A gyülekezet nem kevesebb, mint tíz

28. cikk, 1986

A Zohár könyvében, a Naso szakaszban (Sulam kommentár, 105. pont) ez áll: „Rabbi Elazar megnyitotta és így szólt: ‘Miért jöttem, és nincs itt ember?’ Milyen kedvesek Izrael fiai a Teremtő előtt, mert minden helyen, ahol tartózkodnak, a Teremtő ott van közöttük. ‘Készítsenek Nekem szentélyt, és közöttük fogok lakozni.’ A világ minden zsinagógáját ‘szentélynek’ nevezzük. ‘És közöttük fogok lakozni’, mivel a Shechina  [Istenség] megelőzi a zsinagógába érkezőket. Boldog az az ember, aki a zsinagógába érkezők első tízében van, mert általuk válik teljessé az, aminek teljessé kell válnia – vagyis a közösség, amely nem lehet kevesebb tíznél. És szükséges, hogy mind a tíz ember egyszerre legyen jelen a zsinagógában, és ne jöjjenek egyesével, mert mind a tíz olyan, mint egyetlen test szervei, amelyben a Shechina lakozik. Mert az embert a Teremtő egyszerre teremtette, és minden szervét egyszerre rendezte el, ahogy írva van: ‘Ő alkotott téged és Ő formált meg téged’.”

Értelmezni kell azonban a fenti szöveget:

1. Mi az, amit mond: „Ahol Izrael tartózkodik, ott van közöttük a Teremtő”? – Ez azt jelenti, hogy nincs szükség különleges helyre. Ezután azt mondja: „És készítsenek Nekem szentélyt, és közöttük fogok lakozni” – ez kifejezetten a zsinagógára utal.

2. Az „És készítsenek Nekem szentélyt, és közöttük fogok lakozni” kifejezés arra utal, hogy előbb valamilyen előkészületnek kell történnie, vagyis „Szentélyt kell építeni”, és utána „közöttük fogok lakozni”, nem másként.

3. Mi az a kérdés, amit feltesz: „Miért jöttem, és nincs itt ember”? – Mert ha azt mondjuk, hogy a Shechina érkezik a zsinagógába elsőként, természetesen még nincs ott ember.

4. Nehéz megérteni azt, amit mond, hogy: „A tíz embernek egyszerre kell a zsinagógában lennie, nem pedig egyesével jönnie”. Lehet-e azt mondani, hogy mindazoknak, akik a zsinagógába jönnek, kint kell várniuk amíg tíz ember össze nem gyűlik, és akkor mindannyian egyszerre menjenek be? Ilyet még soha nem láttunk. Mit jelent tehát, hogy nem szabad egyenként jönniük?

A fentiek megértéséhez a munkában elmagyarázzunk, hogyan kezdjük a munka sorrendjét az adakozás útján,  amelyet úgy neveznek, hogy „nem azért, hogy jutalmat kapjon”. Először két dolgot kell szem előtt tartanunk: az „adakozót” és a „befogadót”. Ez abból ered, hogy a Teremtő jót akar tenni a teremtményeivel, mert azért teremtette a teremtményeket, hogy megkapják mindazt a jót és örömöt, amelyet Ő nekik akar adni. A befogadó az a Kli [Edény], amelyet a Teremtő arra teremtett meg, hogy abba fogadják be a örömöt és az élvezetet. Ezt nevezzük az „öröm és élvezet megszerzési vágyának”. Ezt pedig a sóvárgása mértékének megfelelően képes élvezni, vagyis az öröm befogadására szolgáló Klit nevezzük magának a „sóvárgásnak”.

Ezt a Kelimet [Kliket, Edényeket] a Teremtőnek tulajdonítjuk. Vagyis a Teremtőtől kezdetben kapott Klit Malchutnak vagy Behina Daletnek [Negyedik fázisnak, (Megkülönböztetésnek)] nevezzük, ami azt jelenti, hogy az öröm és a boldogság megszerzéséért való sóvárgás. Ezt az Ohr Yashar Klijének [Közvetlen Fény Edényének] nevezzük. Ez az a Kli, amit a Tzimtzum [Megszorítás] előtti használtak, és Malchut de Ein Sof [Végtelenség] néven szerepel.

Utána volt egy korrekció, hogy elkerülje a szégyen kenyerét, hiszen van egy szabály a természetben - amit a Teremtő teremtett -, hogy „az ág a gyökeréhez akar hasonlítani”.
Miért olyan a Természet, amilyen? Ezt tilos megkérdeznünk a Teremtőre való tekintettel, mert „Őbenne nincs semmi gondolat vagy érzékelés” - mondja a szent Zohár. Ez pedig azt jelenti, hogy az alsók nem tudják elérni a Teremtő gondolatait.

Minden, amit mondtunk, csak a „Te cselekedeteidből ismerünk meg Téged” formájában van, vagyis csak a szemünk előtt megjelenő cselekedeteken keresztül tapasztalunk abból, amit látunk és megmagyarázhatunk, de nem azelőtt, hogy a cselekedet megjelenne előttünk. Ezért kezdünk beszélni a Teremtő és a teremtmények közötti első kapcsolatról, amelyet „az Ő szándéka, hogy jót tegyen a teremtményeivel” állapotának neveznek. Ezt megelőző dolgokról nem beszélhetünk, mert nem érjük el Őt. Így csak azt látjuk, hogy a természetben az ág a gyökeréhez akar hasonlítani.

Ennek korrigálására - vagyis mivel a befogadó formaegyezést akar a gyökérrel, és ha megkapná, attól kellemetlenséget érezne -, létrejött a Tzimtzum, amelyet úgy neveznek: „nem akar a megszerzés érdekében megszerezni”, hanem csak akkor fogad be, ha azt az adakozás érdekében teheti meg. Ez azt eredményezte, hogy nem tudunk bőséget megszerezni a „megszerzési vágy” nevű Klivel, hanem csak egy új Klivel, amelyet „Ohr Hozer” [Visszavert Fény] néven ismerünk. Ez azt jelenti, hogy az Ohr Yashar a Teremtő által az alsóknak adott bőségre vonatkozik, de az Ohr Hozer ennek az ellentéte — az, amit az alsók akarnak adni a Teremtőnek.

Ezért hívják az Ohr Yashart „Fentről lefelé”-nek, ami azt jelenti, hogy a Felső, az Adakozó, vagyis a Teremtő ad az alsóbbaknak. Ezzel szemben az Ohr Hozer neve „lentről felfelé”, ami azt jelenti, hogy az alsóbb, aki a megszerző, a Teremtőnek akar adakozni. Ezt a Klit - amit úgy hívunk, hogy az „adakozás érdekében” - az alsó szinteknek tulajdonítjuk, mert az alsó azért cselekedett, hogy önmagát korrigálja, mivel hasonlítani akar a gyökeréhez. Ez úgy van, ahogyan tanuljuk, hogy az Ein Sof világában a Malchut Klije az Ohr Yashar Klijében kapja meg a Fényt, vagyis egy olyan Kliben, amely a Felsőtől származik. Az Ohr Hozer Klije azonban egy olyan Kli, amelyet az alsónak kell elkészíteniük.

Miután megtörtént a korrekció: hogy csak az Ohr Hozer Klijei fogadjanak be, abból az összes világ és sok fokozat terjedt ki. Mivel azonban ez a Kli az alsótól terjed ki, nem válhat egyszerre teljessé, hanem csak lépésről lépésre, az alsók erejének megfelelően. Ezért, mivel sok Kli készült, a Fények sok fokozatra oszlanak. Nem így volt ez akkor, amikor beragyogta azt a Klit, amelyet a Teremtőnek tulajdonítunk, amit úgy hívunk, hogy „megszerzés a megszerzés érdekében”. A Teremtő ugyanis ezt a Klit egyszerre, teljességében teremtette, így természetesen egyetlen egyszerű Fény volt, fokozatok megkülönböztetése nélkül.

Ahogy az Élet fája című fejezetben írja (a Tíz Szfira tanulmánya című könyvben, 1.o.):  „Tudd meg, hogy mielőtt a kibocsátás kibocsáttatott és a teremtmények megteremtettek, a Felső, egyszerű Fény betöltötte az egész valóságot. Azonban minden egy volt, egyszerű Fény, teljesen egyenlő, és ezt nevezik az 'Ein Sof Fényének'”. Ennek az oka az, hogy ezt a Klit a Teremtőnek tulajdonítjuk, amely egészében teljes, ezért ugyanazt az egyetlen Fényt kapták meg fokozati megkülönböztetés nélkül.

De az a Kli, amelyet az alsóbbnak tulajdonítunk, nem teljesedhet ki egyszerre. Sőt, az egész munka, amiben nekünk fáradoznunk kell, mindössze egy: hogy elkészítsük az Ohr Hozer nevű Klit. Ez azt jelenti, hogy az alsóbb csak azért akar örömöt és boldogságot megszerezni a Teremtőtől, mert azzal a Teremtőnek akar adakozni - és ezt hívják Ohr Hozernek [Visszavert Fénynek]. Amikor az alsó felismeri hogy nincs vágya az önmagának történő megszerzésre, hanem a Teremtőnek akar örömet szerezni, akkor számításba veszi, hogy mit tud adni a Teremtőnek, amiben a Teremtő örömét leli.

Ekkor látja meg, hogy csak egy dolgot tud adni ami örömet szerez a Teremtőnek. Mivel a Teremtés célja az, hogy jót cselekedjen a teremtményeinek, és a Teremtő örömöt és boldogságot akar adni a teremtményeknek, ezért azt mondja: „Örömöt és boldogságot akarok kapni, mert a Teremtőnek akarok megelégedettséget szerezni.” És minél több bőséget tud kapni – vagyis minél nagyobb örömöt érez a bőségből, amelyben részesül –, annál nagyobb megelégedettséget szerez vele a Teremtőnek.

Ez hasonló ahhoz, amikor egy ember egy fontos vendéget hívott meg. Az ember és egész háza egész nap és egész éjjel fáradozott azon, hogy a fontos vendég örömét lelje az ételben. Amikor a vendég elfogyasztotta az ételt - amely nagy erőfeszítésekbe került, és amelyben a vendéglátó mindent megtett, hogy örömet szerezzen a vendégnek -, az étkezés végén megkérdezte a vendéget: „Mit szólsz az ételünkhöz? Kóstoltál már valaha ilyen ételt?”

Ő válaszolt neki: „Az igazat megvallva, nem érdekel mit eszem. Sose tartottam nagyra az ételekből meríthető örömöt, ezért nem bánnám, ha egyszerűbb ételt készítettél volna, hiszen hallottam tőled, hogy emezért nagy erőfeszítéseket tettél”. Amikor a házigazda ezt meghallotta, vajon milyen örömet szerezhetett neki, hogy ezzel a nagy lakomával adakozhatott?

A tanulság az, hogy ha az ember azért fogad be örömet és boldogságot a Teremtőtől, mert ő maga akar megelégedettséget szerezni a Teremtőnek azzal, hogy segít Neki a Teremtés céljának megvalósításában — vagyis abban, hogy a Teremtő örömet akar szerezni a teremtményeinek —, de azt mondja, hogy ő maga nem merít örömet a Teremtőtől kapott örömből és élvezetből, akkor vajon milyen megelégedettséget szerez a Teremtőnek azzal hogy kijelenti: ő nem érez semmit az Ő öröméből és boldogságából, és számára mindez mindegy?

Ebből következik az, hogy ha az ember folyamatosan növelni igyekszik azt amit a Teremtőtől fogad be, és értékeli a Király ajándékát, akkor annak megvan az oka. Azt mondhatja a Teremtőnek: „Nagy örömöt fogadok el Tőled mert tudom, hogy csak ezzel tudlak örömre deríteni Téged, és ezért akarok bőséggel örömökben részesülni.”.

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a tudás fájának bűne után - amelyet Adam HaRishon követett el - az ember olyan lett, mint a por: a megszerzés érdekében szerez meg. Ez az ABYA de Tuma'a [Tisztátalanság] terjed ki, ahogy a „Bevezetés a Zohár könyvébe" c. mű (25. pont) írja: „Az embernek kötelessége, hogy a Tóra és a Mitzvot [Parancsolatok] érdemei révén kapjon Erőt Felülről az adakozásához, és ezt hívják 'Izraelnek', vagyis Yasar-Elnek [egyenesen a Teremtőhöz]. Ez azt jelenti, hogy minden gondolata és vágya csak arra irányul, hogy megelégedettséget hozzon a Teremtőnek. De ha nem rendelkezik ezzel a vággyal, akkor azt úgy tekintik, hogy az illető száműzetésben van a világ népei között, akik rabszolgasorba taszítják, hogy csak az önszeretetért dolgozzon, ami a 'megszerzés érdekében történő megszerzés’. Ez a Klipotra [Héjakra] vonatkozik, és nem a Kedusha-ra [Szentségre], ahogy meg van írva: 'Szentek lesztek, mert Én Szent vagyok'. Ez azt jelenti, hogy mivel a Teremtő csak adakozó, a ti szándékotok is csak az adakozás lesz".

De ennek az ellenkezője - vagyis amikor nem az a szándéka hogy adakozzon - az Izraellel ellentétesnek számít. Inkább úgy nevezik: „egyenesen a világ nemzetei”, mivel formaellentétben vannak a Teremtővel, akinek a vágya csak az, hogy adakozzon. De ha ezen a helyen jelen van a Yashar-El - ahol formaegyezésben van a Teremtővel -, vagyis ott nincs más uralom, akkor azon a helyen bekövetkezik a Shechina lakozása, ahogy írva van: „Minden helyen, ahol megemlítem Nevemet, eljövök hozzád és megáldalak.” Ez azt jelenti, hogy a Teremtő azt mondja: „Ha mondhatom hogy ezen a helyen csak az Én nevem van, és a teremtménynek nincs ott saját uralma - mivel az alsó csak a Teremtőnek akar adakozni -, akkor ‘eljövök hozzád és megáldalak’, vagyis ott lakoztatom az Én Shechina-mat.”

Ezáltal megértjük amit a szent Zohár mond, hogy bárhol is tartózkodnak, a Teremtő közöttük van, ami azt jelenti, hogy nincs szükség különleges helyre. Ezután azonban azt mondja, ahogy írva van: „És készítsenek Nekem Szentélyt, és közöttük fogok lakozni” - ami azt jelenti, hogy pontosan a Szentélyben, és nem bárhol.

Ezt úgy kell értelmeznünk, hogy „bárhol is tartózkodnak”, bárhol is vannak „ők” - vagyis a Yashar-El tartózkodik, ahol a Yashar-El jelentése: „egyenesen a Teremtőhöz”, akik a Teremtővel formaegyezésben vannak. Vagyis, ahogy a Teremtő Kegyelmet ad, ők is, csak a Teremtőnek akarnak adakozni. És mivel a formaegyezés fennáll, olyan mértékben a Tzimtzum megszűnik. Ezért ezen a helyen jelen van a Shechina.

Ezt úgy hívják: „És készítsenek Nekem Szentélyt” - ahogy írva van: „Szentek lesztek, mert Én, az Úr Szent vagyok”. Ebből következik, hogy az „Izrael” és az „És készítsenek Nekem Szentélyt” egy dolog. Vagyis az, hogy azt mondják: "És készítsenek Nekem Szentélyt", az előkészület és nagy munka a hely megteremtésére, ami a vágy - ahogy Baal HaSulam mondta, hogy a spiritualitásban a „hely” vágyat jelent -, ami a Kedusha vágyát jelenti, ami azért van, hogy elégedettséget adjon a Teremtőnek. Ezt nevezik "Izraelnek", Yashar-Elnek.

Most megmagyarázzuk a második kérdést, nevezetesen azt, amit feltesz: „Miért jöttem, és nincs itt ember?” Természetesen, ha azt mondja hogy először a Shechina érkezik a zsinagógába, akkor tényleg nincs ott senki – vajon mégis miért mondja: „Miért jöttem, és nincs itt ember?”

Először azonban meg kell értenünk, mit jelent az „ember”. Az „ember”-t úgy kell értelmezni, ahogyan írva van: „Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát”. Vagyis van „ember” és van „bestia”. A „bestia” az az ember, aki elmerül az önszeretetben, és úgy cselekszik, ahogyan a vadállatok. Ebből következik, hogy a „Miért jöttem” jelentése: „előtted léptem be”. Azonban ez is magyarázatra szorul: hogyan mondhatjuk, hogy a Teremtő előbb jött a zsinagógába, ha „Az egész Föld ki van töltve az Ő dicsőségével”? Mit jelent tehát, hogy a Teremtő előbb jön a zsinagógába, mint az imádkozó emberek?

Úgy kell értelmeznünk, ahogyan Baal HaSulam értelmezte az idézetet: „Mielőtt hívnak, válaszolok”. Ez azt jelenti, hogy amikor az ember elmegy imádkozni, az azért történik, mert Én adtam neki egy gondolatot és egy vágyat, hogy eljöjjön a zsinagógába azért, hogy ember legyen. Végül a zsinagógában találom őt, amint önszeretetért imádkozik, ahogyan a bestiák. Ebből következik, hogy amikor azt mondja: „Miért jöttem”, az azt jelenti: „Miért adtam neki vágyat hogy a zsinagógába menjen, hogy imádkozzon a Kedusha ügyeiért, ami a Szentély, és hogy Izrael legyen, és végül “nincs itt ember”. Ehelyett azt látom, hogy mindenki csak bestiális (vadállati) szükségletekért imádkozik.

Most megmagyarázzuk, mit kérdeztünk arról, hogy azt mondta: egyszerre tízen kell lenniük a zsinagógában, és nem egyesével kell jönniük. Azt kérdeztük: „Mindenki várjon odakint, amíg tíz ember összegyűlik és akkor mindannyian együtt mennek be? Láttunk már ilyet?” És bizonyítékot a Teremtőtől hoz: „Az embert a Teremtő egyszerre teremtette”. De magát a bizonyítékot is meg kell értenünk.

Ahhoz hogy ezt értelmezzük, először is meg kell értenünk, miért van szükség arra, hogy kifejezetten tíz ember legyen jelen a zsinagógában, különben a Shechina nem tud ott lenni. Azzal indokolja, hogy „a gyülekezet nem kevesebb, mint tíz”. Ezt is meg kell értenünk – miért éppen tíz, és nem több vagy kevesebb. Vagyis, ha kilenc ember van ott, az nem számít gyülekezetnek, ha pedig tizenegy, az nem ad hozzá semmit, ahogy a tanúságtételről mondják: „kettő mint száz, és száz mint kettő” (Shavuot, 42.o.). Inkább kifejezetten tíznek kell lennie, ahogy bölcseink mondták (Sanhedrin, 39.): „Minden tízben ott van a Shechina.”

Köztudomású, hogy a Malchutot „tizediknek” nevezik. Az is ismert, hogy a befogadó Klit is „a Malchut Szfira”-nak nevezik, aki a tizedik Szfira, aki a Felső bőséget kapja. Őt nevezik a „megszerzési vágy”-nak, és minden teremtmény csak belőle terjed ki. Ezért a gyülekezet nem kevesebb, mint tíz, mivel minden fizikai ág a Felső gyökerekből terjed ki. Ezért a szabály szerint: „Nincs olyan Fény, amiben ne lenne tíz Szfira”. a fizikai szinten valami csak akkor tekinthető fontos gyülekezetnek, ha tíz ember van benne, mint például a Felső fokozatoknál.

Most már érthetjük a tíz értelmét, amikor a Teremtő megkérdezi: „Miért jöttem, és nincs itt ember?” Ez az „ember”-re vonatkozik, és nem a „bestiára”, a Mennyei Királyságra utalva, amely a tizedik Szfira. Ez azt jelenti, hogy imádkoznunk kell a Shechina száműzetéséért, amit a szent Zohár úgy nevez, hogy „Shechina a porban”. Így a jelentése az, hogy ha a Teremtő nem talál ott tízet, az azt jelenti: „Én jöttem először, és adtam nektek vágyat és felébresztést hogy eljöjjetek a zsinagógába, hogy imádkozzatok a Shechina száműzetéért, akit „tíz”-nek nevezünk, ami a tizedik Szfira, és nem találtam senkit, aki a tizedikért imádkozna. Ehelyett azt látom, hogy mindenki olyan dolgokért imádkozik, amelyek a bestiákra vonatkoznak, és nem az emberekre.”

Hasonlóképpen kell értelmeznünk azt is, amit mond: „Mindegyiknek egyszerre kell jelen lennie, és nem egyenként.” Úgy kell érteni, hogy a Mennyei Királyságnak elnyerése egyszerre kell történjen, és nem úgy, hogy azt mondjuk: „Ma egy kicsit magamra akarom venni a Mennyei Királyságnak terhét, vagyis csak akkor, amikor a zsinagógában vagyok. Utána, amikor hazamegyek, élvezni akarom az önszeretetet.”

Vagyis azt mondja, hogy az ember hajlandó dolgozni azért, hogy az idejének egy részét adakozza, de nem adja oda az összes idejét kizárólag a Mennyek dicsőségére. Sőt, amikor az ember magára veszi a Mennyei Királyságnak terhét, akkor inkább azt kell kérnie a Teremtőtől, hogy örökké cselekedje ezt, és ne csak akkor, amikor a zsinagógában van. Úgy értelmezhetjük, hogy az, hogy egyszerre tízen kell jelen lenni a zsinagógában, és nem egyesével kell jönniük, azt jelenti, hogy az ember nem mondhatja: „Most egy kicsit vállalom a Mennyei Királyságot, és később még többet.” Sokkal inkább a Mennyei Királysága terhének minden egyes vállalása egyszerre kell történjen, vagyis egyszerre, az egész élete során, nem pedig ma egy kicsit, s holnap még egy kicsit.

Ezért, ha a Mennyei Királyságnak vállalása egy teljes dolog felett történik, akkor - bár később lejjebb zuhan a fokozatáról - mivel az elfogadása teljes volt, ezt hívják „tíz egyszerre”, ahol az „egyszerre” azt jelenti, hogy az egész élete során. Így sok apró fillér egyesül egy nagy összeggé, amíg meg nem jutalmazzák a hittel, ami a Mennyek Királyságának állandóságát jelenti.

Ez nem így volt, miközben feltételezik, hogy a Mennyei Királyság csak részleges volt, vagyis az ember a Mennyei Királyságot csak egy időre, nem pedig véglegesen kapta meg. Ebből következik, hogy nem teljes, tehát hogyan adódhatna hozzá a nagy összeghez, amíg meg nem jutalmazzák az állandó hittel? Ezért, amikor az ember magára veszi a Mennyei Királyság terhét, látnia kell, hogy ez teljes dolog. Ezért mondja azt, hogy a zsinagógában kell lenniük egyszerre, azaz egyszer s mindenkorra. Vagyis azt akarja, hogy a Mennyei Királyságnak befogadása örök legyen.