A Kabbala Bölcsességének lényege

Mielőtt nekilátnék a Kabbala Bölcsessége története megvilágításához, amelyről sokan beszélnek, szükségesnek tartom, hogy e Bölcsesség lényegének alapos tisztázásával kezdjem, amelyet, úgy vélem, oly kevesen ismernek. Természetesen lehetetlen valaminek a történetéről beszélni, mielőtt magát a dolgot nem ismerjük.

Bár ez a tudás szélesebb és mélyebb, mint a tenger, minden erőmmel és tudásommal, amit ezen a területen megszereztem, arra fogok törekedni, hogy minden oldalról tisztázzam és megvilágítsam eléggé ahhoz, hogy bárki levonhassa a helyes következtetéseket, ahogy azok valóban vannak, nem hagyva teret a tévedésnek, ahogy az ilyen ügyekben gyakran előfordul.

Miről szól a Bölcsesség

Ez a kérdés minden józan gondolkodású embernek eszébe jut. Ahhoz, hogy megfelelően foglalkozzunk vele, megbízható és tartós definíciót fogok adni: ez a Bölcsesség nem több és nem kevesebb, mint gyökerek sorozata, amelyek ok és okozat útján ereszkednek lefelé, rögzített, meghatározott törvényeket követve, amelyek egyetlen, magasztos célba fonódnak, amelyet úgy írnak le, mint „az Ő Istenségének kinyilatkoztatása a teremtményei számára ezen a világon”.

És itt van az általános és az egyedi irányítás:

Általános - az egész emberiség, amelynek kötelessége, hogy végül is eljusson ehhez a hatalmas fejlődéshez, ahogyan írva van: „Mert a Föld tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogyan a víz elborítja a tengert” (Ézsaiás 11, 9). „És nem tanítja többé ki-ki felebarátját és ki-ki testvérét, mondván: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan megismernek engem, a legkisebbtől a legnagyobbig” (Jeremiás 31, 33), és azt mondja: „Tanítód nem rejti el többé magát, és szemed meglátja majd Tanítódat” (Ézsaiás 30).

Egyedi, - hogy még az egész emberiség tökéletessége előtt - ez a szabály minden nemzedékben néhány kiválasztott egyénben valósul meg. Ők azok, akik minden egyes nemzedékben az Ő isteni kinyilatkoztatásának bizonyos fokozataival vannak felruházva. Ők a próféták és Isten emberei, és ahogy bölcseink mondták: „Nincs olyan nemzedék, amelyben ne lenne olyan, mint Ábrahám, Izsák és Jákob” (Midrash Rabbah, Beresheet, 74. rész). Így láthatjuk, hogy az Ő Istenségének kinyilatkoztatása minden nemzedékben megvalósul, ahogy bölcseink, akiket hiteleseknek tartunk, hirdetik.

A Partzufim (Partzufok), a Sefirot (Szfirák) és a világok bősége

A fentiek alapján felmerül egy kérdés: mivel ennek a Bölcsességnek csak egy, különleges és egyértelmű szerepe van, akkor miért van a Partzufok, a Szfirák és a felcserélhető kapcsolatok bősége, amelyek annyira elterjedtek a Kabbala könyveiben?

Valóban, ha vesszük egy kis állat testét, amelynek egyetlen feladata, hogy táplálkozzon, hogy elég sokáig létezzen ezen a világon ahhoz, hogy szaporodjon és továbbvigye a faját, akkor egy milliónyi rost és ín összetett szerkezetét találjuk benne, ahogyan azt a fiziológusok és anatómusok megállapították, és sok olyan dolog van benne, amit az emberek még nem találtak meg. A fentiekből következtethetünk, a kérdések és csatornák hatalmas sokféleségére, amelyeknek össze kell kapcsolódniuk ahhoz, hogy ezt a magasztos célt megformálják és feltárják.

Két vezető út - fentről lefelé és lentről felfelé

Ez a fajta útmutatás általában két párhuzamos, egyenlő és azonos rendre oszlik, mint két vízcsepp a tóban. Az egyetlen különbség közöttük az, hogy az első elrendezés fentről lefelé, ebbe a világba terjed, a második elrendezés pedig ebben a világban kezdődik, és lentről felfelé halad, pontosan ugyanazokon az útvonalakon és összetételeken, amelyek a gyökerükben lenyomatot nyertek, amikor fentről lefelé megjelentek.

Az elsőt, „a világok, a Partzufok és a Szfirák leereszkedési rendjének” nevezik, minden előfordulásukban, legyen az tartós vagy átmeneti. A másodikat „a prófécia és a Szent Lélek eléréseinek vagy fokozatainak” nevezik. Az ezzel jutalmazott embernek ugyanazokat az ösvényeket és bejáratokat kell követnie, és fokozatosan el kell érnie minden egyes részletet és fokozatot, pontosan ugyanazon szabályok szerint, amelyek a fentről lefelé való kibocsátásukkor bennük nyomot hagytak.

Ez azért van így, mert az Istenség kinyilatkoztatásának anyaga nem egyszerre jelenik meg, mint a testi dolgok kinyilatkoztatásánál, hanem fokozatosan, egy időn keresztül, az elérő tisztulásától függően, amíg az ember felfedezi az összes fokozatot, amely fentről lefelé, előre elrendeltetett. Mivel ezek az elérés sorrendjében jönnek, egymás után és egymás fölött, mint egy létra fokai, ezért „fokoknak” [lépcsőfokoknak] nevezik azokat.

Absztrakt nevek

Sokan úgy vélik, hogy a Kabbala Bölcsességében szereplő összes szó és név egyfajta elvont név, mivel az Istenséggel és a spiritualitással foglalkozik, amelyek idő és tér felett állnak, ahol még a képzeletünknek sincs hatalma. Ezért úgy ítélik meg, hogy minden, amit ilyen dolgokról mondanak, csak elvont nevek, vagy még az elvonttabb neveknél is magasztosabbak és emelkedettebbek, mivel teljesen és eleve nélkülözik a képzeleti elemeket.

Ez azonban nem így van. Éppen ellenkezőleg, a Kabbala csak olyan neveket és elnevezéseket használ, amelyek konkrétak és valóságosak. Minden kabbalista számára hajthatatlan törvény, hogy „Mindazt, amit nem érünk el, nem határozzuk meg névvel és szóval”.

Itt tudnotok kell, hogy az „elérés” [héberül: Hasagah] szó, a megértés végső fokát jelenti. A Ki Tasig Yadcha [„A kezed eléri”] kifejezésből származik. Ez azt jelenti, hogy mielőtt valami teljesen világossá nem válik annyira, mintha a kezünkben tartanánk, a kabbalisták nem tekintik elértnek, hanem más elnevezésekkel illetik, mint például megértés, felfogás stb.

Az aktualitás a Kabbala Bölcsességében

A tényleges dolgok még a szemünk elé állított testi valóságban is megtalálhatók, bár sem érzékelésünk, sem képünk nincs a lényegükről. Ilyen az elektromosság és a mágneses mező, amelyeket „fluidumnak” nevezünk.

Mindazonáltal ki mondhatná, hogy ezek a nevek nem valóságosak, amikor teljesen kielégítő tudatossággal rendelkezünk a működésükről, és egyáltalán nem törődünk azzal a ténnyel, hogy nincs érzékelésünk magának a tárgynak a lényegéről, nevezetesen az elektromosságról önmagában.

Ez a név ugyanolyan kézzelfogható és olyan közel áll hozzánk, mintha érzékszerveinkkel teljes egészében felfognánk. Még a kisgyerekek is ismerik az „elektromosság” szót, mint ahogyan ismerik az olyan szavakat is, mint a „kenyér”, a „cukor” és így tovább.

Sőt, ha gyakorolni akarjátok vizsgálódási eszközeiteket, elmondom nektek, hogy egészében véve, ahogyan a Teremtőnek semmiféle érzékelése nincs, úgy lehetetlen elérni bármely teremtményének lényegét, még a kézzel fogható tárgyakét sem, amelyeket a kezünkkel tapintunk.

Így mindaz, amit az előttünk álló cselekvés világában lévő barátainkról és rokonainkról tudunk, nem több, mint „ismerkedés a cselekedetekkel”. Ezek az érzékszerveinkkel való kapcsolatuk révén keletkeznek és születnek meg, amelyek teljes elégedettséget nyújtanak számunkra, noha a tárgy lényegét illetően semmiféle érzékeléssel nem rendelkezünk.

Sőt, még a saját lényegünkben sincs semmiféle érzékelésünk vagy elérésünk. Minden, amit a saját lényegedről tudsz nem más, mint a lényegedből kiinduló cselekvések sorozata.

Most már könnyen levonhatod a következtetést, hogy a Kabbala könyveiben megjelenő összes név és elnevezés valóban valóságos és tényszerű, bár a tárgykörében semmiféle eléréssel nem rendelkezünk. Ez azért van így, mert azok, akik foglalkoznak ezzel, teljes megelégedéssel rendelkeznek a befogadó észleléssel, a maga végső teljességében, ami nem pusztán a cselekvések észlelését jelenti, hanem azokat is, amelyek a Felső Fény és az észlelők társulásából indíttatnak és születnek.

Ez azonban teljesen elegendő, mert ez a szabály: „Minden, ami az Ő vezetéséből mérhető és kiterjed, ahhoz hogy valósággá váljon, a teremtés természete, az teljesen kielégítőnek tekintendő”. Ez olyan, mint ahogyan az ember nem kíván egy hatodik ujjat a tenyerébe, mert az öt ujj teljesen elegendő.

A testi kifejezések és a fizikai nevek a Kabbala könyveiben

Minden értelmes ember megérti, hogy amikor spirituális dolgokkal foglalkozunk - még kevésbé, ha az Istenséggel - nincsenek szavaink vagy betűink, amelyekkel elmélkedhetnénk. Ennek az az oka, hogy egész szókincsünk nem más, mint az érzékeink és a képzeletünk betűinek kombinációja. Hogyan segíthetnének ott, ahol nincs sem képzelet, sem érzékek?

Még ha a legfinomabb szót vesszük is, amit ilyen kérdésekben használni lehet, vagyis a „Felső Fény” vagy akár az „Egyszerű Fény” kifejezést, az is csak képzeletbeli, és a napfénytől vagy a gyertyafénytől kölcsönzött, vagy az elégedettség fényétől, amit az ember érez, amikor valamilyen kétséget megold. Hogyan használhatjuk ezeket spirituális ügyekben és Isteni módon? Nem kínálnak a vizsgálónak mást, mint hazugságot és csalást.

Különösen így van ez ott, ahol az embernek szüksége van arra, hogy ezekben a szavakban találjon valamilyen indoklást, hogy segítsen a Bölcsesség kutatásában szokásos beszélgetéseken. Itt a bölcsnek szigorúan pontos meghatározásokat kell használnia az olvasók szemében.

Ha a bölcs csak egyetlen sikertelen szóval is kudarcot vall, akkor összezavarja és félrevezeti az olvasókat. Egyáltalán nem fogják érteni, amit előtte és utána mond, és mindent, ami ehhez a szóhoz kapcsolódik, amint azt mindenki tudja, aki a Bölcsesség könyveit vizsgálja.

Ezért el kell csodálkozni azon, hogyan lehetséges, hogy a kabbalisták hamis szavakkal magyarázzák az összefüggéseket ebben a Bölcsességben. Az is ismert, hogy nincs meghatározás hamis névvel, mert a hazugságnak nincs lába és nincs tartása.

Valóban, itt először is ismerni kell a „gyökerek és ágak törvényét”, amely által a világok egymáshoz kapcsolódnak.

A gyökerek és ágak törvénye, amely által a világok egymáshoz kapcsolódnak

A kabbalisták megállapították, hogy az Atzilut, Beria, Yetzira és Assiya nevű négy világ formája, kezdve az első, legmagasabb világtól, amelyet Atzilutnak neveznek, egészen a testi, kézzelfogható világig, amelyet Assiya-nak neveznek, minden tárgyban és eseményben pontosan megegyezik. Ez azt jelenti, hogy minden, ami az első világban történik és bekövetkezik, változatlanul megtalálható a következő, alatta lévő világban is. Ugyanígy van ez az azt követő világokban is, le egészen a kézzelfogható világig.

Nincs különbség közöttük, csak fokozati különbség érzékelhető a valóság elemeinek szubsztanciájában minden egyes világban. A valóság elemeinek szubsztanciája az első, legfelső világban finomabb, mint az összes alatta lévőben. A második világban lévő valóság elemek szubsztanciája pedig vastagabb, mint az első világban, de finomabb, mint minden alacsonyabb fokozatban lévőben.

Ez hasonlóképpen folytatódik lefelé az előttünk lévő világig, amely valóság elemeinek szubsztanciája durvább és sötétebb, mint az összes előtte lévő világban. A valóság formái és elemei és minden előfordulási formájuk azonban változatlanul és egyformán érkeznek minden világba, mind mennyiségben, mind minőségben.

Ez hasonlítható egy pecsét és annak lenyomatának viselkedéséhez: a pecsét minden formája, minden részletében és bonyolultságában tökéletesen átkerül a lenyomat tárgyára. Így van ez a világokkal is: minden alacsonyabb világ a felette lévő világ lenyomata. Ezért a magasabb világ minden formája aprólékosan, mind mennyiségében, mind minőségében átmásolódik az alacsonyabb világba.

Így nincs olyan valóság elem vagy valóság jelenség az alsóbb világban, amelynek ne találnád meg a hasonmását a fölötte lévő világban, amely olyan azonos, mint két vízcsepp a tóban. Ezeket pedig „gyökereknek és ágaknak” nevezzük. Ez azt jelenti, hogy az alacsonyabb világban lévő elemet a magasabb világban található mintája ágának tekintjük, amely az alacsonyabb elem gyökere, mivel ez az, ahol az alsó világban az adott elem lenyomatot kapott és létrejött.

Ez volt bölcseink szándéka, amikor azt mondták: „Nincs olyan fűszál az alsó világokban, amelyiknek ne lenne jó sorsa, és ne lenne olyan őre odafent, amelyik megüti, és azt mondja neki: ‘Növekedj!’” (A Zohár kihagyásai, 251a. o. [forrás héberül], Beresheet Rabbah, 10. fejezet). Ebből következik, hogy a „jósorsnak” nevezett gyökér arra kényszeríti, hogy növekedjen és felvegye a tulajdonságát mennyiségben és minőségben, mint a pecsét és annak lenyomata. Ez a gyökerek és ágak törvénye, amely a valóságban, minden egyes világban, minden egyes részletre és eseményre vonatkozik, a felette lévő világhoz viszonyítva.

A Kabbalisták nyelve az ágak nyelve

Ez azt jelenti, hogy az ágak a gyökereiket jelölik, a Felső Világban szükségszerűen létező formáik szerint. Ez azért van így, mert az alsó világ valóságában nincs semmi olyan, ami ne a Felsőbb Világából eredne. A pecséthez és a lenyomathoz hasonlóan a Felső Világban lévő gyökér kényszeríti az alsó világban lévő ágát, hogy felfedje teljes formáját és tulajdonságát, ahogy bölcseink mondták, hogy a jósors a Fenti Világban, amely az alsó világban lévő fűszállal van kapcsolatban, megüti azt a füvet, és arra kényszeríti, hogy befejezze a növekedését. Emiatt minden egyes ág ebben a világban jól meghatározza a magasabb világban található formáját.

Így a kabbalisták egy olyan összeállított és magyarázott szókincset találtak, amely elegendő egy kiváló, beszélt nyelv megteremtéséhez. Ez lehetővé teszi számukra, hogy a felsőbb világokban lévő spirituális gyökerekkel kapcsolatos teendőkről beszélgessenek egymással, pusztán az e világban lévő, testi érzékszerveink számára jól meghatározott alacsonyabb, kézzelfogható ágazat megemlítésével.

A hallgatóság megérti a felső gyökeret, amelyre ez a testi ábrázolású ágazat mutat, mert kapcsolatban áll vele, mivel annak lenyomata. Így a kézzelfogható teremtés minden lénye és minden példánya olyan lesz számukra, mint a jól meghatározott szavak és nevek, amelyek a magas spirituális gyökerekre utalnak. Bár spirituális helyükön nem lehet szóbeli kifejezés, mivel az minden képzelet fölött áll, mégis kiérdemelték a jogot, hogy itt, a kézzelfogható világban érzékszerveink előtt elrendezett ágaik révén szavakkal kifejezzék magukat.

Ez a kabbalisták körében a beszélt nyelv természete, amellyel spirituális elérésüket emberről emberre és nemzedékről nemzedékre adják át, szájhagyomány útján és írásban. Teljesen megértik egymást, minden szükséges pontossággal, ami a Bölcsesség kutatásában való beszélgetéshez szükséges, pontos meghatározásokkal, amelyekben nem lehet hibázni. Ez azért van így, mert minden egyes ágnak megvan a maga természetes, egyedi meghatározása, és ez az abszolút meghatározás jelzi a magasabb világban való gyökerét.

Tartsuk szem előtt, hogy a Kabbala Bölcsessége ágainak ez a nyelve inkább alkalmas a Bölcsesség fogalmainak magyarázatára, mint bármely hétköznapi nyelvünk. A nominalizmus elméletéből ismert, hogy a nyelveket a tömegek megzavarták, ami azt jelenti, hogy a szavak túlzott használata miatt kiürülnek pontos tartalmuktól, aminek következtében nagy nehézségekbe ütközik a pontos levezetések egymásról egymásra való, szóbeli vagy írásbeli közvetítése.

Nem ez a helyzet a Kabbala ágak nyelvével: ez a teremtmények nevéből és a szemünk elé állított, a természet megváltoztathatatlan törvényei által meghatározott előfordulásaikból származik. Az olvasókat és a hallgatókat soha nem lehet félrevezetni a nekik felkínált szavak félreértésével, mivel a természeti meghatározások abszolútak, és nem lehet azokat áthágni.

Közvetítés egy bölcs Kabbalistától a megértéssel bíró megszerzőnek

Így írta Nachmanidész a Tóra-kommentárjának bevezetőjében, és Rav Chaim Vital is hasonlóan ír a Pesi'ot című esszéjében: „Az olvasóknak tudniuk kell, hogy egyetlen szót sem fognak megérteni mindabból, ami ezekben az esszékben le van írva, hacsak nem egy bölcs Kabbalistától közvetítik azokat egy bölcs megszerző fülébe, aki saját elméjével megérti”. Bölcseink szavaival élve (Hagigah 11b): „Az ember nem tanulmányozza a Merkavát [a Kabbala Bölcsességének szerkezetét/építkezését] egyedül, hacsak nem bölcs és nem érti meg azt a saját elméjével”.

Szavaik alaposak, érthetőek, amikor azt mondják, hogy a bölcs Kabbalistától kell megkapni azokat. De miért van szükség arra, hogy a tanítvány előbb bölcs és saját elméjével megértő legyen? Sőt, ha nem ilyen, akkor nem szabad tanítani, legyen ő akár a világ legigazabb embere. Ráadásul, ha valaki már bölcs és megértő a saját elméjével, mi szüksége van arra, hogy másoktól tanuljon?

A fentiekből, a szavakat teljes egyszerűséggel megérthetjük: láttuk, hogy az ajkunk által kimondott összes szó és kijelentés nem segíthet abban, hogy a képzeletbeli, idő és tér fölött álló, spirituális, isteni dolgokból, akár egyetlen szót is tisztázzunk. Ehelyett van egy különleges nyelv ezekre a dolgokra, az ágak nyelve, aszerint, hogy milyen kapcsolatban állnak a felső gyökereikkel.

Ez a nyelv azonban, bár sokkal inkabb alkalmas arra a feladatra, hogy más nyelveknél jobban elmélyedjen e Bölcsesség tanulmányaiban, de csak akkor, ha a hallgató a maga részéről bölcs, vagyis ha ismeri és érti, hogy az ágak hogyan viszonyulnak gyökereikhez. Ez azért van így, mert ezek a kapcsolatok egyáltalán nem egyértelműek, ha az alsóbbról a felsőbbre tekintünk. Más szóval, az alsó ágak megfigyelésével lehetetlen bármilyen következtetést levonni vagy hasonlóságot megállapítani a felső gyökerekre vonatkozóan.

Éppen ellenkezőleg, az alacsonyabbat a magasabból tanuljuk meg. Így először a felsőbb gyökereket kell elérni úgy, ahogyan azok a spiritualitásban vannak, minden értelem felett és tiszta eléréssel, ahogyan azt a „A Kabbala Bölcsességének lényege” című esszében, a 4. pontban, „A valóság a Kabbala Bölcsességében” részben kifejtettük. És ha már mélységekben elérte a felső gyökereket a saját elméjével, megvizsgálhatja a kézzelfogható ágakat ebben a világban, és megtudhatja, hogy minden egyes ág hogyan viszonyul a Felső Világban lévő gyökeréhez, minden rendjében, mennyiségében és minőségében.

Ha valaki mindezt ismeri és mélységeiben megérti, akkor közös nyelve van tanítójával, mégpedig az ágak nyelve. Ezt használva a Kabbalista bölcs közvetítheti a felső, spirituális világokban végzett összes bölcsességi tanulmányát, mindazt, amit tanítóitól kapott, mind pedig a saját maga által felfedezett bölcsesség bővítéseit. Ez azért van így, mert most már közös nyelvük van, és megértik egymást.

Ha azonban a tanítvány nem bölcs, és nem érti meg ezt a nyelvet egyedül, vagyis azt, hogy az ágak hogyan jelzik a gyökereiket, akkor a tanító természetesen egyetlen szót sem tud közvetíteni ebből a spirituális bölcsességből, nemhogy értekezni tudna vele a Bölcsesség vizsgálatáról. Mivel nincs közös nyelvük, amit használhatnának, olyanok lesznek, mint a némák. Ezért szükséges, hogy a Maase Merkava, ami a Kabbala Bölcsessége, csak akkor tanítható, ha az illető bölcs, és a saját elméjével megértő.

Itt tovább kell kérdeznünk: hogyan lehet tehát a tanítvány olyan bölcs, hogy a felső gyökerek nyomon követésével megismerje az ág és a gyökér viszonyát? A válasz az, hogy itt az ember erőfeszítései hiábavalóak; a Teremtő segítségére van szükségünk! Ő bölcsességgel, megértéssel és tudással tölti el azokat, akiket kegyeibe fogad, hogy magasztos képességeket szerezzenek. Itt lehetetlen, hogy bármilyen hús-vér ember segítsen!

Valóban, ha Ő egyszer megkedvelt valakit, és felruházta a magasztos eléréssel, akkor az illető készen áll arra, hogy eljöjjön, és egy bölcs Kabbalistától megkapja a Kabbala Bölcsességének teljességét, mert csak ekkor van közös nyelvük.

Az emberi szellemtől idegen elnevezések

Mindazok után, amit a fentiekben elmondtam, meg fogod érteni, miért találunk néha a Kabbala könyveiben, az emberi szellem számára nagyon idegen elnevezéseket és kifejezéseket. Ezek bőségesen előfordulnak a Kabbala alapvető könyveiben, amelyek a Zohár könyve, a Tikkunim és az ARI könyvei. Valóban zavarba ejtő, hogy ezek a bölcsek miért használtak ilyen alantas elnevezéseket ilyen magasztos, szent fogalmak kifejezésére.

Mégis, teljes mértékben meg fogod érteni, ha egyszer elsajátítod a fent említett fogalmakat. Ez azért van, mert most már világos, hogy a világon semmilyen nyelv nem használható e Bölcsesség magyarázatára, kivéve azt, amelyik éppen erre a célra szolgál, nevezetesen az ágak nyelvét a felső gyökerekhez való viszonyuk szerint.

Így nyilvánvaló, hogy egyetlen ágat vagy ág előfordulását sem szabad elhanyagolni alacsonyabb fokozata miatt, vagy nem szabad használni a kívánt fogalom kifejezésére a bölcsességben lévő összefüggésekben, mivel nincs más ág a világunkban, amely átvehetné a helyét.

Mivel nincs két hajszál, amelyik ugyanabból a hajhagymából táplálkozik, nincs két olyan águnk, amelyik egyetlen gyökérhez kapcsolódik. Ennélfogva, ha egy eseményt kihasználatlanul hagyunk, elveszítjük a Felső Világban a neki megfelelő spirituális fogalmat, mivel nincs egyetlen olyan szavunk sem, amelyet kimondhatnánk helyette, és jelezhetnénk azt a gyökeret. Ezenkívül egy ilyen esemény az egész Bölcsességet a maga teljességében károsítaná, mivel most egy hiányzó láncszem lenne az adott fogalomhoz kapcsolódó bölcsesség láncolatában.

Ez megcsonkítja az egész Bölcsességet, mert nincs még egy olyan Bölcsesség a világon, ahol a dolgok ennyire összeolvadnak és összefonódnak ok és okozat, és elsődleges következmény útján, mint a Kabbala Bölcsessége, amely fentről lefelé úgy kapcsolódik, mint egy hosszú lánc. Ezért, ha csak egy kis megismerésünket is ideiglenesen elvesztettük, az egész Bölcsesség elsötétül a szemünk előtt, mert minden ügye szorosan kapcsolódik egymáshoz, szó szerint eggyé olvadva.

Most már senki nem fog csodálkozni az idegen elnevezések időnkénti használatán. Nekik nincs választási szabadságuk az elnevezésekkel kapcsolatban, hogy a rosszat a jóval vagy a jót a rosszal helyettesítsék. Mindig azt az ágat vagy eseményt kell használniuk, amely pontosan rámutat a felső gyökérre, annak minden szükséges mértékében. Sőt, a dolgokat úgy kell kibővíteni, hogy pontos meghatározást adjanak olvasótársaik szemének.