919. A környezet jelentősége

„És vett hatszáz válogatott harci szekeret.” Kiké voltak ezek? Ha azt mondod: Egyiptomé volt, hiszen már meg van írva: „És elpusztult minden egyiptomi állat, jószág (mikne, מקנה).” Ha azt mondod: Fáraóé volt, hiszen már meg van írva:
„Íme, az Örökkévaló keze lesz nyájadon, a állat, jószág (mikne, מקנך) fölött…”
Ha azt mondod: Izraelé volt, hiszen már meg van írva: „És még nyájaink (miknenu, מקננו) is velünk mennek…” Hanem azoké volt, akik „félték az Örökkévaló szavát Fáraó szolgái közül”. Ebből megtanuljuk, hogy „az Örökkévalót félők” ők voltak „Izrael számára a botlás köve.” - Eddig a szavai (Midrás Tanchuma, Beshalach).

„Ebből úgy tűnik, hogy a legfőbb óvintézkedés a környezettel kapcsolatban éppen azoktól szükséges, akik „az Örökkévalót félők”. Ők Fáraó szolgái, és Fáraó lényegisége - ahogyan Az Ári (a Szent Jichák Luria) tanítja - az, hogy Egyiptom száműzetése azt jelenti: a Szentség tudása száműzetésben van. Fáraó az, aki elszívja a bőséget - ez pedig az önmagáért való megszerzési vágy (a vágy, hogy csak saját hasznunkra szerezzünk meg).

Ők azok, akiket munkálkodóknak neveznek, de valójában csak saját javukra dolgoznak, és semmilyen kapcsolatuk nincs az adakozás szolgálatával, mivel minden szándékuk kizárólag saját élvezetükre irányul.”

És a legfőbb óvatosság velük szemben azért szükséges, mert külsőleg úgy tűnik, mintha valóban szolgálnák [az Örökkévalót]: foglalkoznak a Tórával és az imával lelkesedéssel, és mindenféle részlet-szabályt aprólékosan betartanak. És éppen ezért nevezik őket „az Örökkévalót félőknek”- mert ha nem így néznének ki, nem kapnák meg ezt az elnevezést.

És mindazonáltal, belsőleg mégis Fáraónak vannak alárendelve, a Fáraó szolgái (Avdei Par’o - עבדי פרעה) - vagyis minden szándékuk kizárólag saját akaratuk és szükségleteik betöltésére irányul, és semmilyen kapcsolatuk nincs az adakozás munkájával.

És egy ilyen környezet botlást okoz az Örökkévalót szolgálni kívánó ember számára. Mert az ember szeretne az Örökkévaló útján járni, és amikor látja ezeknek az embereknek a szolgálatát – ahogyan ők az istenfélelemben tevékenykednek - akkor lenyűgözi őt az ő erejük és buzgóságuk.
Ugyanis amikor valaki Fáraó szolgáinak módján dolgozik, akkor nincs benne ellenállás a test részéről. Mivel az erőfeszítésük is a test érdekében történik, ezért itt nem merül fel valódi belső ellenállás - sőt, éppen ellenkezőleg: a test beleegyezik abba, hogy energiát adjon ehhez.

Így tehát egy ilyen környezet botlást okoz Izraelnek - vagyis annak, aki Izraellé akar válni, és nem akar Fáraó szolgája lenni. Mivel az Örökkévalót szolgálni vágyó ember lenyűgözve látja Fáraó szolgáinak munkáját, az ő szolgálatuk tetszetőssé válik számára. Ezért elkezd vonzódni hozzájuk, és ennek következtében átveszi az ő gondolataikat és szándékaikat. Így végül megbánja mindazt az erőt, amit eddig az adakozás munkájába fektetett.

Ettől kezdve pedig már nincs benne semmi erő, hogy tovább tudjon haladni az adakozás útján.

Ez azonban nem így van, ha a környezete olyan emberekből áll, akik „szabadok” (חופשיים – chof’shím), és nem tartoznak az Örökkévalót félők körébe - mert akkor egyáltalán nincs kapcsolat közöttük. Tudja, hogy nincs mit tanulnia tőlük. Így semmiféle gondolati kapcsolódás nem jön létre, mert világosan tudja, hogy tilos tanulni a „szabadok” cselekedeteiből és gondolataiból.
Ezért egy ilyen környezet nem jelent veszélyt. Nem úgy, mint azok a „félők”, akik valójában Fáraó szolgái (Avdei Par’o - עבדי פרעה) - ők botlást okoznak Izrael számára, és tőlük úgy kell menekülni, mintha nyílvessző csapódna felénk.