Mi az az áldás, "aki csodát tett nekem ezen a helyen", a munkában?

15. cikk, 1991

Bölcseink azt mondták (Berachot 54): "Egy emberrel csoda történt, és megmenekült egy oroszlántól. Raba azt mondta neki: "Valahányszor odaérsz, mondj áldást: áldott legyen az, aki csodát tett értem ezen a helyen!". Meg kell értenünk, hogy ez mit akar tanítani nekünk a munkában.

Köztudott, hogy a teremtés céljának alapja, hogy az Ő szándéka, hogy jót tegyen teremtményeivel. E célból teremtette meg a teremtményekben a vágyat és a sóvárgást, az öröm és a gyönyör megszerzésésre. Ellenkező esetben, ha nincs vágy az örömre, az ember nem tud élvezetet szerezni, ahogy a természetben is látjuk, hogy ha az embernek nincs hiánya valami iránt, akkor nem tud örömet szerezni abból. Például, ha az ember nem éhes, nem tudja élvezni az evést stb. Ezért azt látjuk és mondjuk, hogy a Teremtő megteremtette a természetünkben a vágyat, hogy gyönyört és élvezetet kaphassunk.

Nem szabad azt kérdeznünk: Miért teremtett a Teremtő ilyen természetet? Mivel bölcseink azt mondták (Hagigah 11): "Az ember nem kérdezhet a világ teremtése előttről:  A Talmud azt mondja, attól a naptól kezdve, amikor Isten megteremtette az embert a földön." Ami azt jelenti, hogy nem kérdezhetünk semmit arról, hogy amikor a világ létrejött, miért éppen ezzel a természettel teremtette azt, amit látunk. Nem teremthette volna másként.  Erről nem kérdezhetünk, hanem mindent megtudunk a "Cselekedeteidről ismerünk meg Téged" alapján. Vagyis a cselekedetekből kezdünk tanulni, amiket látunk, és nem azelőtti dolgokból.

Egy második természetet is látunk, amelyben az ág a gyökeréhez akar hasonlítani. Azaz, mivel a Teremtmények gyökerének minősége, amely a Teremtő, azaz adakozó és nem megszerző, ezért amikor az embernek, a Zohár szavai szerint "a szégyen kenyerét" kell ennie, az abból a természetből következik, hogy amikor az ember a Teremtőtől a megszerzés edényeibe olyan dolgokat kap, amelyek ellentmondanak a Teremtő tulajdonságának, aki az Adakozó, akkor az kellemetlen érzéssel tölti el. Emiatt volt a "Tzimtzum [megszorítás] és elrejtés" nevű korrekció, ahol mindaddig, amíg az alsó szint nem rendelkezik a forma-egyezéssel, az úgynevezett "adakozás vágyával", addig az ember a Kedusha [Szentség] elrejtése és elrejtettsége alá kerül. És ezzel kapcsolatban sem lehet megkérdezni, hogy miért teremtette a Teremtő ezt a szégyenteljes természetet? És miért teremtette meg, hogy az ág hasonlítani akarjon a gyökeréhez? Mindez az értelem feletti hithez tartozik, ez az oka hogy nem kérdezhetünk a Teremtés előtti időkről.

A teremtett lények Kli-je az örömre irányuló megszerzés vágya. Mielőtt a kapni akarás létrejött volna, nem volt miről beszélnünk. Ezt a Kli-t [Edényt] a Teremtőnek tulajdonítjuk, ami azt jelenti, hogy nem kell ezen  az edényen dolgoznia, azaz minden teremtett ember, ha nem rontotta meg az edényét, akkor ez a Kli teljes. Vagyis ahol a megszerzési vágy látható, az azt jelenti, hogy ott van egy hely, ahonnan örömet lehet szerezni, így arra irányul. 

Ez nem így van az " adakozási vágyának" nevezett Kli-vel, mivel az ember a forma-egyezést akarja. Mivel ezt a minőségét a Kli-nek a teremtett lénynek tulajdonítjuk, ami azt jelenti, hogy az embernek kell ezt a Kli-t létrehoznia, mert a teremtmény forma-egyezést akar, ezért az ember feladata az, hogy ezt megcselekedje.

Ez az, amit Baal HaSulam mondott a versről: "amit Isten azért teremtett, hogy megcselekedjük". A "teremtett" szó a Kli-re utal, amelyet "a kapni akarásnak" nevezünk, a "cselekvés" pedig a teremtményekre vonatkozik, akiknek létre kell hozniuk a Kli-t, amelyet "adakozási vágynak" nevezünk. Ez nem a Teremtő által teremtett természetből való. Sokkal inkább a megszerzés iránti vágy szempontjából kezdte el a teremtést, és nektek, a teremtett lényeknek kell megteremtenetek az adakozás vágyát. Ezért, amikor az embernek el kell kezdenie dolgozni azért, hogy adakozzon, az más természetű, mint amivel az embert megteremtették.

Ezért a Teremtő munkájában csak annyit kell tennie az embernek, hogy elkészíti a Kli-t, ami ellentéte annak a Klinek, amellyel az ember meg lett teremtve. Amikor az ember elérkezik az adakozás munkájához, gyenge még, és nem érzi, mennyire akadályozza az adakozás munkáját a kapni akarás. Ez egy korrekció, hogy az ember ne lássa meg az igazságot a benne lévő gonoszság mértékéről, „leckéjéről” mivel ha meglátja a benne lévő gonoszt, akkor biztosan elmenekül a munka elől, sőt el sem akarja majd kezdeni ezt a munkát. Ezért mondja Maimonides, hogy először hozzá kell szoktatni az embert a Lo Lishmában [nem az Ő nevéért] való munkához, "amíg tudásra tesz szert és sok bölcsességre", és akkor mutatják meg neki a Lishma [az Ő nevéért] munkáját, amelyet "az adakozás érdekében" való munkának nevezünk.

Tudnunk kell, hogy az embernek azt az állapotát, amelyet a saját maga számára való kapni akarás kormányoz, "egyiptomi száműzetésnek" nevezzük, mivel amikor elkezdjük ezt a munkát, fokozatosan megmutatják nekünk felülről a gonoszság ránk vonatkozó irányításának mértékét, ahogyan írva van: "És Izrael fiai felsóhajtottak a munkából". Vagyis látták, hogy nem tudják elvégezni az adakozás munkáját, amibe belekezdtek, mivel az egyiptomiak uralkodtak felettük. Ekkor látták, hogy nem tudnak kijutni az egyiptomi száműzetésből, de a Teremtő meg tudja szabadítani őket. Ezt nevezzük "csodának", mert bármit, amit az ember nem tud egyedül megtenni, hanem felülről jövő segítség által, azt "csodának" nevezzük. Ez az Egyiptomból való kivonulás csodája.

Tudnunk kell, hogy amikor az ember el akarja érni a Dvekutot [összetapadást] a Teremtővel, akkor vannak felemelkedések és zuhanások. A sorrend az, hogy az zuhanás során, amikor a kétségbeesés állapotába kerül, és néha pedig olyan állapotba  amikor elgondolkodik azon, hogy mennyi munkát végzett hiába. Ezt nevezzük "a kezdet mérlegelésének", amikor az ember teljesen el akar menekülni a Teremtő munkájától. Hirtelen azonban felülről kap egy felébresztést, és életerőt és lelkesedést kap a munkához, és teljesen elfelejti, hogy valaha is a zuhanás állapotában volt. Majd sokkal inkább megelégedettséget érez az emelkedéssel. Ekkor az ember csak olyan mértékben tudja élvezni a felemelkedést, mint amilyen mértékben a zuhanás során a gonosz irányítása alá került.

Tudnunk kell, hogy amikor az ember száműzetésben van, nem magával a száműzetéssel méri az állapotát, hanem a gonoszság és a fájdalom érzésével, amit azért szenved el, mert száműzetésben van. Akkor, amikor gyötrődik, mert az elnyomók uralma alatt van, mindent meg kell tennie, amit követelnek tőle, és nincs joga azt tenni, amit akar, hanem szolgálnia kell és teljesítenie kell mindazt, amit a világ népei a testében követelnek tőle, és tehetetlen, nincs hatalma hogy visszautasítsa őket, akkor a fájdalom mértékének megfelelően, amit érez, lesz vágya, hogy elmeneküljön tőlük, ennek mértékében élvezheti a megváltást.

Mint látjuk, a Héber rabszolgáról meg van írva (Exodus 21:2): "Ha Héber rabszolgát vásárolsz, hat évig szolgáljon, a hetediken pedig menjen szabadon". Természetesen a rabszolgának örülnie kell, hogy felszabadult, és saját joga van, és hogy nincs felette úr. Mégis, látjuk, mit mond a Tóra: "És ha a rabszolga azt mondja: "Szeretem az uramat, a feleségemet és a gyermekeimet, és nem távozom szabadon". Látjuk, hogy lehetséges, hogy az ember szolga akar maradni. Pedig meg van írva (Deuteronomy 16:12): "Emlékezz meg arról, hogy rabszolga voltál Egyiptomban".

Ez azt jelenti, hogy rabszolgának lenni rossz dolog, de néha az ember mégis rabszolga akar maradni. Mit jelent tehát, hogy meg van írva: "Emlékezz arra, hogy rabszolga voltál Egyiptomban"? És ki mondja, hogy rabszolgának lenni olyan rossz dolog? Hiszen vannak emberek, akik szolgák akarnak lenni, ahogyan az is elhangzott, hogy a rabszolga azt mondta: "Szeretem az uramat". Az a helyzet, hogy a száműzetés a szenvedés és a fájdalom mértéke szerint van, amit az ember a száműzetésben érez. Ilyen mértékben lehet örülni a felszabadulásnak. Ez olyan, mint a fény és a Kli [Edény], ami azt jelenti, hogy a szenvedés, amit valami miatt elszenvedünk, az a Kli, amely képes megkapni a fényt, ha megszabadul a szenvedéstől.

Ezért az egyiptomi száműzetésben, ahol azt írják: "Emlékezz meg arról, hogy rabszolga voltál Egyiptomban", ez azt jelenti, hogy rabszolgának lenni azért olyan rossz, mert ott, Egyiptomban Izrael népe szenvedett. Ezért mondja az írás, hogy "Emlékezz", ami azt jelenti, hogy emlékeznünk kell az ott elszenvedett szenvedésre, és akkor lehet örülni az Egyiptomból való megszabadulásnak.

Ott, Egyiptomban az írás azt mondja: "Én is hallottam Izrael fiainak felsírását, mert az egyiptomiak rabszolgasorba taszították őket, és megemlékezem szövetségemről". Ebből következik, hogy Egyiptomban, amikor rabszolgák voltak, ahogy az írva van: "Egyiptomban a Fáraó rabszolgái voltak", kínokat szenvedtek el. Azt is mondja: "És Izrael fiai felsírtak a munkától". Ezért kaptuk azt a parancsolatot, hogy emlékezzünk Egyiptomra, ahogyan írva van: "hogy emlékezzetek Egyiptom földjéről való távozásotok napjára, életetek minden napján".

Ebből következik, hogy a szabály szerint: "Nincs fény Kli [Edény] nélkül, nincs kitöltés hiány nélkül", bár már kijutottunk Egyiptomból, örülnünk kell az egyiptomi megváltásnak. Ezért kell emlékeznünk az egyiptomi száműzetésre, vagyis emlékeznünk kell, és el kell képzelnünk, hogyan szenvedett Izrael népe az egyiptomi száműzetésben. Akkor ma is örülhetünk az Egyiptomból való megváltásnak.

Máskülönben nem tudunk örülni az Egyiptomból való megváltásnak, mert a szenvedést "az öröm elnyerésére szolgáló Kelim [Edények] nevezük”. Ezért látjuk a „Héber rabszolgában”, hogy nem akar szabad lenni. Megkérdezhetnénk: Hogyan lehet, hogy valaki nem akar szabaddá válni? A válasz az, hogy mivel nem szenvedett, amíg rabszolga volt, ezért nem akar felszabadulni, ahogy ez megmagyarázza, amikor azt mondja: "Szeretem az uramat, a feleségemet és a gyermekeimet, nem akarok felszabadulni". Az egyiptomi száműzetéssel kapcsolatban azonban azt írja: "hogy emlékezzetek arra a napra, amikor kijöttetek Egyiptom földjéről", hiszen ott szenvedtek, ahogyan írva van: "És Izrael fiai felsírtak a munkától".

Ennek megfelelően érthető, amit kérdeztünk: Mit jelent a munkában, ha az embernek áldást kell mondania azon a helyen, ahol csoda történt vele. A dolog úgy áll, hogy amikor az ember elkezdi az adakozás munkáját, akkor a felemelkedések és zuhanások állapotaiba kerül. A felemelkedés azt jelenti, hogy miután egy ember a kapni akarás kormányzása alatt állt, rabszolgája az összes vágya kitöltésének, és le akarja győzni azt és nem akar engedelmeskedni neki, de a kapni akarás erősebb nála, így az ember szenvedett attól, hogy eltávolodott a Teremtőtől.

Ezután kap egy felülről jövő felébresztést, és újra elkezdi érezni a Kedusha bizonyos fokozatú felemelkedését. Ilyenkor az ember úgy akar lenullázódni a Teremtő előtt, "mint gyertya a fáklya előtt", és ekkor az ember a felemelkedés állapotát élvezheti. Azonban, az ember nem tudja kiváltani a felemelkedést, a munkában való előrehaladást, mert nem értékeli a közeledést, amit kapott a Teremtőtől, mivel nincsenek meg a Kelimei [Edényei] ehhez. Más szóval, a felemelkedés során elfelejti, hogy egyszer már volt zuhanásban. Így, bár úgy érzi, hogy most közel van a Teremtőhöz, és ezt értékeli, hamarosan mégis elfelejti. Természetesen nincs többé Klije [Edénye], vagyis hiánya, így tudja értékelni, ahogy írva van, " ahogy a fény  előnye, mindig a sötétségből származik". Emiatt nem halad úgy, ahogyan a felemelkedés során haladnia kellene.

Ezért egy felemelkedés során emlékeznie kell, és azt kell mondania: "Ezen a helyen, ahol most felemelkedtem, volt egy zuhanásom, de a Teremtő megmentett és felemelt az alsó világból, és kiléptem a halálból, amit 'a Teremtőtől való eltávolodásnak' neveznek, és jutalmul a Teremtőhöz való közeledés bizonyos mértékét kaptam, amit 'az életek életével való  Dvekut bizonyos mértékének neveznek.".

Ezért az embernek hálásnak kell lennie, mert ezáltal most eljutott egy olyan állapotba, ahol korábban szenvedett, és most az öröm és az élvezet hangulatában van, mert a Teremtő, aki közelebb vonta őt, új Kelimet hiányokat adott neki, amit a felemelkedés állapotával, - amiben most van - ki tud tölteni.

Ebből következik, hogy az öröm fényét kiterjeszti az új Kelimben, amit most kapott, ha ránéz a csodára, amiben részesült, ahol a Teremtő megmentette őt. Ezért, amikor a szenvedésre tekint, olyan, mintha most ő lenne a szenvedések befogadója, és most ez örömmel tölti el.

Ebből következik, hogy a zuhanás állapotának ábrázolásával önmagának azt okozza, hogy a most kapott felemelkedés új Kelimben fog kiterjedni a "Kli nélkül nincs fény" szabálya szerint. Ezért a felemelkedés során, amikor elkezdi szemlélni a zuhanása állapotát, amiben volt, és a zuhanás szenvedését Kelimnek tekintjük, amelyben a felemelkedés fénye szétáradhat.

Ez hasonló ahhoz, amit fentebb a száműzetésről és a megváltásról mondtunk, hogy a szenvedésnek megfelelően, amit a száműzetés alatt érez, úgy élvezheti a megváltást. Vagyis a száműzetés a megváltás Kelimje. Ez azt jelenti, hogy a megváltás nem adhat nagyobb kitöltést, mint amekkora edényt Kelimet, kapott a száműzetésből. Ezért van az, hogy a munkában, amikor az ember ábrázolja magának a zuhanás állapotát, ezt tekintjük annak, amit bölcseink mondtak, hogy az embernek áldást kell mondania: "Áldott, aki csodát tett nekem ezen a helyen".

A szenvedést sokféleképpen lehet ábrázolni. Vegyünk példának egy olyan embert, aki hajnal előtt fel akar kelni, és beállítja az ébresztőórát. De amikor az ébresztő megszólal, a test nem akar felkelni. A test szenvedést érez, ha most kell felkelni az ágyból. Ennek ellenére lomhán legyőzi magát, és eljut a tanulócsoportba. Amikor látja, hogy sokan ülnek és tanulnak, vágyat és sóvárgást érez, hogy részt vegyen a leckéken, és boldog és emelkedett hangulatú lesz, és elfelejti, hogy milyen módon kelt ki az ágyból és jött a leckére. És ha valaki új Kelimet akar kapni, amelyben öröm lesz, akkor ábrázolnia kell magának, hogy milyen módon kelt ki az ágyból, vagyis milyen szintű vágya volt akkor, és milyen hangulatban van most. Akkor azt is mondhatja: "Áldott, aki csodát tett nekem ezen a helyen", vagyis azt, hogy a Teremtő most hogyan adta meg neki a közeledést Magához. Ebből új Kelimre tesz szert, ahol az öröm szét tud áradni, hogy a Teremtő közelebb engedte Magához.

Hasonlóképpen, az embernek hozzá kell szoknia bármihez, hogy összehasonlíthassa a szenvedés és az öröm napjait, és áldást kell mondania arra a csodára, amely a szenvedésből az öröm állapotába juttatja. Ezáltal képes lesz megköszönni a Teremtőnek, és örömét lelni az új Kelimben, ami most hozzáadódott, amikor összehasonlítja a két időszakot egymással. Ettől kezdve az ember előbbre juthat a munkában.

Ez úgy van, ahogy Baal HaSulam mondta, hogy nem számít, hogy az ember valami nagyot vagy kicsit kap a Teremtőtől. Az számít, hogy az ember mennyire köszöni meg a Teremtőnek. Amilyen mértékben hálás, olyan mértékben nő az adakozás, amit a Teremtő ad. Ezért fel kell figyelnünk arra, hogy hálásak legyünk, hogy értékeljük az Ő ajándékát, így tudunk a Teremtőhöz közeledni. Ezért, ha az ember a felemelkedés során mindig azt az állapotot vizsgálja, amelyben a zuhanás során volt, vagyis azt, hogy hogyan érezte magát a zuhanás során, akkor így különbséget tud tenni, az alapján,  ahogy írva van "mint a fény előnye ami a sötétségből azármazik", és máris új Kelime van, amelyben örömöt kap és hálás lehet a Teremtőnek. Ez az értelme annak, ami meg van írva, hogy az embernek áldania kell: "Áldott, aki csodát tett velem ezen a helyen", vagyis azon a helyen, ahol most van, a felemelkedés alatt, hiszen nem lehetne felemelkedésben, ha előzőleg nem lett volna a zuhanás állapotában.

Hogyan lehet azonban zuhanásban az ember, ha nem volt korábban felemelkedésben, ahonnan lezuhanhatott volna? A válasz az, hogy általában minden ember azt gondolja, hogy úgy van jól, ahogy van. Vagyis az ember nem látja, hogy ő rosszabb, mint a környezetében élő többi ember. Ezért megy a világ többi részének sodrásával - egy kicsit tanul, egy kicsit imádkozik, egy kicsit jótékonykodik és jót cselekszik, és így tovább. De a fő gondja az, hogy jól keressen, és szép lakása és bútorai legyenek, stb.

Ez azért van így, mert úgy érzi, hogy ha megállapodott a Teremtővel arról, hogy mennyit kell dolgoznia az Ő Nevéért, akkor miután elvégezte az összes spirituális feladatát, teljesnek érzi magát, és szabadon aggódhat anyagi állapotának javítása miatt. Ez a ember mindig azt látja, hogy bármennyire is igyekszik teljessé tenni a fizikai állapotát, másokhoz képest hiányt szenved. Ezt úgy tekintjük, hogy az ember a teljesség állapotában van.

Amikor azonban elkezdi az adakozás munkáját, a zuhanás állapotába kerül, mivel látja, hogy milyen messze van az adakozás szándékától. Ebből következik, hogy most, hogy zuhanásban van az előző időszakhoz képest, amikor megértette, hogy csak a Tóra és a Mitzvák [parancsolatok/jócselekedetek] betartására van szüksége, és nem figyelt az adakozás szándékára, de aztán kapott egy felébresztést fentről, és elkezdte önmagát lenullázni a Teremtő előtt, mint a gyertya a fáklya előtt, és elfelejtette a zuhanás állapotát, amiben volt. Akkor, amikor már a felemelkedés állapotában van, azt mondhatja: "Áldott, aki csodát tett nekem ezen a helyen". Más szóval, korábban olyan állapotban volt, mint amikor „közlekedési balesetet szenvedett”, és nem volt tudatában a spirituális életnek. Vagyis teljesen megfeledkezett arról, hogy dolgoznia kell azért, hogy adakozhasson. Ezután a Teremtő segített neki, és ő magához tért, vagyis visszanyerte a kapcsolatot a Teremtővel. Ezzel az ábrázolással új Kelim-et kaphat, így bőséges örömben részesülhet a Teremtő segítsége által.

Tudnunk kell azonban, hogy amikor valaki arra kéri a Teremtőt, hogy hozza közelebb a munkájához, vagyis hogy a szent munkát végezze a Teremtő érdekében, és az ember azt gondolja, hogy a Teremtő nem hallja meg az imáját, mert már sokszor imádkozott, de mintha a Teremtő nem hallaná meg az imáját, erről Baal HaSulam azt mondta, hogy az embernek hinnie kell, hogy arról a tényről, hogy most a Teremtőhöz imádkozik hogy vigye őt közelebb Magához, arról nem mondhatja, hogy ez a saját felébredése által történt. Sokkal inkább még mielőtt elérkezett az imához a Teremtő már megválaszolta az imát. Azaz az embernek értékelnie kell azt a tényt, hogy most már imádkozhat a Teremtőhöz; ez úgy tekinthető, mintha kapcsolatba került volna a Teremtővel. Ez egy nagyon fontos dolog, és örülnie kell annak a ténynek, hogy a Teremtő megadta neki a vágyat és a sóvárgást, hogy imádkozzon Hozzá.

Ennek megfelelően kell értelmeznünk azt, amit bölcseink mondtak (Megilla 29): "Rabbi Shimon Bar Yochai mondja: 'Gyere és lásd, milyen szeretetre méltó Izrael, a Teremtő előtt, mert bárhol vannak száműzetésben, a Szent Shechina velük van.". Úgy kell értelmeznünk, hogy "Izrael száműzetése" azt jelenti, hogy az emberben lévő Izrael minősége eltávolodott a Teremtőtől, vagyis az ember szenved, mert a benne lévő Izrael minősége, vagyis a Yashar-El [egyenesen a Teremtőhöz] való vágy, ahol az embernek mindent a Teremtő nevéért kell tennie, ez a vágy száműzetésben van a világ népei vágyainak irányítása alatt, és az ember bánkódik emiatt.

Meg kell kérdeznünk, hogy miért éppen most érzi úgy, hogy eltávolodott a Teremtőtől, míg ezt az állapotot megelőzően úgy érezte, hogy messze van attól, hogy nagyobb lakást vagy szebb bútorokat vegyen stb.? A válasz az, hogy: hirtelen egy másfajta eltávolodás miatt szenved nevezetesen, hogy távol van a Teremtőtől! És "a Shechina velük van", ami azt jelenti, hogy a Shechina adta neki ezt az érzést, hogy távol van a Teremtőtől. Ez a jelentése: "Mielőtt valaki imádkozik a Teremtőhöz, a Teremtő megadja neki az imádságra a vágyat és sóvárgást".