Gyere a Fáraóhoz - 1

19.cikk, 1985

„Gyere a Fáraóhoz.” Ez zavarba ejtő. Nem azt kellett volna mondani, hogy „Menj a Fáraóhoz”? A Zohár ezt így magyarázza (Bo, 36. pont): „De Mózest beengedte a termeken belüli szobákba, egy magas tengeri szörnyeteghez. ... Amikor a Teremtő látta, hogy Mózes fél... a Teremtő így szólt: ‘Íme, Én vagyok ellened, Fáraó, Egyiptom királya,  hatalmas szörnyeteg, aki a folyói közepén fekszik’. A Teremtőnek hadat kellett viselnie ellene, és nem más ellen, ahogy ti mondjátok: ‘Én, az Úr’, és ők elmagyarázták: ‘Én, és nem a küldöttem’." Ebből következik, hogy a „Gyere {Velem}” mindkettőnket együttesen jelenti.

Ahhoz, hogy ezt a Teremtő munkájában értelmezzük, először is tudnunk kell, hogy mi a hiányuk a Tórában és a Mitzvákban [Parancsolatokban] való részvételre. Vagyis, hogy mit kérünk érte cserébe. A jutalomnak világosnak kell lennie, hogy megértsük, érdemes lemondanunk a testi örömökről, ha megértjük, hogy ez akadályozza a cél elérését, ami a jutalmunk, hogy a Tórában és a Mitzvákban való elkötelezettségünkkel érjük el a magasztos célt, vagyis a cél a testi örömökről való lemondás jutalma.

Ezért tudnunk kell, hogy a legfőbb jutalom, amit a Tóra és a Mitzvák megtartásáért akarunk, az a Dvekut [Összetapadás] a Teremtővel, ami forma-egyezést jelent, ahogyan írva van „és összetapadni Vele”. Úgy van, ahogy bölcseink mondták (Baba Batra, 16): „A Teremtő megteremtette a gonosz hajlamot, a Tórát fűszerként teremtette hozzá”. Ez az a Kli [Edény], amelyben befogadhatjuk a teremtés célját, amelyet úgy hívnak, hogy „jót tenni a teremtményeivel”, amelyet úgy is  hívnak, hogy „az Ő Istenségének feltárulása az Ő teremtményei számára ebben a világban”, ahogyan a Matan Tóra [A Tóra adása] című esszében írják.

Ismert, hogy a munka lényege a Kli elkészítésében rejlik. De a kitöltése, ami a Klibe öntött bőség, a felsőtől származik, ami az Ő vágya, hogy jót tegyen teremtményeivel. Természetesen az Ő szemszögéből nézve semmi sem akadályozza meg Őt abban, hogy nekünk adjon, és minden hiányérzetünk azért van, mert nincsenek meg a Kelimjeink [Edényeink] a bőség befogadására, mivel a mi Kelimjeink a törésből származnak. Ez azért van így, mert a Nekudim világában történt edények összetörése miatt keletkeztek a Klipák [Héjak], amelyek azért szerznek meg a megszerzés érdekében, mert a spiritualitásban a törés hasonló az edény összetöréséhez a korporalitásban. Egy fizikai edénynél, ha összetörik, és folyadékot öntünk bele, a folyadék kiömlik. Hasonlóképpen, a spiritualitásban, ha megszerzés céljából a vágy gondolata, hogy magunknak szerezzünk meg, belép a Klibe, a bőség kiömlik a külsők felé, vagyis a Kedusán [Szentségen] kívülre, a Klipák irányába

A Kedusha azt jelenti: „a Teremtőért”. Bármi, ami a „Teremtőért” állapotán kívül esik, azt Sitra Achra [másik oldal], azaz a Kedusha másik oldalának nevezik. Ezért mondjuk, hogy a Kedusha azt jelenti, hogy adakozni, a Tuma'a [Tisztátalanság] pedig azt jelenti, hogy megszerezni.
Kedusha means “for the Creator.” Anything outside of “for the Creator” is called Sitra Achra [other side], namely the other side of Kedusha. This is why we say that Kedusha means to bestow, and Tuma’a [impurity] means to receive.
Ezért mi, akik a törés után születtünk, csak arra vágyunk, hogy megszerezzünk. Ezért nem kaphatunk bőséget, mert minden bizonnyal a Sitra Achra oldalára kerül az.

Ez az egyetlen oka annak, hogy messze vagyunk attól, hogy megkapjuk azt a gyönyört és örömet, amit a Teremtő készített számunkra, mert mindaz, amit Ő adhat nekünk, nem marad velünk, hanem elveszik, ahogy bölcseink mondták: „Ki a bolond? Az, aki elveszíti, amit kapott”. Ez azt jelenti, hogy az ok, amiért veszítünk, gyökerében az, hogy bolondok vagyunk.

De miért kell a bolondnak elveszítenie, a bölcsnek pedig megtartania azt, amit kapott? Úgy kell értelmeznünk, hogy a bolond az, aki megmarad a természeténél, ami az önszeretet, és nem tud  taktikákon dolgozni, hogy képes legyen kilépni a kapni akarásból. Bár sok módja és taktikája van annak, hogy kilépjen valaki a természetéből, mégis olyan meztelen marad, mint születése napján, más ruha nélkül, egy olyan ruha nélkül, amelyet „az adakozni akarás” néven ismerünk, mert az adakozás ruhájával tudja felöltöztetni azt a gyönyört és örömöt, amelyet kapnia kellene a teremtés terve alapján.

Néha azonban előfordul, hogy valaki elkezdi az adakozás munkáját, és elmagyarázza a testnek, hogy ez az egész munka célja: az adakozás edényeinek átvétele. A testtel való minden vitája után azonban a test azt mondja neki: „Nem változtathatod meg a Teremtő által teremtett természetet. És mivel a teremtést úgy tekintjük, mint ‘a hiányból való létezést’, az csak a megszerzési vágyának formájában létezik, ezért hogyan mered azt mondani, hogy megváltoztathatod a természetet, amelyet a Teremtő teremtett?”

Erről azt mondták: „Gyere a Fáraóhoz”, vagyis menjünk együtt. Veled megyek, hogy megváltoztassam a természetedet, és csak annyit akarok, hogy kérj Engem, hogy segítsek megváltoztatni a természetedet, és a megszerzés vágyából az adakozás vágyává változtatni, ahogy bölcseink mondták („Sukkah”, 52): „Az ember hajlamai minden nap felülkerekednek rajta, és ha nem lenne a Teremtő segítsége, nem tudná legyőzni”.

Meg kell azonban értenünk, miért van arra szüksége a Teremtőnek, hogy az ember kérjen Tőle. Ez a hús-vér embereknek való, akik azt a megtiszteltetést akarják, hogy kérjék, hogy tudhassák, hogy segített neki. De hogyan lehet ilyet mondani a Teremtőről? Az a szabály azonban, hogy „nincs fény Kli nélkül”, azt jelenti, hogy lehetetlen valakinek kitöltést adni, ha nincs vágya. Amíg nincs vágy valamire, addig, ha adsz neki, nem lesz ínyére. Ezért nem fogja tudni értékelni, és nem fogja megóvni attól, hogy ellopják tőle.

Vagyis vannak olyan emberek, akik megértik a dolog fontosságát, és elviszik tőle. Ezért kell az embernek a Teremtő segítségét kérnie, hogy ha felülről kap valami beragyogást, akkor tudja, hogyan tartsa meg azt attól, hogy a külsők ellopják tőle, mert ők tudják, hogy a Kedusha bármilyen beragyogása mennyit ér.
That is, there are people who do understand the importance of the matter and will take it from him. This is why a person should ask for the Creator’s help, so that if he is given some illumination from above he will know how to keep it from the external ones stealing it from him, for they do know the value of any illumination of Kedusha.
Ezért amikor az ember a Teremtőtől segítséget kér - és az igazi kérés pontosan akkor kezdődik, amikor az ember látja, hogy képtelen segíteni magán -, akkor biztosan tudja, hogy nincs más választása, mint a Teremtő segítségét kérni. Ellenkező esetben elszakad a Kedusától, és nem lesz kiút az önszeretet állapotából. Ezért, amikor a Teremtő segít az embernek, az már tudja, hogy ez egy nagyon értékes kincs, amit gondosan őrizni kell, hogy azt a kívülállók ne vegyék el.

Hasonlóképpen, az ARI azt mondja (A Tíz Szfíra Tanulmánya, 7. rész, 495. o.):  „Ez a jelentése a gonosz hajlam és a Sitra Achra törekvésének, hogy az igazak vétkezzenek és majd megkapaszkodjanak a Kedusában. Ez azért van, mert nincs más életerejük, mint rajtunk keresztül. Amikor a jó és a Kedusha növekszik, az életük megszaporodik. Ezért mostantól kezdve ne csodálkozzatok azon, hogy a gonosz hajlam miért hajszolja az embert, hogy bűnökre késztesse”.

Így ahhoz, hogy ne veszítse el az ember azt, amit kapott, először nagy erőfeszítéseket kell tennie, mert valami, ami munkával jut az emberhez, arra készteti, hogy megtartsa a dolgot, és ne veszítse el. De az erőfeszítés közben, amikor az ember látja, hogy a munka még messze van a befejezéstől, néha elmenekül a küldetés elől, és kétségbe esésbe zuhan. Ilyenkor nagy megerősítésre van szüksége, hogy higgyen abban, hogy a Teremtő segíteni fog neki, és az, hogy a segítség nem érkezett meg, még azért van, mert nem adta meg a szükséges mennyiségű és minőségű munkát a hiány előkészítéséhez, hogy megkapja az érzést, ahogyan azt mondják („Bevezetés a Tíz Szfíra Tanulmányába”, 18. pont), „És ha valaki Tórát gyakorol, és nem sikerül eltávolítania magából a gonosz hajlamot, az vagy azért van, mert hanyag volt a Tóra gyakorlásához szükséges munka és erőfeszítés megadásában, ahogy írva van: ‘Nem fáradoztam, de találtam, és nem hiszek’, vagy pedig talán a szükséges mennyiségű munkát megtette, de a minőségben hanyag volt.”

Ezért figyeljünk arra, hogy „Gyere a Fáraóhoz” és higgyünk a lehető legrosszabb állapotokon keresztül, és ne meneküljünk el a küldetés elől, hanem mindig bízzunk abban, hogy a Teremtő tud segíteni az emberen, és megadja neki, akár kicsi, akár nagy segítségre van szüksége.

Valójában, aki megérti, hogy szüksége van arra, hogy a Teremtő sokat segítsen neki, mert rosszabb állapotban van, mint a többi ember, az alkalmasabb arra, hogy imája meghallgatásra találjon, hiszen meg van írva: „Az Úr közel van a megtört szívűekhez, és megmenti a lélekben összetörteket”.

Ezért nem azt kell mondania az embernek, hogy alkalmatlan arra, hogy a Teremtő közelebb hozza őt Magához, hanem azt, hogy ennek az az oka, hogy tétlenkedik a munkájában. Ehelyett mindig győznie kell, és nem szabad hagyni, hogy a kétségbeesés gondolatai jussanak eszébe, ahogy bölcseink mondták (Beráchot, 10): „Még ha éles kardot szegeznek is a nyakára, ne tagadja meg magától a kegyelmet”, ahogyan azt mondták (Jób, 13): „Ha megöl is engem, mégis Őbenne bizakodom”.

Úgy kell értelmeznünk a „nyakára helyezett éles kardot”, hogy bár az ember gonoszsága, az úgynevezett „önszeretet” a nyakára van helyezve és el akarja választani őt a Kedushatól azzal, hogy megmutatja neki, hogy lehetetlen kilépni ebből a hatalomból, mégis azt kell mondania, hogy a kép, amit lát, az az igazság.

Azonban „nem tagadhatja meg magától a kegyelmet”, mert ekkor hinnie kell, hogy a Teremtő meg tudja adni neki a kegyelmet, azaz az adakozás minőségét. Vagyis önmagában igaz, hogy az ember nem tud kilépni az önző megszerzés hatalmából. De a Teremtő szemszögéből nézve, amikor a Teremtő segít az embernek akkor természetesen ki tudja őt vezetni az önszeretet uralma alól. Ez az értelme annak, ami meg van írva: „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom földjéről, hogy Istened legyek”.

Ezt mondjuk a Shema olvasásakor - amely a Mennyek Királyságának terhét vállalja -, hogy tudnunk kell, hogy a Teremtő az, aki kivezeti az embert az  „elválasztásnak” nevezett megszerzés hatalmából, és belefoglaltatja a Kedusába. Ekkor a „legyen a te Istened” igaz marad, mert akkor az embert „Izrael népéhez” tartozónak tekintjük, és nem „a föld népéhez” tartozónak.

Bölcseink azt mondták erről ( Pesachim, 118): Amikor a Teremtő azt mondta Adam HaRishonnak: „Tövisek és tüskék nőnek számodra”, akkor könnybe lábadt a szeme. Azt mondta neki: ‘Világ Ura, én és a szamaram ugyanabból a vályúból fogunk enni?’ Mivel Ő azt mondta neki: ‘Homlokod verejtékével fogod enni a kenyered’, azonnal megnyugodott az elméje.”

Meg kell azonban értenünk Adam HaRishon érvelését, aki érdeklődött a Teremtő cselekedete felől, hogy miért érdemelte meg, hogy ugyanabból a vályúból kell egyen, mint a szamár. Ez egy jogos panasz. Ennek bizonyítéka az, hogy a Teremtő azt tanácsolta neki, hogy kenyeret egyen. Ha ez nem lett volna jogos panasz, a Teremtő nem fogadta volna el az érvelését. Ezt az érvelést, miszerint: „Én és a szamaram egy vályúból fogunk-e enni”, nehéz megérteni. Mi az ő előnye? Elvégre bölcseink azt mondták (Sanhedrin, 38.):  ’Az ember a Shabbat [szombat] előestéjén született, hogy ha elbizakodottá válik, azt mondják neki: ’a szúnyog előtted jött létre a teremtés munkájában’”.

Ennek megfelelően, ha egy szúnyog előtte lett megteremtve akkor mi a panasza, hogy ugyanabból a vályúból eszik, mint a szamár? Azt azonban úgy kell értelmeznünk, hogy a bűn után önszeretetbe zuhant. Ebből az következik, hogy hasonlóvá vált a szamárhoz, aki nem ért máshoz, csak az önszeretethez. Ezt jelenti a „Könnyes lett a szeme, és azt mondta: ‘Vajon én és a szamaram ugyanabból a vályúból eszünk?’”, vagyis ugyanabból az önszeretettel kapcsolatos megkülönböztetésből?

Ezért kapta azt a tanácsot: „Homlokod verejtékével fogod megenni a kenyeredet”. A kenyeret az ember táplálékának tekintjük. Vagyis a „homlokod verejtékével kenyeret eszel”, ami az ember tápláléka, a munka révén kiemelkedik abból, hogy „a föld népe” legyen, és ezután „Izrael népének” nevezik, ami Yashar-El [egyenesen a Teremtőhöz].

De Egyiptom - ami Izrael népét jelentette a száműzetésben, mert Egyiptomot „szamárhoz hasonló népnek” nevezik - azt jelenti, hogy a cél csak az önszeretet. Ezért abban az időben Izrael számára az volt a megváltás, hogy a Teremtő kivitte őket Egyiptomból. Ez az értelme annak, hogy a mennyország terhének elfogadásakor azt kell szándékot emelni: „Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptom földjéről, hogy a te Istened legyek”, mert éppen Isten ereje által juthatunk ki Egyiptomból és kaphatjuk meg a jutalmat, ahogy írva van: „hogy a te Istened legyek”.