Mit jelent a bűnbánat mértéke?

1 cikk, 1989

Meg van írva (Hosea 14): „Térj vissza, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál bűnödben”. A következőket kell megértenünk: 1) Mit jelent az, hogy „az Úrhoz, a te Istenedhez”? Úgy tűnik, mintha ha a bűnbánat nem jutna el „az Úrhoz, a te Istenedhez”, akkor továbbra sem tekinthető bűnbánatnak. Honnan tudhatjuk tehát, hogy a bűnbánat eljutott-e „az Úrhoz, a te Istenedhez”? Ki tud felkapaszkodni és megnézni, hogy elérte-e az Istenhez vagy sem? 2) Meg kell értenünk a szavakat: „mert elbuktatok a ti bűneitekben”. Úgy tűnik, mintha ez lenne az oka annak, hogy a bűnbánatnak fel kell emelkednie „az Úrhoz, a te Istenedhez”. Meg kell értenünk, hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz. 3) Meg kell értenünk a „mert elbuktatok a ti bűneitekben” szavak jelentését. Mit jelent az, hogy „a ti vétkeitek”? Úgy tűnik, mintha az ember bűnein kívül másból is származhatna kudarc. Ezért mondja nekünk a vers, hogy „mert elbuktatok”, ami azt jelenti, hogy a kudarcotok a gonoszságotokból eredt, és nem valami más okból. Mi az a más dolog tehát, amiről az ember azt gondolhatja, hogy nem a vétkeiből származik?

A kudarc azt jelenti, hogy az ember kiszámította, hogy most jó üzletet tud csinálni, de aztán elbukta az üzletet, mert valami kudarc történt vele. Olyan ez, mint amikor valaki az úton jár, és megbotlik egy sziklában, amit nem látott. A spiritualitásban meg kell értenünk, hogy az illető elbukott, és biztosan megbotlott valami sziklában az út mentén.

Ezért tudnunk kell, hogy mi az a kőszikla, amibe megbotlott, és ami miatt félúton elbukott. Az írás azt mondja, hogy a kudarc a te gonoszságod miatt történt, ami az a kő, amibe megbotlottál és elestél. Ezt tudnunk kell ahhoz, hogy óvakodjunk a botlás kősziklájától. Meg kell tehát értenünk, hogy miért a gonoszság az, ami miatt valaki megbotlik, amiért nem tud a Teremtő útján járni, és amiért nem tudja betartani a Tórát és a Mitzvákat [Parancsolatokat/jó cselekedeteket].

A dolog lényege, hogy az első bűn a tudás fájának bűnével kezdődik. Adam HaRishon körülmetélve született (Avot de Rabbi Natan, 2. kiadás, 5). De később a bűn miatt visszahúzta előbőrét (Sanhedrin 38). Ahogyan a „Bevezetés a Panim Masbirothoz” című könyvében értelmezi, az előbőrének a felhúzása a három tisztátalan Klipa [Héj] előbőrére utal. Amikor megszületett, nem volt ilyen előbőre, mivel Adam HaRishon külső teste, az ARI szerint, Malchutból volt, amely a Malchut de Assiya Binahoz felemelkedett, az úgynevezett „Binaban megédesített Malchut” állapotába. Ezt úgy tekintjük, hogy körülmetélve született.

A tudás fájának bűne által magára vonta a Malchutot az ítélet minőségéből, ami a Gadlut [Nagyság/felnőttség] formája az üres térből. Ezt úgy tekintjük, mint az előbőr visszahúzását. Vagyis magára húzta a három tisztátalan Klipát, amelyekből az összes bűn származik, amit az ember elkövet. Vagyis a megszerző edények Gadlutja, amelyet Adam HaRishon kiárasztott magából a bűn által, okozza az összes bűnt, mert a bűnök gyökere az elméből és a szívből terjed ki.

Ezáltal értelmezhetjük azt, amit kérdeztünk: Mit jelent az, hogy „elbuktatok a ti bűneitekben”? Ez a gonoszságotokra utal, amely a tudás fájának bűnéből ered. Ezt úgy hívják, hogy „a te bűnöd”, vagyis az a kőszikla, amin minden teremtett lény megbotlik, miszerint az ember eljön és azt mondja: „Szeretném megérteni, hogy megéri-e, azaz, hogy megéri-e betartani a Tórát és a Mitzvákat”, vagyis hogy mit nyer belőle a saját maga számára a megszerzés - ami annak a megszerzési edénynek a Gadlutjából terjed ki, amit Adam HaRishon kiterjesztett magára a tudás fájának bűne miatt.

Ahogyan a fizikai valóságban is, amikor az ember az úton sétál, és az úton egy sziklába botlik, nem látja a sziklát. Ezért botlik meg rajta. Hasonlóképpen, a munkában, amikor az ember a Teremtő útján akar járni, nem látja, hogy a szikla, ami a megszerzési vágy, mert az Even [kő] a [héber] Avin [meg fogom érteni] szóból származik, amikor mindent meg akar érteni az ember - milyen öröm származik ebből a megszerzésből a maga számára.

Amikor az embernek azt mondják, hogy az értelem felett kell hinnie, hogy a Gondviselés jó és jót cselekvő, de az ember azt mondja: „Látni akarom, hogy ez így van”. De hinni az értelem ellen való. Az értelem azt mondja, hogy amit látsz, az igaz, és amit nem látsz, azt honnan tudod megmondani, hogy igaz-e? Amikor azt mondják neki, hogy hinnie kell, azt mondja: „Honnan tudod, hogy amit hiszel, az igaz?” Ez az a buktató, amin az emberek elbuknak.

Ebből következik, hogy a kő, amelyen elbukunk, csak a hit hiánya. Amikor az ember elkezd az adakozás munkájának útján haladni, panaszkodik a Teremtőnek: „Miért teremtetted Arcod elrejtését olyan mértékben, hogy nem tudjuk legyőzni az elrejtést, amelyet a Teremtő elhelyezett, hogy legyőzhessük ezt a két dolgot - az elmét és a szívet?”

Valóban, a kérdés az, hogy miért teremtette a Teremtő úgy, hogy hinnünk kell, és nem tette ezt másképp, azaz aki elkezd dolgozni, az azonnal látja a Teremtő nagyságát? Az a tény, hogy a Teremtő úgy alkotta meg, hogy hittel kell dolgoznunk, sokakat arra késztet, hogy eltávolodjanak a munkától. Olyan, mintha a Teremtő a hittel való munkát buktatóvá tette volna mindazok számára, akik kudarcot valhatnak. Miért tette ezt?

Baal HaSulam azt mondta erről, hogy hinnünk kell abban, hogy a Teremtő így alkotta meg, hogy a mi munkánk az „És hittek az Úrban és az ő szolgájában, Mózesben” a legjobb módja annak, hogy elérjük a teljes célt, ami az Ő teremtményeinek való jótétemény. Kifejezetten a hit által érhetik el a teremtmények a cél kiteljesedését, ami nem más, mint hogy megkapják azt az örömöt és gyönyört, amit a Teremtő a teremtett lényeknek szánt.

Azt azonban nem szabad mondanunk, hogy a Teremtő nem tehette volna másképp, azaz a megismerésen keresztül. Természetesen a Teremtő mindenható, és bármit megtehet, amit akar. Mivel azonban hinnünk kell a teremtés céljában, hogy az az, hogy Ő jót tegyen teremtményeivel, hinnünk kell a cél elérésének módjában is, hogy a hit a legjobb és legsikeresebb út. Ezért a Teremtő a hit útját választotta, mert csak a hit által lesz képes az ember elérni a cél beteljesülését.

Ennek megfelelően a pontosítás, „mert elbuktál bűnödben”, a Gadlut megszerzési edényei által, amelyet Adam HaRishon a tudás fájának bűne miatt terjesztett ki magára. Értelmezzük, amit kérdeztünk: Mi az összefüggés a „Bűnödben elbuktál” és a „Térj vissza, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez” között?

Megkérdeztük: Fel lehet-e emelkedni és megnézni, hogy a bűnbánat eljutott-e „az Úrhoz, a te Istenedhez2? A fentiek szerint úgy kell értelmeznünk, hogy mivel minden kudarc, amely következtében az ember nem tudja elérni a teljességet, és félúton elbukik, csak azért van, mert az első bűn az a botlatókő, amely miatt az ember elbukik. Ezért, amikor az ember meg akar térni, és nem tudja, mi a bűnbánat, a próféta azt mondja: „Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez”.

Ez azt jelenti, hogy minden, amit az ember tesz, „az Úrnak, a te Istenednek” szól. Ebből következik, hogy az „addig” azt jelenti, hogy „amíg világosan tudod, hogy minden, amit teszel, az Úrért, a te Istenedért van”. Vagyis eljutott arra a szintre, amikor érzi, hogy önmagáért nem érdemes élni, és a Teremtőért él. Ezt hívják „bűnbánatnak”.

De ha nem érte el ezt a fokozatot, akkor sem tekinthető „bűnbánatnak”. Ennek az az oka, hogy „elbuktál a bűneidben”, ami az önző megszerzés. Vagyis az egyetlen kudarc az, hogy az ember nem tudja elérni a Dvekutot [Összetapadást] a Teremtővel. Természetesen ennek kijavítása az, hogy eljut „az Úrhoz, a te Istenedhez”, ahol minden cselekedete csak arra szolgál, hogy adakozzon. Ezt hívják „bűnbánatnak”.

Ehhez az embernek nem kell felemelkednie, hogy lássa, eljutott-e a bűnbánata „az Úrhoz, a te Istenedhez”. Inkább az illető maga látja és érzi, ha nincs más célja az életében, mint ami a Teremtő érdekében áll, és azt mondja, hogy nem érdemes a saját érdekében élni.

Az ember azonban becsaphatja magát ebben. Vagyis lehet, hogy azért hajlandó dolgozni a Teremtő érdekében, mert azt hiszi, hogy ez nagy örömet fog okozni a saját érdekében.

Mégis, az ember beláthatja az igazságot ebben is, hiszen a szabály szerint, ha valaki valóban ragaszkodni akar a Teremtőhöz, és már rendelkezik a forma-egyezéssel, akkor a Tórában a szemek megnyitásával kell őt jutalmazni. A szabály szerint: „Aki a Tóra Lishmában [az Ő érdekében] tanulja a Tóra titkait, annak megmutatják a Tóra titkait.” Ha még mindig nem jutalmazták meg a Tóra titkaival, az annak a jele, hogy még messze van attól, hogy csak a Teremtő érdekében cselekedjen.

Ezt írja a „Bevezetés a Zohár könyvéhez” (33. tétel): „Ez a munka a Tórában és a Mitzvot Lishmában [Parancsolatok Lishmában], hogy jutalmat adunk és nem kapunk. Ez a munka megtisztítja az embert az önmagáért való kapni akarás szándékától, és az adakozás szándékával helyettesíti azt. Amilyen mértékben megtisztítja az ember a megszerzési vágyát, olyan mértékben válik méltóvá arra, hogy megkapja a lélek öt NRNHY-nak nevezett részét, mert azok az adakozás vágyában rejlenek, és nem öltöztethetik fel a testét, amíg a megszerzés vágya irányítja azt, mivel az beleöltözöttség és a forma-egyezés kéz a kézben járnak. És amikor az ember jutalma az lesz, hogy teljes mértékben az adakozás érdekében van, és egyáltalán nem önző megszerzés szándékával, akkor a felső szint NRNHY-jával való forma-egyezés elnyerése lesz a jutalma”.

Ennek megfelelően látjuk, hogy ha valaki az adakozás útján jár, akkor a Tóra titkaival kell megjutalmazni. Ha nem kap jutalmat, az annak a jele, hogy még mindig önszeretetben él, bár úgy érzi, hogy csak azért akar dolgozni, hogy adakozhasson. Ezért ilyenkor több tanácsot és taktikát kell keresnie, hogy a Teremtő szeretetével és ne az önszeretettel jutalmazzák meg. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy annak érdekében, hogy a Teremtő szeretetével és ne a saját hasznunkért részesüljünk jutalomban, az nem áll az ember hatalmában. Sokkal inkább Isten ajándéka.

Tudnunk kell azonban, hogy amikor az ember ki akar lépni a puszta, cél nélküli cselekvésből, és el akarja kezdeni a cselekedet munkáját az adakozás céljával, ebben sok munka van, mivel amikor a test hallani kezd az adakozás céljáról, azonnal elkezd ellenállni, és nem engedi folytatni ezt a munkát, sötét színben tüntetve fel őt ebben a munkában.

Ebben az állapotban az embernek azt kell hinnie, hogy csak a Teremtő segíthet. Itt van az a pont, ahol az ember igaz imát mondhat. Azért hívják „igaznak”, mert ez valóban az igazság. Vagyis a Teremtő képtelenné tette az embert arra, hogy önmagán segítsen, és ennek oka az, hogy „Nincs fény Kli nélkül”, ahogy már többször mondtuk. Ahogy Baal HaSulam mondja, a Teremtő azért tette az embert képtelenné arra, hogy önmaga kilépjen az önszeretetből, hogy az embernek szüksége legyen a Teremtő segítségére. Hogyan segít a Teremtő? Egy szent lélekkel, ahogy a Zohárban írva van. Ellenkező esetben az embernek nincs szüksége arra, hogy megkapja a Tóra fényét, és megelégszik a Tóra és a Mitzvák betartásával, és nincs szüksége arra, hogy megkapja a Neshama NRNHY-ját, amelyet előkészítettek számára.

De amikor látja, hogy nem tud kilépni az önszeretetből, és nem kap jutalmat a forma-egyezés által, akkor szüksége van a Teremtő segítségére. Hogyan segít Ő az embernek? A „felső fénynek” nevezett szent lélek által, amely az emberben feltárul, így érezni fogja, hogy van benne egy lélek, amely „a fenti Isten egy része”. Ebből következik, hogy az ember felülemelkedési képességének megfelelően növeli a Teremtő fényének feltárulását. Ezért a Teremtő megkeményítette a szívét, hogy az ember képtelen legyen legyőzni a benne lévő gonoszt, és szüksége legyen a Teremtőre. Ezáltal az embernek szüksége lesz a Neshama NRNHY-jának jutalmára.

A szív megkeményedésének ez a rendje azonban pontosan akkor következik be, amikor az ember dolgozni akar az adakozás érdekében, és erőfeszítéseket tesz, hogy elérje Lihsmát [az Ő érdekében]. Ekkor kezdődik a szív megkeményedése.
However, this order of hardening of the heart comes precisely when one wants to work in order to bestow and makes efforts to achieve Lishma [for Her sake]. Then begins the hardening of the heart.
Ez hasonló ahhoz, mint amikor egy anya meg akarja tanítani a gyermekét arra, hogy egyedül járjon. Letérdel, és hagyja, hogy a gyermek közeledjen hozzá. Amikor látja, hogy a gyermek közel van, távolabb megy a gyermektől, hogy a gyermek jobban hozzászokjon a saját lábán való járáshoz, mint korábban. A gyermek azonban sírni kezd, hiszen megerőltette magát, hogy közeledjen az anyjához, és azért sír, mert az anyja eltávolodott tőle. Azt hiszi, hogy az anyja gyűlöli őt, és ezért távolodott el tőle. Nem tudja megítélni az anyját az érdemek felől, mert nem látja, hogy a távolodása {az ő} a gyermek javát szolgálja.

Ez is benne van a munkában. Mielőtt az ember elkezd egyedül járni, vagyis mielőtt kilépne a köznépből, amelynek munkája csak a gyakorlatban van, anélkül, hogy célja lenne az adakozás, úgy tekinthető, hogy az anya kézen fogja a gyermeket, és vezeti őt. Vagyis nem érez távolságtartást a felső részéről. Éppen ellenkezőleg, nem lát hibát a munkájában. Természetesen nem mondhatja, hogy távolodik tőle, hiszen érzi, hogy Ő közel van hozzá.

Ennek oka az, hogy a köznép útját követi, amelynek jutalma a saját maga haszna. Ezért ez a nézet közel áll az önző megszerzéshez. Ezért a test nem áll ellen a munkájának, és egésznek érzi magát. Ebből következik, hogy olyan állapotban van, mintha az anyja kézen fogva vezetné.

De amikor a köznépből kiemelkedik, és dolgozni akar, hogy adakozhasson, úgy tekintenek rá, mint egy gyerekre, aki egyedül kezdett el járni. Ekkor az anya eltávolodik tőle. Minden alkalommal, amikor azt hiszi, hogy elérte az adakozás munkáját, felülről megmutatják neki, hogy még messze van az adakozás munkájától. Hogyan mutatják meg neki, hogy messze van? Azzal, hogy minden alkalommal megmutatják neki, hogy mi az, ami „az adakozás érdekében” van. Ilyenkor ezek a gondolatok idegen gondolatokat hoznak neki, amíg végül olykor el akar menekülni a küldetés elől.

Ezután kap egy újabb közeledést, és elkezdi azt hinni, hogy most már közel van az anyjához. De ismét megmutatkozik neki, hogy Ő távolodik tőle. Ez a „Ne menj messze tőlünk” jelentése. Az is meg van írva: „Ne rejtsd el előlünk Arcodat”. Ennek két jelentése van: 1) A Te távolodásod tőlünk azt okozza, hogy menekülni akarunk a küldetés elől. 2) Ne távolodj el tőlünk, hadd értsük meg, hogy nem távolodásról van szó, hanem arról, hogy Te ezt is a mi érdekünkben teszed, hogy tudjuk, hogy minden, amit teszel, mind a mi érdekünkben történik.