Bnei Baruch Kabbala Akadémia

Mielőtt azonban az ember befejezi a munkát, és kilép a Klipa-k [Héjak] területéről, nem látja a Kedusha-ba való belépésének a mértékét. Csak azt látja, hogy minden alkalommal távolabb kerül, mert a Kedusha ellentéte felfedi benne a gonoszt. Mielőtt a Kedusha Fénye megjelenik, az ember nem látja a benne lévő gonoszság valódi formáját. Ahogy fentebb mondtuk, pontosan ott, ahol a Fény van, láthatjuk a tisztátalanságot, ami a házban van.
Ebből következik, hogy az ember nem tudhatja, mit tekinthet jó állapotnak. Vagyis lehet hogy valaki úgy érzi, hogy zuhanásban van, vagyis úgy látja, hogy nincs vágya a Tóra és a Mitzva-k irányába. Látja, hogy most már nagyobb az önszeretet iránti szenvedélye, mint például tegnap. Így az embernek valószínűleg azt kell mondania, hogy tegnap olyan állapotban volt, amikor olyan emberekre tekintett, akik a fizikai eszközökkel, a kapni akarás kitöltésével voltak elfoglalva, távol maradt tőlük, és nem láthatta, ahogy az intelligens felnőttek ilyen alantas állapotba alacsonyítják le magukat.
De most már látja, hogy ő is közéjük tartozik, és nem szégyelli, hogy alantasnak érzi magát. Sokkal inkább hétköznapi dolog ez számára, mintha soha nem is gondolt volna a spiritualitásra. Hogy jobban megértsük, vegyük például azt, amikor az embernek hajnal előtt fel kell kelnie. Amikor az ébresztőóra vagy egy másik ember ébreszti, úgy érzi, hogy fel kell kelnie, hogy a Teremtőt szolgálja. Elkezdi érezni a dolog fontosságát, és ezért gyorsan felkel, mert a Teremtő szolgálata fontosságának érzése erőt ad neki, hogy mielőbb felkeljen.
Kétségtelen, hogy ekkor a felemelkedés állapotában van. Vagyis nem a testiség az, ami erőt ad neki a munkához, hanem a spiritualitás, az az érzés, hogy kapcsolatba kerül a Teremtővel - és ez, történjen bármi, elég a számára ahhoz, hogy erőt adjon a munkához, hogy ne gondoljon másra, csak a Teremtőre. Az ember ilyenkor élőnek érzi magát, ahogy spiritualitás nélkül pedig halottnak. Ez a felemelkedés magától értetődő állapota.
Az ember valójában képtelen meghatározni az állapotát, hogy mennyire érzi magát távol a Teremtőtől. Annak az embernek, aki az adakozás útján akar járni, meg kell értenie, hogy amikor az előző állapotból lezuhan, akkor ő felülről különleges bánásmódban részesül: hogy valóban a célra figyeljen, vagyis arra, hogy a Teremtő mit követel az embertől, hogy ő mit akarjon a Teremtőtől kapni. De amikor a felemelkedés állapotában van, amikor vágyik a Tóra és a Mitzva-k után, akkor az embernek nem kell a spiritualitással törődnie. Ilyenkor a legszívesebben egész életében ebben maradna, mert ebben boldog.
Ebből következik, hogy a zuhanás, amit kapott, az ő javát szolgálja, ami azt jelenti, hogy különleges bánásmódban részesül, hogy lezuhant abból az állapotból, amelyben azt hitte, hogy valamiféle teljességgel rendelkezik. Ez abban nyilvánul meg, hogy hajlandó lenne egész életében a jelenlegi állapotában maradni.
De most hogy látja, messze van a spiritualitástól, elkezd gondolkodni: "Mit várnak tőlem valójában? Mit kellene tennem? Mi az a cél, amit el kell érnem?". Látja, hogy nincs ereje dolgozni és „ég és föld között" állapotban találja magát. Ekkor az ember egyetlen bizonyossága, hogy csak a Teremtő segíthet, mert önmagában pusztulásra van ítélve.
Írva van (Ézsaiás, 4:31): „Azok, akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak", vagyis azok az emberek, akik a Teremtőben bíznak. Ez azt jelenti, hogy azok, akik látják, hogy nincs más a világon, aki segíthetne nekik, minden alkalommal új erőt nyernek. Ebből következik, hogy a zuhanás valójában felemelkedés, vagyis a zuhanás amit éreznek, az teszi lehetővé számukra, hogy szintről szintre emelkedjenek, hiszen „nincs Fény Kli nélkül".
Ebből következik, hogy amikor az ember a felemelkedés állapotában érezte magát, nem volt vágya, amelybe a Teremtő bármit is elhelyezhetett volna, mivel a Klije tele volt - nem volt rá hely, hogy bármit is elhelyezzen benne. De most, amikor az ember a zuhanás állapotában érzi magát, elkezdi a hiányait és azokat az okokat látni, amelyek akadályozzák a Dvekut elérését a Teremtővel. Az ember ekkor már tudja, hogy segítséget kell kérnie a Teremtőtől, és miután már az igazságot, a valódi akadályt látja.
A fentiek alapján nem állítható tehát, hogy a Teremtő elűzte volna őt a Nevéért való munkától. Mert akkor a zuhanás állapota azt jelentette volna, hogy a Teremtő kitaszította őt a munkából, hogy nem akarja, hogy Neki dolgozzon. Ez pont ellenkezőleg van. A Teremtő ezzel akarja Őt közelebb vinni Magához, mert amikor felemelkedésben volt, ezt nem tudta megtenni, miután az embernek nem volt megfelelő Kelimje.
Ahhoz, hogy a Kelimet megadja neki, a Teremtőnek ki kellett az embert hoznia ebből az állapotából és egy olyan állapotba kellett juttatnia, ahol hiányt érez. A Teremtő ekkor adhat neki segítséget - ahogy bölcseink mondták: "Aki megtisztulni jön, azt segítik. A szent Zohár azt kérdezi, hogy mivel? Mire a válasz: 'Szent lélekkel". Vagyis az emberrel éreztetik, hogy a lelke Isten része, és akkor az ember belép a Kedusha-ba. Elkezdhet fokról fokra haladni, amíg a lelke teljessé nem korrigálódik.

2. RABASH, 34. cikk (1988), „Mit jelent a nappal és az éjszaka a munkában?”

Az embernek tudatában kell lennie annak, hogy mi a sötétség, különben nem fogja tudni élvezni a Fényt, hiszen bármilyen ízt is szeretne az ember megkóstolni, meg kell tanulnia az egyiket a másiktól megkülönböztetni - ahogy írva van: „mint a sötétségből a Fény előnyét”. Hasonlatosan ahhoz, hogy az ember nem képes a pihenést értékelni, ha nem tudja, mi az a fáradtság.
Az embernek ezért kell emelkedések és zuhanások folyamatán keresztülmennie. Nem szabad azonban hogy a zuhanások befolyásolják. Ehelyett arra kell törekednie, hogy ne meneküljön el a küldetés elől. Bár a munka során tudnia kell, hogy két dologról van szó, a munka végén látja, hogy a Fény és a sötétség olyan, akár a két láb, amely az embert a célhoz vezeti.

3. RABASH, 22. cikk (1989), „Miért tesznek fel négy kérdést kifejezetten Pesach estéjén?”

Nem tudjuk igazán értékelni a felemelkedés jelentőségét. Vagyis nem értjük, milyen értékes az az egyetlen pillanat, amikor van erőnk hinni a Teremtőben és érezzük a Teremtő nagyságát. Az emelkedés állapotában - mint a gyertya a fáklya előtt - kívánunk minden indoklás és ok nélkül megsemmisülni előtte. Mert természetszerűleg képtelenek vagyunk élvezni azt a tényt, hogy a Teremtő közelebb vitt Magához minket és adta meg nekünk mindannak az örömnek és boldogságnak a tapasztalását, amit így, ennek kellene elhoznia számunkra. De még nincs meg bennünk ennek a fontossága, aminek megfelelő mértékben ezt élvezhetnénk […].
Ezért kaptunk zuhanásokat: hogy megtanulhassuk a felemelkedések fontosságát, ahogy írva van: „mint a világosság előnye a sötétségből". Az ember kifejezetten a zuhanásokon keresztül ismerheti meg és értékelheti a felemelkedéseket.

4. RABASH, 77. levél

Baal HaSulam útján - ahol mindennek az alapja, hogy az embernek azt kell kérnie, hogy minden gondolata és vágya csakis a Teremtő nevéért szolgáljon - azonnal megjelenik az alacsonyrendűség ábrázolása, amit úgy neveznek, hogy Shechina a porban. Ezért nem szabad, hogy hatással legyen ránk a zuhanás, hiszen a „sok fillér egyesül egy nagy összeggé".
Ahogyan tanultuk, „a spiritualitásban nincs hiány", hanem inkább az ember az, aki ideiglenesen eltávolodik, hogy legyen hely a munkának, hogy előrehaladhasson. Ennek indoka, hogy minden momentum, amit a szentség tekintetében vizsgálunk, be tud lépni a szentség területére, és az ember csak azért zuhan le, hogy a szentség további szikráit kiválogassa.
Létezik azonban egy olyan tanács, hogy az ember ne várja meg, hogy a szintjét lealacsonyítsák, hanem amikor érzi az alacsonyrendűségét, akkor újra emelkedjen fel, mert ezt az emelkedést már úgy tekinthetjük, mint a szentségbe való rendeződést. Sőt, ha lehetséges, ő maga ereszkedjen alá, ő maga emelje fel a többi szikrát, így emelve őket a szentség területére.
Ahogy bölcseink mondták: „Mielőtt veszítek, keresek" (Shabbat, 152.), azaz mielőtt elveszíteném a helyzetet amelyben vagyok, elkezdek keresni. Úgy, ahogy Baal HaSulam mondta Dávid királyról - aki azt mondta: „Felébresztem a hajnalt". Bölcseink mondása: „Én ébresztem a hajnalt, és nem a hajnal ébreszt fel engem".
Ezért a megtartás elsődlegesen az emelkedés, és nem a zuhanás során történik. Az emelkedés során az Isten félését kell kiterjesztenünk, nehogy - Isten ments - kitaszítsanak bennünket. De mindezek után már csak arra van szükségünk, hogy a Királyhoz kiáltsunk,és egyszer s mindenkorra Tőle kérjünk Kegyelmet.

5. Rabash, 6. cikk (1989), „Mit jelent a munka az értelem felett?”

A munka során az embernek azt kellene mondania: „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem?” Ilyenkor azt gondolják, hogy ők maguk végzik a felemelkedéseket és zuhanásokat, hogy ők a háború emberei, akiket Tzava-nak, „hatalmas embereknek” neveznek. Később, a megváltásuk idején érik el az „Úr a seregekből” [Tzevaot] állapotát, ami azt jelenti, hogy az összes felemelkedés és zuhanás ami nekik adatott, a Teremtőtől származik.
Tehát még a zuhanások is a Teremtőtől származnak. Az ember nem ok nélkül kap ennyi emelkedést és zuhanást - ezeket is a Teremtő okozza. A „zuhanást/kilépést” értelmezhetjük úgy, mint „zuhanást/kilépést a Kedusha-ból [Szentségből]”, a Ba-t [jön/emelkedik] pedig mint „visszatérést a Kedusha-ba”. Mindezt a Teremtő teszi.

6. Baal HaSulam, Shamati 172. cikk, „Akadályoztatások és késleltetések”

Az összes előttünk feltáruló akadály és késleltetés nem más, mint közeledés, hogy a Teremtő közelebb akar vinni bennünket {Magához}. Mindezen akadályoztatások csak közelebb kerülést jelentenek a számunkra. Mert ha ez nem {így} volna, semmi esélyünk sem volna arra, hogy közelebb kerüljünk Hozzá. A természet felől ugyanis nincs nagyobb eltávolodás, mint az, hogy mi a hiány anyagából {valók} vagyunk, a Teremtő pedig {ezzel szemben} maga a nagyok legnagyobbika. S csak mikor az ember közeledni kezd {Hozzá}, kezdi érezni az önmaga {és a Közte} lévő távolságot. S minden akadály, melynek az ember fölébe tud kerekedni, az utat hozza számára közelebb.

7. RABASH, 6. cikk (1990), „Mikor kell a büszkeséget használni a munkában?”

Az embernek tudnia és hinnie kell, hogy a Teremtő a gondját viseli és vezeti őt azon az úton, amely a Király palotájába vezet. Ebből következően örülnie kell annak, hogy a Teremtő vigyáz rá és megadja neki a zuhanásokat is. Vagyis az embernek - amennyire csak képes rá - hinnie kell, hogy a Teremtő adja neki a felemelkedéseket. Tehát nem állíthatja, hogy ő magától kapja a felemelkedéseket, neki azt kell vallania, hogy a Teremtő az, aki közelebb akarja őt Magához vinni - ezért adja neki a felemelkedéseket.

8. Baal HaSulam, Shamati 19. cikk „Mi az, hogy ‘A Teremtő gyűlöli a testeket’, a munkában?”

Az ember tudjon róla, hogy mivel képtelen a megszerzési vágyától megszabadulni, ezért örökös emelkedésekben és zuhanásokban van. Ennélfogva várja a Teremtő jutalmát, hogy kinyissa a szemét és legyen ereje legyőzni a kapni akarását, hogy csak a Teremtőért dolgozzon. Ahogy írva van: „Egyet kértem az Úrtól, Őt keresem”. Az „Ő” a Shechina-t [Istenséget] jelenti. Az ember azt kéri, „hogy az Úr házában lakhassak életem minden napján”.