473. A szándékos bűnök érdemekké válnak számára

Lásd a Zohár bevezetését (Sulám kommentár, 128. oldal, „veha’inyan” kezdetű szakasz), ahol ez áll:
„A végidőben hatalmas fény tárul majd fel minden világban, és ez által minden test visszatér teljes bűnbánattal és szeretettel."

És ismert, amit a bölcseink mondtak:
Aki érdemes lesz a szeretetből fakadó megtérésre (Tesuvá me'áhává) bűnbánat által, annak a szándékos bűnei is érdemekké válnak (Talmud, Joma 86b).
És ez az, amit a próféta mondott azokról a gonoszokról, akik egymás között káromlást és gyalázatot beszéltek, azt mondván:
„Hiábavaló Istent szolgálni, és mi hasznunk abból, hogy betartottuk az Ő parancsát?”

És a 127. oldalon (a „Biur” kezdetű szakaszban) ez áll:
A „könyv a megemlékezésről”, amelyet a Malachi könyve említ (3:16) – ahol ez olvasható: „Azt mondtátok: „Hiábavaló Istent szolgálni…" – a gonosztevők felépültek, még próbára tették az Istent és megmenekültek. Ekkor beszélgettek egymással az Örökkévalótól félők – egyik ember a másikkal – és az Örökkévaló figyelt és hallgatott. És íródott egy emlékezés könyve Előtte azok számára, akik félik az Urat és gondolnak az Ő nevére. És az enyéim lesznek – mondja a Seregek Ura – azon a napon, amikor „különleges kincset" készítek.”

És érteni kell a következőket: hogyan lehet, hogy amikor ezek az emberek egymás között ilyen megvetendő dolgokat mondtak, a próféta mégis azt mondja róluk: „Ekkor beszélgettek az Örökkévalótól félők”?
Erre azt válaszolja, hogy a nagy napon, a végső korrekció idején, amikor feltárul a szeretetből fakadó bűnbánat (tesuvá me’áhává) fénye, akkor még ezek a szándékos bűnök is érdemekké fordulnak át.

Érdemes mélyebben megérteni azt a fogalmat, hogy „a szándékos bűnök érdemekké válnak” – még akkor is, ha a jelentése elsőre egyszerűnek tűnik.
Ezt az elvet úgy is lehet értelmezni, ahogy azt tanuljuk: amikor az ember arra törekszik, hogy a Tóra és a parancsolatok betartásával ne önmagáért, ne jutalomért cselekedjen (vagyis ne „al menát lekabel pras”), akkor a teste ellenkezik, és így tiltakozik: „Mi ez a munka nektek?” Ez a mondat tükröződik vissza a próféta szavaiban is: „Mi hasznunk abból, hogy megtartottuk az Ő parancsát?”

Azoknak, akik a közösség szintjén, a „klál” (általános szint) szerint szolgálnak, nincsenek kérdéseik arról, hogy „Mi ez a munka?” Mert az ilyen jellegű kérdések akkor kezdődnek, amikor az ember kizárólag azért akar dolgozni, hogy ne kapjon jutalmat, vagyis tisztán adakozási szándékkal (l’lo al menát lekabel pras).
És minél inkább igyekszik az ember ezen az úton előrehaladni, annál erősebben ellenáll a teste – pontosan annak mértékében, amennyire ő próbál emelkedni.

Ebből következik, hogy az Örökkévalót félők – vagyis azok, akik csak jutalom nélküli szándékkal (lo al menát lekabel pras) akarnak szolgálni – egymással beszélgetnek, és megosztják egymással belső küzdelmeiket. És ha valaki egész nap dolgozik (a spirituális munkában), akkor a teste egész nap azzal érvel, hogy „Mi ez a munka nektek?” Ezeknek az állandó belső érveknek és kérdéseknek a hatására az emberben lassan kialakul egy mély vágy arra, hogy megszabaduljon ezektől a zavaró kérdésektől.

És amikor ezek a kérdések teljes mértékben elérkeznek az emberhez, vagyis eljutnak a teljességükhöz, akkor az égből megadják neki a „bűnbánat lelkületét” (rúach tesuvá). Így kiderül, hogy éppen ezek a bűnök – vagyis a kérdések – okozták azt, hogy megkapta a bűnbánat lelkületkét. Vagyis a szándékos bűnök, azaz a kételyek, a kérdések, érdemmé váltak, mert ha nem lettek volna ezek a kérdések, akkor nem lett volna olyan edénye (kli), amely képes lett volna magába foglalni a megtérés szelét.