99. Nem mondta, hogy gonosz vagy igaz

Hallottam Iyar hónap 21-én, Jeruzsálemben

„Rabbi Hanina Bar Papa így tanította: ‘A fogantatáshoz rendel tangyal neve Laila [éjszaka]. Fog egy cseppet, a Teremtő elé helyezi, és így szól Hozzá: Világ Ura, mi lesz ebből a cseppből: erős vagy gyenge, bölcs vagy bolond, gazdag vagy szegény? Azt azonban nem mondja, hogy gonosz vagy igaz.’” (Nida 16b).

Ezt annak a szabálynak az alapján kell értelmeznünk, hogy a bolond nem lehet igaz, amint bölcseink mondták: „Az ember csak akkor vétkezik, ha a bolondság szelleme költözik belé.” Még inkább így van ez azzal, aki egész életében bolond. Aki tehát bolondnak született, annak nincs választása, hiszen elrendelték róla, hogy bolond legyen. Annak tehát, hogy „nem mondta, hogy igaz vagy gonosz”, az az oka, hogy legyen választása. De mi haszna annak, hogy nem mondta: „igaz vagy gonosz”? Hiszen ha elrendelték róla, hogy bolond legyen, az már önmagában olyan, mintha azt rendelték volna el, hogy gonosz legyen.

Meg kell értenünk bölcseink e szavait is: „Rabbi Yochanan azt mondta: ‘A Teremtő látta, hogy az igazak kevesen vannak, ezért felkelt, és elültette őket minden nemzedékben, amint írva van: Mert az Úré a föld oszlopai, és rájuk helyezte a világot.’” RASHI így magyarázza a „rájuk helyezte a világot” szavakat: szétszórta őket az összes nemzedékben, hogy a világ fennmaradását biztosító alap és támasz legyenek (Joma 38b).

A „kevesen vannak” azt jelenti, hogy egyre fogyatkoznak. Mit tett tehát, hogy megsokasodjanak? Felkelt, és elültette őket minden nemzedékben. Fel kell tennünk a kérdést: mi haszna annak, hogy minden nemzedékben elültette őket, és ezáltal miként sokasodnának meg? Meg kell értenünk, mi a különbség aközött, hogy az összes igaz egyetlen nemzedékben van jelen, vagy szétszórta őket az összes nemzedékben, amint RASHI magyarázza. Attól, hogy sok nemzedékben vannak jelen, megsokasodnak az igazak?

A fentiek megértéséhez bővebben ki kell fejtenünk és értelmeznünk bölcseink mondását, miszerint a Teremtő elrendeli a cseppről, hogy bölcs vagy bolond legyen. Vagyis van, aki gyengének születik, nincs ereje felülkerekedni a hajlamán, gyenge vággyal születik, és nincsenek különösebb adottságai. Már az előkészület idején is, vagyis amikor az ember elkezdi a Teremtő munkáját, alkalmasnak kell lennie a Tóra és a bölcsesség befogadására, amint írva van: „Bölcsességet ad a bölcseknek.” Felmerül a kérdés: ha már bölcsek, miért van még szükségük bölcsességre? Hiszen inkább azt kellene mondani: „Bölcsességet ad a bolondoknak.”

A válasz az, hogy bölcsnek azt nevezzük, aki vágyakozik a bölcsességre, még ha nincs is még bölcsessége. Mivel azonban van vágya, és a vágyat Klinek [edénynek] nevezzük, akinek vágya és sóvárgása van a bölcsesség iránt, az olyan Kli, amelyben felragyoghat a bölcsesség. Eszerint bolond az, aki nem vágyakozik a bölcsességre, és minden vágyakozása kizárólag a saját szükségleteire irányul. Az adakozás tekintetében pedig a bolond semmiféle adakozásra nem képes.

Ha tehát valaki ilyen tulajdonságokkal születik, hogyan érheti el az igaz fokozatát? Ebből az következik, hogy nincs választása. Mi haszna tehát annak, hogy „nem mondta, hogy igaz vagy gonosz”, azért, hogy legyen választása? Hiszen ha bolondnak és gyengének született, már nem lehet választása, mivel semmiféle felülkerekedésre nem képes, és a Teremtő bölcsessége után sem tud vágyakozni.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, vagyis hogy még a bolondnak is lehet választása, a Teremtő olyan korrekciót tett, amelyet bölcseink így fejeztek ki: „A Teremtő látta, hogy az igazak kevesen vannak, ezért felkelt, és elültette őket minden nemzedékben.” Azt kérdeztük: mi ennek a haszna?

Most megérthetjük ezt. Tudjuk ugyanis, hogy tilos a gonoszokhoz kapcsolódni akkor is, ha az ember nem cselekszik úgy, mint ők, amint írva van: „és a gúnyolódók társaságában nem ül”. Ebből az következik, hogy a vétek elsősorban abban áll, hogy a gúnyolódók között ül, még ha közben Tórát tanul és Mitzva-kat teljesít is. Máskülönben a tilalom oka a Tóra tanulásának és a Mitzva-k teljesítésének elhanyagolása volna. Maga az ott ülés azonban tilos, mert az ember átveszi azok gondolatait és vágyait, akik tetszenek neki.

És ugyanígy van a fordítottja is. Ha az embernek nincs sem akaratereje, sem vágya a spiritualitásra, de olyan emberek között van, akiknek van vágyuk és akaratuk a spiritualitásra, és ezek az emberek tetszenek neki, akkor ő is átveszi tőlük a felülkerekedés erejét, a vágyaikat és a törekvéseiket. Bár saját tulajdonságaiból fakadóan nincsenek meg benne ezek a vágyak, sóvárgások és a felülkerekedés ereje, olyan mértékben jut új erőkhöz, amennyire ezek az emberek tetszenek neki és fontosnak tartja őket.

Ezzel megérthetjük a fenti mondást: „A Teremtő látta, hogy az igazak kevesen vannak.” Ez azt jelenti, hogy nem minden ember alkalmas arra, hogy igazzá váljon, mivel hiányoznak belőle az ehhez szükséges tulajdonságok, amint fentebb mondtuk: bolondnak vagy gyengének született. Mégis neki is van választása, és saját tulajdonságaira nem hivatkozhat mentségül, mert a Teremtő minden nemzedékben elültette az igazakat.

Az ember választása tehát abban áll, hogy elmegy egy olyan helyre, ahol igazak vannak, és elfogadja a fennhatóságukat. Ekkor megkapja azokat az erőket, amelyek saját természetéből hiányoznak: az igazaktól kapja meg azokat. Ez a haszna annak, hogy „szétszórta őket minden nemzedékben”: Így minden nemzedékben van kihez fordulni, kihez tapadni, és kitől megkapni a szükséges erőket az igaz fokozatra emelkedéshez. Ezáltal később igazakká válnak ők maguk is.

Ebből következik, hogy a „nem mondta, hogy igaz vagy gonosz” azt jelenti: van választása, hiszen elmehet az igazakhoz és hozzájuk tapadhat, hogy vezessék őt, és általuk kapjon erőket. Így, később, ő maga is igazzá válhat.

Ha viszont az összes igaz egyetlen nemzedékben élne, a bolondoknak és a gyengéknek semmilyen lehetőségük nem nyílna a Teremtőhöz közeledésre. Így nem volna választásuk. Mivel azonban az igazakat minden nemzedékben szétszórta, mindenkinek megvan a választási lehetősége, hogy elmenjen az adott nemzedékben élő igazakhoz, és közeledjen hozzájuk. Másként, szükségképpen, az illetőkben a Tóra halálos méreggé változik.

Ezt egy testi példából érthetjük meg. Amikor két ember áll egymással szemben, az egyikük jobb keze a másik bal kezével van szemben, a másik bal keze pedig a társa jobb kezével van szemben. Két út van: a jobb, az igazak útja, akiknek minden törekvése kizárólag az adakozás; és a bal út, amelyen az emberek kizárólag önmaguk számára akarnak megszerezni. Ezáltal elszakadnak a Teremtőtől, aki teljes egészében adakozó, és így elszakadnak az Életek Életétől is.

Ezért nevezik a gonoszokat halottaknak már életükben. Ebből következik, hogy amíg az ember nem részesült a Teremtővel való Dvekutban [Hozzátapadásban], addig külön vannak. Amikor tehát az ember Tórát tanul, amelyet jobb oldalnak nevezünk, az mégis a Teremtő bal oldalára esik. Vagyis az illető önmaga számára történő megszerzés céljából tanulja a Tórát, ami elválasztja őt a Teremtőtől. Így válik benne a Tóra halálos méreggé, mert megmarad az elválasztottságban. Azt akarja ugyanis, hogy a Tóra a testét öltöztesse, vagyis hogy a Tóra a testiségét gyarapítsa. Ezáltal válik benne halálos méreggé a Tóra.

Amikor azonban Hozzá tapad, egyetlen fennhatóság jön létre, mert egyesült a Teremtő egységével. Ekkor az ember jobb oldala magától értetődően a Teremtő jobb oldala, és a test a lelke öltözetévé válik.

Annak ismérve, hogy vajon az igazság útján jár-e az ember az, hogy amikor a teste szükségleteivel foglalkozik, ügyel arra, hogy csak annyit foglalkozzon velük, amennyi a lelke szükségleteihez kell. Amikor úgy tűnik számára, hogy többel rendelkezik, mint amennyi a lelke szükségleteinek felöltöztetéséhez kell, ezt olyannak látja, mint a ruhát, amellyel az ember a testét öltözteti. Ügyel, hogy a ruha se túl hosszú, se túl bő ne legyen, hanem pontosan illeszkedjen a testére. Hasonlóképpen, amikor az ember a teste szükségleteivel foglalkozik, ügyelnie kell, nehogy többje legyen annál, mint amennyire a lelkének szüksége van, vagyis amennyi a lelke felöltöztetéséhez kell.

A Teremtővel elért Dvekut állapotát nem öltheti magára bárki pusztán azért, mert akarja. Ez ugyanis ellentéte a megszerzési vággyal megteremtett ember természetének, ami önszeretetet jelent. Ezért van szükségünk a nemzedékünk igazaira.

Mert amikor az ember egy valódi Ravhoz tapad, akinek minden vágya csupán jó cselekedetek végzése, de önmagáról érzi, hogy nem képes a jó cselekedetekre — vagyis hogy a szándéka a Teremtőnek szerzett megelégedettség adakozására irányuljon —, akkor azáltal, hogy egy valódi Ravhoz tapad, és tetszést akar találni Ravja szemében, vagyis olyan cselekedeteket tesz, amelyeket a Ravja szeret, és gyűlöli azokat a dolgokat, amelyeket a Ravja gyűlöl, Dvekutban lehet Ravjával, és erőket kaphat Ravjától. Még olyanokat is, amelyek születése óta nincsenek meg saját természetében. Ez annak a jelentése, hogy elültette az igazakat minden nemzedékben.

Eszerint azonban nehezen érthető, miért kellett minden nemzedékben szétszórnia az igazakat. Azt mondtuk, hogy a bolondok és a gyengék miatt. Hiszen más megoldása is lett volna: ne teremtsen bolondokat! Ki kényszeríti arra, hogy azt mondja: ez a csepp bolond vagy gyenge lesz? Mindenkit bölcsnek teremthetett volna.

A válasz az, hogy a bolondokra is szükség van, mert ők a megszerzési vágy hordozói. Látják, hogy önmaguktól semmilyen módon nem képesek közeledni a Teremtőhöz, és így rájuk vonatkoznak az Írás szavai: „És kimennek, és látják ezen emberek holttesteit: a tüzük nem alszik ki, a férgük nem pusztul el, és mindenkiben irtózatot keltenek.” Hamuvá válnak az igazak talpa alatt, és ezáltal az igazak felismerik, mekkora jót tett velük a Teremtő azzal, hogy bölcsnek és erősnek teremtette őket, és ezáltal hozta közel őket Magához.

Most tehát dicséretet és hálát adhatnak a Teremtőnek, mert látják, milyen alantas állapotban vannak a többiek. Ezt nevezzük „hamunak az igazak lába alatt”: az igazak ezáltal haladnak előre, és dicsérik a Teremtőt.

Tudnunk kell azonban, hogy az alacsonyabb fokozatokra is szükség van. A fokozat Katnutja [kicsinysége/csekélysége] nem tekinthető fölöslegesnek, mintha jobb lett volna, ha a Katnut fokozatai is rögtön Gadluttal [nagysággal] születnek.

Akár a testi szervezethez hasonlóan. Vannak benne fontos szervek, például az agy, a szem és hasonlók, és vannak kevésbé fontos szervek, például a gyomor, a belek, valamint a kéz és a láb ujjai. Nem mondhatjuk azonban, hogy egy kevésbé fontos feladatot ellátó szerv fölösleges. Minden fontos. Ugyanígy van a spiritualitásban is: amint fentebb mondtuk, a bolondokra és a gyengékre is szükségünk van.

Ezáltal megérthetjük azt, ami írva van, hogy a Teremtő azt mondja: „Térjetek vissza Hozzám, és Én visszatérek hozzátok.” Vagyis a Teremtő azt mondja: „Térjetek vissza”, Izrael pedig fordítva mondja: „Téríts vissza minket Magadhoz, Uram, és azután visszatérünk.”

Ez azt jelenti, hogy amikor az ember a munkában zuhanásban van, először a Teremtő mondja: „Térj vissza.” Ezáltal az ember emelkedéshez jut a Teremtő munkájában, és ekkor kiáltani kezd: „Téríts vissza minket!” A zuhanás idején viszont nem kiáltja, hogy „Téríts vissza minket”, hanem éppen ellenkezőleg: elmenekül a munkából.

Ezért az embernek tudnia kell, hogy amikor azt kiáltja: „Téríts vissza minket”, az felülről jövő felébresztésből fakad, mert ezt megelőzően a Teremtő már azt mondta: „Térj vissza.” Ezáltal jut emelkedéshez, és mondhatja: „Téríts vissza minket.”

Ezt jelenti: „És amikor a frigyláda elindult, Mózes azt mondta: Kelj fel, Uram, és szóródjanak szét ellenségeid.” Elindulásnak azt nevezzük, amikor haladunk a Teremtő szolgálatában, ami emelkedés. Ekkor mondta Mózes: „Kelj fel”. Amikor pedig megállt, azt mondta: „Térj vissza, Uram.” Amikor szünetel a Teremtő munkája, arra van szükség, hogy a Teremtő mondja: „Térj vissza”, vagyis „Térj vissza Hozzám”. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő adja a felébresztést. Tudnunk kell tehát, mikor mondjuk: „Kelj fel”, és mikor: „Térj vissza”.

Ezt jelenti az Ekev heti szakaszban írott: „És emlékezz meg az egész útról… hogy megtudd, mi van a szívedben: megtartod-e Mitzváit, vagy sem.” A „megtartod-e a Mitzváit” a „térj vissza” állapotának felel meg. A „vagy sem” pedig a „kelj fel” állapotának. Mindkettőre szükség van. És a Rav tudja, mikor van a „kelj fel”, és mikor a „térj vissza” ideje, mert a negyvenkét szakasz a Teremtő munkájában előforduló emelkedéseket és zuhanásokat jelenti.