Az ágyamon éjjel 

23. cikk, 1985

A Zohár (Tazria, 1. pont) a „Az ágyamon” versről kérdezi: „Rabbi Elazar így kezdte: ‘Az ágyamon éjjel kerestem azt, akit a lelkem szeret’. Azt kérdezi: ‘Azt mondja: ‘Az ágyamon’. Azt kellett volna mondania: ‘Az ágyamban’. ‘ Mi az, hogy az ágyamon’? Azt válaszolja: ‘Izrael gyülekezete a Teremtő előtt szólt, és a száműzetésről kérdezte Őt, mivel a többi nemzet között ül gyermekeivel együtt, és a porban fekszik. Mivel egy idegen földön fekszik, egy tisztátalan földön, így szólt: ‘Az ágyamon kérdezem, mert száműzetésben fekszem’, és a száműzetést ‘éjszakának’ nevezik. Ezért: ‘Azt kerestem, akit a lelkem szeret’, hogy szabadítson meg engem onnan.”

Köztudott, hogy Izrael gyülekezete a Malchut, amely minden lelket tartalmaz. Az is ismert, hogy minden ember egy kis világnak tekinthető, ahogy a szent Zohárban meg van írva, hogy az ember a világ hetven nemzetéből áll. Ez megfelel az alsó hét Szfirának, ahol minden Szfira tízből áll, így ezek hetven megkülönböztetésből állnak. Ezek a Kedusha [Szentség] ellentétei, mert a Kedusha hét Szfirája és a hetven nemzet, amelyből az ember áll. Ez azt jelenti, hogy minden nemzetnek van egy különleges vágya, ami rá vonatkozik. Az ember mind a hetven testi vágyból áll, amelyek általában a hetven nemzetben jelen vannak.

Az emberen belül van Izrael is, amely az ő belső énje. Ezt azonban „a szívben lévő pontnak” nevezik, amely azt jelenti, hogy a sötétség pontja. Ez azt jelenti, hogy a benne lévő Izrael nem ragyog, és őt Achoraimnak [a Teremtőnek hátat fordított állapotának tekintjük] tekintjük. Ennek az az oka, hogy száműzetésben van a hetven nemzet uralma alatt egy személyben.

Ők rendelkeznek azzal az erővel, hogy uralkodjanak a benne lévő Izrael felett, olyan kérdések által, amelyeket Izraelnek tesznek fel, amikor a Teremtőért akar tenni valamit, amit Yashar-Elnek [egyenesen a Teremtőhöz] neveznek. Ilyenkor megértetik az emberrel, hogy nem érdemes dolgozni (csak) az önszeretetért. De ami az adakozást illeti, megkérdezik: „Mi”, „Mi ez a munka neked”, amit megtanultunk, hogy ez a gonoszok kérdése. Amikor pedig valaki le akarja győzni az érveit, akkor jön a Fáraó kérdése, aki azt mondta: „Ki az Úr, hogy engedelmeskedjem a szavának?”

Ha ezek a kérdések nem hatnak az emberre első alkalommal, akkor egész nap ismétlődnek, ahogy meg van írva (Zsoltárok, 42:11): „Csontig hatoló gyilkossággal gyaláznak engem ellenfeleim, miközben egész nap azt mondják nekem: ‘Hol van a te Istened?’”, és az ember nem tud kijönni az uralmuk alól. Az emberben élő Izraelt a porig gyalázzák, ahogyan írva van (Zsoltárok 44): „Mert lelkünk a porba hajolt, hasunk a földhöz tapad”. Úgy kell értelmeznünk, hogy lelkünk porba borulása okozza, hogy hasunk a földhöz tapad.

A „has” az ember megszerző edényei. Ez a jelentése annak, hogy a szívben lévő pont a porban van, ami miatt a Kelim [Edényeink] Dvekutja [Összetapadása] csak a világgal van, ami az önszeretet.

De ha a Mennyei Királyság megtiszteltetés lenne, akkor bizonyosan megtiszteltetés lenne számunkra, ha lehetőségünk lenne bármivel is szolgálni a Teremtőt. A legkisebb szolgálatot is szerencsének tekintenénk. Egy ilyen megtiszteltetésért érdemes lenne lemondani minden olyan örömről, amely az önszeretet révén jut el hozzánk. Ez az értelme annak, amit a Shalosh Regalim [Három zarándoklat] kiegészítő imájában mondunk: „Atyánk, Királyunk, mutasd meg hamarosan nekünk királyságod dicsőségét”. Vagyis azt kérjük a Teremtőtől, hogy mivel a Mennyei Királyság lealacsonyodott és a porban lévő Shechina [Szentség] állapotában van, azt akarjuk, hogy a Teremtő mutassa meg nekünk a Mennyei Királyság fontosságát és dicsőségét, és akkor nagy megtiszteltetés lesz számunkra, hogy elnyerjük belőle az  önszeretetből való kiszabadulást és a Teremtő szeretetével ajándékoz meg bennünket.

Ez az értelme annak, amit a Zohár így értelmez: „Ezért ‘kerestem azt, akit a lelkem szeret’, hogy megszabadítson engem”. Köztudott, hogy az ember lelke három részből áll: 1) a Kedusha lelke; 2) a Klipat Noga által uralt edények; 3) a három tisztátalan Klipot [Klipa többes száma] által uralt edények. A Kedusha lelke csak pontként ragyog. Ezért a Klipa Noga edényének a Kedusha lelkéhez kell kapcsolódnia, ahogyan azt korábbi cikkeinkben a Baal HaSulam által kifejtettük. De mivel a legfőbb működtető a Klipa Noga - mivel a három tisztátalan Klipát nem lehet kijavítani, és a Kedusha lelkét nem kell kijavítani, mert az szent -, ezért minden munka a Klipa Nogaval van.

Amikor az ember Mitzvákat [Parancsolatokat] végez, a Klipa Noga kapcsolódik a Kedushához. Amikor vétkeket követ el, a Klipa Noga a három tisztátalan Klipához kapcsolódik. A Kedusha lelke azonban az Achoraimban [A Teremtő hátat fordított állapotában] van, vagyis nem ragyog, és alacsony rendűségben van. Ezért nem akarunk erőfeszítéseket tenni, hogy jó cselekedeteket tegyünk, hogy a Klipa Noga kapcsolódjon a Kedushához.

Ezért: „Éjjel az ágyamon kerestem azt, akit a lelkem szeret”, hogy kivezessen innen, mert a Kedusha lelke Izrael gyülekezetéhez tartozik, de egy másik, tisztátalan földön van, és attól kérem, akit a lelkem szeret, hogy kihozzon a tisztátalan földről. Vagyis, mivel a Kedusha lelke alacsonyrendűségben van, a Klipa Noga olyan dolgokat tesz meg, amit a három tisztátalan Klipa akar. Ebből következik, hogy abban az időben, amikor Kedusha lelkének el kell szenvednie az akkor uralkodó tisztátalan Klipa uralmát. Ezért a Kedusha lelke azt kéri, hogy szabadítsák ki ebből a száműzetésből, amit „éjszakáknak” neveznek.

Ott van megírva a Zohárban (a Sulam [kommentár] 9. pontja): „Rabbi Aha azt mondja: ‘Megtanultuk, hogy a Teremtő megítéli, hogy egy csepp, legyen az férfi vagy nő, és ti azt mondjátok: ‘A nő, aki először megtermékenyül, férfit hoz a világra’. Így a Teremtő mondata feleslegessé válik’. Rabbi Yosi azt mondta: Valóban, a Teremtő dönt egy csepp férfi és egy csepp női minőség között. És mivel Ő különböztette meg őket, Ő ítéli oda, hogy férfi vagy nő lesz-e belőlük.”

Ez a magyarázat nem egyértelmű. Ha „Ő különböztette meg, Ő ítéli meg, hogy hímnemű legyen-e”, akkor az miért nem nyilvánvaló, hogy a lélek férfi vagy női minőségű lesz? Ezt a kérdést a Sulamban így értelmezi: „A férfinak három társa van: a Teremtő, az apja és az anyja. Az apja adja benne a fehéret; az anyja - a benne lévő vöröset; és a Teremtő adja a lelket. Ha a csepp férfi, akkor a Teremtő a férfi lélek minőségét adja. Ha nő, akkor a Teremtő a női lelket adja. Kiderül, hogy amikor a nő termékenyül meg először, a csepp még nem vált volna hímneművé, ha a Teremtő nem küldött volna belé egy hímnemű lelket. Ezt a megkülönböztetést, amit a Teremtő egy cseppben megtesz - hogy az egy férfi vagy egy női lélek minőségnek felel-e meg -, a „Teremtő ítéletének” tekintjük. Ha nem vette volna észre, és nem küldött volna neki férfi lelket, a csepp nem lett volna férfi minőségű. Így a két kijelentés nem mond ellent egymásnak.” 

Ahhoz, hogy a munkában a fentieket megértsük, úgy kell értelmeznünk, hogy mindhárom társ egy emberben van. „Az apja és az anyja” a fiú születésének okai. Az „apja” a férfi, akit „embernek” neveznek, és „teljessége” van, mert a férfi a teljességének tekinthető. Az apja adja a fehéret, mert a „fehéret” „teljességnek” nevezik, amiben nincs tisztátalanság. Az anyját Nekevának [nőneműnek] és „nőnek” nevezzük, és „hiánynak”, mivel a Nekev [lyuk] hiányt [szükséget] jelent, és „vörösségnek” nevezik. Ez olyan, mint ahogyan azt mondjuk, hogy amikor piros fény van, nem tudsz átmenni az úton, amit „akadály”-nak nevezünk, amikor nem tudsz előrehaladni. A Teremtő adja a lelket, hiszen az ember bármit megtehet, de az élet lelke a Teremtőé.

A munka rendje az, hogy az ember a munkanapot nappalra és éjszakára osztja. A „nappal” a teljességet jelenti, az „éjszaka” pedig a hiányt. Ahhoz, hogy egy fiú megszülessen és hosszú életet éljen, annak a fiúnak az apja és az anyja által kell megszületnie, mivel az apja adja a fehérséget, vagyis a teljességet, amelyet „férfi minőségnek” tartanak, az anyja pedig a hiányt, amelyet „női minőségnek” neveznek. A teljességnek és a hiánynak azért kell jelen lennie, mert az embernek táplálékot kell kapnia a létfenntartáshoz, és akkor tud dolgozni. Hasonlóképpen, itt a Teremtő munkájában az embernek spirituális táplálékot kell kapnia, és akkor láthatja, hogy mit kell kijavítania. Ellenkező esetben táplálék nélkül nincs ereje a munkához, és táplálékot csak a teljességből kapunk.

Ezért a teljességet a Tóra és a Mitzvák [Parancsolatok] teljesítése közben tudjuk kiváltani, mert akkor nem vizsgáljuk, hogy mennyi erőfeszítést teszünk a Tóra és a Mitzvák megtartásában, hogy tökéletesen és hibátlanul végezzük azokat, vagyis nem vizsgáljuk magunkat, hogy rendben vagyunk-e vagy sem. Inkább magát a Tórát és a Mitzvákat vizsgáljuk ilyenkor, vagyis azt, hogy kinek a Tóráját és Mitzváit tartjuk meg. A Tóra Adakozójára kell gondolnunk, amikor megáldjuk: „Áldott vagy Te, Uram, a Tóra Adója”. A Mitzvákkal kapcsolatban azt mondjuk: „Aki megszentelt minket az Ő Mitzvájával”, vagyis tudnunk kell, hogy a Teremtő Mitzváit megtartjuk.

Ezért figyelembe kell vennünk az Adakozó fontosságát, és ebből életerőt és örömöt meríthetünk azáltal, hogy valamilyen mértékben érdemessé válunk annak betartására, amit Ő megparancsolt nekünk. Ilyenkor azt kell mondanunk, hogy bár a munka még mindig nem a „tényleges betartás” szintjén van, ahhoz, hogy mindenféleképpen adakozzunk, mégis el kell hinnünk, hogy vannak olyan emberek, akiknek elméjében vagy akaratában a legcsekélyebb mértékben sem merült fel a Tóra és a Mitzvák megtartása. Nekünk viszont a Teremtő adott vágyat és akaratot arra, hogy egy kicsit, vagyis kevés megértéssel de megtartsuk, így mégiscsak teszünk valamit, míg az embereknek még ez a csekélység sincs meg. Ha erre figyelünk, életerőt és táptalajt kapunk.

Ezt úgy hívják, hogy „az apja adja a fehérséget”, ahogy mondtuk, hogy a teljességet „fehérségnek” hívják, ahol nincs tisztátalanság. Itt kettős nyereség van: 1) Így megkapja az örömöt az ember, hogy az Egységhez, vagyis a Teremtőhöz tapadhat, és hinnünk kell, hogy amit Ő ad, az a teljesség. A teljesség teszi az embert egésszé, és ettől érzi magát egésznek. Természetesen ebből táplálékot merít, így tud élni és kitartani, és akkor lesz ereje a szent munkához. 2) A teljesség munkája során megszerzett fontosságának megfelelően a későbbiekben helye lesz annak, hogy hiányt érezzen a munkájával kapcsolatban, mely nem igazán tiszta. Vagyis ekkor ábrázolhatja magának, hogy mennyit veszít a munkában való hanyagságával, mert összehasonlíthatja a Teremtő fontosságát és a saját alacsonyrendűségét, és ez energiát ad neki a munkához.

Azonban ki kell javítania önmagát is, különben sötétben marad, és nem látja meg az igazi fényt, amely az arra alkalmas Kelim [Edények], az úgynevezett „adakozás edényei” fényében ragyog. A Kelim korrekcióját Nukvának, hiánynak nevezzük, amikor a hiányosságainak kijavításán dolgozik. Ezt úgy tekintjük, hogy „az anyja adja a vöröset”. Vagyis ilyenkor látja a vörös fényt, amelyek az útjában lévő akadályok, amelyek megakadályozzák, hogy elérje a célját.

Ezután jön az imádság ideje, mivel az ember látja, hogy milyen mértékkel dolgozik „az elme és a szív” dolgaiban, és hogy mennyire nem haladt előre az adakozás munkájában. Azt is látja, hogy a teste mennyire gyenge, hogy nincsenek nagy erői ahhoz, hogy le tudja győzni a természetét. Ezért látja, hogy ha a Teremtő nem segít neki, és ő elveszett, ahogyan meg van írva (Zsoltárok 127): „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak rajta azok, akik építik”.

Ebből a kettőből, vagyis a teljességből és a hiányból, amelyek az „apa és anya”, kiderül, hogy a Teremtő az, aki segít neki, lelket ad neki, ami az élet lelke. És akkor az újszülött megszületik. Ezért mondták bölcseink, hogy „az emberben három társ van”. Az újszülött, aki megszületett, úgy tekinthető, mint egy életképes leszármazott, ami azt jelenti, hogy hosszú élete van. Ellenkező esetben, ha nincs meg benne a lélek, amit a Teremtő ad neki, akkor azt az újszülöttet „halva születettnek” nevezik, ami azt jelenti, hogy nem életképes, és „lezuhan a fokozatairól”. Tudnunk kell, hogy a Teremtő adni akar, ahogyan azt több helyen is elmagyarázták, hogy „a Felső Fény nem szűnik meg ragyogni”, de olyan Kelimre [edényekre] van szükségünk, amik alkalmasak a befogadására, elnyerésére.

Ezért két megkülönböztetést kell tennünk abban, ami az ember felkészültségétől függ, hiszen két erő van az emberben: 1) a megszerzés erői, 2) az adakozás erői. Ezt a két erőt úgy kell korrigálnunk, hogy az adakozás érdekében működjenek. Az adakozás erejét az emberben „férfinak”, a megszerzés erejét az emberben „nőnek”  nevezzük. A megtermékenyülés azt jelenti, hogy az ember erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy valamit megszerezzen. Például, amikor egy embernek búzára van szüksége, búzát vet. Ez azt jelenti, hogy munkája búzát fog teremni. Ha burgonyára van szüksége, akkor burgonyát vet. Vagyis az ember aszerint fáradozik, hogy mit szeretne, és azt kapja meg.

Hasonló a helyzet a Teremtő munkájában is. Ha valaki az adakozás edényeit akarja kijavítani, amit „férfi minőség”-nek, „embernek/férfinak” neveznek, amit úgy hívnak, hogy „Ha a férfi termékenyül meg először”, ami azt jelenti, hogy a kezdeti gondolata az adakozás edényeinek kijavítása, akkor ő  „nőt hoz világra”, mivel köztudott, hogy a Kelim és a fények között fordított kapcsolat van, mivel a „női minőségű fényt” Katnutnak [kicsinységnek] nevezzük.

„Ha a nő termékenyül meg előbb”, ami azt jelenti, hogy a megszerzés edényeit akarja korrigálni, hogy azok az adakozás érdekében dolgozzanak, akkor „férfit hoz a világra”, ami férfi minőségű fényt jelent, ami a Gadlut [a felnőttkor/nagyság] fénye. „És a Teremtő megadja a lelket neki”. A Teremtő megkülönbözteti a cseppeket, vagyis az ember munkáját, amelynek típusa az ő „vetése”, azaz a felkészülése volt. Amely azt jelenti, hogy ha azt akarja, hogy a megszerző edényei dolgozzanak az adakozás érdekében, akkor a Teremtő ad neki egy férfi lelket, amit „Neshama de Gadlutnak [a lélek nagyságának]” nevezünk. Ha „embernek” tekinthető, vagyis csak az adakozás edényeit akarja munkára bírni, az adakozás érdekében, akkor a Teremtőtől a Katnut fényét kapja, amelyet lelkileg „női minőségűnek” nevezünk.