Hevruta – Felkészülés a kongresszusra – 3. rész - Kabbalah Group

Alulról való felébresztés

Mindenhez ahhoz az alulról jövő ébredésre van szükség, amely vágyat és sóvárgást ébreszt az emberben az adott dolog iránt, hiszen lehetetlen olyasmit adni valakinek, amit nem akar. És még ha meg is kapja, el fogja dobni, mert nincs rá szüksége. Ezért az embernek alulról jövő ébredésre van szüksége, hogy vágya legyen az adott dologra.

(RABASH, 403. cikk „A leprásról szóló törvény”)

Az embernek alulról jövő ébredésre van szüksége: ha a Felső anélkül ad, hogy az Alsó felkészült volna rá, akkor azt a fogadó nem érezheti fontosnak. A szabály szerint, hogy bármilyen emberi öröm az adott dolog fontosságától függ, a Felső csak akkor engedélyezi az örömöt, ha az ember azt akarja, anélkül nem.

Sőt, amikor az ember valamelyes ébredést tapasztal a Teremtőért végzett munkájában, neki hinnie kell abban, hogy a Teremtő munkájában való részvétel szükségességére azért ébredt rá, mert a Teremtő mindenféle közvetítő nélküli üzenetet küldött neki. Más szavakkal, ha senki ember azt nem mondta neki, hogy részt kell vennie a munkában, akkor az ember biztonsággal tudhatja, hogy ez felülről jött hozzá.

Sőt, még ha valaki érkezik is és a magyarázatával ráébreszti őt arra, hogy érdemes a Teremtőt szolgálnia, és ezáltal ébred fel benne a tudás, akkor sem szabad azt mondania, hogy ez vagy az a személy mutatta meg neki a Teremtőért végzett munka értékét. Inkább azt kell mondania, hogy az a személy is a Teremtő küldötte volt, akinek feladata volt az ő felébresztése. Így tehát olykor azt kell mondania, hogy a Teremtő küldöttek nélkül adta neki ezt a vágyat, máskor pedig azt, hogy ez a vágy küldöttön keresztül érkezett a Teremtőtől.

És amikor ez a vágy anélkül jön hozzá, hogy ő maga bármilyen előkészületet tett volna rá, az ember nem tudja a dolog fontosságát megérteni. Ilyenkor az ember nincs annyira lenyűgözve, és nem tud örülni annak a dolognak, mert nem ismeri annak értékét. Ez olyan, mint amikor valaki ajándékot küld a barátjának, de a barátja nem tudja, hogyan értékelje azt.

(RABASH, „Mire épül a Kedusha [Szentség]?”)

Ezért (előbb) meg kell értenünk, hogy miért kell tanácsot kérnünk és útmutatást kapnunk a Lishma elérhetőségét illetően. Ám végső soron semmilyen tanács és semennyi munka nem segít az embernek a Lishma tárgyában, ha csak a Teremtő is meg nem adja neki azt a második természetet, amelyet „az adakozás vágyának” neveznek.

Erre az a válasz, ahogy bölcseink mondják (Avot, 2. fejezet, 21.): „Nem a te dolgod, hogy befejezd a munkát, de tétlenségbe sem szabad eltávolodnod attól”.

Ennek jelentése pedig az, hogy az az embernek is meg kell adnia az ébresztést alulról, amely imának minősül.

Az imát hiánynak tekintjük, hiány nélkül pedig nincs betöltés. Ezért, amikor valakinek szüksége van a Lishma-ra, fentről jön a betöltés és az imára adott válasz is, vagyis az ember hiánya beteljesül. Ebből következik, hogy az embertől elvárt munka formája ahhoz, hogy a Lishma-t megkapja a Teremtőtől, mindössze egy hiányból és egy a Kli-ből [Edényből] tevődik ki. Az ember azonban soha nem kaphatja meg önmaga által a beteljesülést, mert az inkább a Teremtő ajándéka.

Az imának azonban teljesnek, azaz a szív legmélyéről jövő imának kell lennie.

(Baal HaSulam, Shamati 5., „A Lishma egy fentről jövő felébresztés, és miért van szükségünk egy lentről jövő felébresztésre?”)

Ismert, hogy annak érdekében, hogy a felülről jövő bőség ki legyen terjesztve, azt az embernek meg kell előznie egy alulról jövő felébresztéssel. Meg kell értenünk, miért van szükségünk az alulról jövő felébresztésre. Emiatt imádkozunk azért, hogy legyen egy akarat odafentről. Ez azt jelenti, hogy fel kell ébresztenünk egy fentről jövő akaratot, hogy lefelé adjon.

Nem elég, hogy van egy vágyunk, hanem az Adakozó részéről is kell, hogy legyen jóakarat. Bár fent van egy általános vágy, hogy jót tegyen teremtményeivel, Ő mégis várja a mi vágyunkat, hogy az felébressze az Ő vágyát.

Más szóval, ha mi nem vagyunk képesek felkelteni az Ő vágyát, az annak a jele, hogy a megszerző részéről a vágy még mindig hiányos. Ezért éppen azáltal, hogy imádkozunk azért, hogy legyen egy akarat odafentről, a vágyunk valódi vággyá válik, hogy megfelelő Kli [Edény] legyen a bőség befogadására.

(Baal HaSulam, Shamati, 57. cikk, „Közelebb hozza őt az Ő akaratához”)

Dal

A dallam csupán a lélek és érzéseinek egyfajta megnyilvánulása. Ez a beszédben nyilvánul meg, amelyen keresztül az ember barátjának mesél gondolatairól, szomorúságáról és öröméről, és még inkább a hangján keresztül.

Ahogyan a szent könyvekben is olvashatjuk ennek bizonyítékaként: amikor az ember szomorúsága – Isten ments – egyre fokozódik, már nem tud beszélni, hanem csak kiált és sír a hangjával.

Ezért a dallam, amely örömteli vagy keserű hangokból áll, felébreszti az ember érzéseit, amelyekben a lélek szikrái és szervei megnyilvánulnak.

(„Bnei Machshava Tova”, Kalonymus Kalman Shapira rabbi)

Van az ember, aki lelke dalát énekli, és lelkében mindent megtalál, lelki beteljesülésének teljes mértékét.

És van, aki a nemzet dalát énekli. Kilép saját lelke köréből, amelyet nem tart elég tágasnak, sem ideális állapotban lévőnek. Magasra törő célok felé törekszik, és gyengéd szeretettel ragaszkodik az egész nemzethez. Vele együtt énekli a nemzet dalait, szenved a nemzet gondjaiban, örül a nemzet reményeiben, magasztos és tiszta gondolatokat forgat a múltjáról és jövőjéről, és szeretettel és szívből jövő bölcsességgel tárja fel a nemzet belső szellemének tartalmát.

És van olyan, akinek a lelke még tovább tágul, mígnem átlép a nemzet határain, hogy az emberiség dalát énekelje. Szelleme tovább tágul az emberiség egészének nagyszerűségében és képének ragyogásában. Az emberiség általános céljára törekszik, és annak legmagasabb tökéletességét várja, és ebből az életforrásból meríti gondolatainak és kutatásainak, törekvéseinek és látomásainak egészét.

És van olyan, aki még magasabbra emelkedik szélességében, mígnem egyesül az egész világegyetemmel, minden teremtménnyel és minden világgal, és mindnyájukkal együtt énekel. Ez az, aki minden nap a Perek Shira-val foglalkozik, és biztos abban, hogy a jövő világának fia.

És van valaki, aki mindezen dalokkal együtt emelkedik fel, egyetlen kötelékben. Mindannyian hangot adnak, együtt kellemes dallamokat alkotnak, és mindegyik életerőt és életet ad a másiknak: az öröm hangja és a vidámság hangja, az ujjongás hangja és az ének hangja, a gyönyör hangja és a szentség hangja.

A lélek dala, a nemzet dala, az emberiség dala és a világ dala mind összeolvad benne minden pillanatban és minden órában.

(Rav Kook)

Dalok:

https://soundcloud.com/kabbalah-laam-music/sets/desert-congress-acappella-songs

Ima

Az imádság felemelkedésével mindezek a fények és táborok útnak indulnak, kapcsolatokat alakítanak ki, és mind egybeolvadnak, amíg az alsó palota szelleme összekapcsolódik e palota szellemével, és eggyé válnak.

Mindannyian belépnek a palota közepén álló oszlopba, és annak erejével emelkednek fel, hogy beolvadjanak a fölöttük lévő negyedik palota szellemébe.

Boldog az, aki ismeri Mesterének titkát, és a megfelelő helyen emeli fel zászlaját.

(Zohár, A Beria világában lévő Aba veIma 7 palotája, Beresheet Bet)

„Ha az emberre helyezi a szívét, magához gyűjti a lelkét és a leheletét”. Az akarat és a gondolat húzza a kiterjesztést és megteszi a cselekedetet mindazzal, amire szükség van. Ezért van szükség az imádságban a vágyra és a célba vett gondolatra. Hasonlóképpen, a Teremtő minden művében a gondolat és a szemlélődés, vizsgálat végzi a cselekedetet és vonja magára a kiterjesztéseket mindazzal, amire szüksége van.

(Zohár, „Gondolatai Ráhelre vonatkoztak”, VaYetze)

Sok imádság száll fel a Teremtő elé, és a Teremtő azzal az imádsággal koronázza meg magát, mert az többféle módon emelkedik fel.

Az egyik Hassadimért, a másik Gevurotért, a harmadik pedig Rachamimért könyörög. Több oldalról egyesül: jobbról, balról és középről, mivel a Hassadim a jobb oldalról, a Gevurot a bal oldalról, a Rachamim pedig a középső oldalról terjed ki.

Mivel többféle módon és oldalról épül be, koronává válik, és az örökké élő igaz ember, a Yesod fejére kerül, aki minden megváltást a Nukvára ruház, és onnan az egész népnek.

Az egyén imája azonban nem épül be minden oldalról. Csak egyféleképpen történik, vagy Hassadimért, vagy Gevurotért, vagy Rachamimért könyörögve.

Ezért az egyén imája nem annyira alkalmas a befogadásra, mint a sokaság imája, mivel nem épül be mindhárom vonalba, ahogyan a sokaság imája.

(Zohár, „Az igazak imái”, VaYishlach)