Mit jelent a szövetségkötés a munkában?

31. cikk, 1987

Meg van írva: „hogy belépj az Úrral, a te Isteneddel kötött szövetségbe, amelyet az Úr, a te Istened ma köt meg veletek". RASHI a „hogy belépj a szövetségbe" kifejezést úgy értelmezi, hogy „áthaladás útján". „Így szokták a szövetségkötők: válaszfal innen és válaszfal onnan, és áthaladnak közöttük.” Az írás ott is azt mondja: „És nem csak veletek egyedül kötöm ezt a szövetséget, hanem azokkal is, akik ma itt állnak velünk az Úr, a mi Istenünk előtt, és azokkal is, akik ma nincsenek itt velünk.”

A következőket kell megértenünk: 1.) Mit jelent a munkában való szövetségkötés, azaz mit ad nekünk a szövetségkötés, ami által a munkában korrekcióban részesülünk? 2.) Miért értelmezte RASHI azt, hogy a szövetségkötők szokás szerint válaszfalat emeltek innen, és mit jelent ez számunkra a munkában? 3.) Mit jelent számunkra a munkában „azok, akik ma itt állnak velünk … és akik ma nincsenek itt velünk”, és mi a két idő a munkában?

Baal HaSulam azt mondta: „Mi az értelme a szövetségkötésnek?” Ez feleslegesnek tűnik, hiszen miért kötnek szövetséget egymás között? Ha úgy gondolják, hogy szeretniük kell egymást, akkor attól hogy megszeretik egymást, mit ad hozzá a szövetségkötés? Azt mondta, hogy néha eljuthatnak egy olyan állapotba, amikor mindegyikük úgy látja, hogy a másik nem viselkedik vele megfelelően, és ezért gyűlölnie kell a másikat.

Amikor szövetséget köt az ember, az a szándéka, hogy még ha látja is hogy nem megfelelően viselkedik vele, akkor is az értelem fölé emelkedik és azt mondja: "Mivel szövetséget kötöttem vele, nem szegem meg a szövetségemet."

Ebből következik, hogy a szövetség nem a jelenre, hanem a jövőre szól. Lehet, hogy a kettejük közötti szeretet kihűl; ezért kötnek szövetséget, hogy a jövő olyan legyen, mint most a jelen.

A Tórában és a Mitzva-kban [Parancsolatokban] végzett munka elsősorban akkor van, amikor elkezdünk azon az ösvényen járni, amely a Lishma-hoz [az Ő kedvéért] vezet. Vagyis amikor az ember elkezdi a munkát, akkor Lo Lishma-ban [nem az Ő kedvéért] kezdi, ahogy bölcseink mondták: „A Tórában mindig Lo Lishma-ban kell dolgozni, és Lo Lishma-ból jutunk el Lishma-ba”. 

Ezért az ember lelkesedéssel indult neki a munkának, mert úgy látta, hogy a Tóra és a Mitzva-k betartásával eléri az élet boldogságát. Máskülönben nem kezdett volna bele. Ezért a munkája kezdetén, amikor még Lo Lishma-ban dolgozik - vagyis amikor dolgozik, folyamatosan a jutalmat nézi, amit a munkája után fog kapni -, és így van ereje dolgozni.

Úgymint a fizikai valóságban, az ember megszokta, hogy olyan helyen dolgozik, ahol tudja, hogy munkájáért jutalmat kap. Máskülönben az ember nem tud ingyen dolgozni, hacsak nem a saját hasznára. Csak akkor van ereje lelkesen és szívesen dolgozni, ha látja, hogy ebből a munkából saját haszna származik, mivel a jutalmat nézi és nem a munkát.

A munka nem számít, ha az ember megérti, hogy itt kétszer annyit fog kapni ettől a munkaadótól, mint amennyit az előző munkaadójánál kapott volna, mielőtt eljött erre a munkahelyre, ahol kétszer annyit fizetnek. Ez azt jelenti, hogy a fizetés {nagysága} szerint a munka könnyebbé és kisebbé válik.

Ennek megfelelően úgy kell értelmeznünk a munkában, hogy a szövetségkötés azt jelenti, hogy amikor az ember magára vállalja a munkát - még ha Lo Lishma-ban is -, szövetséget kell kötnie a Teremtővel, hogy szolgálja Őt, akár van hozzá kedve, akár nincs.

Mégis meg kell értenünk, hogy min múlik a lelkesedés. Csak a jutalomtól függ. Vagyis, amikor sok a jutalom, a vágy a munkára nem szűnik meg. De amikor a jutalom kétséges, akkor a vágy a munkára elmúlik és pihenésre vált. Ilyenkor a pihenésben érzi a több örömet.

Olyannyira, hogy azt mondja: „Lemondok a munkáról, és bárki elvégezheti, aki akarja, mert az nem nekem való.” Ám a szövetségkötés az, amikor az ember elkezd dolgozni még a Lo Lishma-ban is. És mivel immár akarja a munkát, hiszen ugyan ki kényszerítené őt arra, hogy a Teremtő munkáját végezze, most kell megkötnie a szövetséget, és azt kell mondania: „Még ha el is jön a zuhanás ideje” — ez azt jelenti, hogy nem lesz vágya a munka iránt — „Akkor is vállalom, hogy nem veszem figyelembe a vágyamat, hanem úgy dolgozom, mintha volna rá vágyam.” Ezt nevezik „szövetségkötésnek”.

Meg kell azonban értenünk az okát, hogy az ember miért jut el a zuhanás állapotába. Látjuk-e a fizikai életben, hogy amikor az ember jutalomért dolgozik, ott vannak-e felemelkedések és zuhanások? Akkor miért látjuk a Teremtő munkájában, hogy vannak felemelkedések és zuhanások?

Ezt a kérdést kétféleképpen kell értelmeznünk:

1.) Még a Lo Lishma állapotában is, amikor azért dolgozik az ember, hogy jutalmat kapjon, a jutalmat csak a hit útján érthetjük meg, mivel „A Mitzva [Parancsolat] jutalma nem ebben a világban van". Ez azt jelenti, hogy a Mitzvotért járó jutalmat nem ebben a világban kapja meg, hanem a következő világban kapja meg, ahogyan írva van: „Ma megcselekedni azokat és holnap megkapni értük a jutalmat", vagyis a következő világban.

Mivel a jutalom a hit mértékétől függ, ahogyan írva van (Avot, 2. fejezet): „Bízhatsz a házigazdádban hogy megfizet a munkádért, és tudd, hogy az igazak jutalma a jövőben adatik.” Köztudomású, hogy a hit terén vannak felemelkedések és zuhanások, hiszen a hit lényege: az értelem felett hinni.

Ez azt jelenti, hogy néha az ember képes az értelem fölé emelkedni ott, ahol a hit ellentmond az értelemnek. Mondjuk például, hogy a hit húsz százaléka ellenkezik az értelemmel - és ő ezt a húsz százalékot le tudja győzni. De néha látja hogy változás történt: most úgy látja, hogy a hit harminc százalékban ellentmondásban áll, és ekkora mértékben még nem immunis hogy legyen ereje felülkerekedni önmagán, és a hit útján haladni. Ezért olyankor muszáj lezuhannia abból az állapotból, amelyben a hit még világított a számára.

Ez okozza a zuhanásokat és felemelkedéseket, amikor ez nem esik egybe a felülemelkedés erejével. Ez nem így van a fizikai jutalommal. A hit nem érvényesül mint jutalom; ezért a korporalitásban nem lehet azt mondani, hogy zuhanásban van a fizikai munkában, mivel a jutalom ebben a világban van, és nincs szüksége hozzá a hitre.

2.) A Lishma állapotában nincs szüksége semmire a munkájáért cserébe. A lezuhanások oka azonban az is lehet, hogy az egész munkáját a hitre alapozza. De van egy különbség: nem a jutalomról, hanem a házigazdáról szól. Vagyis annyiban, amennyire hisz a házigazdájában - hogy Ő olyan fontos, hogy érdemes őt szolgálni -, vagyis hogy nagy kiváltság a Királyok Királyát szolgálni, aki megfizet a munkájáért.

Ez azt jelenti, hogy a munka jutalma a Teremtő nagyságába vetett hit mértékétől függ. Mivel a Teremtés természete szerint az emberben örömöt kelt egy fontos személy szolgálata, van rá egy híres példázat: ha egy fontos rabbi jön és azt akarja, hogy valaki vigye el a bőröndjét a taxiba, a hordár biztosan pénzt kér érte. Ha viszont a rabbi egy tanítványnak adja oda, a tanítvány biztosan nem kér pénzt a munkáért, hiszen maga a rabbinak nyújtott szolgálat az ő jutalma, és semmi másra nincs szüksége.

Ennek megfelelően a „Megbízhatsz a házigazdában” azt jelenti, hogy a hit mértékéig, amennyire hisz a Teremtő nagyságában, olyan mértékű a jutalom mértéke is, ami a Teremtő nagyságába vetett hit mértékével mérhető.

Kiderül, hogy ha az ember hisz abban, hogy a Teremtő valóban nagy, akkor a jutalma is nagy. Ha a Teremtőbe vetett hite nem olyan nagy, akkor a jutalma sem lesz olyan nagy. Kiderül hát, hogy akár Lishma-ban, akár Lo Lishma-ban végzi a munkát, az egész alapja csak a hit.

De a különbség a következő: A Lo Lishma-ban a hit a jutalomra vonatkozik, a Lishma-ban pedig a hit arra vonatkozik, hogy kit szolgálunk. Más szóval, az öröm mértéke a Teremtő nagyságától függ, ahogy bölcseink mondják (Avot, 2. fejezet): „Rabbi Elazár azt mondja: Tudd meg, ki előtt fáradozol, és ki a munkád tulajdonosa, aki a munkád jutalmát fizeti neked.”

Ahogy fentebb említettük, hinnünk kell a munka tulajdonosának nagyságában, mert ettől függ, hogy Ő megfizeti-e a munkáért járó jutalmat. Vagyis a jutalom mértéke a munka tulajdonosának nagyságától függ, aki a Teremtő. Más szóval, van különbség az öröm mértékében: ha a város legnagyobbját, az ország legnagyobbját vagy a világ legnagyobbját szolgáljuk. Ezen múlik a jutalom, vagyis a Király nagyságán.

Mivel az alap a hit, itt felemelkedések és zuhanások vannak, mert amíg az ember nem lett megjutalmazva az állandó hittel, addig felemelkedéseknek és zuhanásoknak kell lenniük. Lehet, hogy lesz olyan időszak, amikor a köztük lévő szeretet kihűl. Ezért most, a munkája kezdetén önmagára veszi a Mennyek Királyságának terhét a szövetségkötésben, és akár beleegyezik a teste, akár nem, hogy ő a Teremtő szolgája legyen, önmagára veszi, hogy semmit sem változtat. Ehelyett azt mondja: „Egyszer szóltam és nem változtatok”. Inkább az értelem fölé emelkedem, ahogyan azt a szövetségkötéskor a munka kezdetén magamra vettem.

Ez alapján megértjük, amit RASHI úgy magyarázott: „hogy belépj a szövetségbe” az áthaladás útján. „Így szokták a szövetségkötők: válaszfal innen és válaszfal onnan, és áthaladnak közöttük.” Ennek megfelelően úgy kell értelmeznünk, mintha a szövetségkötéssel arra utalnának, hogy néha eljön az idő, amikor lesz egy válaszfal innen - vagyis egy válaszfal, amely elválasztja az egyiket -, és egy válaszfal onnan -  vagyis a másiknak is lesz válaszfala -, amely elválasztja.

Más szóval, még ha mindkettőjüknek is van egy olyan válaszfala, amely megállítja a köztük lévő szeretetet, most mégis vállalják, hogy nem választják el magukat egymástól. Ehelyett emlékeztetni fogják magukat a szövetségre, amelyet kötöttek, és ez lehetővé teszi, hogy ne szegjék meg a szövetséget. “Áthaladnak közöttük”, ami azt jelenti, hogy túllépnek a közöttük létrejött elválasztásokon, és mindezt a szövetség erejével teszik, amelyet kötöttek.

Ebben a munkában ez azt jelenti, hogy az embernek szövetséget kell kötnie a Teremtővel. Ahogy most elkezdte a munkát, és most biztosan megvan benne a Teremtő iránti szeretet, ki más venné rá hogy magára vegye a Mennyek Királyságának terhét? Ezért most örökre szövetséget kell kötnie a Teremtővel. Vagyis, még ha van olyan időszak, amikor úgy érzi, hogy a Teremtő szeretete kihűlt benne, akkor is emlékezni fog a szövetségre, amelyet a Teremtővel kötött.

De a munka során emlékezni kell arra, hogy a Teremtő és az ember közötti szövetségkötés ügyében előfordulhat, hogy a szeretet csak az ember és a Teremtő között hűl ki. De hogyan lehet azt mondani, hogy a szeretet kihűl a Teremtőben? Mivel a szövetség mindkettőjükre vonatkozik, ez azt jelenti, hogy lehet zuhanás mindkettejük között a szövetségkötés ügyében, de hogyan beszélhetünk a Teremtő változásáról vagy zuhanásáról?

Baal HaSulam azt mondta, hogy mind az emberben, mind a Teremtőben ott van a dolog: „Ahogy a vízben az arc tükrözi az arcot, úgy tükrözi az ember szíve az embert”. Arról értelmezte, ami meg van írva (2Mózes 33:13): „És most, ha kegyet találtam a Te szemedben, hadd ismerjem meg a Te utadat, hogy megismerjelek Téged, hogy kegyet találjak a Te szemedben”. Megkérdezte: Honnan tudta Mózes, amikor azt mondta: „Ha kegyet találtam a Te szemedben”? Azt válaszolta hogy azért, mert előzetesen meg van írva: „Te mondtad: ‘Ismertelek nevedről, és kegyet is találtál szememben’”. Ebből Mózes tudta, hogy a Teremtő kegyet talált benne, hiszen Mózes kegyet talált a Teremtőben, követve a szabályt: „Ahogy a vízben az arc tükrözi az arcot, úgy tükrözi az ember szíve az embert” (Példabeszédek 27).

A fentiek szerint úgy kell értelmeznünk amikor azt mondjuk, hogy az emberben kihűl a szeretet és úgy érzi, hogy a zuhanás állapotában van, vagyis most már nincs benne annyi szeretet a Teremtő iránt, mint a munkája kezdetén, akkor ez azt okozza, hogy úgy érzi, hogy a Teremtő sem szereti őt és nem hallgatja meg az imáját - azt, amit az ember kér Tőle. Ez még nagyobb zuhanást okoz az illetőnek, mert kételkedni kezd abban, ami meg van írva: „Mert Te meghallgatod minden száj imáját”. Ekkor azt gondolja, hogy a Teremtőnek nincs kapcsolata a teremtményekkel, ami hatalmas zuhanásokat okoz neki, ahogy minden alkalommal gyengül a hite.

Ebből következik, hogy bár a Teremtőben nincsenek változások, az ember ezt mégis így érzi az „ahogy a vízben az arc tükrözi az arcot” miatt. Ez követi a szabályt, hogy minden változás, amelyet a spiritualitásban tanulunk, a befogadók szerint van.

Most már értjük, amit kérdeztünk: Mit jelent a munkában hogy „azok, akik ma itt állnak velünk az Úr, a mi Istenünk előtt”? A szövetségkötés az, hogy ma áll-e a Teremtő előtt - amikor a felemelkedés idején van. Viszont önmagára veszi, hogy ha mégis eljönne a zuhanás ideje - amit úgy hívnak, hogy „és akik ma nincsenek itt velünk” az Úr, a mi Istenünk előtt - amikor nem érzi, hogy az Úr, a mi Istenünk előtt áll, akkor is önmagára veszi, az értelem fölött, hogy ne törődjön mással, csak azzal, hogy a szövetségkötésre emlékezzen - és ez megrendíthetetlen lesz.