Készíts magadnak egy Ravot és vásárolj magadnak egy barátot – 1

1. cikk, 1985

A Misna-ban (Avot, 1), Jehoshua Ben Perachia azt mondja, „Készíts magadnak egy Ravot [Tanítót, nagyszerűt], vásárolj magadnak egy barátot, és minden embert az erény mérlegén ítélj meg.”  Láthatjuk, hogy három dolog van itt: 1) Készíts magadnak egy ravot; 2) vásárolj magadnak egy barátot; 3) ítélj meg mindenkit az erény mérlegén. Azaz az érdemei szerint.

Ez azt jelenti, hogy amellett, hogy csinálsz magadnak egy Ravot, van valami, amit a közösség vonatkozásában meg kell tenni. Más szavakkal, a barátok szeretetével foglalkozni nem elégséges. Mindemellett, minden ember felé figyelmesnek kell lennünk és az érdemeik szerint kell megítélnünk őket.

Muszáj megértenünk a különbséget a „készíts”, „vásárolj” és az „erény mérlege” között. A csinálás az egy gyakorlati dolog. Ez azt jelenti, hogy nincs elme belevonva, csak cselekedet. Más szavakkal, még ha valaki nem ért egyet azzal a dologgal, amit szeretne megtenni, hanem éppen ellenkezőleg, az értelme azt láttatja vele, hogy nem érdemes megtenni, ezt úgy hívják, hogy cselekedet, azaz tiszta erő, amiben nincs agynak munkája, mivel az értelme ellenében van. 

Ennek megfelelően magyarázhatjuk a munka vonatkozásában, hogy az a tény, hogy valakinek a Mennyek Királyságát kell magára vennie, azt „cselekedetnek” hívják. Olyan ez, mintha egy ökörre igát tesznek, hogy szántsa a földet. Bár az ökör nem akarja a munkát magára venni, rá lesz eröltetve. 

Ehhez hasonlóan, a mennyek királyságával kapcsolatban szintén magunkra kell erőltetnünk az ökör jármát, mivel ez a Teremtő parancsolata, mindenféle ritmus és értelem nélkül. Ez azért van így, mert az embernek a mennyek királyságát nem azért kell elfogadnia, mert a teste valamilyen hasznot érez, ami annak eredményeképpen érkezni fog, hanem azért hogy örömet adjon a Teremtőnek. 

De hogyan képes a test egyet érteni ezzel? Ez az értelme annak, hogy a munka miért kell hogy  az értelem felett legyen. Ezt hívják úgy, hogy Készíts magadnak egy Ravot, mivel a mennyek királyságának kell léteznie, mivel „Ő hatalmas és mindenek felett uralkodó”. 

Írva van a Zohárban, (Bevezetés a Zohár könyvébe) „A félelem a legfontosabb, hogy az ember félje a Felsőt, mivel ő hatalmas és uralkodó, a lényege és gyökere az összes világoknak, és semmi esetre sem tud minden Ővele hasonlatos lenni.” Így a embernek félnie kell a Teremtőt mert Ő hatalmas és mindenen uralkodó. Ő nagyszerű, mert Ő a gyökere mindennek, amelyről minden világ kiterjed, és az Ő nagysága az Ő cselekedetei nagyságában látszódnak. És Ő mindenen uralkodik, mivel minden világ amit Ő teremtett a felső és az alsó is, nem hasonlítható Őhozzá, mert ezek semmit sem adnak hozzá az Ő lényegéhez.”

Ennélfogva a munka rendje az hogy az illető elkezd „Ravot készíteni magának” és magára vonja a mennyek királyságának terhét a logika és az értelem felett. Ezt hívják „készítésnek”, azaz csupán cselekedetnek, a test egyet nem értése ellenére. Eztán „Vásárolj magadnak egy  barátot”. A vásárlás épp olyan, mint amikor egy ember szeretne vásárolni valamit, ehhez valamit el kell engednie, amit már birtokolt ahhoz hogy megszerezze ezt. Azt adja, ami egy ideig az övé volt, és cserébe egy új tárgyat kap. 

Hasonlóan van ez az Isten munkájával is. Ahhoz, hogy valaki elérje a Dvekutot [öszetapadást] a Teremtővel, ami a forma-egyezést jelent, ahogyan „Amint ő könyörületes, te is könyörületes leszel”, sok dolgot el kell engednie, hogy a Teremtővel összekapcsolódást vásároljon. Ez a jelentése annak, hogy „Vásárolj magadnak egy barátot”. 

Mielőtt az ember Ravot készít magának, azaz elrendezi magában a mennyek királyságát, hogyan képes magának barátot venni, azaz kapcsolatot a Ravval? Végül is még nincs Ravja. Csak miután magának Ravot készített, van értelme azt kérni, hogy a test kompromisszumot kössön, hogy megvásárolja az összekapcsolódást, amire vágyik hogy megelégedettséget adhasson a Teremtőnek. 

Sőt mi több, meg kell értenünk, hogy neki pontosan olyan mértékig van meg az ereje, hogy betartsa a „vásárolj magadnak egy barátot” parancsolatát, amekkora a Rav nagysága. Ez azért van így, mert  pontosan olyan mértékig áll készen rá, hogy kompromisszumot kössön, hogy a Ravval kapcsolódjon, amennyire érzi a Rav fontosságát, mivel megérti azt hogy a Dvekut [összetapadás]  elérése a Teremtővel ugyanilyen erőfeszítést kíván.

Kiderül, hogy ha valaki látja, hogy nem tud túljutni a testén, mert úgy gondolja, hogy nem elég erős, hogy gyenge természettel született, ez nem így van. Az az oka hogy nem érzi a Rav nagyszerűségét. Más szavakkal, még mindig nincs meg neki a mennyek királyságának fontossága, így nem lesz ereje túljutni valami olyasmin, ami annyira nagyon nem fontos a számára. De ha fontos dologról van szó, bárki elenged fontos dolgokat, amiket egyébként szeret hogy megszerezzen más fontos dolgokat.

Például, ha az ember nagyon fáradt és este 11 körül aludni megy, ha felkeltik hajnali 3-kor, persze hogy azt mondja, hogy nincs energiája felkelni tanulni, mert nagyon fáradt. És ha egy kicsit gyengének érzi magát, vagy van egy kis láza is, a testének biztosan nem lesz ereje felkelni  abban időben, amihez hozzászokott az ébredése kapcsán. 

De ha az ember nagyon fáradt, betegnek érzi magát, és éjfélkor aludni megy és hajnal egykor felkeltik és azt mondják neki, hogy „Tűz van a házban; már a szobádhoz közeleg. Gyorsan kelj fel és az életedet megmented ezzel az erőfeszítéssel.” akkor ő nem fog kifogásokkal jönni, hogy fáradt, nem tud koncentrálni vagy beteg. Sőt mi több, még akkor is, ha nagyon beteg, erőfeszítést fog tenni, hogy az életét megmentse. Nyilvánvalóan, mivel egy fontos dolgot ér el, a testnek megvan az energiája, hogy megtegye amit tud, azért hogy megkapja amit akar. 

Ezért, miközben az ember azon dolgozik, hogy „Készíts magadnak egy Ravot” és az ember ebben hisz mint „Értük van az életünk és napjaink hosszúsága”; olyan mértékig, amennyire érzi, hogy ez az ő élete, annyira van a testnek elég ereje, hogy minden akadályon keresztülmenjen, ahogyan a hasonlatban írva van. Emiatt az ember minden munkájában, a tanulásban és az imában, az egész munkáját arra kell fókuszálnia, hogy elérje a Rav nagyságát és fontosságát. Sok munkát kell elvégeznie és sok imát kell elmondania már csak ezért is.

A Zohár szavaival ezt úgy hívják, „A Szentség felemelése a porból”, ami azt jelenti, hogy a mennyek királyságát felemeljük, amely a porbazuhant. Más szavakkal, nem lehet a földre dobni egy fontos dolgot, miközben valami jelentéktelen dolog is a földre kerülhet. És mivel a mennyek királyságát „Szentségnek” hívják, ez a „Legalacsonyabb mélységig lezuhant”, mondva van a könyvekben, hogy minden spirituális cselekedet előtt az illetőnek imádkoznia kell, hogy az „Istenséget a porból” felemelje, azaz imádkozik, hogy a mennyek királyságát fontosnak lássuk, hogy megérje erőfeszítést tennünk érte és a fontosságát emelnünk. 

Most megérthetjük, hogy mit mondunk a Rós Hasána [Újévi] imában, „Adj dicsőséget a népednek”. Ez elég zavarosnak tűnik. Most szabad imádkoznunk az elismerésért? A bölcseink azt mondták, „Légy nagyon szerény” így hogyan imádkozunk a Teremtőhöz, hogy dicsőséget adjon nekünk? 

Azt kell megmagyaráznunk, hogy azért imádkozunk, hogy a Teremtő adja meg az Isten dicsőségét a népének. Nincsen számunkra dicsősége az Istennek, de „Isten városa a legmélyebb mélységig süllyedt” amit úgy hívnak, „Istenség a porban”. Így szintén nincs meg annak a fontossága sem bennünk, hogy „Készíts magadnak egy Ravot”. Ezért a Rosh Hashankor, abban az időben amikor a mennyek királyságát magunkra vesszük, a Teremtőtől azt kérjük, hogy adja az isten dicsőségét az népednek, Izrael népének, hogy érezze a Teremtő dicsőségét. És ekkor képesek leszünk megtartani a Tórát és a Micvákat [parancsolatokat] teljes mértékig. 

Ezért azt kell mondanunk, „Add Isten dicsőségét a Népednek”, azaz, hogy Add Isten dicsőségét Izrael népének. Ez nem jelenti, hogy Ő Izrael dicsőségét Izrael népének fogja adni, hanem azt jelenti, hogy a Teremtő Isten dicsőségét adja Izrael népének, mivel erre van szükségünk, hogy érezzük a fontosságát és a nagyságát a Teremtővel történő Dvekutnak. Ha megvan nekünk ennek a fontossága, minden ember képes lesz erőfeszítést tenni, és nem lesz senki a világon, aki azt mondja, hogy nincs ereje megmenteni a saját életét, és állat kíván maradni, ha úgy érzi, hogy az élet nagyon fontos dolog, mivel élvezni tudja az életet.

De ha az ember nem érzi, hogy az életének igazi értelme volna, akkor sok ember a halált választja. Ez azért van így, mert nincs olyan ember aki a szenvedés tapasztalná az életében, mivel ez a teremtés céljával ellenben van, mivel a teremtés célja az volt, hogy jót tegyen a Teremtő a teremtményeivel, azaz hogy élvezzék az életet. Így amikor valaki látja, hogy nem tud boldog lenni most vagy legalábbis később sem, öngyilkosságot követ el, mert nincs célja az életének. 

Emiatt minden amiben hiányt szenvedünk az csupán a „készíts magadnak egy Ravot, hogy érezd a Teremtő nagyságát.” rajta keresztül. Ekkor mindenki képes lesz elérni a célt, ami a vele történő összetapadás. 

És Rabbi Jehoshua Ben Perachia szavait is magyaráznunk kell — aki három dolgot mond: 1) Készíts magadnak egy Ravot. 2) Vásárolj magadnak egy barátot. 3) Ítélj meg minden embert az érdemei szerint – a barátok szeretetének tekintetében.

Értelme lenne, hogy azt gondoljuk, hogy a barátság két emberről szól, aki ugyanolyan képességi és tulajdonsági szinten van, mivel ekkor könnyűnek találják, hogy kommunikáljanak és egységben  egyesülnek. És aztán, „Mindenki a barátját segítette” mint két ember aki partnerségre lép, és mindkettő egyenlő energiát fektet bele, erőforrásokat, és munkát. Ekkor a profitok is egyenlően osztódnak meg közöttük. 

Viszont ha valaki magasabb, mint a másik, azaz ő több pénzt vagy több szakértelmet, vagy több energiát fektet bele mint a másik, a haszon felosztása szintén nem egyenlő. Ezt hívják „egyharmados partnerségnek” vagy „egynegyedes partnerségnek”. Így nem tekinthető valódi partnerségnek, mert az egyik magasabb státuszban van, mint a másik. 

Kiderül, hogy  a valódi barátság – amikor mindegyikük a szükséges befektetést megteszi a barátja megvásárlásához – pontosan az egyenlő státuszon van, és akkor egyenlően tesznek bele erőfeszítést. Ez olyan mint a fizikai üzlet, ahol mindegyikük mindent egyenlően ad, vagy nem lehet valódi a partnerség.  Ezért a „Vásárolj magadnak egy barátot” ezt jelenti, mivel akkor lehet kapcsolódás – amikor mindegyikük megvásárolja a barátját – amikor egyenlővé válnak.

Másfelől lehetetlen egymástól tanulnunk, ha valaki nem látja, hogy a barátja nagyobb, mint ő.. De ha valaki látja, hogy a másik nagyobb, akkor nem lehet a barátja, akkor csak a Ravja (Tanító/nagyszerű) lehet, mivel ő tanulójának tekinthető. Ekkor megtanulhatja a tudást vagy az érdemeket tőle.

Ezért mondják, „készíts magadnak egy Ravot és vásárolj magadnak egy barátot”; mindkettőnek léteznie kell. Más szavakkal, mindegyikük úgy kell hogy tekintse a másikat, mint barátot, és akkor van helye egymás megvásásrlásásnak. Ez azt jelenti, hogy mindegyiküknek kompromisszumokkal kell, hogy fizessen a másiknak, mint egy atya aki nyugalmát vásárol, dolgozik a fiáért, pénzt költ a fiára és ez mind a szeretet miatt van.

Viszont ez ott természetes szeretet. A Teremtő természetes szeretetet adott a gyerekneveléshez hogy folytonosság legyen a világban. Ha például az apa a gyereket azért nevelné fel, mert ez egy Micva [parancsolat], a gyerekének olyan mértékben lenne élelme, öltözete, és más dolgai is amik a gyerekeknek szükségesek, amilyen mértékben az ember elkötelezett az összes Micvot megtartásában és amikor csak a minimumot tenné meg, akkor a gyerekét, majdhogy nem halálra éhezhetné.

A Teremtő ezért adott a szülőknek természetes szeretetet a gyermekeik irányába, hogy folyamatosság legyen a világban. De ez nem így van a barátok szeretetével. Itt mindenkinek nagy erőfeszítést kell tennie magától, hogy megteremtse a barátok szeretetét a szívében.

Ez ugyanígy van az „És vásárolj magadnak egy barátot” parancsola-tal. Ha egyszer megérti, legalább az értelmével az ember, hogy segítségre van szüksége és nem képes megtenni a szentség munkáját, ha megéti, hogy segítségre van szüksége, olyan mértékig ameddig az értelmében felfogja, annyira kezd el vásárolni, és kompromisszumokat kötni a barátjáért.

Ez azért van így, mert megérti hogy a munka elsődlegesen abban van, hogy a Teremtőnek adományoz. Viszont ez a természete ellenében van, mert az ember egy vággyal született, hogy csak a saját hasznára cselekedjen és  szerezzen meg. Ezért kaptuk az orvosságot, ami által az önszeretetből mások szeretetéhez jutunk, és ez által  el tudunk érkezni a Teremtő szeretetéhez. 

Ennélfogva tud barátot találni ezen a szinten. De ezután a barátja Ravvá emelése, azaz hogy ő érezze hogy a barátja magasabb szinten van, mint ő olyasvalami, amit az illető nem láthat, hogy a barátja olyan mint a Rav és ő  pedig olyan mint egy tanítvány. De ha nem tekint a barátjára Ravként, hogyan fog tőle tanulni? Ezt hívják „készítésnek”, azaz értelem nélküli cselekedetnek. Más szavakkal, el kell fogadnia, értelem felett, hogy a barátja nagyobb, mint ő és ezt hívják „készítésnek” azaz cselekedetnek az értelem felett. 

A „Zohár teljességéért szóló beszéd” cikkében írva van, „ahhoz hogy az első feltételt megkapjuk, minden diáknak a legkisebbnek kell éreznie magát a barátok között. Ebben az állapotban megkaphatja a Ravnak a nagyságát.” Így világosan kimondja, hogy mindenkinek a legkisebbnek kell látnia magát az összes tanítványok között. 

És mégis hogyan képes valaki magát a legkisebbnek látni a tanítványok között? Itt csak az értelem felett helyes megtenni. Ezt hívják úgy, hogy „készíts magadnak egy Ravot”, azaz mindegyike Ravnak tekinthető vele összehasonlítva, és ő pusztán tanítványnak tekinthető.

Ez egy nagy erőfeszítés, mivel van egy szabály, miszerint a másik hiányai mindig látszanak miközben a saját hibái mindig rejtve vannak. És mégis úgy kell tekintenie a másikat, mintha az  érdemeive llétezne, és megéri neki, hogy elfogadja amit mond vagy amit csinál, hogy tanuljon a másik cselekedeteiből. 

De a test nem ért egyet ezzel, mert amikor az illetőnek tanulnia kell a másiktól, azaz ha magasan néz a másikra fel, akkor a másik munkára kényszeríti, és akkor a test hatályon kívül hagyja a másik nézeteit és cselekedeteit. Mivel a test nyugodni akar maradni, jobb és kényelmesebb neki, hogy  figyelmen kívül hagyja a barátja nézeteit és cselekedeteit, hogy neki magának ne kelljen erőfeszítést tenni. 

Ezért hívják ezt „Készítsmagadnak egy Ravot”-nak. Ez azt jelenti, hogy meg kell tennie mindent, hogy a barátja a Ravja legyen. Más szavakkal nem az értelem által lesz, mivel az értelem máshogyan dolgozik, és néha még az ellentétét is mutatja, hogy ő lehet a Rav és a másik az ő tanítványa lehet. Ezért hívják ezt „készítésnek” azaz „cselekedetnek” és nem érvelésnek.

3) „És ítélj meg minden embert az erény mérlegén”. 

Miután azt mondtuk, „Vásárolj magadnak egy barátot” egy kérdés marad, „Mi legyen a többi emberrel”? Például ha az ember egy pár barátot kiválaszt a gyülekezetéből és a többieket elhagyja és nem kapcsolódik velük, akkor a kérdés az, hogy „hogyan kellene neki azokat kezelni”? Végül is ők nem a barátai, és miért nem választotta őket? Azt kellene mondanunk, hogy nem talált bennük érdemeket, hogy érdemesek legyenek a velük történő kapcsolódásra, azaz nem találja őket érdemesnek.

Így hogyan kellene a többi embert kezelnie a csoportjában, a gyülekezetben? És ez vonatkozik a többi emberre, akik nem a gyülekezetből valóak, hogyan kellene neki kezelni őket? Rabbi Jehoshua Ben Perachia azt mondja erről, „és ítélj meg minden embert az érdemei mentén”, azaz az illetőnek mindenkit azérdemei alapján kell megítélnie.

Ez azt jelenti, hogy az a tény hogy ő nem talál érdemeket bennük, nem az ő hibájuk. Sokkal inkább, nincs ereje és hatalma hogy képes legyen meglátni az általános nyilvánosság erényeit. Emiatt a saját lelkének tulajdonságainak megfelelően látja őket. Ez igaz az elérésének megfelelően, de az igazságnak megfelelően nem. Más szavakkal van egy olyan dolog, mint az igazság maga, arra való tekintet nélkül, amit az illető elér.

Van olyan igazság, amit mindenki az elérésének megfelelően ér el, azaz olyan igazság, amelyik megváltozik azáltal, aki eléri azt. Azaz a változás tárgyát képezi az állapotoknak megfelelően, amit az illető elér. 

De a valódi igazság nem változik meg lényegében. Ezért minden ember különbözően érheti el ugyanazt a dolgot. Ennélfogva a nyilvánosság szemében, lehet az is, hogy a nyilvánosság rendben lévőnek látszik, csak különbözően látja a saját tulajdonságának megfelelően a valóságot. Mivel nincsen forma-egezésben velük ezért látja mésként a világot.