ebből következik, hogy ekkor az erényeket vésik a csontjaiba, ami azt jelenti, hogy a Tóra és a Mitzvot amit megtartott, az a „fehér”, mivel a cselekedet tekintetében minden fehér és pozitív, és nincs semmi amit hozzájuk lehetne adni. De ezután ő megvizsgálta, és meglátta, hogy a cél nem volt rendben, és sötétség volt rajtuk mert ő legválasztott volt, és nem volt Dvekutja, amit „formaegyezésnek” neveznek, hogy mindent az adakozás érdekében irányítson be. Ehelyett őt az önszeretete irányítja.

Ezért sötétséget tett a fehérre, amik a fehér csontok, ahogyan a Zohár szavaiban írva van. Ez azt jelenti, hogy ő látja, hogy sötétség van a Tórában és a Mitzvotban amit ő végrehajtott, hogy ő el van választva a fénytől, mivel a fény adakozni szeretne, míg ő mindent azért tesz, hogy abból megszerezzen és nem tud más tenni, csak azt ami az önszeretetre vonatkozik.

Ebből következik, hogy a csontjai, ami a gyakorlati Tóra és Mitzvot, fehérek, ami azt jelenti, hogy nincs hiba a cselekedetben, amihez nem lehet semmit hozzátenni. DE a kritikán keresztül, amit ő ebbe a fehérbe tesz, látja hogy sötétség van ott. És ha őt figyel arra, hogy kijavítsa ezt, mert ez fájdalmat és szenvedést okoz neki, hogy ő sötétben van, és imádkozik a Teremtőhöz, hogy segítsen neki és hozza ki őt az önszeretetből, ezáltal ő később a Teremtővel való összetapadással lesz jutalmazva. 

Ezt „igaznak nevezik – az erényei a csontjaiba vannak vésve” ami azt jelenti, hogy a kritikája a fehér csontok felett azt okozza benne, hogy fel lesz támasztva halottaiból, mivel „a gonoszokat az életük során halottaknak nevezik”. mert ők le vannak választva az Életek Életéről. Így amikor a Teremtőhöz való ragaszkodással lesznek jutalmazva, az úgy tekinthető, mintha a holtaikból való feltámadás lenne a jutalmuk.

De „egy gonosznak a bűnei vannak a csontjaiba vésve”, mivel a bűnös az aki még mindig az önszeretetbe merül, és az igazat „jónak” nevezik, és a „jó” neve „adakozás”, ahogyan írva van, „A szívem csordultig van egy jó dologgal; azt mondom, „a munkám a Királyért van”. Más szavakkal, mi a jó dolog? Amikor valaki azt tudja mondani, hogy „az én munkám a Királyért van” azaz minden cselekedete a Teremtőre irányul és nem a saját érdekére.

Ezért „akinek jó szeme van, áldott lesz”. Emiatt akik a gyakorlati Tórát és Mitzvotot tartják be,  ami az alapnak tekinthető, hogy a Tórát és a Mitzvotot azért adta a Teremtő, hogy azokat megtartsuk, ezeket „fehéreknek” nevezik, mivel a cselekedetekben nincs hiány, ahogyan írva van, „ne adj hozzá és ne vegyél el belőle”- Ezért az ő csontjaik fehérek. 

„Az ő bűnei bele vannak vésve a csontjaiba” ami fehér, mert ő nem kritizálja a cselekedeteit, hogy azok az adakozás érdekében vannak, vagy sem. Ehelyett ő bízik a többségben és abban, hogy ők hogyan tartják meg a Tórát és a Mitzvotot. És ők azt mondják, hogy a Teremtőért való munka, az olyan munka ami egy választott kisebbséghez tartozik, és nem mindenkinek kell azzal foglalkoznia, hogy a munkája az adakozás érdekében történjen.

Ezt úgy nevezik, mint „háziurak nézete” De a „Tóra nézete” más. Ismert, hogy a „háziurak nézete ellentétes a Tóra nézetével”, mivel a háziurak nézete az, hogy  akik a Tórával és a Mitzvottal foglalkoznak, azoknak a tulajdonuk is növekszik és kiterjed, mivel ő nagyobb ház tulajdonosa lesz. Más szavakkal minden az önszeretetbe megy, amit tesz. 

De a Tóra nézete olyan, mint amit a bölcseink a verssel kapcsolatban mondtak. „amikor az ember sátorban hal meg”. Ők azt mondták, „a Tóra csak abban létezik, aki halálra ítéli magát miatta.” Ez azt jelenti, hogy az ő énjét ítéli halálra, ami azt jelenti, hogy az önszeretetét ítéli halálra. Így neki nincsenek tulajdonai, ahogyan nincs házura akitől tulajdonokhoz juthatna, mivel az egyetlen célja az hogy adakozzon, és nem az, hogy megszerezzen. így ő lenullázza magát.

Ebből következik, hogy „egy gonosznak a csontjaiba vannak vésve a gonoszságai” azt jelenti, hogy ő nem járt a Tóra útján, mert a Tórát úgy nevezik, mint „feketét a fehér felett”. A Zohár azt mondja, hogy ezért vannak az erényei a csontjába vésve, „mivel a csontok fehérek, és a fekete írás csak a fehéren látszik”. Mint a Tórában, ha ott fehér van, ami azt jelenti, hogy megtartja a Tórát és a Mitzvotot, akkor el lehet mondani, hogy ő olyan, mint a Tóra, hogy őneki fekete írás van a fehér felett. Ekkor ő megpróbálja elérni a Dvekutot vagy megmarad a fehér csontoknál, és nem ír rájuk semmit.

Ezért nevezik őt „gonosznak”, mert a gonoszságai vannak a csontjaira vésve. De azok akiben nincs fehér, akiknél nincs gyakorlati Tóra és Mitzvot, nem tartoznak a „gonosz” megkülönböztetéséhez. Ehelyett ők az állatok megkülönböztetéséhez tartoznak, ami azt jelenti, hogy ők csak bestiák.