909. Az elrejtettség felfedése

Eszter azt mondta Mordekháj-nak: "Menj, gyűjtsd össze Súsánban minden zsidót, és böjtöljetek értem; ne egyetek... és így megyek a királyhoz, noha ez nem a törvény szerint való, és ha elveszek, hát elveszek." Felmerül a kérdés: miért éppen a Shushan élő zsidókat kérte erre? Hiszen zsidók éltek Perzsiában és Madaiban is. Miért mondta, hogy „gyűjtsd össze”, és miért éppen Shushan?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy Eszter a királyságot jelképezi, ahogyan bölcseink mondták: „Honnan van Eszter a Tórában?”, az Írás mondja: „Én bizony elrejtem [Astir] arcomat” (5Mózes [Vájélech] 31:18).

Az elrejtés (hesztérá) pedig olyan dologra vonatkozik, amelyet az ember látni vagy megérteni szeretne, de nem látja és nem érti. Csak ekkor mondhatjuk, hogy valami rejtve van előtte. Sőt, az elrejtés mértéke attól függ, mennyire fontos az ember számára a megértés. Ezért egy olyan dologban, amelyet valaki nem tart lényegesnek vagy egyáltalán nincs rá szüksége, nem mondhatjuk, hogy szenved az elrejtéstől, mert számára ez nem is hiányzik. 

Például, ha valakinek egy munkahelyen naponta csak fél órát kell dolgoznia, és havonta egyszer kap fizetést, akkor hinnie kell, hogy valóban megkapja a bérét, még akkor is, ha még nem látott senkit, aki már kapott volna fizetést.
Ezért hisz a cégben, még ha rejtve is van előtte, hogy vajon hogyan és mikor fogják kifizetni a bérét, hiszen ez a cég, ahol dolgozni szeretne, egyelőre teljesen ismeretlen számára.

Ha viszont többet szeretne dolgozni, mint fél órát, akkor nagyobb szüksége van arra, hogy tudja, a cég valóban kifizeti a bérét időben.
Így, ha rossz híreket hallott a cégről (lásón hárá), akkor még inkább szenved az elrejtettségtől (hesztérá). És ha éjjel-nappal dolgozni akar, akkor mindenképpen még nagyobb elrejtettséget érez, mert még nagyobb szüksége van arra, hogy biztos legyen benne: megkapja a bérét, ahogyan ígérték.

Mivel a Mennyek Királysága (málchut sámájim) túl van az emberi értelem határain (lemálá min hadáát), ezért mindenki szenved az elrejtettségtől (hesztérá).
Azok számára azonban, akik igazán Isten nevéért akarnak dolgozni (lésém sámájim), az elrejtettség még nagyobb, mert nagyobb szükségük van a megértésre. Hiszen a testük (a saját hajlamuk) folyamatosan kérdezi: „Mi ez a munka számotokra?” (Má háávodá házot láchem?).
Ez azt jelenti, hogy ez a kérdés mindig az ember előtt áll, és annál erősebben jelenik meg, minél inkább szeretné, hogy az egész élete Isten szolgálatára irányuljon.

A válasz erre a kérdésre az, hogy „Tompítsd el fogait” (hakeh et shináv).
A néhai apám, Baal HaSulam, az emléke legyen áldott (Aámor Zecá"L) azt mondta, hogy a királyságot „rózsának” nevezik, ahogyan az Írás mondja: „Mint rózsa a tövisek között” (Keshoshaná bén hachochim). Ezért ezt „Shushan”-nak nevezik (Shushan). 

Ebből következik, hogy különbséget kell tenni a zsidók között, akik Shushan élnek, és azok között, akik Perzsiában és Médiában vannak.

A „Perzsa” (Páresz) szó azt jelenti, hogy „félig” (lechatzájin), utalva arra, hogy reggel egy rész és este egy rész (prász b’sáchárit u’prász bein haarbáim).
Ez a hozzáállás azoké, akik megosztják az isteni szolgálatukat, vagyis részben az Ég nevéért, részben pedig más célokért dolgoznak. Ahogyan mondják: „Aki összekapcsolja az Ég nevét valami mással” (kol hameshátéf sém sámájim vedávár achér). „Madai” pedig a „dai” (elég) szóból ered, utalva arra, aki elégedett azzal, amit elért: „Aki azt mondta a világának: Elég!” (Mi sheámár leolamó daj), vagyis nem akar tovább fejlődni. Ő az, aki elégedett azzal, hogy van istenfélelme (jirát sámájim), tanulja a Tórát és betartja a Mitzvákat, és nem törekszik többre.
Eszter nem mondta nekik, hogy gyűljenek össze, mert ők nem azok, akik teljes szívvel küzdenek az isteni szolgálatért. 

Csak azokat hívta össze, akik „Shushan” szintjén vannak, vagyis akik az isteni szolgálatban a „tompítsd el fogait” (hakeh et shináv) elvén dolgoznak, azaz harcolnak az önzés és a gonosz hajlam ellen, teljes mértékben Isten nevéért teszik ezt.