De minél jobban szorongatták őket

16. cikk, 1985.

Írva van, „De minél jobban szorongatták  őket, annál jobban sokasodtak  és annál jobban kiterjeszkedtek, úgyhogy félték Izrael fiait” (Exodus 1:12). A jelentése annak, hogy „De minél jobban szorongatták őket” az, hogy ugyanolyan mértékben fognak sokasodni és terjeszkedni, mint amilyen mértékben szorongatták őket. Úgy tűnik, mintha ez egy feltétel lenne,  hogy nem lehet azelőtt sokasodni és terjeszkedni a munkában, mielőtt alapja lenne a csapásoknak, melyekkel szorongatták őket.

De ahhoz, hogy megértsük a fent leírtakat, ismernünk kell a nézeteinket, vagyis tudnunk kell, mi a lényegünk. Ahogy a bevezetőkben elmagyarázták, ez csak a kapni akarásunk. És természetesen, amikor a kapni akarásunk beteljesíti a kívánságát, akkor ezt a beteljesülést nem tekintjük munkának, hiszen a munka azt jelenti, amiért az embert megjutalmazzák.

Más szavakkal, a munka olyan cselekedet, amelyeket az ember elkerülne és csak azért teszi, mert nincs más választása, mivel valamilyen jutalmat szeretne kapni. Azt a dolgot tekinti jutalomnak, amire vágyakozik, és az egyetlen vágya és kívánsága ezért a dologért van. Az igazi vágyakozás azt jelenti, hogy ez a dolog olyan mélyen érinti meg a szívét, hogy azt mondja: „Inkább meghalok, minthogy éljek, ha nem kaphatom azt meg.” Ebből következik, hogy ha nem érez szenvedést vagy fájdalmat azért, mert nem kapja meg azt, amire vágyakozik, akkor ez nem tekinthető vágyakozásnak. Vágyakozását pedig a szenvedésének mértékével mérik.

Ebből következik, hogy ha valaki valamilyen elégedettséget akar kapni, akkor ott először is hiánynak kell lennie. Ez azért van így, mert nincs fény Kli [edény] nélkül, és senki sem töltheti meg semmivel, ha ott nincs hiány. Például az ember nem ehet étvágy nélkül, vagy nem élvezheti a pihenést fáradtság nélkül.

Ezért az ember nem azért szenved, mert a testében lévő egyiptomiak szorongatják őt, kivéve, ha nem akar nekik engedelmeskedni, és olyan úton akar járni, amely nem tetszik nekik. A megszerzés gyökerét az emberben „önszeretetnek” nevezik, és ezt nevezik „Egyiptomnak.” Sok nemzet van, amelyeket általában „hetven nemzetnek” neveznek, amelyek a Kedusha [szentség] ellentétei, amelyek a hét Sefirot, ahol minden Sefira [a Sefirot egyes számban] tíz részből áll, ebből származik a hetven nemzet száma. És emellett minden nemzetnek megvan a maga egyedi vágya.

Egyiptom Klipája [héj] egy általános Klipa. Ez az a hely, ahová a Kedusha szikrái hullottak, amelyeket Izrael népének - akik Egyiptomban voltak - ki kellett javítania. Ezért először fájdalomnak és szorongattatásnak kell lennie, amiért nem tudtak kilépni az irányításuk alól, ahogy az írva van, „És Izrael fiai felsóhajtottak a munkától, és felkiáltottak, és a munkától való kiáltásuk felemelkedettt Istenhez. És Isten meghallotta a sóhajtásukat.”

Pontosítanunk kell, hogy a „munkából” szavakat kétszer írják le. Meg kellene magyaráznunk, hogy minden sóhaj a munkától volt, ami azt jelenti, hogy nem tudtak a Teremtőért dolgozni. Valójában a szenvedésük abból fakadt, hogy az egyiptomi Klipa miatt nem tudták a Teremtő számára elvégezni a munkát, amivel foglalatoskodtak. Ezért van kétszer is megírva, hogy „a munkától”.

1) A sok sóhaj nem azért volt, mert hiányzott nekik valami. Csak egy dolog hiányzott nekik, vagyis nem vágytak semmiféle luxusra vagy fizetségre. Az egyetlen hiányuk, ami miatt fájdalmat és szenvedést éreztek, az az volt, hogy nem tudtak semmit sem tenni a Teremtőért. Más szóval, azt kívánták, hogy vágyuk legyen arra, hogy a Teremtőnek adhassanak megelégedettséget és ne önmaguknak, de nem tudtak, és ez nyomasztotta őket. Ezt nevezik „a spiritualitásban való megkapaszkodás, megragadás vágyának”.

2) A második „a munkától” azért következik, hogy azt tanítsa, hogy „És a kiáltásuk feljutott Istenhez”, hogy Isten meghallotta a sóhajaikat, mert az egyetlen kérésük a munka volt. Erre utal a második „a munkától”. Kiderült, hogy az egész száműzetés, amit éreztek, csak azért volt, mert az egyiptomi Klipa uralma alatt voltak, és nem tudtak semmit sem tenni azért, hogy adakozzanak.

A Zohárban (2Mózes, 381. tétel a Sulam kommentárban) ez áll: „Rabbi Jehuda így szólt: ‘Gyere és lásd, hogy ez így van, ahogyan a sahnini Rabbi Yehoshua mondta: ‘Amíg az ő uralkodójuk uralkodott Izrael felett, addig Izrael kiáltása nem hallatszott. Amikor az uralkodójuk elbukott, ahogy írva van: ‘Egyiptom királya meghalt’, és nyomban: ‘És Izrael fiai felsóhajtottak a munkától, és felkiáltottak, és kiáltásuk feljutott Istenhez’. De addig nem találtak meghallgatásra sóhajaikban.’”

Ezért mondhatjuk, hogy ha nem jött el az ideje Egyiptom uralkodója trónfosztásának, akkor nincs helye a választásnak, a bűnbánatnak és a száműzetésből való kilépésnek. Azt mondja (Exodus, 380. tétel a Sulam-kommentárban): „’Azokban a hosszú napokban’. A ‘hosszú’ Izrael Egyiptomban való tartózkodására utal, vagyis arra, hogy eljött a vége. És mivel száműzetésük befejeződött, mit mond? ‘Egyiptom királya meghalt.’ Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Egyiptom uralkodója lehanyatlott a rangjából, és belebukott a büszkeségébe. Ezért mondja róla az írás: ‘Egyiptom királya meghalt’, mivel a hanyatlása számára halálnak számít. Ahogyan amikor Egyiptom királya - aki uralkodójuk volt - elbukott, és a Teremtő  megemlékezett Izraelről, és meghallgatta imájukat.”

A Zohár ezt a kérdést teszi fel a következő verssel kapcsolatban: „A ti szorongattatásotokban, amikor mindezek a dolgok rátok törnek” („Deuteronomium 4”). Ez azt jelenti, hogy mielőtt minden be nem következik, lehetetlen elérni a tökéletességet. Kiderül, hogy kifogást, ürügyet adsz, hogy mindazt, amit át kell élni, a szenvedésen keresztül lehet megtapasztalni, és azt nem lehet a szenvedés idejével és mennyiségével mérni, hanem csakis az érzés mértékével (lásd a Zohárban).

Ezt egy allegórián keresztül érthetjük meg. Ha valaki egy kilogrammnyi munkát végez, ami ezer gramm szenvedést jelent, a jutalom is ezért jár. Ahogy bölcseink mondták: „A jutalom felér a fájdalommal”. Ez azt jelenti, hogy itt a munka, amit az embernek meg kell tennie, mielőtt megkapja a jutalmat, azért van, mert nincs fény Kli nélkül, mivel nincs kitöltés hiány nélkül. És a munka, amit az ember ad, a hiány megszerzésének a képessége, hogy utána megkaphassa ebből az edényből a kitöltést.

Tegyük fel, hogy ez a ember képes az ezer gramm hiányt szakaszosan megadni, ami mennyiségi és minőségi megkülönböztetést jelent. Az ember naponta tehet tíz perc erőfeszítést, vagyis megbánhatja a Teremtőtől való eltávolodását, vagy hetente tíz percet, vagy havonta tíz percet, amikor megbánhatja a Teremtőtől való eltávolodását.

Hasonló a szenvedés minősége, amikor eszébe jut, hogy távol van a Teremtőtől. Bár ez fáj neki, de nem olyan rettenetes, és vannak dolgok, amik jobban fájnak neki, vannak dolgok, amire vágyik. Kiderül, hogy a minőségben is fontolóra kell vennie dolgokat. Így az embernek van választási lehetősége, bár a végsőkig meg kell tapasztalnia a vajúdás és a szenvedés egész folyamatát, amíg eljut egy olyan állapotba, hogy „És visszatérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az Ő szavára”.

Az ember tehát választhat, hogy lerövidíti a szenvedés folyamatának idejét az idő meghosszabbítása miatt amit, mint mondtuk, „mennyiségnek” nevezünk, és hozzáadja a minőséget, ami a szenvedés érzése a Teremtőtől való távolság miatt.

De tudnunk kell, hogy a mennyiség és a minőség között nagy különbség van a munka módjában. Ha az idő mennyiségét tekintjük, akkor az ember akár önmagát kényszerítő módon is rendezheti a napirendjét, vagyis azt, hogy mennyi időt szán magára. Ez azt jelenti, hogy még ha a test nem is akarja végigülni az általa elhatározott óra teljes idejét, mégis kénytelen néhány percet vagy órát ülni, és megbánja, hogy távol van a Teremtőtől. Ha erős vágya van, és nem gyenge jellem, akkor leülhet, és betarthatja a maga számára összeállított időbeosztást, hiszen ez egy cselekedet, és a cselekedetekkel az ember önmagát kényszerítő módon is megtehet dolgokat.

De a minőséggel ez nagyon nehezen megy, mert az ember nem kényszerítheti magát arra, hogy másképp érezzen, mint ahogy érez. Ha eljut arra, hogy megvizsgálja a Teremtőtől való távolsága miatti fájdalom és szenvedés érzéseit, akkor néha olyan állapotba kerül, hogy nem törődik vele. Ilyenkor nem tudja, mit tegyen, mert nem tudja megváltoztatni az érzéseit, és akkor tanácstalanná válik.

Ez a száműzetés elhúzódását okozza, mert nehezen tudjuk megadni a szükséges mennyiséget, nemhogy a minőséget. És amikor elkezdi vizsgálni a hiány minőségét az ember, akkor látja, hogy nem érez fájdalmat, hogy látszólag öntudatlan, érzéketlen. És bár a Teremtőtől való távolság azt jelenti, hogy nincs élete, nem fáj neki, hogy nincs élete. Ilyenkor nincs más választása, mint imádkozni a Teremtőhöz, hogy adjon neki életet, így érzi majd, hogy veszélyesen beteg, és gyógyítani kell a betegségét.

És néha az ember eljut egy olyan állapotba, amikor annyira hanyatlásnak indul, hogy még imádkozni sincs ereje. Inkább a teljes közöny állapotában van. Ezt hívják úgy, hogy „kövületi állapotban van”, ami azt jelenti, hogy teljesen mozdulatlan.

Ebben az állapotban csak a közössége segíthet rajta. Más szóval, ha barátok közé kerül, és nem bírálja őket semmilyen módon, inkább próbálgatja, hogy ők is ugyanilyen akadályokkal és gondolatokkal küzdenek-e, de már felülemelkedtek, vagy csak nem érdekli őket az önvizsgálat, és ezért tudnak a Tórával és a Mitzvákkal foglalkozni, és vajon hogyan lehet olyan, mint ők?

Ilyenkor nem kaphat semmilyen segítséget a közösségtől, mert egyáltalán nincs velük Dvekutban [Összetapadásban], mivel túl kicsik ahhoz, hogy a barátai legyenek. Így természetesen semmilyen hatással nincs rájuk.

De, ha nem emelt fővel érkezik a barátai közé, azt gondolva, hogy ő bölcs, a barátai pedig bolondok, hanem inkább eldobja a büszkeségét, és követi a szabályt: „A szegénység követi a szegényt”, akkor nem csak a hanyatló állapotban nem érzi hiányát a spiritualitásnak, hanem a büszkeség gondolatait is megkapja, vagyis azt, hogy bölcsebb, mint az egész közössége.

Most térjünk vissza az első kérdéshez, azzal kapcsolatban, amit a Zohár mond: „És mivel száműzetésük befejeződött”, mit mond az, hogy: „Egyiptom királya meghalt”, hiszen a trónfosztást halálnak tekintjük. És mivel Egyiptom királya - aki az uralkodójuk - elbukott, a Teremtő megemlékezett Izraelről, és meghallgatta az imájukat. Ebből következikl, hogy van egy olyan előzménye ennek, hogy semmilyen ima nem segít, mielőtt eljönne az ideje. Így nem lehet semmit sem tenni, mert a Teremtő nem hallgatja meg az imájukat.

A fenti szavakkal megérthetjük a dolgokat úgy, ahogy vannak. Ez ugyanaz a kérdés, amit bölcseink leírtak a verssel kapcsolatban: „Én, az Úr a maga idejében siettetni fogom”. Ha megjutalmazzák őket: „Én meg fogom siettetni”. Ha nem kapnak jutalmat, akkor „ a maga idejében {marad}”. Más szóval, amikor eljön az ideje, jön egy felébresztés a Teremtőtől, és általa Izrael megtér. Kiderül, hogy a választás az idővel kapcsolatban van, ahogyan azt a „Bevezetés a Zohár könyvéhez” (16. pont) írva van.

A fentiekből következik, hogy nem szabad a megváltás idejét tekintetbe venni - azt írják, hogy előtte nem fogadták el az imájukat-, mert az a szenvedés mennyiségi és minőségi idejére vonatkozik, hogy van egy bizonyos idő, amikor a szenvedés teljessé válik. Mi azonban lerövidíthetjük ezt az időt. Az egész mennyiség és minőség, amivel a szenvedés megjelenik, lerövidíthető oly módon, hogy az összes szenvedés rövid időn belül bekövetkezik, de az összes szenvedés ebben a lerövidített időben fog megjelenni.