34. Levél
Rosh Hashanah [zsidó újév] előestéje, 1957. szeptember 14.
A barátoknak, éljenek örökké.
Miután közel kerültem hozzátok a képzeletbeli testet öltött helyen, reméljük, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a szíveket, hiszen már régóta nem levelezünk, és a fizikai aktus egységet hoz, ahogy a Rosh Hashanah imában [héber újévi istentisztelet] is elhangzik: „És mindnyájan egy közösséggé lesznek”. Ebben az állapotban könnyebb lesz „teljes szívvel teljesíteni a Te akaratodat”.
Ez azért van így, mert amíg nem csak egy közösség van, addig nehéz teljes szívvel cselekedni. Ehelyett a szív egy része továbbra is a saját hasznára irányul, és nem a Teremtő nevéért. Erről szól a Midrás Tanchuma: „Ti itt álltok ma", ahogyan a nap időnként ragyog, és időnként elsötétül, úgy van ez veletek is. Amikor sötét van számotokra, akkor a világ világossága ragyog fel nektek, ahogyan azt mondják: 'És az Úr lesz nektek örök világosság'. Mikor? Amikor mindannyian egy közösséggé váltok, ahogyan meg van írva: " Mindannyian éltek ezen a napon".
Általában, ha valaki fog egy köteg ágat, vajon egyszerre el tudja-e törni mindet? De ha egyszerre egyet-egyet veszünk, még egy kisgyermek is el tudja törni őket. Hasonlóképpen azt találjátok, hogy Izrael nem lesz megváltva, amíg nem lesznek mindannyian egy közösség, ahogyan írva van: "Azokban a napokban és abban az időben, azt mondja az Úr, eljönnek Izrael fiai, ők és Júda fiai együtt". Így, amikor egyesülnek, megkapják az Istenség Arcát".
Azért mutattam be a Midrash szavait, hogy ne gondoljátok, hogy a csoport kérdése, ami a barátok szeretete, a haszidizmusra vonatkozik. Sokkal inkább bölcseink tanításáról van szó, akik látták, hogy mennyire szükséges a szívek egyesülése egyetlen csoportban az Istenség Arcának elnyeréséhez.
Bár a barátok között mindig akad egy, aki kiáll, és azt kiabálja: "Egyesítsétek a kezeteket egyetlen csoportba!", és a hanyagságot mindig a barátoknak tulajdonítja, én még sem zárhatom őt ki a hanyag barátok közül, és ez elég kell, hogy legyen a megértéshez.
Elsősorban reméljük, hogy az új évben, a Shin-Tav-Het-Yod ["Élhetsz", de a héber naptárban az évszám is betűkkel számolva (1949-50)], a Teremtő örök életet ad nekünk, ahogy írva van: "Mert Isten más utódot rendelt nekem Ábel helyett" stb. és az "Élhetsz" valóra válik.
A Rosh Hashanah [újév] jelentése új kezdet, amikor az ember új építményt kezd építeni. Ahogy bölcseink mondták: "Az embernek mindig félig bűnösnek, félig igaznak kell tekintenie magát. Ha egyetlen Mitzvát [מצווה - jócselekedetet/parancsolatot] teljesít, boldog, mert az érdemek oldalára ítélte magát és az egész világot. Ha elkövet egyetlen vétket, jaj neki, mert a bűn oldalára ítélte magát és az egész világot".
Meg kell értenünk, mit jelent az, hogy az embernek mindig fele-fele arányban kell tekintenie önmagára. 1) Ha egy Mitzvát teljesít, és az érdemek oldalára ítél, hogyan mondhatjuk, hogy ismét fele-fele arányban van? Hiszen már megítéltetett, és már az érdemek többségében van. Megfordítva, ha elkövetett egy vétket, hogyan lehet később azt mondani, hogy fele-fele arányban van? 2) Hogyan lehet azt mondani, hogy fele-fele arányban van, ha valaki tudja magáról, hogy tele van bűnökkel és vétkekkel? Ugyanakkor az ember kénytelen megvallani: "Bűnösök vagyunk, vétkeztünk" és " a bűn miatt".
Az a helyzet, hogy bölcseink megértetik velünk a munka sorrendjét. Itt nincs szó bíróságról és ítéletről odafent. Csak amikor valaki a felső bíróság elé kerül, akkor ítéltetik meg bűnei és érdemei által.
Sokkal inkább arra tanítanak itt bölcseink, hogy az ember mindig kezdje el a munkát, válassza a jót és gyűlölje a rosszat. Ez azért van így, mert a választás éppen abban a valamiben helyénvaló, ami fele-fele arányú, mert akkor van lehetősége az embernek választani. De amikor az egyik fél már többségben van, akkor már nem tud dönteni, mert az ember a többséget követi, és akkor már irreleváns választásról beszélni.
Ez felveti a kérdést: "Hogyan csaphatja be magát, és mondhatja, hogy ötven-ötven százalékos, amikor valójában tudja, hogy tele van bűnökkel?". Tudnunk kell azonban, hogy a választás kérdése, amit az embernek megadnak, állandó és mindig létezik, mint ahogyan: "Aki nagyobb a barátjánál, annak a hajlama is nagyobb nála". Ennek a szabálynak megfelelően, ha valakinek sok bűne van, akkor van egy kis hajlama, ami nem nagyobb, mint a jó hajlam, hanem pontosan fele-fele, tehát képes lesz dönteni.
És mivel a bűnök a gonosz hajlamon keresztül jönnek, a Mitzvot [מצווה - Mitzva Tsz. jó cselekedetek/parancsolatok] pedig a jó hajlamon keresztül jönnek, ahogy a RASHI értelmezte: "A jó hajlamon keresztül teremtetted az igazakat, a gonosz hajlamon keresztül a gonoszokat", ezért mondták bölcseink: "Az embernek mindig félig bűnösnek, félig igaznak kell tekintenie magát". Más szóval, ami a választást illeti, mindig az, és ha a vétkek a ... akkor a rossz hajlam csökken. Így ötven-ötven százalékos.
Hasonlóképpen, ha egyetlen Mitzvát végez, és már az érdemek oldalára ítéltetett, azonnal nagy gonosz hajlamot kap, ahogy írva van: "Aki nagyobb, mint a barátja, annak nagyobb a hajlama". Így most már ötven-ötven százalékos lesz, így képes lesz az érdemek oldalára ítélni.
Ezért Rosh Hashanah napján az ember újrakezdi a munkáját. Ráadásul a tíz bűnbánati napot "a bűnök megbocsátásának és engesztelésének napjainak" nevezik, így az embernek minden lehetősége meglesz arra, hogy újra bekapcsolódjon a Teremtő munkájába, még akkor is, ha eddig olyan távol volt a munkától.
A munka lényege pedig az imádság, hiszen csak imádsággal lehet kilépni a köznép területéről és belépni az Egységes területére. Ez azért van így, mert az imádságban a nagyok és a kicsik egyenlőek. Ráadásul aki érzi a saját alacsonyrendűségét, az szívből, őszintébben tud imádkozni, mert tudja magáról, hogy egyedül nem tud kiszabadulni a szorult helyzetből. Akkor azt mondhatja, hogy valójában azok, akik különleges tehetségekkel és finom tulajdonságokkal lettek megteremtve, egyedül is tudnak valamit tenni, míg azok, akiknek nincsenek különleges adottságaik és jó tulajdonságaik, azok az ég kegyelmére szorulnak. Így csak ez az ember tud őszinte imát mondani.
Vigyázni kell azonban, nehogy elmeneküljön a küldetés elől, mivel a hajlam olyan irányítás alatt van, hogy az ember igaz imát tud felemelni, mert ez a hajlam a kétségbeesés szikráit hozza, és bizonyítékokkal, következtetésekkel és megállapításokkal látja el, úgy, hogy az imája hasztalan legyen. Végül az ember képtelenné válik arra, hogy higgyen abban, hogy "Mert Te meghallgatod minden száj imáját". Bölcseink azt mondták: "A Teremtő vágyik az igazak imájára". Ez azért van így, mert az ima az Istenség inspirálásának elsődleges eszköze, mert a szegények imájának tekintik.
Az ima pedig még a legnagyobbak közül a legnagyobbakra is vonatkozik. Enélkül nem lehet elérni a munkában való "helytállás" állapotát. Ez az értelme annak, hogy "Mert a szegények soha nem szűnnek meg a földről". Meg kell értenünk, miért ígérte nekünk a Teremtő - hogy szükségszerű, hogy mindig vannak szegények. Nem lenne jobb, ha Izraelben nem lenne többé ilyen?
A fenti értelmezésben azonban a "szegény" az ima helyét jelenti, és ha nincs azon a helyen hiány, akkor nincs helye az imának sem. Tehát nincs helye az imádságnak, ha valakit nagysággal jutalmaznak? Ebben a tekintetben a Teremtő azt ígéri nekünk: "A szegények soha nem szűnnek meg", ami azt jelenti, hogy mindig lesz egy hely, ahol szükséget, hiányt lehet találni, hogy az ember magasabb szintre emelkedhessen.
Ezt jelenti: "A szegénység úgy illik Izraelhez, mint a vörös szíj a fehér lóhoz". Ez azt jelenti, hogy még ha már teljes nagyságában zsidó is, akkor is illik hozzá a szegénység, mert ez a hiány helye, hogy képes legyen imát emelni.
Ezt a kérdést mutatja be a Gemarah (Beráchot 9b): "Rabbi Ela azt mondta Ullának: "Amikor felmész oda, add át üdvözletemet a testvéremnek, Beróna rabbinak az egész csoport jelenlétében, mert ő nagy ember, és örül a Mitzvotnak [parancsolatoknak/jócselekedeteknek]. Egyszer sikerült neki a megváltást imával összekötnie, és egész nap a mosoly nem hagyta el az ajkát, nem szűnt meg mosolyogni." Más szóval, nagy embernek akkor számít, amikor már a megváltás állapotában van, minden hiányosságtól megváltott, és nincs több tennivalója. Ebben az állapotban van munkája, hogy valamilyen hiányosságot találjon magában, hogy imádkozhasson érte. És amikor "a megváltást az imádsággal összekötötte", azonnal talált egy helyet az imádságra, és végtelen öröme volt, ahogy meg van írva: "Mert a szegények soha nem szűnnek meg a földről".
A fentiekből következik, hogy a legfontosabb dolog az ima. Legyetek erősek az imádságban, és higgyetek abban, hogy "Te meghallgatod minden száj imáját".
Legyünk beírva az élet könyvébe.
Barátod, Baruch Shalom HaLevi
Baal HaSulam fia