Egy rész nyilvánosságra hozatala, kettő elfedése

Van egy kifejezése a nagy bölcseknek, amikor egy mélyreható dolgot akarnak feltárni: azzal kezdik szavaikat, hogy „Egy részt nyilvánosságra hozok, és két részt elfedek”. Bölcseink nagyon vigyáztak arra, hogy ne beszéljenek feleslegesen, hiszen bölcseink így tanították: „Egy szó egy kőszikla, a hallgatás kettő” (Héberből a kifejezés: „Egy szó egy sékelt ér, de a hallgatás kettőt.”) (Megillah 18a, „A Zohár könyvének bevezetése”, 18. pont).

Ez azt jelenti, hogy ha van egy felbecsülhetetlen értékű szavunk, amelynek az értéke egy követ ér, tudd, nem kimondva, két követ ér. Ez azokra vonatkozik, akik felesleges szavakat ejtenek ki, amelyeknek nincs megfelelő tartalma vagy jelentősége, kivéve, hogy az olvasó szemében feldíszítik a szöveget. Ez szigorúan tilos volt bölcseink szemében, ahogyan azt azok is tudják, akik megvizsgálják szavaikat, és ahogyan ezt a következő cikkekben bizonyítani fogom. Ezért figyelnünk kell arra, hogy megértsük a közös kifejezésüket. („Egy részt nyilvánosságra hozok, és két részt elfedek”)

A bölcsesség elrejtésének három módja van:
A Tóra titkai három részből állnak. Mindegyik résznek megvan a maga oka arra, hogy el legyen rejtve. Ezeket a következő nevekkel illetik:

1. Az, ami szükségtelen (Szükségtelen)

2. Az, ami lehetetlen (Lehetetlen) 

3. „Az Úr tanácsa azoké, akik félik Őt.” 

Ennek a bölcsességnek nincs egyetlen olyan részlete sem, ahol ne lenne alkalmazható e három rész vizsgálata, és ezeket egyenként fogom tisztázni.

1. Az, ami szükségtelen (Szükségtelen)
Ez azt jelenti, hogy senki sem fog profitálni a nyilvánosságra hozatalukból. Persze ez nem olyan nagy veszteség, mert itt csak az elme tisztaságáról (tiszta gondolkodásról) van szó, hogy figyelmeztessen az „és akkor mi van”-ként definiált cselekedetekre, azaz „Na és ha ezt tettem, akkor sem ártok vele”.

De tudnotok kell, hogy a bölcsek szemében az „És akkor mi van” a legnagyobb romlást okozójának számít, mivel a világ összes romba döntője azok, akik voltak és azok, akik még lesznek, az „és akkor mi van” típusú emberek. Ez azt jelenti, hogy felesleges dolgokkal foglalják le magukat és másokat. Ezért a bölcsek nem fogadtak be egyetlen tanítványt sem addig, amíg nem bizonyosodtak meg arról, hogy az illető óvatosan jár el abban, hogy ne tárja fel azt, ami szükségtelen.

2. Az, ami lehetetlen (Lehetetlen) 

Ez azt jelenti, hogy a nyelv nem képes arra nagyfokú magasztosságuk és spiritualitásuk miatt, hogy bármit is kifejezzen a minőségükről. Ezért minden kísérlet arra, hogy szavakba öntsük őket, csak félrevezetné a vizsgálódókat, és hamis útra terelné őket, ami minden bűn közül a legrosszabbnak számít. Ezért ahhoz, hogy bármit is felfedjünk ezekben a kérdésekben, felülről jövő engedélyre van szükség. Ez a bölcsesség elrejtésének második módja. Ám ez az engedély is magyarázatra szorul.

Fentről kapott engedély
Ezt a dolgot magyarázza Az ARI: A Rashbi szavainak kapuja című könyvében (A Zohár, 4:100, a Mishpatim című részben, a következő szavakkal kezdődően: „Yochai fia tudta, hogyan kell elrejteni”): „Tudd meg, hogy az igazak lelkeinek egy része a Körülölelő Fényhez, és egy része a Belső Fényhez tartoznak. (Jelentésüket megtaláljátok a Panim Meirot című könyvemben, (Makifin Kapu, 48. ág). Akik a Körülölelő Fényhez tartoznak, azoknak hatalmuk van arra, hogy a Tóra titkairól és rejtettségeiről beszéljenek leplezett és rejtett módon, hogy csak az arra méltók értsék meg.

Rabbi Shimon Bar-Yochai lelke a Körülölelő Fényből való volt. Ezért volt hatalma a szavakat úgy felöltöztetni és tanítani, hogy még ha sokaknak tanította is, csak a megértésükre méltók foghatták fel. Ezért kapott „engedélyt” a Zohár könyvének megírására.

Az engedélyt nem „adták meg” az ő tanítóinak vagy azoknak, akik előttük először írtak a bölcsességről, hogy könyvet írjanak ebben a bölcsességben. Még akkor sem, ha minden bizonnyal nagyobb tudással rendelkeztek ebben a bölcsességben, mint ő. De ennek az az oka, hogy nekik nem volt olyan hatalmuk a dolgok felöltöztetésére, mint neki. Ez az értelme annak, ami írva van: „Yochai fia tudta, hogyan őrizze az útjait”. Most már érthetitek miért olyan rejtett a Zohár könyve, amit Rashbi írt, hogy nem minden elme képes felfogni a szavait.

Szavainak lényege: a dolgok magyarázata az igazság bölcsességében egyáltalán nem függ a kabbalista bölcs nagyságától vagy kicsinységétől. Sokkal inkább egy olyan lélek ragyogásáról van szó, amely ennek a kérdésnek szenteli magát. E lélek ragyogását úgy tekintjük, hogy „engedélyt adva” felülről a felső bölcsesség feltárására. Ezért azt tanuljuk, hogy akit nem részesítettek ebben az engedélyben, annak tilos magyarázatokat adnia a bölcsességről, mivel nem tudja ezeket a finom dolgokat a megfelelő szavakba önteni úgy, hogy a tanítványok ne tévessze meg.

Ezért nem találtunk egyetlen olyan könyvet sem az igazság bölcsességében, amely megelőzte volna Rashbi Zohár könyvét, mivel a bölcsességben az ő könyvét megelőző összes könyv nem a bölcsesség magyarázataként van besorolva, hanem azok pusztán utalások, ok és okozat sorrendje nélkül, ahogyan az a tudósok számára ismert.

Hozzá kell tennem, amit a könyvekből és a szerzőktől kaptam, hogy Rashbi és tanítványai, a Zohár szerzőinek ideje óta, egészen Az ARI idejéig nem volt egyetlen olyan író sem, aki értette volna a Zohár és a Tikkunim [Korrekciók] szavait úgy, mint Az ARI. Az ő kora előtti összes mű csupán ízelítő ebből a bölcsességből [csak utalások, nem valódi magyarázat], beleértve a bölcs RAMAK könyveit is.

És ugyanazokat a szavakat, amelyeket a Rashbiról mondtak, magáról Az ARIról is el kell mondanunk, hogy az elődei nem kaptak engedélyt felülről a bölcsesség magyarázatainak nyilvánosságra hozatalára, és Az ARI megkapta ezt az engedélyt. Ez egyáltalán nem tesz különbséget nagyság vagy kicsinység között, hiszen lehetséges, hogy Az ARI elődeinek érdeme sokkal nagyobb volt, mint az övé, de nem kaptak erre engedélyt. Ezért inkább eltekintettek a bölcsesség lényegére vonatkozó kommentárok megírásától, hanem beérték rövid, egymáshoz semmilyen módon nem kapcsolódó utalásokkal.

Mint ahogy ismert azok között, akik ezzel a bölcsességgel foglalatoskodnak, mióta Az ARI könyvei megjelentek a világban, mindazok, akik a Kabbala Bölcsességét tanulmányozzák, elhagyták RAMAK összes könyvét, és Az ARIt megelőző összes első és nagy írásokat. Spirituális életüket kizárólag Az ARI írásaihoz kötötték oly módon, hogy a nélkülözhetetlen könyvek, amelyeket ebben a bölcsességben megfelelő értelmezéseknek tekintünk, csak a Zohár könyve, a Tikkunim, és ezek után Az ARI könyvei.

3. „Az Úr tanácsa azoké, akik félik Őt.”
Ez azt jelenti, hogy a Tóra titkai csak azoknak tárulnak fel, akik félik az Ő nevét, akik szívükkel és lelkükkel őrzik az Ő dicsőségét, hogy soha ne kövessenek el semmiféle módon istenkáromlást. Ez a bölcsesség elrejtésének harmadik formája.

Ez a rész a legszigorúbb az elrejtés tekintetében, mivel ennek a feltárásában sokan elbuktak. Közülük származtak a sarlatánok, a suttogók és a „gyakorlati” kabbalisták, akik ravaszságukkal lelkekre vadásznak, és a misztikusok, akik a méltatlan tanítványok keze alól kikerült, elsorvadt bölcsességet arra használják, hogy fizikai előnyöket szerezzenek maguknak vagy másoknak. A világ sokat szenvedett és szenved még ettől.

Tudd meg, hogy az elrejtettség gyökere ennek csak egy része volt. Innentől kezdve a bölcsek túlzott szigorral vizsgáztatták a tanítványokat, ahogy bölcseink mondták (Hagigah 13a): „Összegzést csak egy főbírónak adnak, és annak, akinek a szíve tele van aggodalommal”, és a „Maase Beresheetet [A Teremtés művét] nem párban kell felfedezni, és a Merkavát sem egyedül”. Sok más ehhez hasonló [korlátozás] van még, és ez az egész félelem a fenti okok miatt van.

Emiatt kevesen vannak a kiválasztottak, akiket megjutalmaztak ezzel a bölcsességgel, és még azok is, akik minden vizsgát és próbát kiálltak, a legszigorúbb esküvel esküsznek arra, hogy semmit sem árulnak el ebből a három részből. (Ezzel kapcsolatban lásd Rabbi Moshe Burtril A Teremtés könyve bevezetőjében).

Ne értsétek félre a szavaimat, mert a bölcsesség elrejtését három részre osztottam. Nem úgy értem, hogy maga az igazság bölcsessége is erre a három típusra van felosztva. Sokkal inkább úgy értem, hogy ez a három rész ennek a bölcsességnek minden egyes részletéből elágazik, mivel ez az egyedüli három vizsgálati mód, amelyet mindig alkalmazunk erre a bölcsességre.

Itt azonban meg kell kérdeznünk: ha igaz, hogy a bölcsesség elrejtésének szigorúsága ilyen súlyos, akkor honnan származik a több ezer mű a bölcsességről? A válasz az, hogy az első két rész és az utolsó rész között van különbség. Az elsőrendű teher [szigorúság] csak a fenti harmadik részben van, a fentebb kifejtett okból kifolyólag.

Az első két rész azonban nem áll állandó tiltás alatt, hiszen néha egy-egy „szükségtelen” kérdés megfordul, valamilyen okból megszűnik szükségtelennek lenni, és szükségessé válik. Továbbá a „lehetetlen” rész néha lehetségessé válik. Ez két okból van így: vagy a generáció fejlődése miatt, vagy azáltal, hogy felülről engedélyt kaptak rá, ahogy ez történt Rashbival és Az ARIval, és kis mértékben a elődeikkel is. A bölcsességről megírt minden hiteles könyv ezekből a megkülönböztetésekből származik.

Ez az, amit a következő kifejezés alatt értettek: „Egy részt nyilvánosságra hoztam, és két részt el fogok rejteni”. Úgy értették, hogy megtörtént, hogy feltártak valami újat, amit az elődeik nem láttak előre. Ezért utalnak arra, hogy csak egy részt tárnak fel, vagyis a három rejtési forma közül az elsőt tárja fel, és két részt rejtve hagy.

Ez azt jelzi, hogy történt valami, ami az okot adta erre a közzétételre: vagy a „szükségtelen” kapta meg a „szükséges” formát, vagy a „fentről kapott engedélyt” megkapta, ahogy fentebb kifejtettem. Ez a jelentése a kifejezésnek: „Egy részt nyilvánosságra hozok”.

Ezeknek az esszéknek az olvasóinak tudniuk kell, amelyeket az év folyamán szándékozom kinyomtatni, hogy ezek mind olyan újítások, amelyek tisztán, pontos tartalmukban egyetlen korábbi könyvben sem szerepelnek. Szájhagyomány útján kaptam ezeket tanítómtól, aki erre felhatalmazást kapott, vagyis ő is szájhagyomány alapján kapta tanítóitól.

És bár az elrejtés és az óvatosság minden feltétele mellett kaptam ezeket, az „Ideje cselekedni” című cikkemben bemutatott szükségszerűség miatt a „szükségtelen” rész számomra megfordult, és „szükségessé” vált. Ezért ezt a részt teljes felhatalmazással tártam fel, ahogyan fentebb kifejtettem. A másik két részt azonban megőrzöm, ahogyan azt megparancsolták nekem.