Baal HaSulam cikke a Tóra átadásáról Izraelnek.

Matan Torah [A Tóra átadása]

„Szeresd felebarátodat mint önmagadat” (Leviticus 19:18) 

Rabbi Akiva azt mondja, „Ez egy nagy Klal [gyűjtemény/szabály] szabálya a Tórának” (Beresheet Rabbah, 24. Fejezet).

1) Bölcseink e kijelentése magyarázatot igényel. A Klal [gyüjtemény/szabály] szó olyan részletek összességét jelöli, amelyek együttesen alkotják ezt a szabálygyűjteményt. Így amikor a „szeresd barátodat, mint önmagadat” Mitzváról [parancsolatról] azt mondja, hogy ez egy nagy Klal a Tórában, akkor meg kell értenünk, hogy a Tóra többi 612 Mitzvája [parancsolata], minden értelmezésükkel együtt, nem több és nem kevesebb, mint az egyetlen Mitzvába beillesztett és abban foglalt részletek összessége: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.

Ez eléggé zavarba ejtő, mert mondhatjuk ezt az ember és ember közötti Mitzvákról, de hogyan tartalmazhatja ez az egyetlen Mitzva az ember és Isten közötti összes Mitzvát, amelyek a törvények lényegiségét és túlnyomó többségét alkotják?

2) Ha még mindig erőfeszítést teszünk, hogy valahogyan össze tudjuk egyeztetni szavaikat, akkor elénk tárul egy második, még szembetűnőbb mondás egy megtértről, aki eljött Hillelhez (Shabbat 31a), és azt mondta neki: „Tanítsd meg nekem az egész Tórát, amíg fél lábon állok”. Ő pedig így válaszolt: „Mindent, amit gyűlölsz, ne tedd a barátoddal” (a „szeresd a felebarátodat, mint önmagadat” megfordítása), „a többi pedig annak magyarázata; menj, és tanulj”.

Itt van előttünk egy világos törvény, hogy mind a 612 Mitzva és a Tóra összes írása között nincs olyan, amelyik előrébb való lenne, mint a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” Mitzvája. Ez azért van így, mert ezek csak arra irányulnak, hogy értelmezzék és lehetővé tegyék számunkra, hogy megfelelően betartsuk a mások szeretetének Mitzváját, mivel kifejezetten azt mondja - „a többi ennek a magyarázata; menj és tanulj”. Ez azt jelenti, hogy a Tóra többi része ennek az egy Mitzvának a magyarázata, hogy a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” Mitzvája nem teljesülhetne, ha ezek nem lennének.

3) Mielőtt belemerülnénk a dolog lényegébe, be kell tartanunk ezt a Mitzvát, hiszen parancsolták nekünk: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Az „ önmagad” szó azt mondja nekünk, hogy „szeresd felebarátodat ugyanolyan mértékben, mint amilyen mértékben önmagadat szereted, egy cseppet sem kevésbé”. Más szóval, folyamatosan és éberen kell betölteni minden ember szükségleteit legalább az izraeli nemzetben, nem kevésbé, mint ahogyan te is mindig éberen figyelsz a saját szükségleteid betöltésére.

Ez teljességgel lehetetlen, hiszen nem sokan tudják betölteni a saját szükségleteiket a napi munkájuk során, hogyan mondhatnánk tehát nekik, hogy dolgozzanak az egész nemzet kívánságainak betöltésén? Azt sem gondolhatjuk, hogy a Tóra túloz, hiszen arra figyelmeztet, hogy ne adjunk hozzá és ne vegyünk el belőle, jelezve, hogy ezek a szavak és törvények teljes pontossággal lettek megalkotva.

4) És ha ez még mindig nem elég neked, akkor elmondom, hogy annak a Mitzvának az egyszerű magyarázata, hogy szeresd embertársadat, még keményebb, mert barátaink szükségleteit a sajátunk elé kell helyeznünk. Azt írja a Tosfot a Jeruzsálemi [Talmud] nevében (Kidusin 20a) a „Mert ő örül veled” verssel kapcsolatban, amely egy héber rabszolgáról szól: „Amikor néha csak egy párnája van, ha ő maga fekszik rá, és nem adja azt oda a rabszolgájának, akkor nem tartja be a „Mert ő örül veled" Mitváját , mert ő egy párnán fekszik, a rabszolga pedig a földön. Ha nem fekszik rá, és nem is adja oda a rabszolgának, az a szodomita hozáállás. Tehát kénytelen átadni a párnát a szolgájának. És maga az úr fekszik a földön.”

Ugyanezt a szabályt találjuk a mások szeretetének mértékéről szóló versben is, mert a szöveg itt is a felebarát szükségleteinek betöltését hasonlítja össze a saját szükségleteinek betöltésével, mint a héber rabszolgával kapcsolatos „Mert ő örül veled” példában. Így itt is, ha neki csak egy széke van, a barátjának pedig nincs, a törvény szerint, ha leül rá, és nem adja oda a barátjának, akkor megszegi a Mitzvát: „Szeresd a felebarátodat, mint önmagadat”, mivel nem úgy tölti be a felebarátja szükségleteit, mint a sajátját.

Ha nem ül rá, és nem adja oda a barátjának sem, az ugyanolyan gonosz, mint a szodomita szabály. Ezért hagynia kell, hogy a barátja ráüljön, míg ő maga a földön ül vagy áll. Világos, hogy ez a törvény minden olyan szükségletre vonatkozik, amivel az ember rendelkezik, és aminek a barátja híján van. Most menjetek, és nézzétek meg, hogy ez a Mitzva valamilyen módon megvalósítható-e.

5) Először is meg kell értenünk, hogy a Tórát miért kifejezetten az izraeli nemzetnek adták, és nem a világ összes népének egyenlően. Talán, Isten ments, nacionalizmusról van szó? Természetesen csak egy elmebeteg gondolná ezt. Valójában bölcseink már megvizsgálták ezt a kérdést, és erre gondoltak szavaikkal (Avoda Zarah 2b): „A Teremtő minden nemzetnek és nyelvnek felkínálta, és ők nem fogadták el”.

De amit zavarba ejtőnek találnak, az az, hogy akkor miért neveztek bennünket „kiválasztott népnek”, ahogy írva van: „Az Úr választott ki téged”, hiszen egyetlen más nép sem akarta ezt? Ráadásul van egy alapvető kérdés is a dologban: Lehet, hogy a Teremtő a törvényével a kezében jött el azokkal a vad népekkel tárgyalni, vagy a prófétáin keresztül? Ilyesmiről még soha nem hallottunk, és teljesen elfogadhatatlan.

6) De amikor teljesen megértjük a Tóra és a Mitzvák lényegét, amelyeket nekünk adtak, és a kívánt céljukat, olyan mértékben, ahogyan bölcseink oktattak minket, ami a szemünk elé állított nagyszerű teremtés célja, akkor mindent meg fogunk érteni. Az első fogalom az, hogy nincs cselekedet cél nélkül. Ez alól a szabály alól nincs kivétel, kivéve az emberi faj legalacsonyabb szintű tagjait vagy a csecsemőket. Ezért bizonyos, hogy a Teremtő, akinek magasztossága felfoghatatlan, nem cselekedne - legyen az nagy vagy kis cselekedet - valamilyen cél nélkül.

Bölcseink azt mondják erről, hogy a világot csak a Tóra és a Mitzvák betartása céljából teremtették, ami azt jelenti, ahogyan bölcseink magyarázták, hogy a Teremtő célja a teremtéstől kezdve az, hogy feltárja Isteni mivoltát mások előtt, hiszen Isteni mivoltának feltárása mint bőséges, nagylelkű adomány jut el a teremtményhez, amely folyamatosan növekszik, amíg el nem éri a kívánt mértéket.

Ezáltal az alacsony szintek alázatosai valódi felismeréssel, és Merkavaként [szekér/szerkezet] emelkednek Hozzá, és összetapadnak Vele, amíg el nem érik a végső teljességet: „A szem nem látott Rajtad kívül más Istent”. És e tökéletesség nagysága és dicsősége miatt a Tóra és a prófécia is tartózkodik attól, hogy itt egyetlen túlzó szót is kimondjon, ahogyan bölcseink erre utaltak (Berachot 34b): „Minden próféta csak a Messiás napjainak írta próféciáit, és a következő világra: »A szem nem látott Rajtad kívül Istent«, ahogyan azt a hozzáértők is tudják.

Ezt a tökéletességet fejezik ki a Tóra és a prófécia szavai, valamint bölcseink szavai egy egyszerű szóval, a Dvekut-tal [összetapadással]. E szó tömegek általi elterjedt használata miatt szinte minden tartalmát elvesztette, de ha csak egy pillanatra is elgondolkodsz ezen a szón, el fogsz ámulni, csodálatos nagyságától, mert ha elképzelted a Teremtő magasztosságát és a teremtmény alacsonyrendűségét, képes leszel érzékelni az egyiknek a másikkal való Dvekutjának [összetapadásának] értékét. Akkor megértitek, miért tulajdonítjuk ennek a szónak az egész teremtés célját.

Kiderül, hogy az egész teremtés célja az, hogy az alacsonyrendű teremtmények a Tóra és a mitzvák betartásával egyre feljebb emelkedjenek, egyre fejlődjenek, míg végül jutalmul elnyerik a Dvekutot a Teremtőjükkel.

7) De itt jöttek a Zohár bölcsei, és megkérdezték, hogy miért nem a Vele való Dvekut magas fokozatán teremtettek minket, már az elején. Mi oka volt rá a Teremtőnek, hogy a teremtés, a Tóra és a Mitzvák e munkájával és terhével terheljen minket? Azt válaszolták: „Aki megeszi azt, ami nem az övé, fél az arcába nézni”. Ez azt jelenti, hogy aki megeszi és örömét leli felebarátja munkájában, az fél az arcába nézni, mert ezáltal egyre inkább megalázottá válik, amíg el nem veszíti emberi alakját. Mivel az, ami az Ő teljességéből fakad, nem lehet hiányos, ezért adott nekünk teret, hogy magasztosságunkat magunk érdemeljük ki, a Tórában és a Mitzvákban végzett munkánkkal.

Ezek a szavak nagyon mélyrehatóak, és már kifejtettem őket a Panim uMasbirot az élet fájáról, első ág című könyvemben [és a Tíz Szfíra Tanulmánya, Histaklut Pnimit, első rész]. Itt röviden elmagyarázom ezeket, hogy mindenki számára érthetővé tegyem.

8) Ez a dolog olyan, mint egy gazdag ember, aki egy embert magához vett a piacról, etette, aranyat és ezüstöt és minden kívánatos dolgot adott neki minden nap. Napról napra több ajándékkal halmozta el, mint az előző nap. Végül a gazdag ember megkérdezte: „Mondd csak, teljesült minden kívánságod?”. Ő így válaszolt: „Nem minden kívánságom teljesült, mert milyen jó és milyen kellemes lenne, ha mindezek a javak és értékes dolgok a saját munkám révén jutottak volna el hozzám, ahogyan hozzád jutottak, és nem pedig a te kezed jótékonysága által kapnám". Erre a gazdag ember azt mondta neki: „Ebben az esetben még soha nem született olyan ember, aki teljesíteni tudná a kívánságaidat”.

Ez természetes dolog, hiszen egyrészt egyre nagyobb és nagyobb örömöt tapasztal az ember, minél több ajándékot zúdítanak rá. Másrészt viszont nehezen viseli el a szégyent, hogy a gazdagok túlzott jósággal árasztják el őt. Ez azért van, mert természetes törvény, hogy a megszerző szégyent és türelmetlenséget érez, amikor szánalomból és együttérzésből ajándékokat kap az adakozótól.

Innen terjed ki egy második törvény, hogy soha senki nem lesz képes a barátja szükségleteit a legteljesebb mértékben betölteni, mert végső soron nem lesz képes megadni neki az önállóság természetét és formáját, mivel csak ezzel érhető el a kívánt tökéletesség.

De ez csak a teremtményekre vonatkozik, míg a Teremtővel kapcsolatban ez teljesen lehetetlen és elfogadhatatlan. Éppen ezért készítette elő számunkra a Tóra és a Mitzvák általi fáradozást és munkát, hogy saját magunk teremtsük meg magasztosságunkat, mert akkor a Tőle érkező öröm és gyönyör, azaz mindaz, ami a Vele való Dvekutban benne van, mind a saját tulajdonunk lesz, ami a saját erőfeszítéseink révén jutott el hozzánk. Akkor magunkat érezzük majd tulajdonosának, ami nélkül nem lehet jelen a teljesség érzése.

9) Valóban, meg kell vizsgálnunk a szívünket és ennek a természeti törvénynek a forrását, és azt, hogy ki volt az, aki a szégyen és a türelmetlenség hibájába esett, - amelyet akkor érzünk, amikor szeretetet kapunk egy másiktól -. A tudósok által ismert törvényből érthető, hogy minden ág ugyanazt a természetet hordozza, mint a gyökere, 1) és hogy az ág is vágyik, keresi és sóvárog, és hasznot hajt a gyökér minden irányításásból. 2) Ezzel szemben minden olyan irányítást amely nem a gyökérben van, az ágat eltávolítja magától, nem tudja elviselni őket, és kárt szenved tőlük. Ez a törvény minden gyökér és ága között fennáll, és nem lehet átlépni.

Ez megnyitja előttünk az ajtót, hogy megértsük a világunkban lévő minden öröm és fájdalom forrását. Mivel a Teremtő az Ő teremtményeinek gyökere, mindent, ami benne létezik, és ami közvetlenül Belőle terjed ki ránk, kellemesnek és gyönyörködtetőnek érzünk, mert természetünk közel áll a gyökerünkhöz. És minden, ami nem benne van, és nem közvetlenül belőle terjed ki ránk, hanem ellentmond magának a teremtésnek, természetünkkel ellentétes lesz, és nehezen tűrjük. Ezért szeretünk nyugalomban lenni, és annyira gyűlöljük a mozgást, hogy egyetlen mozdulatot sem teszünk, ha csak az nem a nyugalom elérése érdekében történik. Ez azért van így, mert a mi gyökerünk nincs mozgásban, hanem mozdulatlan, a Teremtőben egyáltalán nem létezik mozgás. Ezért ez természetünk ellen való, és taszító is számunkra.

Ugyanígy szeretjük a bölcsességet, az erőt, a gazdagságot stb., mert mindezek léteznek Benne, Aki a mi Gyökerünk. És ezért gyűlöljük az ellentéteiket, mint például az ostobaságot, a gyengeséget és a szegénységet, mivel ezek egyáltalán nem léteznek a Gyökerünkben. Ettől gyűlöletesnek és taszítónak érezzük magunkat, és mérhetetlenül fájdalmat okoz nekünk.

10) Ez az, ami a szégyen és a türelmetlenség rossz ízét kelti bennünk, amikor szeretetből kapunk másoktól, mert a Teremtőnél kizárt, hogy előnyöket szerezzen meg magának, hiszen kitől kapna Ő? Mivel ez az elem nem létezik a mi Gyökerünkben, ezért visszataszítónak és ellenszenvesnek érezzük. Másrészt viszont örömet és gyönyört érzünk minden alkalommal, amikor másoknak adakozunk, mivel ez a magatartás létezik a Gyökerünkben, amely mindenkinek ad.

11) Most megtaláltuk a módját, hogy megvizsgáljuk a teremtés célját, ami a Hozzá való tapadás, annak valódi megjelenésében. Ez a magasztosság és Dvekut, amely a Tórában és a Mitzvákban végzett munkánk révén, garantáltan eljut hozzánk, nem több és nem kevesebb, mint az ágak és a Gyökér közötti forma-egyezés. Minden szelídség és öröm és fennköltség itt természetes kiterjesztéssé válik, ahogy fentebb mondtuk, 1) hogy az öröm alapja csakis a Teremtővel való a forma-egyzés. Amikor kiegyenlítjük, az összes irányítást a Gyökerünkkel, örömöt érzünk. 2) Minden, amivel találkozunk, ami nem a Gyökerünkben van, elviselhetetlenné, visszataszítóvá vagy számunkra jelentősen fájdalmassá válik, ahogyan azt ez a fogalom szükségessé teszi. És természetesen azt tapasztaljuk, hogy minden reményünk attól függ, hogy milyen mértékben vagyunk forma-egyzezésben a Gyökerünkkel.

12) Ezek voltak bölcseink szavai (Beresheet Rabbah 44), amikor azt kérdezték: „Miért kellene a Teremtőnek törődnie azzal, hogy valaki a torkánál vagy a nyakánál vágja le az embert?”. Hiszen a Mitzvák csak azért adattak, hogy megtisztítsák az embereket”. Ez a megtisztulás a zavarokkal teli test megtisztítását jelenti, ami a Tóra és a Mitzvák összességének betartásából fakadó cél, mert „a vadszamárból ember lesz”, hiszen amikor az ember a teremtés kebeléből kilép, teljes mocsokban és alacsonyrendűségben van, ami az önszeretet megsokszorozódását jelenti, ami belé van ültetve, és minden mozdulata kizárólag önmaga körül forog, a másoknak való adakozás szándékának egy cseppje nélkül.

Így aztán az ember a legtávolabb van a Gyökértől, a túlsó oldalon, 1) mivel a Gyökér tiszta adakozás, a megszerzés legkisebb jele nélkül, 2) míg az újszülött a teljes önző megszerzés állapotában van, az adakozás legkisebb jele nélkül. Ezért az ő helyzetét úgy tekintjük, mint ami az emberi világunkban az alacsonyrendűség és a tisztátalanság legmélyebb pontján van.

Minél jobban növekszik, annál többet szerez meg a környezetéből a „másoknak való adakozás” részeiből, az adott környezet értékeitől és fejlettségétől függően. És akkor az ember beavatottá válik a Tóra és a Mitzvák megtartásában az önző megszerzés céljából, és a jutalomért ebben a világban és a következő világban, amit Lo Lishmának [nem az Ő nevéért] állapotának neveznek, mivel másképp nem lehet hozzászoktatni ehhez az embert.

Ahogy az ember növekszik, megmondják neki, hogyan tartsa be a Lishma Mitzvot -ot [a parancsolatokat az Ő nevéért], ami kizárólag azzal a céllal történik, hogy az ember megelégedettséget hozzon a Teremtőjének. Ahogy Maimonides mondta (Hilchot Teshuva, 10. fejezet): „A nőknek és a kicsinyeknek nem szabad azt mondani, hogy tartsák be a Tórát és a Lishma Mitzvot-ot, mivel nem fogják tudni elviselni. De amikor növekednek és tudásra és bölcsességre tesznek szert, megtanítják őket a Lismában dolgozni”. Ahogy bölcseink mondták: „ Lo Lismából jut el az ember a Lismába”, amit az a cél határoz meg, hogy megelégedettséget hozzon a Teremtőjének, és semmilyen körülmények között nem ön-szeretet szándékával.

A Tórával és a Mitzvot Lishmával való foglalatoskodás természetes gyógymódja révén, amelyet a Tóra Adója ismer, ahogy bölcseink mondják (Kidusin 30b): „A Teremtő azt mondja: »Én teremtettem a gonosz hajlamot, én teremtettem hozzá a Tórát, mint fűszert." Így az a teremtmény fejlődik, és a fent említett magasztosság fokozataival halad felfelé, amíg el nem veszíti az ön-szeretet minden maradványát, és az összes Mitzva a testében fel nem emelkedik, és minden cselekedetét csak azért végzi, hogy adakozzon, így még a szükségleteinek megszerzése, is az adakozás irányába áramlik, azaz azért, hogy adakozhasson. Ezért mondták bölcseink: „A Mitzvák csak azért adatnak, hogy megtisztítsák az embereket”.

13) Ha valóban két rész van a Tórában: 1) Mitzvák az ember és a Teremtő között, 2) Mitzvák az ember és az ember között, mindkettőnek ugyanaz a célja - a teremtményt a vele való Dvekut végső céljához eljuttatni. Sőt, még a gyakorlati oldal is mindkettőben valóban egy és ugyanaz, mert amikor az ember Lishmában van, az ön-szeretet keveredése nélkül, azaz anélkül, hogy bármilyen hasznot húzna magának, akkor az ember nem érez különbséget, hogy a barátja szeretetéért vagy a Teremtő szeretetéért cselekszik.

Ez azért van így, mert minden lény számára természetes törvény, hogy a saját testén kívül bármit valótlannak és üresnek tekint. És minden mozdulat, amit az ember tesz, hogy szeressen egy másikat, visszavert fénnyel és valamilyen jutalommal valósul meg, ami végül visszatér hozzá, és a saját hasznára szolgál. Így egy ilyen cselekedet nem tekinthető „mások szeretetének”, mert a végeredménye alapján kerül megítélésre. Olyan, mint a kölcsön, amely csak a végén térül meg. A bérbeadás cselekedete azonban nem tekinthető a másik iránti szeretetnek.

De bármilyen mozdulatot tenni csak a mások iránti szeretet eredményeként, a visszavert fény szikrája vagy bármilyen viszonzás reménye nélkül, természetünknél fogva teljesen lehetetlen. A Zohárban erről így írnak a világ nemzeteivel kapcsolatban: „Minden Heszed-et [irgalmasságot/kegyelmet], amit tesznek, önmagukért teszik”.

Ez azt jelenti, hogy minden jót, amit tesznek, akár a barátaik, akár az Istenük felé, nem a mások iránti szeretetből, hanem az ön-szeretetből teszik, mivel ez a dolog teljesen távol áll a természetüktől.

Ezért csak azok képesek erre, akik betartják a Tórát és a Mitzvákat, hiszen azáltal, hogy megszokják a Tóra és a Mitzvák betartását, hogy megelégedettséget szerezzenek Teremtőjüknek, fokozatosan kilépnek a természetes teremtés kebeléből, és egy második természetre tesznek szert, ami a fent említett mások iránti szeretet.

Ez az, ami a Zohár bölcseit arra késztette, hogy kizárják a világ népeit a mások iránti szeretetből, amikor azt mondták: „Minden Heszed-et, amit megcselekszenek, önmagukért teszik”, mert nem vesznek részt a Tóra és a Mitzvot Lishma betartásában, és az egyetlen ok, amiért isteneiket szolgálják, az a jutalom és az üdvözülés ebben a világban és a következőben. Így isteneik imádata is az ön-szeretetből fakad, és soha nem fognak olyan cselekedetet végrehajtani, amely kívül esik saját testük határain, amiért akár csak egy hajszálnyival is képesek lennének alaptermészetük fölé emelkedni.

14) Így világosan láthatjuk, hogy azok felé, akik betartják a Tórát és a Mitzvot Lishmát, nincs különbség a Tóra két része között, még a gyakorlati oldalon sem. Ez azért van így, mert mielőtt az ember teljesítené, kénytelen minden adakozó cselekedetet - akár egy másik ember, akár a Teremtő felé - felfoghatatlan ürességnek érezni. De nagy erőfeszítések révén az ember lassan felemelkedik, és eléri a második természetet, majd eléri a végső célt, ami a Vele való Dvekut.

Mivel ez így van, joggal gondolhatjuk, hogy a Tórának az a része, amely az ember és barátja kapcsolatáról szól, jobban képes elvezetni az embert a kívánt célhoz, hiszen a Mitzvákban az ember és Isten között végzett munka kötött és konkrét, nem követelmény, és az ember könnyen megszokja, és minden, amit megszokásból tesz, már nem hasznos. De az ember és az ember közötti Mitzvák azonban változóak és rendszertelenek, és a követelmények körülveszik az embert, bármerre is forduljon. Ezért a gyógyításuk sokkal biztosabb, és a céljuk is közelebb van.

15) Most már érthetjük Hillel HaNasi szavait a prozelitához, miszerint a Tóra lényege a „Szeresd barátodat, mint önmagadat”, és a többi hatszáztizenkét Mitzva csak értelmezése és előkészítése ennek (lásd a 2. pontot). És még az ember és a Teremtő közötti Mitzvot is előkészületnek tekinthető erre a Mitzvára, amely a Tórából és a Mitzvotból eredő végső cél, ahogy bölcseink mondták: „A Tóra és a Mitzvot csak azért adatott, hogy megtisztítsa Izraelt” (12. pont), ami a test megtisztítását jelenti, amíg az ember el nem nyeri a „mások iránti szeretetként” meghatározott második természetet, vagyis az egyetlen Mitzvotot a: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, ami a Tóra végső célja, ami után az ember azonnal elnyeri a Dvekutot Vele.

De nem szabad csodálkozni azon, hogy miért nem határozták meg ezt, azokban a szavakban: „És szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből”. Ezt a fenti okból tette, mert valóban, egy olyan ember tekintetében, aki még a teremtés természetén belül van, nincs különbség a Teremtő iránti szeretet és az embertársa iránti szeretet között, mert minden, ami másból származik, az számára irreális.

És mivel az a prozelita megkérte Hillel HaNasi-t, hogy magyarázza el neki a Tóra kívánt eredményét, hogy a célja közel legyen, és ne kelljen hosszú utat megtennie, mivel azt mondta: „Tanítsd meg nekem az egész Tórát, amíg egy lábon állok”, ezt úgy határozta meg számára, mint a barátja szeretetét, mivel a célja így közelebb lehet, és gyorsabban feltárul (14. tétel), mivel hibamentes és kívánatos.

16) A fenti szavakban megtaláljuk a módját annak, hogy megértsük a fenti (3. és 4. pont) koncepciónkat annak a Mitzvának a tartalmáról, hogy „Szeresd barátodat, mint önmagadat”, azaz, hogy a Tóra hogyan kötelez minket arra, hogy olyasmit cselekedjünk, amit nem lehet megcselekedni.

Valóban, ismert, hogy ebből az okból kifolyólag a Tórát nem adták át szent atyáinknak - Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak -, hanem megtartották az Egyiptomból való kivonulásig, amikor kivonultak, és hatszázezer, húszéves vagy annál idősebb férfi, teljes nemzetté vált. Mert akkor a nemzet minden egyes tagját megkérdezték, hogy beleegyezik-e ebbe a magasztos munkába. És amint a nemzet minden egyes tagja szívvel-lélekkel beleegyezett, és azt mondta: „ Megcselekedjük és meghalljuk”, akkor lehetővé válhatott a Tóra teljességének betartása, és az, ami korábban lehetetlen volt, lehetővé vált.

Ez azért van, mert bizonyos, hogy ha hatszázezer ember feladja a saját szükségleteinek betöltésére irányuló munkáját, és semmi mással nem törődik, csak azzal, hogy ügyeljen arra, hogy a barátai ne szenvedjenek semmiben sem hiányt, ráadásul ezt nagy szeretettel, szívvel-lélekkel végzik el, a Mitzva teljes jelentése szerint: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, akkor kétségtelen, hogy a nemzetben senkinek sem kell majd a saját jóléte miatt aggódnia.

Emiatt az ember teljesen megszabadul saját túlélése biztosításától, és könnyen betarthatja a Mitzvát: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”, betartva a 3. és 4. pontban megadott összes feltételt. Hiszen miért is aggódna a saját túlélése miatt, amikor hatszázezer hűséges szerető lélek áll készenlétben, akik nagy gonddal gondoskodnak arról, hogy semmiben se szenvedjen hiányt a szükségleteiből?

Ezért, miután a nemzet minden egyes tagja beleegyezett, azonnal megkapták a Tórát, mert most már képesek voltak annak betartására. Mielőtt azonban teljes nemzetté nőttek volna, és minden bizonnyal az Ősatyák idején, akik egyedülállóak voltak az országban, nem voltak igazán alkalmasak a Tóra kívánatos formában való betartására, mivel kis létszámú nép esetében lehetetlen az ember és ember közötti Mitzvákkal való foglalatosság megkezdésésre is a „Szeresd barátodat, mint önmagadat” mértékéig, ahogyan azt a 3. és 4. pontban kifejtettük. Ezért nem kapták meg a Tórát.

17) A fentiekből megérthetjük bölcseink egyik legzavarbaejtőbb mondatát: „Egész Izrael felelős egymásért”. Ez teljesen igazságtalannak tűnik, hiszen lehetséges-e, hogy ha valaki vétkezik, vagy olyan bűnt követ el, ami felbosszantja Teremtőjét, és én nem ismerem őt, akkor a Teremtő behajtja rajtam a tartozását? Meg van írva: „Az apák nem halnak meg a gyermekekért” stb. és „Mindenki a saját bűneiért hal meg”, hogyan mondhatják tehát, hogy én vagyok a felelős akár egy vadidegen ember bűneiért is, akiről nem tudom, hogy hol van, és nem is ismerem őt?

És ha ez nem elég neked, lásd Masechet Kidusin, 40b: „Rabbi Elazar, Rabbi Shimon fia, azt mondja: 'Mivel a világ a többség által van megítélve, és az egyén a saját többsége által van megítélve, ha egy Mitzvát teljesített, boldog, mert a világot az érdemek oldalára ítélte. Ha pedig egyetlen bűnt követ el, jaj neki, mert a bűn oldalára ítélte magát és a világot, ahogyan azt mondják: „egy bűnös sok jót elpusztít”.

Így Rabbi Elazar, Rabbi Shimon fia, engem tett felelőssé az egész világért, mivel szerinte a világon minden ember felelős egymásért, és minden egyes ember a cselekedeteivel érdemet vagy bűnt hoz az egész világra. Ez kétszeresen is zavarba ejtő.

De a fent elmondottak alapján nagyon egyszerűen megérthetjük szavaikat; megmutattuk, hogy a Tórában található 613 Mitzva mindegyike egyetlen Mitzva körül forog: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. És azt találjuk, hogy egy ilyen állapot csak egy teljes nemzetben létezhet, amelynek minden tagja egyetért ezzel.