Bnei Baruch Kabbala Akadémia

„De az Örökkévaló, a te Istened, nem akarta meghallgatni Bileámot, és az Örökkévaló, a te Istened, az átkot áldássá fordította számodra.”
(Dvarim / 5Mózes 23:6)

És meg kell értenünk, mi a csoda abban, hogy az Örökkévaló nem akarta meghallgatni egy aljas ember szavát. És azt is: mit jelent az, hogy ‘az Örökkévaló az átkot áldássá fordította’, ha egyszer egyáltalán nem hallgatott Bileámra?

A dolog lényege az, hogy vannak vádlók, akik bűnt keresnek Izraelben. A magyarázat pedig az, hogy amikor az ember el akar indulni az Örökkévaló útján, akkor a teste (az ego) vádat emel ellene, és bűnt keres Izraelben. A „bűn” (avon) jelentése itt: hiány helye, vagyis valamilyen belső megfogyatkozás. A test (az ember önző természete) talál valamit, ami hibásnak tűnik, azaz azt, hogy az ember Izraellé akar válni, vagyis Istenhez törekvővé, és ezzel kapcsolatban rengeteg kérdést és kételyt vet fel. Kérdéseket, nehézségeket, amelyek az „Izrael” állapota ellen irányulnak.

És ezzel az erővel (a vádlás erejével) tartja vissza az embert attól, hogy az Örökkévaló útján járjon – vagyis attól, hogy az „Izrael” állapotába lépjen, ahogy az írva van: „Fiam, elsőszülöttem Izrael”. És azzal, hogy a test vádat emel Izrael ellen, és bűnöket – vagyis hiányokat – talál, ezáltal zavarja és akadályozza az embert az előrehaladásban.

És erre mondja az írás: ‘nem akarta meghallgatni szavait egyáltalán’ (lo avá lishmoa devaráv klál). Mert bár a vádló (a test) olyan érvekkel jön, amelyekre látszólag nem lehet logikusan válaszolni, mégsem fogadjuk el, és nem hallgatjuk meg a szavait egyáltalán. Vagyis: aki az Örökkévaló útján akar járni, aki azt akarja, hogy az Örökkévaló legyen az ő Istene (seHaShem jihyé Elokéchá), és ne valami más, annak egyáltalán nem szabad meghallgatnia a test érveit és követeléseit,
amelyek az emberi értelem oldaláról érkeznek.

Ez alapján a vers jelentése a következő: ‘És nem akarta meghallgatni’ azt jelenti, hogy nem volt hajlandó válaszolni a vádlónak emberi logika szerint. Nem kezdett bele érvelésbe, vitába vagy magyarázatba, hanem egy olyan úton haladt tovább, amely túl van az emberi értelem és felfogás határain.

És ekkor teljesül az, hogy ‘az Örökkévaló, a te Istened, az átkot áldássá fordította’.
Vagyis: minden vád, minden belső kétely és követelés, amit az ember önmagában tapasztal, ha föléjük emelkedik, és nem válaszol rájuk az értelem szintjén, hanem a hit erejével, az értelem fölött jár tovább, akkor éppen ezek válnak azzá, amik hozzásegítik ahhoz, hogy elérje a valódi hitet. Ha nem lennének ezek az akadályok, akkor csupán az emberi ész szerint járna az Örökkévaló útján,
de nem jutna el az igazi kapcsolathoz. Mert az egyetlen valódi eszköz, amely által el lehet jutni az isteni fényhez, az a hit az értelem fölött – ez az a belső edény, amit úgy hívunk: az adakozás edénye.

Nem így van azonban az értelem határain belül járva, ez az állapot ugyanis a megszerzés edényének számít. És éppen ezekre az edényekre vonatkozik a cenzúra és a korlátozás (a spirituális világban ismert "cimcum"). Ezért, amikor az ember valóban arra vágyik, hogy az Örökkévaló legyen az ő Istene, és ne más istenek (vagyis ne más, egoista célok irányítsák), akkor beteljesül, hogy „nem akart meghallgatni” vagyis az ember ezt mondja az egójának:
„Nem akarom hallani, amit mondasz.”

És éppen ezáltal fordítja az Örökkévaló az átkot áldássá.