A megszerzők jutalmáról

32. cikk, 1985.

Köztudott, hogy az ember nem tud jutalom nélkül dolgozni. Ez azt jelenti, hogy ha az ember nem kapna jutalmat, akkor nem tenne semmit. Ez a teremtmények gyökeréből ered, amely teljesen mozdulatlan, ahogy a Tíz Szfira Tanulmánya (1. rész, 19. pont) írja: „Szeretjük a nyugalmat/mozdulatlanságot, és hevesen gyűlöljük a mozgást, olyannyira, hogy egyetlen mozdulatot sem teszünk, ha nem azért, hogy nyugalmat találjunk. Ez azért van, mert a mi Gyökerünk mozdulatlan és nyugodt; nincs benne semmiféle mozgás. Ezért is ellenkezik a természetünkkel, és gyűlöljük.”

Ennek megfelelően tudnunk kell, mi az a jutalom, amiért érdemes dolgoznunk. Hogy ezt megmagyarázzuk, meg kell vizsgálnunk azt, amit tudunk - hogy ott van a teremtés célja és a teremtés korrekciója.

Ez a teremtés célja a Teremtő szemszögéből nézve. Ez azt jelenti, hogy azt mondjuk, hogy a Teremtő azért teremtette a teremtést, mert jót akart tenni a teremtményeivel. Ez felveti az ismert kérdést: „Miért nem kapnak a teremtmények örömet és gyönyört, hiszen ki szállhat szembe Vele, és mondhatja azt, hogy nem akar örömet és gyönyört, ha olyan természetet ültetett a teremtményekbe, ahol mindegyik kapni akar?”

Megtudjuk, hogy csak a megszerzési vágyat nevezzük „teremtésnek”, és a „teremtés” valami újat jelent, amit a „hiánybólvaló létezésnek” nevezünk. Ezért teremtette meg a teremtményekben ezt a természetet, ami azt jelenti, hogy mindenki kapni akar, és Ő adni akar. Ki állhat ennek az útjába?

A választ erre AZ ARI szavaiból (az Élet fája című könyv elején) kapjuk meg: „Hogy tetteinek tökéletességét felszínre hozza, megszorította önmagát”. Ott, a „Belső elmélkedés”-ben magyarázza, hogy ez azt jelenti, hogy mivel különbség van az adakozó és a megszerző között, ez a forma különbségét okozza, ami kellemetlenséget jelent a megszerzők számára. Ennek kijavítására volt egy korrekció, hogy a bőség csak oda ragyog, ahol az adakozás célja van, mert ezt hívják  “forma-egyezésnek” és „Dvekut-nak [Összetapadásnak] a Teremtővel.”

Ekkor, amikor a gyönyört és az örömöt kapja, nem érez kellemetlenséget, és a bőség eljuthat a megszerzőhöz, mert nem érez hiányt a bőség befogadásakor. Vagyis nem fog hiányt érezni azért, mert ő megszerző, mivel az a célja, hogy megelégedettséget adjon a Teremtőnek, és nem azért szerez meg, mert magának akar örömet szerezni.

Ebből következik, hogy ha magunkba nézünk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy megkapjuk a gyönyört és az örömöt, akkor ez kizárólag a Kelim [Edények] megszerzése, ami egy második természet, amit „az adakozás edényeinek” neveznek. Ezt nevezik a „teremtés korrekciójának”. Ezért tudnunk kell, hogy milyen jutalmat kell kérnünk a Teremtőtől a Tórában és a Mitzvákban [Parancsolatokban] végzett munkánkért cserébe: ez pedig az lesz, hogy az adakozás edényeit adja nekünk.

A Panim Masbirot [Üdvözlő Arc] című könyv bevezetőjében azt írják, hogy a jutalom gyökere a Masach [Szűrő] és az Ohr Hozer [Visszavert fény]. Ezért a munkáért cserébe nem örömöt és bőséget kell követelnünk, hanem az adakozás edényeit, mert csak erre van szükségünk ahhoz, hogy megkapjuk az örömöt és a gyönyört. Mielőtt valaki megszerezné az adakozás edényeit, szenved az életében, mert nincs meg a megfelelő Kelimje, hogy örömöt és gyönyört kapjon.

Látjuk, hogy három megkülönböztetést kell tennünk cselekedeteink sorrendjében: 1) tiltott dolgok, 2) megengedett dolgok, 3) Mitzvák. A tiltott dolgoknál nem lehet a Teremtő iránti szándékról beszélni, tiltott dolgot akár még a Lishma [Az Ő érdekében] sem tehetek meg. Még csak beszélni sem beszélhetünk arról, hogy megtegyük ezeket. Bölcseink ezt olyan „Mitzváknak [Parancsolatnak] nevezik, ami a vétekből fakad”. Azt csak a megengedett dolgokkal kapcsolatban lehet mondani, hogy  a Teremtő érdekében kell tenni, vagy ha ez nem megy, akkor nincs Mitzva. Amikor azonban az ember törekszik, akkor az a cselekedet Mitzvának minősül.

A Mitzvák esetében, mint például a macesz [peszáchi kenyér] evése, a szukkában [Szukkoti kunyhóban] való étkezés stb. van Mitzva, ami még akkor is Mitzvának minősül, ha az embernek nem az adakozás a célja vele, hiszen a Lo Lishma [Nem az Ő érdekében] állapotában az is Mitzva. De ha mégis célul tűzi ki vele az adakozást az ember, akkor a Mitzva fényével jutalmazzák meg.

Amikor ez a cél még nincs meg, de a Lo Lishma Mitzvá-ját végzi az ember, erre mondták a bölcseink: „Az embernek mindig Lo Lishma Tórával és Mitzvával kell foglalkoznia, és Lo Lishmából eljut a Lishmába.” Ebből következik, hogy még ha nem is ezzel a céllal cselekszik, akkor is betartja a Teremtő Mitzváját. De amikor a megengedett dolgokat teszi, azt „választhatónak” nevezzük, és ez nem adható hozzá  a Mitzvák számához.

Amikor azonban tiltott dolgokat követ el, a vétket/bűnt a számlájára írják. Ilyenkor eltávolodik a Tóra útjáról, távolabb kerül a Teremtőtől. Amikor betartja a Lo Lishma Mitzvotokat, akkor közel kerül a Teremtőhöz, de ez egy lassú út, ami azt jelenti, hogy  hosszú az útja odáig, amíg a Teremtőbe tud kapaszkodni.

Amikor azonban a Mitzvot Lishma-t teljesíti az ember, akkor ezzel minden egyes alkalommal egyre jobban összetapad a Teremtővel, míg végül a Tóra és a Mitzvák ízével jutalmazzák.

Ebből kiderülhet, hogy a személy élvezi-e a Mitzvát vagy sem.  Ha ugyanis egy apró darab maceszt eszik, akkor nem teljesítheti a Mitzvát, mivel nincs élvezete benne. Azzal, hogy egy apró darab maceszt eszik, amely az öröm küszöbét sem éri el, a Mitzvát nem teljesíti. Az embernek a munkát élveznie kell, különben nem tud rá áldást mondani.

Szintén Mitzva a Shabbat [Szombat] öröme is. Ha nem élvezi a szombati étkezés örömét az ember, akkor szintén nem tett meg mindent, ami tőle tellett. Ezért a szabály az, hogy Shabbat estéjén, a délutáni imához közel, nem szabad enni, amíg be nem sötétedik, hogy az ember élvezze az étkezést. Bölcseink mondták erről („Pesachim”, 99. o.): „Shabbat előestéjén, a jó nap estéjén nem szabad enni a délutáni imától kezdve, így éhesen fog az ember  a Shabbatba belépni Jehuda Rabbi szavai szerint.”

Mégis, még ha nem is tud az adakozás céljával tenni, akkor is betartja a Mitzvát, a macesz evését stb. A szükséges dolgok megengedettek, mert nélkülük az ember nem tud létezni.  Ezeket a dolgokat minden esetben megengedett elfogadni,  akkor is, ha az ember nem tud velük adakozni. 

A megengedett, de nem szükséges dolgok esetében azonban az ember nem követ el bűnt azzal, hogy megeszi őket. Mindazonáltal az kimondható, hogy amennyiben Lo Lishma-ban dolgozunk, a szükségletek a Mitzvák szintje alatt vannak.

Ebből következik, hogy alulról felfelé haladva a következő különbségeket tehetjük: 1) tiltott dolgok, 2) megengedett dolgok, amelyeket nem lehet az adakozás szándékával végezni, 3) megengedett, de szükséges dolgok, 4) Mitzvák, amelyek nem az adakozás céljával történnek, 5) megengedett dolgok, amelyek az adakozás szándékával történnek. (A cél nélküli Mitzvák és az adakozás érdekében  megengedett dolgok azonban vizsgálatot igényelnek, hogy mi a fontosabb, mert itt hibázni lehet és ezért most nem is vizsgálom), 6) Mitzvák az adakozás céljából. 
Ebből következik, hogy a jutalom kizárólag az adakozás edényeinek a megszerzése. Ha valaki ezeket az edényeket eléri, akkor mindent megkap.