A Közösség célja - 1
1. cikk, első rész, 1984
Azért gyűltünk itt össze, hogy létrehozzunk egy közösséget mindazok számára, akik Baal HaSulam útját és módszerét kívánják követni, azt az utat, amelyen keresztül fel lehet emelkedni az ember fokozataira, és nem maradunk meg bestiaként, ahogy bölcseink mondták (Yevamot, 61a) a következő versről: „És az én bárányom, az én legelőm báránya, ember vagy”. Rashbi pedig azt mondta: „Titeket ‘embereknek’ hívnak, a bálványimádókat pedig nem hívják ‘embereknek’”. Hogy megértsük az ember érdemét, most egy verset hozunk bölcseinktől (Berachot, 6b) ami a következő: „A végére jutottunk a dolognak, miután mindent meghallgattunk: Féld Istenedet, és tartsd meg parancsolatait, mert ez az egész ember” (Prédikátor, 12:13). A Gemara pedig azt kérdezi: „Mit jelent az, hogy ‘mert ez az egész ember?’” Rabbi Elazár azt mondta: „A Teremtő azt mondta: ‘Az egész világ csak erre lett teremtve’. Ez azt jelenti, hogy az egész világ az istenfélelemért lett teremtve”. Mégis, meg kell értenünk, hogy mi az istenfélelem, lévén ez az az ok, amiért a világot teremtették. Bölcseink minden szavából megtudjuk, hogy a teremtés oka az volt, hogy a teremtményeinek a javát szolgálja. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő örömet akart szerezni a teremtményeknek, hogy azok boldognak érezzék magukat a világban, és itt mondták bölcseink a „Mert ez az egész ember” verssel kapcsolatban, hogy a teremtés oka félni az Istent.
De a Matan Tóra [„A Tóra adása”] című cikkben kifejtettek szerint az ok, amiért a teremtmények nem részesülnek örömben és gyönyörben, - noha ez volt a teremtés oka - az a Teremtő és a teremtmények közötti forma-eltérés. A Teremtő az adakozó, a teremtmények pedig a megszerzők. De van egy szabály, hogy az ágak hasonlítanak a gyökérhez, amelyből az ágak megszülettek. És mivel a mi gyökerünkben nincs megszerzés, mivel a Teremtő semmiben sem szenved hiányt, és nincs szüksége semmire, hogy kitöltse általa a szükségletét, az ember rosszul érzi magát, amikor megszerzőnek kell lennie. Ezért szégyelli minden ember magát, amikor mindezek által a szégyen kenyerét eszi.
Ennek kijavítására kellett megteremteni a világot. Az Olam [עוֹלָם - Világ] He'elem [Elrejtést] jelent, tehát az élvezetet és a gyönyört el kell rejteni. Miért van ez így? A válasz: a félelem miatt. Más szóval azért, hogy az ember féljen használni a megszerzés edényeit, amit „önszeretetnek” nevezünk. Ez azt jelenti, hogy az embernek meg kell akadályoznia önmagát az élvezetek megszerzésében, mivel vágyakozik utánuk, és rendelkeznie kell olyan erővel, amellyel győzedelmeskedhet a vágyakozás, a vágy tárgya felett. Ehelyett olyan örömöket kell megszerezni, amelyek megelégedettséget hoznak a Teremtő számára. Ez azt jelenti, hogy a teremtmény a Teremtőnek akar majd adakozni, és félni fogja a Teremtőt, a magának való megszerzésre irányulva, mivel az élvezetek megszerzése - amikor az ember a saját érdekében szerez meg - eltávolítja őt a Teremtővel való összetapadástól.
Ezért, amikor az ember a Teremtő valamelyik Mitzva-ját [Parancsolatát] teljesíti, arra kell törekednie, hogy ez a Mitzva tiszta gondolatokat hozzon számára, amelyekkel a Teremtő Mitzvájának megtartásával a Teremtőnek adakozik. Úgy van, ahogy bölcseink mondták: „Rabbi Hanania Ben Akashia azt mondja: ‘A Teremtő meg akarta tisztítani Izraelt, ezért adott nekik bőséges Tórát és Mitzva-kat.’” Ezért gyűlünk itt össze - hogy olyan közösséget hozzunk létre, ahol mindannyian a Teremtőnek való adakozást követjük a spiritualitásban. Ahhoz, hogy elérjük a Teremtőnek való adakozást, az embernek való adakozással kell kezdenünk, amit „mások szeretetének” nevezünk. A mások iránti szeretet pedig csakis önmagunk lenullázásán keresztül valósulhat meg. Így egyrészt minden embernek alázatosnak kell éreznie magát, másrészt pedig büszkének kell lennie arra, hogy a Teremtő megadta nekünk a lehetőséget, hogy egy olyan közösségben éljünk, ahol mindannyiunknak egyetlen célja van: hogy a Shechina [Isteni jelenlét] közöttünk lakozzon. Habár ezt a célt még nem értük el, megvan bennünk a vágy, hogy elérjük. Ezt is meg kell becsülnünk, mert bár az út elején járunk, mégis reméljük, hogy elérjük a magasztos célt.