A szabadság
 
„Harut (bevésve) a kőtáblákra”, ezt ne úgy ejtsük ki, hogy Harut (bevésve), hanem inkább úgy, hogy Herut (szabadság), hogy megmutassa, hogy ők fel lettek szabadítva a halál angyalától.                                                                        
Ezek a szavak tisztázásra szorulnak, mivel hogyan lehetséges, hogy a Tóra megkapása az embernek a haláltól való megszabadulásához kapcsolódik. Sőt mi több, ahogy ők elérték az örökkévaló testet, amely már nem kell, hogy meghaljon, a Tóra megkapása miatt, hogyan lehet, hogy ők ezt ismét elvesztették? Lehetséges az, hogy ami örökkévaló, az eltűnjön?

A szabad akarat

Hogy megértsük azt a magasröptű koncepciót, ami abban a mondatban van, hogy „szabadság a halál angyalától”, először meg kell, hogy értsük a szabadságnak a koncepcióját magát, ahogy az általában értendő az egész emberiség által.
Az általános nézet az, hogy a szabadság az egy természetes törvény, amely az élet minden részére alkalmazható. Ezáltal mi látjuk, hogy azok az állatok melyek rabságba esnek, akár el is pusztulnak, amikor elrabolják tőlük a szabadságukat. Ez egy valódi bizonyítéka annak, hogy a felső irányítás nem fogadja el bármely teremtmény rabszolgaságát. Ezáltal jó okot ad arra, hogy az emberiség az elmúlt pár száz év alatt, miért küzdött azért, hogy az egyéni szabadság bizonyos fokát elérje.
Mégis, ez a koncepció, amely abban a szóban van kifejezve, hogy „szabadság”, továbbra is tisztázatlan maradt, és ha mi egyre mélyebbre merülünk ennek a szónak a jelentésében, akkor szinte semmi nem marad a kezünkben. Mivel mielőtt az egyén szabadságát keressük, először is fel kell, tételezzük, hogy bármely egyén önmagában rendelkezik a „szabadság” tulajdonságával, azaz hogy bárki képes saját szabad választása alapján cselekedni.

Élvezet és fájdalom

Azonban amikor megvizsgáljuk, az egyén cselekedeteit akkor azt találjuk, hogy azok külső kötelezettség alapján motiváltak. Az ember kényszerítve van ezekre és semmilyen szabad választása nincsen. Bizonyos értelemben az ember olyan, mint egy leves, mely a tűzhelyen fő, és nincs más választása, minthogy megfőjön. Az embernek éppen így főnie kell mivel a felső irányítás az életét gyeplőbe fogta két lánccal, az élvezettel és a fájdalommal.
Az élőlényeknek nincsen szabad választásuk, nincs meg a lehetőségük, hogy a fájdalmat válasszák vagy, hogy elutasítsák az élvezetet. Az ember kiemelkedik az állatok közül az által, hogy képes egy távoli célra irányulni olyan módon, hogy egy bizonyos mértékű, jelenlegi fájdalomba beleegyezik azért, hogy valami jövőbeni hasznot vagy élvezetet megszerezzen ez által, amelyet egy későbbi időpontban ér majd el.
De igazából ez nem több, mint valami látszólagos üzleti számítás, ahol egy jövőbeni élvezet vagy haszon érdemesebbnek és előnyösebbnek tűnik, mint az az agónia melyet a személy elszenved azon fájdalom által a jelenben, és amelynek az elviselésére ezért beleegyezett. Itt, csak egy egyszerű matematikai számítás létezik, amely alapján, az ember levonja a jelenlegi szenvedést és fájdalmat a jövőben várható élvezetből és akkor abból valamifajta profitja, többlete marad.
Ezáltal az élvezet kiterjesztésre kerül az időben. Ennek eredményeképpen gyakran megtörténik, hogy szenvedünk, mivel mi nem találtuk meg azt a vágyott élvezetet vagy hasznot, amelynek a többletében, profitjában reménykedtünk, és amelynek érdekében bizonyos fájdalmat elviseltünk. Ez által deficitben, hiányban, veszteségben maradtunk, ahogy az megtörténik üzletemberekkel is a világunkban.
Látni kell, hogy amikor mindez lezajlik, semmilyen különbség nincs a mechanizmusban, ami az embert megkülönböztetné az állattól. Ha ez tényleg így van, akkor nem létezik szabad választás egyáltalán, hanem csak egy húzó erő érvényesül, amely az embert vagy vonzza, egy élvezet irányába, vagy eltaszítja egy bizonyos fájdalom felől. A felső irányítás ezáltal vezeti az embereket minden egyes olyan helyre, amelyeket ő választ, mozgatja őket, ennek a két erőnek a segítségével anélkül, hogy a véleményüket egyáltalán megkérdezné ebben az ügyben.
Sőt mi több, még az élvezet és haszon típusának a megválasztása is teljesen az ember szabad választásán kívül esik, hiszen csakis mások akaratát követi, amit azok akarnak, ugyanúgy akarja ő is. Például: én úgy ülök, úgy öltözködöm, úgy beszélek és úgy eszem, ahogy a többiek.
Mindezt nem azért teszem, mert én akarok olyan módon ülni, beszélni, öltözni vagy enni, hanem mivel a többiek akarják azt, hogy én így üljek, beszéljek és öltözzek és egyek. Mindaz, amit teszek a társadalom vágyát, elvárásait és divatját követi nem pedig az én szabad választásomat.
Sőt mi több, legtöbb esetben mindezeket saját akaratom ellenére teszem meg. Mivel sokkal kényelmesebben érezném magam egyszerűen viselkedve mindenfajta teher nélkül. De vasbilincsekkel vagyok megláncolva minden egyes mozdulatomban a többiek elvárásai és divatjai által, amelyből a társadalmi elvárások összeállnak.
Akkor mondja el valaki, hol is van az én szabad akaratom? Ugyanakkor viszont, ha mi feltesszük azt, hogy nem létezik szabad akarat, akkor mindannyian olyanok vagyunk, mint robotok, vagy gépezetek, melyek külső erők hatására működnek, amely erők kényszerítenek minket, hogy egy bizonyos módon cselekedjünk. Ez azt jelenti, hogy mi a felső irányítás börtönében vagyunk rabságba verve, amely e két lánc felhasználásával, azaz az élvezet és fájdalom által tol és húz bennünket, saját akarata alapján oda ahová ő éppen úgy gondolja.
Ebből az következne, hogy nincsen olyan dolog hogy önzés a világban, hiszen ha senki nem szabad, senki nem áll a saját két lábán. Én nem vagyok a cselekedeteim ura, nem döntök azok végrehajtásáról, hanem rajtam hajtanak végre cselekedeteket, egy kötelező módon, az én tudatos részvételem nélkül. Ezáltal jutalom és büntetés nem létezik.
Ez nagyon furcsa lenne, és nem csak az ortodoxok számára, akik hisznek az Ő felső irányításában, és akik képesek mindig a Teremtőre támaszkodni, és bízni abban, hogy a Teremtő csak a legjobbakat akarja ezzel a cselekedettel. Azok számára még furcsább, akik a természet erejében hisznek, mivel a fentieknek megfelelően, mi mindannyian a vak természet láncaiban vagyunk rabságra verve, mindenféle tudat és felelősség nélkül. Mi, a kiválasztott faj, azaz az emberiség, mely értelemmel és tudással rendelkezik, mi csak egy játékszerré váltunk a vak természet kezeiben, amely minket félrevezet, és ki tudja merre sodor.

Az okozati viszony törvénye

Érdemes időt tölteni azzal, hogy megragadjunk egy ilyen fontos dolgot, azaz hogyan létezünk a világban, mint tudatos lények, egy "énnel", ahol mindegyikünk saját magát egy különleges egységnek tekinti, saját maga által cselekedve, függetlenül bármilyen külső idegen és ismeretlen erőktől. És hogyan jeleníthetjük meg magunknak ezt a lényt, az egyént?
Igaz, hogy létezik egy általános kapcsolat az előttünk álló valóság összes elemei között, amely az okozati viszony törvényét követi, ok és okozat mentén előrehaladva. Ahogy ez érvényes az egészre, ugyan úgy érvényes, minden egyes egyéni alkotóelemre is, azaz minden egyes teremtményre a világban – a kövületi, növényi, állati és beszélő szinteken – engedelmeskednek, az ok, okozati viszony törvényének.
Sőt mi több, minden egyes, egyéni viselkedésforma, amelyeket a teremtmények követnek ebben a világban, az ősi okok által vezérelve kényszerítik a teremtményt, hogy az pontosan egy adott viselkedési formaváltozást fogadjon el, és nem egy másikat. Mindez nyilvánvaló mindazok számára, akik a természet útjait színtiszta tudományos szempontból vizsgálják, mindenfajta előítélet nélkül. Valóban nekünk úgy kell megvizsgálnunk a szabadság kérdését, hogy képesek legyünk azt körbejárni minden oldalról.
 
Négy faktor

Tartsuk észben, hogy minden egyes jelenségre, amely megjelenik a világ teremtményeiben, arra nem szabad, hogy úgy tekintsünk, mint létezésre a semmiből, hanem mint létezésre a létezésből, egy tényleges önálló létező dolgon keresztül jött létre, és amely megszabadult előző formájától és beleöltözött jelenlegi formájába.
Ennélfogva meg kell, hogy értsük, hogy a világban minden egyes új jelenségben négy faktort találhatunk, és ez az új jelenség e négy faktor kombinációján keresztül emelkedik elő. Ezeket a faktorokat a következő nevekkel nevezzük:
A. A jelenséget létrehozó forrás.
B. Megváltoztathatatlan ok-okozati cselekedetek melyek a forrás saját tulajdonságától függnek.
C. A jelenség belső ok-okozati viselkedése, mely megváltozik külső erőkkel való kapcsolat által.
D. Külső, idegen dolgok ok és okozati cselekedetei, mely a jelenséget létrehozó forrást kívülről befolyásolják.
Ezeket akkor most tisztázzuk le, egyiket a másik után:

Az első ok: a forrás, az első anyag

A) A forrás, ez az első anyag, amely ehhez a létezéshez, egy ebben lévő lényhez kapcsolódik, mivel „semmi új nem létezik a nap alatt” és bármi, ami megtörténik a világunkban az nem létezés a semmiből, hanem létezés a létezésből. Ez egy olyan létező dolog, amely meg lett fosztva előző formájától és egy másik formát vett magára, amely különbözik az elsőtől. És ez a létező dolog, amely megszabadult korábbi formájától van úgy definiálva, mint "a forrás". Ebben található az a potenciál, mely arra hivatott, hogy megjelenjen, és amely az adott dolog megformálásának a végén kerül meghatározásra. Ennélfogva nyilvánvalóan ezt tekintjük az elsődleges oknak.
 
A második ok: az ok, okozati mód mely magából a forrásból ered

B) Ez az ok okozati cselekedet mely a forrás saját tulajdonságából származik, és amely megváltoztathatatlan. Vegyünk példaképpen egy búzaszálat, amely elrohadt a földben és eljutott abba az állapotba, hogy magként szolgál számtalan új búzaszál számára. Ezáltal ezt az elrohadt formát tekintjük a "forrásnak", azaz annak a búzának az esszenciáját, amely megszabadult korábbi formájától, a búzának a formájától, és egy új megkülönböztetett alakot, formát vett magára, azaz az elrohadt búzának a formáját, amely a mag, melyet úgy hívunk, hogy a forrás, amelynek egyáltalán nincs formája, alakja. Most, miután az elrohadt a földben, az alkalmassá vált arra, hogy egy új formába öltözzön, számtalan búzaszálnak a formájában, amely arra hivatott, hogy kiemelkedjen abból az eredendő forrásból, amely a mag.
Ismert, hogy ebből a forrásból származó dolog, nem válhat zabbá, vagy másfajta, a búzától különböző gabonává, hanem kizárólag csak előző formájához válhat hasonlóvá, amely eltávozott abból, azaz az egyetlen búzaszál lehet belőle. Bár ez megváltozhat egy bizonyos mértékben, minőségben és mennyiségben, mivel a korábbi formája csak egyetlen búzaszál volt és most lehet, hogy tíz, új búzaszál jött elő belőle, és ízében és megjelenésében ugyancsak megváltozhat, azonban az eredeti búzaszál esszenciája, lényege és formája változatlan marad.
Ezáltal itt létezik egy ok és okozati cselekedet, amelyet a forrás saját tulajdonságához vezethetünk vissza, amely soha nem változik meg. Ennek okán egy másfajta gabona soha nem emelkedhet elő a búzából, ahogy azt kifejtettük, és ezt hívjuk úgy, hogy a "második ok.

A harmadik ok: a belső ok és okozat

C) Ez a forrás belső ok és okozati cselekedete, amely megváltozik azáltal, hogy kapcsolatba lép a környezet külső erőivel. Ezért azt találjuk, hogy abból az egy búzaszálból, amely elrohad a földben, számtalan új búzaszál emelkedik elő, néha nagyobbak és jobbak, mint az előző búzaszál az elrohadás előtt.
Ennélfogva itt újabb faktoroknak kell a folyamatban benne foglaltatnia, amelyek együttműködnek és összekapcsolódnak azzal az erővel, mely el van rejtve a környezetben, illetve a "forrásban" magában. Emiatt azon minőségnek és a mennyiségnek a hozzáadása, mely hiányzott a búza előző formájából, az most megjelenik. Mindezek tulajdonképpen a föld ásványi anyagai, valamint az eső és napfény. Mindezek úgy működnek a forráson, hogy saját erejükből átadnak annak és csatlakoznak a forrásban magában található erővel. Ok, okozati cselekedeten keresztül ezek az erők így létrehoznak, egy minőségi és mennyiségi többszöröződést az, az eredeti jelenség, új megjelenésben.
Meg kell, hogy értsük, hogy ez a harmadik faktor csatlakozik a forrás bensőségéhez, mivel a forrásban elrejtett erő irányítja mindezeket. Legvégül mindezek a változások a búzához tartoznak, és nem valamelyik másik növényhez. Ezért ezeket továbbra is, mint belső faktorokat határozzuk meg. Azonban ezek különböznek a második faktortól, amely abszolút megváltoztathatatlan, mert ez a harmadik faktor megváltozhat mind mennyiségben, mind minőségben.

A negyedik ok: Az ok és okozati cselekedet idegen dolgokon keresztül

D) Ez az idegen dolgoknak az ok és okozati cselekedete, amelyek a forrásra kívülről hatnak. Más szóval ezeknek nincs közvetlen kapcsolata a búzával, mint az ásványi anyagoknak, esőnek, napnak, hanem sokkal idegenebbek ezektől az eredeti jelenséghez közelálló dolgoktól, ilyen külső események például a búza esetében, a jégeső, szél stb.
Ezek után azt találjuk, hogy ez a négy faktor összeköttetésben áll a búzával, annak növekedésén keresztül. Mindegyik egyéni állapot, amelynek a búza ki van téve ez alatt az idő alatt, az függ mind a négy faktortól és minden egyes állapot minősége és mennyisége ezek által van meghatározva. És ahogy azt mi a búzán keresztül bemutattuk, ugyanez a szabály vonatkozik minden egyes új jelenségre a világban, még gondolatokra és ötletekre is.
Hogyha például mi elképzelünk egy bizonyos állapotot egy bizonyos emberen belül, például, hogy az adott ember vallásos vagy nem vallásos, vagy, hogy extrém ortodox-e vagy hogy nem túl extrém, vagy közbülső, ezen keresztül megérthetjük, hogy ezt az állapotot abban az emberben ugyancsak a fenti négy faktor határozza meg.

Örökletes tulajdonságok

Az első oknak az eredete a forrás, amely annak elsődleges alapanyaga. Az ember, mint létezés a létezésből lett teremtve, azaz őseinek az elméjéből. Így bizonyos mértékben ez olyan, mint másolás könyvről könyvre. Ez azt jelenti, hogy majdnem az összes dolog, amely el lett érve az apákban és az ősapákban, az ide ugyancsak át van másolva.
De a különbség az, hogy azok absztrakt formában vannak az emberen belül, hasonlóan, mint az elvetett búzamag, amely nem alkalmas a vetésre mindaddig, amíg el nem rohadt és meg nem szabadult előző formájától. Ez ugyanígy van a spermacseppel, amelyből az ember megszületik, semmi nincs abban elő-apáinak formájából, csak absztrakt erő, ami viszont tőlük származik.
Mivel ugyanazok az elképzelések, gondolatok, amelyek ősapákban koncepcióként jelen voltak, azok most egyszerű tendenciákká váltak egy adott emberben, és ezeket a tendenciákat úgy hívunk, hogy „ösztönök”, „szokások”, anélkül hogy az egyén tudná, hogy miért cselekszi meg azt amit cselekszik. Valóban, ezek rejtett erők, amelyeket minden ember őseitől örökölt meg egy olyan módon, hogy nemcsak anyagi tulajdona származik az őseitől öröklésen keresztül, hanem spirituális tulajdonságok és az összes elképzelések is, amelyekbe ősapáink elkötelezték magukat, azok ugyancsak öröklésen keresztül érkeztek el hozzánk, generációról generációra.
Ilyen módon jelenik meg az emberben az irányultságainak sokasága, amelyekkel lépten, nyomon találkozunk, mint például a tendencia a hitre vagy kritikára, tendencia arra, hogy az ember megelégedjen egy materiális élettel, vagy csak ötleteket kergessen, vagy, hogy lenézze a törekvés nélküli életet, megvesse, ha valaki szűkmarkú, esetleg érthetetlenül adakozó, önmagát megadó, arcátlan vagy szégyenlős.
Mindezek a képek, amelyek megjelennek az emberekben, az nem a saját minőségük, amelyeket ők szereztek meg, hanem egyszerű örökség, amelyeket őseiktől kaptak. Ismert, hogy létezik egy különleges hely az agyban, ahol ezek az örökletes információk találhatóak. Ezt úgy nevezik, hogy „medulla oblongata”, (vagy meghosszabbított agy), ami a „tudatalatti”, helye van az emberben, és mindezen említett tendenciák ott találhatóak.
Mivel a mi őseink koncepciói, melyeket ők tapasztalataik alapján szereztek, azok csak egyszerű tendenciává váltak bennünk, azokat úgy tekintjük, mint az elvetett búzamagot, amely megszabadult korábbi formájától és meztelenül maradt csak meg, amelyben csak potenciális erők maradtak meg, amelyek érdemesek arra, hogy új formát kapjanak. A mi alapanyagunkban ezek a tendenciák koncepciók formájába öltöznek majd. Ezt tekintjük az első alapanyagnak, és ez az elsődleges faktor, melyet úgy hívunk, hogy a „forrás”. Ebben találhatóak a különleges tendenciák összes erői, amelyeket a személy őseitől örökölt meg, melyeket úgy definiálhatunk, hogy "ősi családi örökség”.
Tartsuk észben, hogy ezek közül a tendenciák közül némely negatív formában érkezik, azaz ellentétesen ahhoz képest ahogy az az ősökben létezett. Ezért lett az mondva, hogy „Mindaz, amely az apa szívében el lett rejtve az nyíltan jelenik meg a fiúban”.
Mindennek az oka az, hogy a forrás leveti korábbi formáját annak érdekében, hogy egy új formát vehessen fel. Ezáltal az közel van ahhoz, hogy elveszítse az ősök koncepciójának formáját, mint a búzamag, amely elrohad a földben, az is elveszti formáját, amely a korábbi búzában létezett. Azonban ez még mindig függ a másik három faktortól.

A környezet hatása

A második ok az megváltoztathatatlan, egy közvetlen ok okozati cselekedet, mely a forrás saját tulajdonságától függ. Azaz, ahogy mi azt tisztáztuk a búzával, amely elrohad a földben, a környezet, amelyben a forrás található, mint a termőföld, ásványok, eső, levegő és a nap, az befolyásolja a vetést egy hosszú ok-okozati láncolattal, egy hosszú és fokozatos folyamattal állapotról állapotra ameddig az meg nem érik.
És a forrás visszanyeri korábbi alakját, a búzának az alakját, de attól különböző minőségben és mennyiségben. Általános tekintetben ők teljesen változatlanul maradnak, ezáltal semmilyen más gabona vagy zab nem nőhet ki abból. De az ő egyéni szempontjukból ők megváltoznak mennyiségileg, mivel egy búzaszálból egy tucatnyi vagy akár két tucatnyi búzaszál nőhet ki, és minőségben is, ahogy azok jobbá vagy rosszabbá válhatnak, mint a búza korábbi formája.
És itt ugyanezt találjuk, az ember, mint „forrás” az egy környezetbe van helyezve, azaz a társadalomba. És ő szükségszerűen befolyásolva van azáltal, mint ahogy a búza befolyásolva van saját környezete által, mivel a forrás maga, az csak egy nyers forma.
Ezáltal a társadalom és környezet általi folyamatos kapcsolat által a személy fokozatosan benyomást kap általuk, egymást követő állapotok láncolatán keresztül, egyik a másik után, mint ok és okozat.
Abban az időben azok a tendenciák melyek benne vannak foglaltatva a forrásban megváltoznak és koncepciók formáját veszik föl. Például hogyha a személy az őseitől a szűkmarkúság tendenciáját örökli, ahogy ő növekszik ő saját maga számára koncepciókat és ötleteket épít, amelyek döntően arra a következtetésre jutnak, hogy jó hogyha a személy az szűkmarkú. Ezáltal, bár az apja bőkezű volt, ő tőle egy negatív tendenciát örökölhet, hogy szűkmarkúvá váljon, mivel a valaminek a hiánya az ugyanúgy egy örökletesség, mint annak a jelenléte.
Vagy, hogyha a személy az ősétől azt a tendenciát örökli, hogy széles látókörű legyen, akkor ő magának ötleteket épít és azokból azokat a következtetéseket vonja le, hogy jó hogyha a személy az széles látókörű. De hol találja meg a személy ezeket a döntéseket és okokat? A személy mindazt a saját környezetétől veszi tudattalanul, mivel a környezet átadja számára a saját nézetét és tetszését egy fokozatos ok-okozati formában.
Ezáltal az ember azokat saját tulajdonának tekinti, amelyeket saját szabad gondolata alapján szerzett. De itt ugyancsak, mint ahogy a búzával kapcsolatban létezik egy megváltoztathatatlan része a forrásnak, azaz, hogy végül a tendenciák, amelyeket ő megörökölt azok ugyanúgy maradnak, mint elődjeiben. És ezt hívjuk úgy, hogy a „második faktor”.

A szokás második természetté válik

A harmadik ok az közvetlen ok-okozati cselekedet, amely a forrást befolyásolja és megváltoztatja. Mivel az emberben az örökölt tendenciák koncepciókká válnak a környezet hatására, azok ugyanabban az irányban működnek, mint amelyeket ezek a koncepciók meghatároznak. Például egy olyan ember, akinek takarékos a természete, akiben a fukarság tendenciája egy koncepcióvá változott a környezeten keresztül, a takarékoskodást egy elfogadható definícióként érzékeli.
Tegyük fel, hogy ezzel a cselekedettel ő megvédi magát attól, hogy másokra legyen szüksége. Ezáltal ő elérte a takarékosságnak egy bizonyos fokát, és amikor ez a másoktól való függőség félelem eltűnik belőle akkor képes a takarékosságot feladni. Ezáltal ő lényegesen jobbá változott abból a tendenciából, amelyet ő őseitől megöröklőt. És néha a személy képes teljesen megszabadulni egy rossz tendenciától. Mindez a megszokás által történik, amelynek meg van a képessége, hogy második természetté váljon.
Ebben az embernek az ereje erősebb, mint egy növényé. Mivel a búza csak saját privát részeit képes megváltoztatni, míg az embernek meg van a képessége, hogy a környezet ok és okozati cselekedetein keresztül még általános részeiben is megváltozzon, azaz, hogy teljesen átfordítson egy tendenciát, és azt teljesen ellentétére változtassa.
 
Külső faktorok

A negyedik ok egy ok-okozati cselekedet, amely a forrást olyan dolgok által befolyásolja, amelyek teljesen idegenek attól, és arra kívülről hatnak. Ez azt jelenti, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem tartoznak a forrás növekedési viselkedéséhez, hogy azt közvetlenül befolyásolják, hanem közvetett módon működnek rajta. Például pénzügyi problémák, terhek vagy a szelek, stb, ezek mind rendelkeznek saját teljes, lassú és fokozatos állapot változásaikkal ok-okozati formában, és megváltoztatják az ember koncepcióit jobbra vagy rosszabbra.
Ezáltal én felállítottam a négy természetes faktort, ahol mindegyik gondolat vagy ötlet, amely megjelenik bennünk az csak ezeknek a gyümölcse. És még akkor is hogyha valaki csak ülne és valamin elmélkedne egész naphosszat, ő nem lenne képes hozzáadni vagy megváltoztatni azt, amit ez a négy faktor képes adni nekünk. Bármi hozzáadás, amit a személy képes lenne hozzáadni az csak mennyiségi, nagy intellektus vagy kicsiny intellektus. De a minőségileg a személy nem képes semmit hozzáadni. Mindez azért van mert ezek azok a faktorok, amelyek döntően meghatározzák a természetét és a formáját egy ötletnek és a következtetésnek anélkül, hogy a mi véleményünket megkérdeznék. Ezáltal mi ennek a négy faktornak a kezében vagyunk, mint az agyag a fazekasnak a kezeiben.

Szabad választás

Azonban amikor mi megvizsgáljuk ezt a négy faktort, mi azt találjuk, hogy bár a mi erőnk nem elégséges, hogy bármit is tegyünk az első faktorral, a "forrással" mégis megvan a képességünk és a szabad választásunk, hogy megvédjük magunkat a másik három faktorral szemben, amely által a forrás megváltozik saját egyéni részeiben, és néha még általános részeiben is a megszokáson keresztül, amely képes neki egy második természetet adni. 

A környezet, mint faktor

Ez a protekció azt jelenti, hogy mi mindig képesek vagyunk hozzáadni a környezet kiválasztásában, amelyek a barátok könyvek, tanárok és így tovább. Ez olyan, mint egy személy, amely néhány szál búzát örökölt apjától. Ebből az apró mennyiségből ő képes több tucatnyi búzaszálat növeszteni a környezet kiválasztása által „forrása” számára mely környezet a termőtalaj az összes szükséges ásvánnyal és alapanyaggal, amely képes a búzát bőségesen táplálni.
És itt ugyancsak megtalálható a környezeti feltételek javításának a munkája, hogy az alkalmas legyen a növény és annak növekedésének szükségletei számára, mivel a bölcs az jól cselekszik majd, hogy a legjobb feltételeket válassza és ezáltal áldást találjon. És a bolond az bármit elfogad, ami elé kerül és ezáltal a vetést egy átokká változtatja áldás helyett.
Ezáltal az összes dicséret és szellemiség az a környezet kiválasztásán múlik, amelybe ő elveti a búzát. De ahogy a búza már el lett vetve a kiválasztott helyszínen, a búza abszolút formája teljesen attól függ, amekkora mértékben a környezet képes annak nyújtani.
És ez ugyanígy van a mi témánkkal is, mivel az igaz, hogy a vágynak nincs szabadsága. Ehelyett az a fenti négy faktor által van meghatározva. És a személy arra van kötelezve, hogy úgy gondolkozzon és úgy vizsgáljon ahogy ezek javasolják, és bármilyen kritika vagy változtatás ereje meg van tagadva számára, hasonlóan ahhoz a búzaszálhoz, amely már el lett vetve környezetébe.
Azonban létezik a szabadság a vágy számára, hogy kezdetben egy olyan környezetet válasszon ki maga számára, mint könyveket és olyan tanárokat, amelyek képesek neki jó koncepciókat átadni. Hogyha a személy nem cselekszi meg ezt, de hajlandó bármilyen környezetbe belépni, amely megjelenik számára, és hajlandó bármilyen könyvet elolvasni mely kezei közé kerül, akkor az a sorsa, hogy egy rossz környezetbe zuhanjon vagy elvesztegesse idejét értéktelen könyvekre, amelyek bőségesen megtalálhatóak és melyekhez könnyebb hozzájutni. Ennek következtében ő hibás koncepciókba lesz kényszerítve, amelyek őt bűnre és káromlásra késztetik. És akkor ez a személy nyilvánvalóan meg lesz büntetve, de nem a gonosz gondolatai vagy cselekedetei miatt, amelyekben semmi választása nincs, hanem azért, mert ő nem választott ki egy jó környezetet, mivel abban nyilvánvalóan van választása.
Ennélfogva az a személy, aki folyamatosan azért tesz erőfeszítést, hogy egy jobb környezetet válasszon maga számára, az érdemes a dicséretre és a jutalomra.
De itt ugyancsak nem azért, mert ő jó cselekedeteket végez, vagy mert jó gondolatai vannak, amelyek már az ő választása nélkül jönnek hozzá, hanem azért, mert erőfeszítést tett, hogy egy jó környezetet szerezzen maga számára, amely elhozza neki ezeket a jó gondolatokat és jó cselekedeteket. Ez úgy van ahogy Rabbi Yehoshua Ben Perachya mondta, „Készíts magadnak egy Ravot (egy tanárt), és vásárolj magadnak egy barátot.”

A jó környezet kiválasztásának a szükségletessége

És most már képesek vagyunk megérteni Rabbi Yosi Ben Kisma szavait, aki azt válaszolta egy személynek, aki felajánlotta neki, hogy az ő városába költözzön és ezért neki ezernyi arany érmét adott volna cserébe „Még hogyha nekem adod az összes aranyat és ezüstöt és az összes drágaköveket a világban, én akkor is csak a Tóra helyén lakom.” Ezek a szavak túl magasztosnak tűnnek a mi egyszerű elménk megértése számára, mert hogyan képes egy személy több ezernyi arany érmét feláldozni egy olyan kis dologért, hogy egy olyan helyen lakjon, ahol nem találhatóak Tórát tanulók, míg ő maga egy hatalmas bölcs volt, akinek senkitől nem kellett tanulnia? Valóban, ez érthetetlen.
De ahogy azt mi korábban láthattuk ez egy egyszerű dolog, melyet mindegyikőnknek meg kell figyelnünk. Mivel bár mindenkinek megvan a „saját forrása", az erők nyíltan csakis annak a környezetnek a segítségével jelennek meg abban, amely környezetben a személy benne található. És ez hasonló a földbe vetett búzához, amelynek az erői csakis környezetén keresztül váltak nyilvánvalóvá, amely környezet a termőtalaj, az eső és a napnak a fénye.
Ezáltal Rabbi Yosi Ben Kisma helyesen gondolta azt, hogyha ő elhagyta volna azt a jó környezetet, amelyet ő korábban választott, és egy káros környezetbe esett volna egy olyan városban, ahol nincsen Tóra, akkor nemcsak, hogy az ő korábbi koncepciói megsérültek volna, hanem az összes többi erők melyek az ő forrásában el vannak rejtve, amelyek még nem jelentek meg cselekedetben, azok továbbra is rejtve maradtak volna. És mindez azért van mert azok nem lettek volna kitéve a megfelelő környezetnek, amely képes lenne azokat aktivizálni.
És ahogy mi azt felül tisztáztuk, csakis a környezet kiválasztásának a kérdésében mérhető le az ember saját maga fölötti irányítása, és csak ezért kaphat vagy jutalmat, vagy büntetést. Ennélfogva a személynek nem kell csodálkoznia egy olyan bölcsön, mint Rabbi Yosi Ben Kisma, amiért az a jót választotta és visszautasította a rosszat, és amiért ő nem lett elcsábítva materiális vagy fizikai dolgok által ahogy ő ezt itt levezette: "Amikor az ember meghal, akkor nem visz magával sem ezüstöt sem aranyat sem drágaköveket, hanem csakis a Tórát és a jó cselekedeteket".
És ez által bölcseink figyelmeztettek, „Készíts magadnak egy Ravot (egy tanárt), és vásárolj magadnak egy barátot.” És emellett ott van a könyvek kiválasztása, ahogy azt megemlítettük, mivel csakis ez az, ahol a személy szidva vagy dicsérve van, környezetének kiválasztásában. De ahogy a személy már kiválasztotta környezetét, akkor ő már annak a kezében van, mint az anyag fazekas kezében.

Az értelem hatalma a test fölött

Néhány külső kortárs bölcs, miután elmélkedett a fenti dolgokon és látta, hogy az ember értelme az nem más, mint egy gyümölcs, mely az élet eseményeiből nő ki, azt a következtetést vonta le, hogy az értelemnek egyáltalán semmilyen hatalma nincsen a test felett, hanem csakis az élet eseményei, amelyek be lettek nyomtatva az agy fizikális inaiba irányítják és aktivizálják az embert. És az ember értelme olyan, mint egy tükör, mely csak visszaveri azokat a formákat, melyek előtte vannak. És bár a tükör a hordozója ezeknek a formáknak, az nem képes aktivizálni vagy mozgatni azokat a formákat, amelyek azon belül megjelennek.
Szóval ez az értelem. Bár az élet eseményei, minden ok-okozati részleteikkel együtt, láthatóak vannak ismerve az értelem által, az értelem mindennek ellenére teljesen képtelen a test irányítására, hogy az mozgásba hozza azt, azaz, hogy az a testet közelebb vigye a jóhoz és azt eltávolítsa a rossztól. És mindez azért van mert a spirituális és a fizikális az teljesen el van távolodva egymástól, és semmiféle közbülső eszköz nincsen közöttük, amely lehetővé tenné, hogy a spirituális értelem az aktivizálja és működtesse a fizikai testet ahogy az hosszasan meg lett tárgyalva.
De, ahol ők (ezen kortárs bölcsek) okosak, ott törést okoznak. Az ember elképzelése az értelmet úgy használja fel, mint ahogy mi a mikroszkópot használjuk fel a szem szolgálatára: a mikroszkóp nélkül a személy nem lenne képes bármilyen káros dolgot meglátni annak kicsinysége miatt. De ahogy a személy képes volt meglátni a káros dolgokat a mikroszkópon keresztül, ez által képes magát eltávolítani a mérgező dolgoktól.
 Ezáltal a mikroszkóp okozza azt, hogy az ember magát a károstól eltávolítsa és nem pedig maga az érzék, mivel az érzék nem vette észre a mérgező faktort. És ebben a mértékében az értelem teljesen irányítja az ember testét, hogy az eltávolítsa a rossztól és azt a jóhoz közel vigye. Ezáltal az összes olyan helyen, ahol a test saját képessége képtelen felfedezni mi az, ami hasznos vagy ami káros számára, ott szüksége van az értelem eszességére.
Sőt mi több mivel az ember ismeri saját értelmét, amely egy valós következtetés az élet tapasztalataiból, ennélfogva ő képes tudást és megértést kapni egy megbízható személytől, és azt törvényként elfogadni, bár az ő saját életének eseményei még nem fedték fel ezeket a koncepciókat ő maga számára. Ez olyan, mint egy személy, aki egy orvostól tanácsot kér és utána engedelmeskedik az orvos tanácsának annak ellenére, hogy ő nem ért meg semmit abból az ő saját értelme által. Ezáltal a személy ugyanolyan mértékben képes egy másik értelmét felhasználni, mint a saját magáét.
És ahogy mi azt tisztáztuk fentebb, két módja van a Felső Irányításnak, hogy biztosítsa, hogy az ember elérje jó, végső célját.
A. A fájdalom útja.
B. A Tóra útja.
Az összes tisztánlátás a Tóra útján ebből ered. Mivel ezek teljesen tiszta, nyilvánvaló koncepciók, amelyek próféták és az Isten emberei életeseményeinek hosszú láncolatán keresztül lettek felfedve, és akkor eljön az ember, aki teljes mértékében felhasználja, hasznosítja ezeket és hasznot hajt azokból, mintha ezek a koncepciók az ő saját életének az eseményei lettek volna. Ezáltal mi láthatjuk, hogy a személy ezáltal fel van mentve mindazon szenvedéstől, amelyet a személynek át kell élnie, mielőtt ő maga azt a tiszta értelmet kifejlesztené maga által. Ezáltal a személy mind időt mind fájdalmat spórol meg.
És ezt hasonlíthatjuk egy beteg emberhez, aki nem akar engedelmeskedni az orvos tanácsainak, mielőtt azt maga meg nem érti, hogy az a tanács hogyan képes őt meggyógyítani, ennélfogva elkezd ő maga orvostudományt tanulni. És meghalhat betegségétől mielőtt megtanulná az orvostudományt.
És ilyen a fájdalom útja a Tóra útjával összehasonlítva. Az, aki nem hiszi el azokat a koncepciókat melyekről a Tóra és a prófécia azt tanácsolja, hogy azokat saját maga megértése nélkül elfogadja, mindezekhez a koncepciókhoz saját életének eseményeinek ok-okozati láncolata alapján kell eljutnia. És ezek olyan élmények, tapasztalatok melyek nagymértékben felgyorsulhatnak és képesek kifejleszteni a gonosz felismerésének érzékét magukon belül, ahogy azt mi láttuk, a személy szabad választása nélkül, de a személy jó környezet megszerzése érdekében tett erőfeszítései által, mely környezet aztán őt ezekhez a gondolatokhoz és cselekedetekhez vezeti.

Az egyén szabadsága

Most elérkeztünk az egyéni szabadság részletes és pontos megértéséhez. Azonban ez csak az első faktorra, a "forrásra" vonatkozik, amely minden egyes személynek az első alapanyaga, azaz mind azon tulajdonságok, melyeket az ősapáinktól öröklünk meg, és amelyek által különbözünk egymástól.
És mindez azért van mert akkor is amikor ezer ember is osztja ugyanazt a környezetet egy olyan módon, hogy a többi három faktor mindegyikőjüket egyenlő mértékben befolyásolja, mi mégsem találunk két olyan embert, amelyek ugyanazokat a tulajdonságokon osztoznának egymással. Mindez azért van, mert mindegyikőjüknek megvan a saját különleges, egyéni forrása. És ez olyan, mint a búzának a forrása: bár az nagymértékben megváltozhat a másik három faktor által, az továbbra is megtartja a búza elsődleges formáját, és soha nem veszi magára egy másik fajta formáját.
Az előd általános formája soha nem vész el
Szóval az történik, hogy amint minden egyes "forrás", amely levetette magáról elődjének elsődleges formáját, és egy új formát vett magára annak a három faktornak az eredményeképpen melyek ahhoz hozzá lettek adva, és amelyek azt nagy mértékben megváltoztatják, az előd általános formája továbbra is megmarad, és az soha nem veszi magára egy másik személynek a formáját, aki hasonlít rá, mint ahogy a zab soha nem hasonlít a búzára.
És ez mind azért van mert minden egyes forrás önmagában generációk hosszú sorozata, amely több száz generációból áll, és a forrás magában tartalmazza mindegyikőjüknek a koncepcióit. Azonban azok nem jelennek meg abban ugyanolyan módon ahogy azok az ősökben megjelentek, azaz gondolatok, ötletek formájában, hanem csakis absztrakt formákban. Ennélfogva ők a személyben absztrakt erők formájában léteznek melyeket úgy hívunk, hogy tendenciák vagy ösztönök, anélkül, hogy a személy tudná azok okát vagy hogy miért cselekszi azt, amit megcselekszik. Ezáltal nem létezhet soha két ember ugyanazokkal a tulajdonságokkal, karakterrel.

Az egyéni szabadság megőrzésének a szükségessége

Tudnunk kell, hogy ez az egyetlen valódi tulajdona az egyénnek, amelyet nem szabad károsítani vagy megváltoztatni. Mindez azért van, mert mindezen tendenciák végén, amelyek a forrásba vannak foglalva, azok materializálódnak és koncepciók formáját veszik magukra, amikor az az egyén növekszik és megszerzi saját értelmét az evolúció törvényének megfelelően, amely ezt a láncolatot irányítja és azt állandóan előrefelé hajtja, ahogy az el van magyarázva a Béke című cikkben.
Ugyancsak mi megtanuljuk, hogy minden egyes tendencia arra hivatott, hogy egy magasztos és mérhetetlenül fontos koncepcióvá váljon.
Ezáltal bárki, aki eltöröl egy tendenciát az egyénből és azt kiszakítja, az ennek a magasztos és csodálatos koncepciónak az elveszítését okozza a világból, amely arra lett volna hivatott, hogy kiemelkedjen a láncolatnak a végén, mivel az a tendencia soha többé nem jelenik meg egy másik testben. Ugyancsak meg kell értsük, hogy amikor egy bizonyos tendencia egy koncepció formájává válik, akkor azt már nem lehet jóként vagy rosszként megkülönböztetni. Mindez azért van, mert ilyen megkülönböztetések csak akkor fedezhetők fel amikor azok még mindig tendenciák vagy éretlen koncepciók, és semmiképpen nem ismerhető föl egyikőjük sem amikor ők valódi koncepciók formáját veszik magukra.
És a fentiekből mi megtanulhatjuk, hogy milyen szörnyű hibát követnek el azok a nemzetek, amelyek uralkodásukat a kisebbségekre kényszerítik, megtagadva tőlük szabadságukat anélkül, hogy megengednék nekik, hogy életüket azon tendenciák által éljék, amelyeket őseiktől örököltek. És az ilyen nemzeteket ugyanúgy kell, hogy tekintsük, mint gyilkosokat.
És még azok is, akik nem hisznek vallásokban vagy a célirányos felső-irányításában, azok is képesek megérteni annak szükségszerűségét, hogy megőrizzük az egyéni szabadságot azáltal, hogy megfigyeljük a természet rendszereit. Mivel mi láthatjuk, hogy mindazok a nemzetek, amelyek lezuhantak a generációk során, azáltal jutottak a zuhanáshoz, hogy elnyomták a kisebbségeket és az egyéneket, amelyek ennélfogva felkeltek ellenük és elpusztították őket. Ezáltal nyilvánvaló mindenki számára, hogy béke nem létezhet a világban amennyiben mi nem vesszük figyelembe az egyéni szabadságot. Anélkül a béke nem tartható fenn és csak pusztulás következik.
Ezáltal mi nyilvánvalóan definiáltuk az egyén esszenciáját a lehető legnagyobb pontossággal, azután, hogy abból levontunk mindent, amit ő a publikumtól vesz magához. De akkor most szemben állunk azzal a kérdéssel: "végül is hol található az egyén maga?" Mindaz, amiről eddig beszéltünk az egyénnel kapcsolatban, azt csak úgy tekintjük, mint az egyénnek a tulajdonát, melyet ő őseitől örökölt. De hol van az egyén maga, az örökös és ennek a tulajdonnak a hordozója, amely azt követeli, hogy mi megóvjuk ezt a tulajdont?
Mindabból amiről eddig beszéltünk nekünk továbbra is meg kell találjuk az "egyén" a pontját az emberben, mely független egységként áll előttünk. És miért van nekem szükségem az első faktorra, amely több ezer ember hosszú láncolata, egyik a másik után, generációról generációra, ami által mi felépítjük az egyénnek a képmását, mint azok örökösét?
És miért van nekem szükségem a másik három faktorra, amelyek a többezernyi ember egymás mellett állva ugyanabban a generációban? Végül is mindegyik egyén nem más, mint egy publikus gépezet, állandóan készen állva arra, hogy a publikumot szolgálja, ahogy a publikum azt megkívánja. Azaz a személy kétfajta publikum alárendeltjévé vált:
A. Az első faktor szempontjából ő alárendeltjévé vált egy hatalmas publikumnak múltbéli generációkból, egymás után következve.
B. A másik három faktor szempontjából ő alárendeltjévé vált a jelenkori publikumnak.
És ez valóban egy univerzális kérdés. Ennek okán nagyon sokan ellenkeznek a fent említett természetes módszerrel, bár elismerik teljesen annak érvényességét. Ehelyett ők metafizikai módszereket választanak, vagy dualizmust vagy transzcedentalizmust, hogy magunknak lefessenek valamifajta spirituális tárgyat, és hogy az hogyan ül a testen belül, az ember lelkében. És ez a lélek az, amely megismeri és működteti a testet és ez az ember esszenciája, az ő "énje".
És esetleg ezek az interpretációk képesek az értelmet megnyugtatni, de a probléma az, hogy azoknak semmiféle tudományos megoldása nincsen, azaz, hogy egy spirituális tárgy hogyan rendelkezhet bármilyen kapcsolattal a fizikai atomokkal, hogy azokat bármilyen mozgásba hozza. És az ő teljes bölcsességük nem segíti őket abban, hogy találjanak egy hidat, amelyen mi átkelhetünk efölött a széles és mély szakadék fölött, amely elválasztja a spirituális lényt a korporális atomtól. Ezáltal a tudomány semmit nem nyert ezekből a metafizikai módszerekből.

A megszerzés iránti vágy, létezés a semmiből

Hogy egy kicsit előrébb lépjünk egy tudományos módon itt, semmi másra nincs szükségünk, mint a Kabbala bölcseletére. Mindez azért van mert a világ összes tanításai benne foglaltatnak a Kabbala bölcsességében. Spirituális fényekkel és edényekkel kapcsolatban mi megtanuljuk, hogy az elsődleges újítás, a teremtés szemszögéből, amelyet Ő, azaz a Teremtő a semmiből teremtett, az csak egyetlen dologra vonatkozik, amelyet úgy definiálunk, mint a "megszerzés iránti vágy". Az összes többi dolgok a teljes teremtésben nem újítások egyáltalán, azok nem létezés a semmiből, hanem létezések a létezésből. Ez azt jelenti, hogy azok közvetlenül a Teremtő esszenciájából terjednek ki, mint ahogy a fény kiterjed a napból. Itt ugyancsak semmi új nem létezik, mivel amely a nap magjában található az kiterjed kifelé.
Azonban a megszerzés iránti vágy az egy teljesen új dolog. Azaz a teremtés előtt ilyen dolog nem létezett a valóságban, mivel a Teremtőnek nincsen olyan aspektusa, hogy megszerzés iránti vágy, mivel Ő mindenekelőtt létezik, tehát kitől lenne képes bármit is megkapni?
Ennek okán ez a megszerzés iránti vágy, melyet a Teremtő, mint teremtés a semmiből hozott létre, ez egy teljes újdonság. De az összes többi dolog nem tekinthető újdonságnak, amelyet "teremtésnek" lehetne nevezni. Ezáltal az összes edények és a testek, mind a spirituális világból, valamint a fizikai világból, spirituális vagy korporális anyagoknak tekintendők, amelyeknek a természete a megszerzés iránti vágy.

Két erő a megszerzés iránti vágyban: a vonzó erő és a visszautasító erő

Nekünk tovább kell részleteznünk, hogy két erőt különböztetünk meg abban melyet úgy hívunk, hogy "megszerzés iránti vágy".
 
A. A vonzó erő.
B. A visszautasító erő.
Ennek az oka az, hogy minden egyes test vagy edény, mely a megszerzés iránti vágy által van meghatározva az valóban behatárolt, azaz abból a szempontból, hogy milyen minőséget, és mekkora mennyiséget képes megkapni. Ennélfogva az összes mennyiség és minőség, amely annak határain kívül található az annak természetével ellenkezőnek tűnik, ezáltal ez a vágy elutasítja azokat. Ezáltal ez a "megszerzés iránti vágy", bár az vonzó erőnek van meghatározva, arra van kényszerítve, hogy egy visszautasító erővé is váljon.

Egyetlen törvény az összes világok számára

Bár a kabbala bölcsessége semmit nem említ a mi korporális világunkról, mégis csak egyetlen törvény létezik az összes világok számára. Ezáltal az összes korporális dolog a mi világunkban, azaz minden azon a téren belül, legyen az kövületi, növényi, állati, egy spirituális tárgy vagy egy korporális tárgy, hogyha mi meg akarjuk különböztetni mindegyik különleges, saját aspektusát, hogy azok hogyan különböznek egymásól akár a legkisebb részecskéjükben is, az semmi másra nem vezet, mint a "megszerzés iránti vágyra". Ez annak teljes egyéni formája, a létrehozott teremtés szempontjából, azt korlátozva mennyiségben és minőségben. Ennek eredményeképpen létezik egy vonzó erő és egy taszító erő azon belül.
Mégis bármi más, amely létezik emellett a két erő mellett, azt csak a Teremtő esszenciájából származó bőségnek tekintjük. Az a bőség az egyenlő az összes teremtmény számára, és abban semmiféle újítás nem létezik a teremtés szempontjából, mivel az létezés mely létezésből terjed ki.
Ugyancsak az nem vonatkoztatható bármilyen egyéni egységre sem, hanem csakis olyan dolgokra, amelyek közösek a teremtés összes része számára, legyen az kicsiny vagy nagy. És mindegyikőjük kap ebből a bőségből megszerzés iránti vágyának megfelelően, és ez a korlátozás határoz meg minden egységet és egyént.
 
Ezáltal én evidens módon - egy színtiszta tudományos szempontból - bebizonyítottam minden egyes egyén "énjét" (egóját), egy tudományos, minden kritikát kiálló módszerrel, még a fanatikus, automatikus, materialista rendszernek megfelelően is. Mostantól kezdve nincs szükségünk ezekre a haszontalan módszerekre melyek a metafizikába merülnek.
És természetesen nem jelent különbséget, hogy vajon ez az erő, amely a megszerzés iránti vágy, az egy olyan anyagnak az eredménye, mely azt kémián keresztül hozta létre, vagy az anyag az annak az erőnek az eredménye. Mindez azért van mert mi tudjuk, hogy a legfontosabb dolog, hogy csakis ez az erő, mely bele van nyomtatva a "megszerzés iránti vágy" minden egyes atomjába, annak határain belül, az az egység, ahol az le van választva és meg van különböztetve környezetétől. És ez igaz mind egyetlen atomra vagy az atomok egy csoportjára melyet úgy hívunk, hogy "egy test".
 Az összes többi részlet, amelyben létezik annak az erőnek a fölöslege, nem viszonyul semmilyen módon azon részecskéhez vagy azon részecskék csoportjához, önmaga vonatkozásában, hanem csakis az egész vonatkozásában, amely a Teremtőtől számukra kiterjesztett bőség, amely közös a teremtés összes része számára együttesen, mindenfajta megkülönböztetés vagy különös teremtett testek nélkül.
Most már megérthetjük az egyén szabadságának a lényegét, az első faktor definíciójának megfelelően, melyet mi "forrás"-nak neveztünk, ahová az összes korábbi generációk, melyek annak az egyénnek az ősei, belenyomtatták saját természetüket. És ahogy mi azt tisztáztuk, annak a szónak a jelentése, hogy "egyén", az nem más, mint a megszerzés iránti vágynak a korlátai, belenyomtatva molekuláinak csoportjába.
Ezáltal mi láthatjuk, hogy az összes tendenciák melyeket ő megörökölt őseitől, azok valójában nem többek, mint az ő megszerzés iránti vágyának a határai, akár a benne levő vonzó erőre vonatkoztatva, vagy a benne levő taszító erőre vonatkoztatva.
Ezek előttünk úgy jelennek meg, mint tendenciák a zsugoriságra vagy a bőkezűségre, egy tendencia a keveredésre vagy tendencia az elzárkózásra, és így tovább.
Emiatt azok valóban az ő saját énje (egója), mely létezésért küzd. Ezáltal, ha mi eltörlünk akár egyetlen tendenciát is abból az egyénből, akkor az úgy tekintendő, mintha egy valódi szervet vágnánk le az ő esszenciájából. És ezt egy valódi veszteségnek tekinthetjük az egész teremtés számára, mivel más hozzá hasonló nem létezik, és nem is fog létezni a teljes világban.
Miután mi teljesen tisztáztuk az egyén igaz jogát a természetes törvényeknek megfelelően, most lépjünk tovább és lássuk, hogy mennyire praktikus mindez, anélkül, hogy sértenénk az etika vagy polgáriság teóriáját. És ami a legfontosabb: hogyan van ez a jog alkalmazva szent Tóránk által.

A kollektív, a többség véleményének követése

Írásaink azt mondják: "Kövesd a többség véleményét". Ez azt jelenti, hogy bárhol, ahol vita létezik a többség és az egyén között, akkor mi arra vagyunk kötelezve, hogy a többség akarata alapján döntsünk. Ezáltal mi láthatjuk, hogy a többségnek meg van a joga arra, hogy eltulajdonítsa az egyén szabadságát.
De itt egy másfajta kérdés előtt állunk, mely még komolyabb, mint az első. Úgy tűnik, hogy ez a törvény visszalépésre kényszeríti az emberiséget, ahelyett, hogy azt előre fejlesztené. Mindez azért van mert az emberiség többsége az fejletlen, és a fejlettebbek azok mindig kisebbségben vannak, és ha mi mindig a többség akarata alapján hozunk döntéseket, akik a fejletlen emberek és a hanyagok, akkor a társadalomban található bölcsek és fejlettebbek nézetei és vágyai, mely bölcsek és fejlettebbek mindig kisebbségben vannak, soha nem lesznek meghallgatva és soha nem lesznek figyelembe véve. Ezáltal mi megpecsételjük az emberiség sorsát a visszafejlődésre, mivel az nem lesz képes akár egyetlen lépést sem tenni előre.
Azonban, ahogy az el lett magyarázva a "Béke" című cikkben, abban a részben, hogy "Óvatosságot kell gyakorolnunk a természet törvényeivel kapcsolatban", miáltal mi a felső irányítás által arra vagyunk ítélve, hogy szociális életet éljünk, mi arra lettünk kötelezve hogy megtartsuk az összes törvényt amely a társadalom fenntartására szolgál. És hogyha mi ezt valamilyen módon elhanyagoljuk, akkor a természet elégtetelt vesz rajtunk,  függetlenül attól, hogy mi megértjük vagy nem értjük meg a törvényeknek az okát.
És mi láthatjuk, hogy nincsen más rendszer, amely által mi egy társadalomban élhetnénk, mint az, hogy kövessük a törvényt: "Kövesd a többség véleményét", amely a társadalom minden egyes vitáját és szenvedését képes lerendezni. Ezáltal ez a törvény az egyetlen eszköz, amely a társadalomnak fenntarthatóságát biztosítja. Ennek okán ezt úgy tekintjük, mint egy természetes Mitzva (parancsolat) a felső irányítás részéről, és nekünk azt el kell fogadnunk és gondosan őriznünk kell, függetlenül megértésünktől.
Ez hasonló a Tóra összes többi Mitzvájához (törvényéhez): mindegyikőjük természetes törvény és a Teremtő felső irányítása, amely hozzánk felülről lefele érkezik. És én már ezt leírtam egy másik cikkekben, hogy az összes makacsság, amit mi felfedezünk a természet viselkedésében ebben a világban, az csakis azért történik, mert azok a Felső, Spirituális világok törvényeiből és viselkedéseiből lettek véve és kiterjesztve.
Most már képesek vagyunk megérteni, hogy a Tóra parancsolatai nem mások, mint a Magasabb világok törvényei és cselekedetei, amelyek a mi világunkban található természet viselkedésének gyökerei. A Tóra törvényei állandóan megegyeznek ezen világ természetének törvényeivel, mint két csepp egy tóban. Ezáltal mi bebizonyítottuk, hogy az a törvény, hogy: "Kövesd a többség véleményét", ez a felső irányítás és a természet törvénye.

A Tóra útja és a fájdalom útja

Mégis kérdésünk az a visszafejlődés, amely ebből a törvényből származik, az még nincs lerendezve ezen szavak által. Valóban, ez a mi aggodalmunk, hogy egy olyan módot találjunk, amely mindezt megoldhatja. De a felső irányítás, önmaga szempontjából nem veszít mindezzel, mivel az az emberiséget két úton fejleszti, a "Tóra útja" által és a "fájdalom útja" által egy olyan módon, amely garantálja az emberiség folyamatos fejlődését és annak előrehaladását a cél irányában, mindenféle visszamaradás nélkül. Valóban, ennek a törvénynek a feltétel nélküli végrehajtása az egy természetes, szükségszerű követelmény.
A kollektíva joga, hogy eltulajdonítsa az egyén szabadságát
Továbbiakban meg kell kérdezzük: mindez igazolható amikor ez emberek közötti ügyeket érint. Mert akkor elfogadhatjuk azt a törvényt, hogy "mindig a többség döntését kell követnünk" a Felső irányítás ránk mért kötelezettségén keresztül, amely minket arra utasít, hogy mi mindig a barátok boldogságát és jólétét keressük.
De a Tóra arra kötelez minket, hogy azt a törvényt, hogy "mindig a többség döntését kövessük" azt az ember és isten közötti kérdésekre is alkalmazzuk, bár ezek a dolgok látszólag teljesen függetlenek a társadalom létezésétől.
Ennélfogva a kérdés továbbra is megmarad, hogyan vagyunk képesek igazolni azt a törvényt, amely arra kötelez minket, hogy elfogadjuk a többség nézetét, amely, mint ahogy azt mondtuk, általában a kevésbé fejlett része a társadalomnak és hogy elutasítsuk és lenullázzuk a fejlettebbek véleményét, amelyek általában mindig kisebbségben vannak.
De mint ahogy azt korábban megmutattuk (más Baal HaSulam cikkekben), a Tóra és a parancsolatok csak abból a célból lettek megadva, hogy azok megtisztítsák Izraelt, hogy kifejlessze bennünk a gonosz felismerésének az érzékenységét, mely gonosz belénk van nyomtatva születésünk által, amelyet általában úgy definiálunk mint ön szeretetünk, és hogy eljussunk a színtiszta jósághoz melyet általában úgy definiálunk, hogy a "mások iránti szeretet" amely az egyetlen és kizárólagos út, mely az Isten szeretetéhez vezet.
Ennek megfelelően a törvényeket ember és Isten között egy olyan eszköznek tekintjük, amely képes az embert leválasztani önmaga iránti szeretetéről, amely egy káros dolog a társadalom számára. Ezáltal nyilvánvaló, hogy az ember és Isten közötti parancsolatokkal kapcsolatos kérdések témája az a társadalom fenntarthatóságának problémájára vonatkozik. Ezáltal azok ugyancsak ugyanabba a keretbe esnek, hogy a többség véleményét kell követni.
Most már megérthetjük a Halachah (zsidó törvény) és Agadah (legendák) közötti megkülönböztetés lényegét. Mindez azért van mert csak a Halachotban (azaz a zsidó törvénykezésben) jelenik meg az a törvény, hogy az egyén és a többség véleményének ütközésekor mindig a többség véleménye dönt. Ez nem így van az Agadában (a legendákban) mivel az Agadah pontjai azon esetek fölött állnak, amelyek a társadalom létezésével kapcsolatosak, mivel azok precízen olyan esetekben beszélnek az ember cselekedeteiről, amikor az az ember és Isten kapcsolatára vonatkozik, azokban a részekben, ahol ennek nincs következménye a társadalomra.
Ezáltal ott nem igazolható az, hogy a kollektíva lenullázza az egyén véleményét, és ezáltal "minden ember azt cselekedheti, amely helyes a saját szemében". De a Halachottal (azaz a törvényekkel) kapcsolatban, amelyek a Tóra parancsolatainak megtartásával foglalkoznak, mindazok amelyek a társadalom felügyelete alá esnek, ott más lehetőség nem létezhet kivéve az a törvény, hogy a "többség véleményét kell követni".

A szociális élettel kapcsolatban az a törvény működik, hogy a "többség véleményét kell követni"

Most már elérkeztünk az egyén szabadságával kapcsolatos vélemény tiszta megértéséhez. Valóban létezik egy kérdés: "honnan szerzi a kollektíva azt a jogot, hogy eltulajdonítsa az egyén szabadságát és hogy megtagadja a személynek a legdrágább dolgot az életben, azaz szabadságát?" Látszólag itt semmi más nem található, csakis brutális erő.
De ahogy azt mi előzőleg nyilvánvalóan elmagyaráztuk, ez egy természetes törvény és a Felső irányításnak a döntése. És mivel a Felső irányítás arra késztet minket, hogy mindannyian szociális életet éljünk, ebből természetszerűleg az következik, hogy minden személy arra van kötelezve, hogy biztosítsa a társadalom létezését és jólétét. És az nem képes létezni más módon minthogy magára vegye a "többség véleményének követését" figyelmen kívül hagyva az egyén véleményét.
Ezáltal mi evidens módon láthatjuk, hogy ez az eredete minden egyes olyan igazolásnak és jognak, amellyel a többség rendelkezik, hogy eltulajdonítsa az egyén szabadságát az egyén akarata ellenére, és hogy az egyént saját fennhatósága alá helyezze. Ennélfogva érthető az is, hogy mindazon dolgokkal kapcsolatban, amelyek nem vonatkoznak a társadalom materiális életének létezésére, ott nincs joga a többségnek, hogy elrabolja és sértse az egyén szabadságát bármilyen módon. És hogyha ők mégis így cselekszenek, akkor ők rablóknak és tolvajoknak tekintendők, akik brutális erőt választanak mindenfajta jog és igazság helyett a világban, mivel itt az a kötelezettség, hogy az egyén alávesse magát a többség akaratának, nem működik.

A spirituális életben az egyén véleményét kell követni

Ebből az következik, hogy amikor a spirituális életről beszélünk, akkor nincsen természetes kötelezettsége az egyénnek, hogy bármilyen módon alávesse magát a társadalomnak. Épp ellenkezőleg itt a többség fölött létezik egy természetes törvény, hogy annak alá kell vetnie magát az egyén véleményének. És ezt a "Béke" című cikkben tisztáztuk, azaz, hogy két út létezik amely által a Felső irányítás körbevesz és beburkolt minket hogy minket a végcélhoz elvezessen.
A. A fájdalom útja, amely minket egy önkéntelen módon fejleszt.
B. A Tóra és a bölcsesség útja, amely egy tudatos módon fejleszt minket, mindenfajta szenvedés vagy erőszak nélkül.
És mivel a generációban az egyén számít fejlettebbnek, ebből az következik, hogy amikor a publikum fel akar szabadulni a szörnyű szenvedéstől, és egy tudatos és önkéntes fejlődésre akar átváltani, amely a Tóra útja, akkor nincs más választásuk minthogy alávessék magukat és a saját fizikai szabadságukat az egyén irányításának és hogy engedelmeskedjenek a parancsoknak és a gyógymódoknak, amelyeket majd az egyén ajánl fel nekik.
Ezáltal látjuk, hogy spirituális dolgokban a többség irányítása az el van vetve és a "kövesd az egyén véleményét" törvénye alkalmazandó, azaz a fejlett egyén követésének törvénye. Mivel az nyilvánvaló, hogy minden egyes társadalomban a fejlettebbek és a tanultabbak kisebbségben vannak. Ebből az következik, hogy a társadalom sikere és spirituális jóléte az a kisebbség kezében van lezárva és lepecsételve.
Ennélfogva a többség arra van kötelezve, hogy minden erejével óvja a kevesek minden véleményét, hogy azok nehogy elpusztuljanak a világból. Mindez azért van mert nekik minden bizonyossággal tudniuk kell, teljes önbizalommal, hogy a valódibb és fejlettebb nézetek azok soha nem az uralkodásban lévő többség kezében vannak, hanem a leggyengébbek kezében, azaz a megkülönböztethetetlen kisebbség kezeiben. Mindez azért van mert minden egyes bölcsesség és minden drága dolog kis mennyiségben érkezik a világba. Ennélfogva mi arra vagyunk figyelmeztetve, hogy őrizzük meg minden egyes egyén nézeteit, mivel a többség képtelen önmagában megkülönböztetni a jót a rossztól.

A kritika sikert hoz, a kritika hiánya pedig degenerációt, visszafejlődést okoz

Mindehhez hozzá kell tegyük, hogy a valóság végtelen ellentétet mutat be nekünk a fizikai dolgok között és a fenti témára vonatkozó koncepciók és ideák között. Mivel a szociális egység témája, amely minden boldogság és siker forrása lehet, leginkább a testekre és az emberekben levő testi dolgokra vonatkozik, és a közöttük lévő szeparáció az oka minden balszerencsének és katasztrófának.
De koncepciókkal és ideákkal, ötletekkel kapcsolatban ez épp ellentétes: az egység és a kritika hiánya az oka minden egyes sikertelenségnek és lemaradásnak a fejlődés és a didaktikus megtermékenyülés tekintetében. Mindez azért van, mert a megfelelő következtetések levonása az kifejezetten az egyet nem értések sokaságától és a vélemények különbözőségétől függ. Minél több ellentmondás található a vélemények között, és minél több kritika létezik, annál inkább növekszik a tudás és a bölcsesség, és akkor a dolgok alkalmasabbá válnak a vizsgálatra és tisztázásra.
Az intelligencia degenerációja és kudarca az a kritika és az egyet nem értések hiányából fakad. Ezáltal nyilvánvaló módon a fizikai siker teljes alapja az a társadalomban található egység mértéke, és az intelligencia és tudás sikerének alapja az pedig a vélemények szétválása és az azokban levő egyet nem értés.
Ebből az következik, hogy amikor az emberiség eléri célját, a testek sikerével kapcsolatban azáltal, hogy azokat a többiek szeretetének teljes szintjére viszi, a világban lévő összes testek egyetlen testté és egyetlen szívvé egyesülnek majd, ahogy az a "Béke" című cikkben le van írva. És csak akkor jelenik majd meg a kezdetektől az emberiségnek szánt teljes boldogság teljes dicsőségében.
De ezzel szemben nekünk vigyáznunk kell arra, hogy ne hozzuk az emberek véleményét olyan közel egymáshoz, hogy az egyet nem értés és a kritika megszűnhessen a bölcsek és tanultak között, mivel a testek szeretete természetszerűleg magával hozza vélemények közelségét is. És hogyha a kritika és egyet nem értés eltűnne, akkor a koncepciókban és ideákban, véleményekben való teljes fejlődés ugyancsak megszűnne, és akkor a tudás forrása a világból kiszáradna.
És ez a bizonyítéka annak kötelezettségnek, hogy óvatosak legyünk az egyén szabadságával, koncepciókkal és ideákkal, ötletekkel kapcsolatban. Mivel a bölcsesség és tudás teljes fejlődése az egyén azon szabadságán alapul. Ezáltal mi figyelmeztetve vagyunk arra, hogy ezt nagyon gondosan megőrizzük, hogy minden egyes forma magunkon belül, melyet mi úgy hívunk, hogy "egyéni", azaz az egyéni személy egyéni ereje, amit mi általánosságban úgy hívunk, hogy a "megszerzés iránti vágy", az megmaradjon.

Ősi örökség

Annak a képnek az összes részlete, amelyet ez a megszerzés iránti vágy magában tartalmaz, amelyet mi úgy definiáltunk, hogy a "forrás" vagy az első ok, melynek a jelentése magában foglalja az összes tendenciát és szokást melyet a személy őseitől örökölt, amelyet mi úgy látunk magunk előtt, mint többezernyi ember hosszú láncolata, akik valaha éltek, és akik egymás tetején állnak. És mindegyikőjük egy esszenciális cseppje a személy őseinek, és az a csepp hozza el minden egyes személy számára az ő őseinek összes spirituális tulajdonságát az ő "medulla oblongata" (megnyújtott agy) agyrészébe, amelyet másképp a "tudatalattinak" nevezünk.
Ezáltal az előttünk álló egyén, tudatalattiján belül, rendelkezik az összes többezernyi spirituális hagyatékkal, az összes azon láncon belül reprezentált egyénből, amely egyének a személy ősei.
Ezáltal mint ahogy minden egyes személy arca különbözik egy másik személy arcától, ugyanígy különböznek ők nézeteikben is. Nincs két olyan ember a földön, amelynek véleményei egyenlőek lennének, mivel minden egyes e egy hatalmas és magasztos tulajdonsággal rendelkezik, melyet őseitől örökölt, és amelyből senki más egy szikrával sem rendelkezik.
Ennélfogva, mindezen tulajdonságokat úgy tekintjük, mint a személy egyéni tulajdonát, és a társadalom arra van figyelmeztetve, hogy megőrizze ennek ízét és szellemet, hogy az ne legyen összezavarva környezete által. Ehelyett minden egyes egyénnek meg kell tartania saját örökségének integritását. És akkor az ellentmondások és a különbözőségek közöttük mindörökké megmaradnak, mindörökké biztosítva a kritikát és a bölcsesség fejlődését, amely az emberiség előnye, és annak valós, örökös vágya.
És miután mi elérkeztünk az emberi önzőség bizonyos fokú megértéséhez, amelyet mi úgy határoztunk meg, mint egy erőt és a "megszerzés iránti vágyat", amely az eredendő lény esszenciális pontja, mi ugyancsak megtanultuk teljesen tisztán, minden oldalról minden egyes test eredeti tulajdonát, amelyet mi úgy definiáltunk mint "ősi örökség". És ez vonatkozik az összes potenciális tendenciára és tulajdonságra, amely a személy "forrásába" az öröklés által jutott, amely minden egyes személy első alapanyaga, ősapáinak eredeti magja. És most tisztázni fogjuk két részletet a megszerzés iránti vágyon belül.

Két részlet: A) Potenciális, B) Aktuális

Először is meg kell értsük, hogy bár ez az önzőség, melyet mi úgy definiáltunk, mint a "megszerzés iránti vágy", az ember alapvető esszenciája, az nem képes létezni a valóságban akár egy másodpercig sem. Mivel amit mi "potenciálisnak" hívunk, azaz mielőtt az a potenciálisból aktuálissá válna, az csak a gondolatunkban létezik, azaz csak a gondolat képes azt meghatározni.
De valójában semmilyen valódi erő nem létezhet a világban, amely szunnyadó és nem aktív. És mindez azért van mivel egy erő csak akkor létezik a valóságban amikor az cselekedeten keresztül megjeleníti magát. És ugyanezen alapulva mi nem mondhatjuk egy újszülöttről azt, hogy nagyon erős, amikor ő még a legkisebb súlyt sem képes felemelni, de mondhatjuk azt, hogy látjuk abban az újszülöttben, hogy amikor az majd felnő, akkor az nagy erőt mutat majd.
Azonban mi mondjuk azt, hogy az az erő, amit mi egy felnőtt emberben találunk, az jelen volt az ő szerveiben és testében már akkor is amikor ő még csak egy újszülött volt, de akkor az az erő el volt rejtve és nem volt nyilvánvaló. Igaz, hogy elménkben mi képesek lennénk meghatározni, (azokat az erőket melyek arra hivatottak, hogy később megjelenjenek), mivel azt elménk állítja. Azonban az újszülött aktuális testében nyilvánvalóan semmilyen erő nincsen, mivel semmilyen erő nem jelenik meg az újszülött cselekedeteiben.
És ez ugyanígy van az étvággyal. Ez az erő nem jelenik meg az ember testében az aktuális valóságban, amikor a szervek nem képesek enni, azaz amikor az ember jól lakott. De még akkor is amikor a személy jól lakott, az étvágy ereje maga az létezik, de az akkor el van rejtve az ember testében. Egy idő után amikor az étel már meg lett emésztve, az éhség újra megjelenik és akkor manifesztálódik potenciálisból aktuálissá.
Azonban egy ilyen megítélés, azaz egy olyan potenciális erőnek a megítélése, amely még nem lett megjelenítve aktuális tényként, ahhoz a cselekedethez tartozik, amely által a gondolat érzékel. De az nem létezik a tényleges valóságban, mivel amikor a személy jól van lakva, mi teljesen tisztán érezzük, hogy az éhség ereje az eltűnt, és hogyha mi azt keressük, akkor azt nem találjuk sehol.
Ebből az következik, hogy mi nem vagyunk képesek bemutatni egy potenciális dolgot, mint tárgyat, amely létezik önmagában, hanem csak úgy, mint egy állítást. Ezáltal amikor egy cselekedet megtörténik a valóságban, abban az időben az erő megjelenik a cselekedetben.
Mégis mi szükségszerűen két dolgot találunk itt az előző folyamatban: egy alanyt és egy állítást, azaz egy potenciálist és egy aktuálist, mint az étvágynak az erejét amely az alany, és az ételnek a képét, amely az állítás és a cselekedet. A valóságban azonban ezek együtt járnak. Az soha nem történik meg hogy az étvágy ereje megjelenjen egy személyben, anélkül, hogy elképzelje magának az ételt, amelyet meg kíván enni. Ezáltal ez a két fele ugyanannak a dolognak. Az étvágynak az ereje bele kell, hogy öltözzön abba a képbe. Mi ennélfogva láthatjuk, hogy az alany és az állítás az egyként jelenik meg és egyszerre tűnik el.
És most már megérthetjük, hogy a megszerzés iránti vágy, amelyet mi, mint önzőséget mutattunk be, nem jelenti azt, hogy az így létezik egy személyben, mint egy vágyakozó erő, amely egy passzív állítás formájában akar megszerezni. Ehelyett ez az alanyra vonatkozik, amely bele öltözik az ehető tárgy képébe, és amelynek a cselekedete megjelenik a megevésre kerülő dolog formájában, és amelybe az beleöltözik.
Mi ezt a cselekedetet "vágynak" neveztük, azaz az étvágy erejének, amely megjelenik az elképzelés cselekedetében.
És ez így van a mi témánkkal kapcsolatban is, azaz az általános megszerzés iránti vággyal, amely az ember valódi esszenciája. És az csakis azoknak a tárgyaknak a formájába beöltözve jelenik meg és létezik, amelyeket valószínűleg meg akarunk szerezni. Mivel akkor az úgy létezik, mint az alany és semmilyen más módon. Mi ezt a cselekedetet úgy hívjuk, hogy "élet", azaz az ember megélhetése, amely azt jelenti, hogy a megszerzés iránti vágy ereje a kívánt tárgyba öltözik és ezen belül cselekszik. És azon cselekedet megjelenésének a mértéke az ember életének a mértéke, ahogy azt mi elmagyaráztuk abban a cselekedetben, amit úgy hívunk, hogy "vágy".

Két teremtmény: A) az ember, B) az élő lélek

A fentiekből tisztán megérthetjük azt a verset: „És az Úristen megformálta az embert a föld porából és orrlyukaiba az élet leheletét lehelte, és ezáltal az ember egy élő lélekké vált.” Itt két teremtményt találunk:
A. Az embert magát
B. Az élő lelket magát.
És a vers azt mondja, hogy kezdetben az ember a föld porából lett megteremtve, molekulák gyűjteményéből, amelyben az ember esszenciája lakozik, azaz az ő megszerzés iránti vágya. Az az erő, azaz a megszerzés iránti vágy, az a valóság minden egyes alapelemében benne van, ahogy azt mi a fentiekben elmagyaráztuk. Ugyancsak mind a négy típus kövületi, növényi, állati és beszélő ebből emelkedett elő. És ebben a tekintetben az embernek semmi előnye nincsen a teremtés bármilyen más része fölött, és ez a jelentése a vers szavainak „a föld porából”.
Azonban mi már láttuk, hogy ez az erő, melyet úgy hívunk hogy "megszerzés iránti vágy", nem képes anélkül létezni hogy bele ne öltözzön és ne cselekedjen egy kívánt tárgyon belül, és ezt a cselekedetet hívjuk úgy hogy "élet". És ennek megfelelően mi azt találjuk, hogy mielőtt az ember elérkezett volna az élvezet megszerzésének emberi formájába, amely különbözik a más állatok hasonló formájától, őt még mindig egy élettelen, halott személynek tekintjük. Mindez azért van, mert a megszerzés iránti vágynak nincsen olyan helye, amelybe beleöltözhetne és amelyben a cselekedeteken keresztül megjeleníthetné magát, amelyek az élet megjelenítései, manifesztációi.
És ez a jelentése annak a versnek „és orrlyukaiba az élet leheletét lehelte” amely a megszerzés általános formája mely alkalmas az emberek számára. Az a szó, hogy Nishmat, (lehelet) abból a szóból érkezik, hogy Samin, (belehelyezés) a talaj számára, amely olyan, mint az „érték”. És annak a szónak az eredete, hogy "lélegzet" a következő versből érthető meg „Az Isten szelleme teremtett meg engem és az Úristen lehelete adott nekem életet” és láthatjuk a MALBIN-nak a kommentárját ott. Az a szó, hogy "lélek" (Neshama) ugyanazzal a mondattani struktúrával rendelkezik, mint azok a szavak, hogy „hiányzó” (Nifkad) „vádolt” (Ne'esham) és „vádolt” (Ne'eshama - amely a női változata a Ne'esham-nak).
És azoknak a szavaknak a jelentése, hogy és „orrlyukaiba lehelte” az, hogy a Teremtő egy lelket helyezett a személy belsőségébe és az élet értékelését, amely azon formáknak az összege, amelyek érdemesek a megszerzésre a személy megszerzés iránti vágyán belül. És akkor az az erő, azaz a megszerzés iránti vágy, amely bele van zárva az ő molekuláiba, megtalálta azt a helyet, amelybe beleöltözhet és amelyben cselekedhet, azaz azokat a megszerzési formákat, amelyeket ő a Teremtőtől szerzett meg. És ezt a cselekedetet hívjuk úgy, hogy „élet”, ahogy azt mi a fentiekben elmagyaráztuk.
És a vers azzal végződik „és ember ezáltal egy élő lélekké vált”. Ez azt jelenti, hogy mivel a megszerzés iránti vágy már elkezdett cselekedni a megszerzési formák azon mértéke által, az élet azonnal megjelent azon belül és ezáltal ő "egy élő lélekké vált". Azonban a megszerzés ezen formáinak megszerzése előtt, bár a megszerzés iránti vágy ereje már belé lett nyomtatva, a személyt még mindig egy élettelen testnek tekintjük, mivel annak nincsen olyan tere, helye, amelyben megjelenhetne és ahol a cselekedetekben manifesztálódhatna.
És ahogy azt mi a fentiekben láttuk, bár az ember esszenciája az csakis a megszerzés iránti vágy, az még mindig csak a fele az egésznek, és annak bele kell öltöznie egy valóságba, amely elérkezik hozzá. Ennek okán önmaga, azaz a megszerzés iránti vágy és annak a tulajdonnak a képe, amelyet az lefest magának az ténylegesen egy és ugyanaz, mivel egyébként az nem lenne képes létezni akár egy pillanatra sem.
Ennélfogva amikor a testnek ez a gépezete a csúcsán van, azaz ameddig el nem éri a középkort, az ő "egója" az egyenesen áll a teljes magasságban, amely születésekor belé lett nyomtatva. És emiatt ő magán belül egy hatalmas és erőteljes mértékét érzi a megszerzés iránti vágynak.
Más szavakkal ő hatalmas gazdaságra és tiszteletre vágyik, és bármire, ami útjába kerül. És mindez az ember egojának a tökéletességéből származik, amely magához vonz mindenféle struktúrákat, formákat és olyan koncepciókat, amelybe beleöltözhet és amelyeken keresztül fenntarthatja magát.
De amikor az ember életének fele eltelik, akkor elkezdődik az ő hanyatlásának az ideje, amely tartalma által, elhalálozásának napjait jelenti. És mindez azért van mert az ember nem egy pillanat alatt hal meg, ahogy életét sem egy pillanat alatt kapta meg. Ehelyett az ő gyertyája, azaz az egója, az lassan elhervad, és apránként hal meg, és azzal együtt azon tulajdonok képe is lassanként meghal, amelyeket ő meg kíván szerezni.
És ő lassan megszabadul sok olyan tulajdonától, amelyről álmodozott fiatal korában. És ő fokozatosan felad hatalmas tulajdonokat, az évek során történő hanyatlásának megfelelően. És végül valóban idős napjaiban, amikor a halál árnyéka már teljes lénye fölött lebeg, a személy magát egy olyan időszakban találja, amikor már semmi iránt nem vonzódik, mivel az ő megszerzés iránti vágya, egója, teljesen elhervadt. Akkor csak egy aprócska szikra marad meg, mely el van rejtve a szemtől és mindenféle tulajdonságba való beöltözéstől. Ennélfogva semmilyen vonzódás vagy remény nem létezik már azokban a napokban bármilyen megszerzés képe iránt.
Ezáltal mi bebizonyítottuk, hogy a megszerzés iránti vágy, annak a tárgynak a képével együtt, amelyet az meg akar kapni, az egy és ugyanaz a dolog. És az ő megjelenésük az egyenlő, az ő státuszuk egyenlő, és ugyanígy életük hossza is egyenlő.
Azonban egy lényeges különbség van itt az önmegadás formájában az élet hanyatlásának idejében. Ez az önmegadás nem a kielégülésnek az eredménye, mint egy olyan ember számára, aki feladja az ételt amikor kielégült, hanem ez már a kétségbeesés eredménye. Más szóval amikor az ego elkezd meghalni a hanyatlás napjai alatt, az érzékeli saját gyengeségét és hogy közelít a halálhoz. Ennélfogva az ember elengedi a dolgokat, és feladja fiatalkori álmait és reményeit.
Figyeljük meg óvatosan a különbséget e között és aközött az önmegadás között, mely a kielégülésnek a következménye, amely semmifajta gyászt nem okoz, és nem hívható "részleges halálnak", hanem az olyan, mint egy munkás, aki befejezte munkáját. Valóban, a kétségbeesés általi feladás az tele van fájdalommal és szomorúsággal, és ezáltal az hívható "részleges halálnak".

Szabadság a halál angyalától

Most mindazok után, amit megtanultunk, mi megtalálhatjuk a módját, hogy valóban megértsük bölcseink szavait, amikor ők azt mondták „Harut (bevésve) a kőtáblákon ne úgy ejtsük ki hogy Harut (bevésve), hanem úgy hogy Herut (szabadság), mivel ők felszabadultak a halál angyalától.”
És az el lett magyarázva a "Matan Torah (A Tóra adása)" és az "Arvut" (Kölcsönös Garancia) cikkekben, hogy a Tóra megadása előtt ők magukra vették mindenféle egyéni tulajdonuk feladását abban a mértékben, amely azokban a szavakban van kifejezve, hogy "A Főpapok királysága", és a teljes teremtés célja az, hogy a Teremtőhöz olvadjanak a vele való forma azonosságon keresztül: ahogy a Teremtő adakozik és nem szerez meg, ők ugyancsak adakozni fognak és nem szereznek meg. És ez a Devekut (összeolvadás) utolsó szintje, amely azokban a szavakban van kifejezve, hogy "Szent Nemzet", ahogy az "Arvut" című cikk végén meg lett írva.
És én már elhoztam számotokra, hogy megértsétek, hogy az ember esszenciája, azaz az ő önzése, mely úgy van definiálva, mint a megszerzés iránti vágy, az csak a fele egy dolognak, és az csakis akkor képes létezni amikor az egy tulajdon valamilyen képébe öltözik vagy valami tulajdon reményébe. Mivel csakis akkor teljes a mi anyagunk és csak akkor lehet azt az "ember esszenciájának" nevezni.
Ezáltal amikor Izrael gyermekei meg lettek jutalmazva a teljes Dvekuttal (összeolvadással) azon szent alkalomkor, az ő megszerzés iránti edényeik teljesen ki lettek ürítve bármilyen evilági tulajdontól, és ők a Teremtőhöz olvadtak a formák azonosságán keresztül. Ez azt jelenti, hogy őnekik semmilyen vágyuk nem maradt semmilyen saját tulajdon számára, hanem csak arra vágytak, hogy képesek legyenek elégedettséget adakozni Mesterük számára, hogy Mesterük boldogságot találjon bennük.
És mivel az ő megszerzés iránti vágyuk annak a tárgynak a képébe öltözött, az beleöltözött abba és összeolvadt azzal teljes egységben. Ennélfogva ők nyilvánvalóan fel lettek szabadítva a halál angyalától, mivel a halál az szükségszerűen egy hiány, és egy bizonyos tárgy létezésének a megszünése. De csakis ameddig még létezik egy olyan szikra, amely csak a saját élvezetének érdekében kíván létezni, csak akkor lehetséges azt mondani, hogy az a szikra nem létezik, mivel az meghalt vagy eltűnt.
Azonban, ha egy ilyen szikra már nem létezik az emberben, hanem az ő esszenciájának minden szikrája az beleöltözik a Mestere számára való elégedettség adakozásába, akkor ez a szikra se nem hiányzik se nem halott.
Mivel még akkor is amikor a test már le van nullázva, az csakis az önmaga iránti élvezetszerzés irányában van lenullázva, amelybe a megszerzés iránti vágy beleöltözött és csak is amelyen keresztül az képes létezni.
Azonban, amikor a személy eléri a Teremtésnek a célját, és a Teremtő élvezetet kap tőle, mivel a Teremtő akarata megtörtént, az ember esszenciája, amely beleöltözik a Teremtő elégedettségébe, az teljes örökkévalóságot kap, hasonlóan a Teremtőhöz. Ezáltal ő meg lett jutalmazva a halál angyalától való szabadsággal. És ez a jelentése a Midrashból való szavaknak: "Szabadság a halál angyalától". És a Mishnában: "Harut (bevésve) a kőtáblákon, ne úgy ejtsd ki, hogy Harut (bevésve), hanem úgy, hogy Herut (szabadság), mivel senki nem szabad, hacsak nem kötelezik el magukat a Tóra tanulásába".