14. lecke

Téma: Felkészülés a Kabbala Kongresszusra: „Alulról jövő felébresztés”

Válogatott idézetek a forrásokból

1. rész: „Alulról jövő felébresztés”

1. Baal HaSulam, Shamati 5., „A Lishma egy fentről jövő felébresztés, és miért van szükségünk egy lentről jövő felébresztésre?”

„A Lishma [az Ő nevéért] eléréséhez a megértés nincs az ember kezében, mivel az emberi elme képtelen felfogni, hogyan lehetséges egy ilyen dolog a világban. Ez azért van így, mert az embernek annyi megértés a megengedett, hogy ha a Tórával és a Mitzva-kkal [Parancsolatokkal] foglalkozik, akkor fog elérni bármit is. Lennie kell még önös érdeknek is, mert ellenkező esetben az ember képtelen bármely cselekvésre. (A Lishma esetében) sokkal inkább egy felülről jövő megvilágosításról van szó, amelyet egyedül az azt megízlelő tud felismerni és megérteni. Erről mondja az írás: „Ízleljétek meg és lássátok, hogy az Úr jó”.

Ezért (előbb) meg kell értenünk, hogy miért kell tanácsot kérnünk és útmutatást kapnunk a Lishma elérhetőségét illetően. Ám végső soron semmilyen tanács és semennyi munka nem segít az embernek a Lishma tárgyában, ha csak a Teremtő is meg nem adja neki azt a második természetet, amelyet „az adakozás vágyának” neveznek. 

Erre az a válasz, ahogy bölcseink mondják (Avot, 2. fejezet, 21.): „Nem a te dolgod, hogy befejezd a munkát, de tétlenségbe sem szabad eltávolodnod attól”. Ennek jelentése pedig az, hogy az az embernek is meg kell adnia az ébresztést alulról, amely imának minősül.

Az imát hiánynak tekintjük, hiány nélkül pedig nincs betöltés. Ezért, amikor valakinek szüksége van a Lishma-ra, fentről jön a betöltés és az imára adott válasz is, vagyis az ember hiánya beteljesül. Ebből következik, hogy az embertől elvárt munka formája ahhoz, hogy a Lishma-t megkapja a Teremtőtől, mindössze egy hiányból és egy a Kli-ből [Edényből] tevődik ki. Az ember azonban soha nem kaphatja meg önmaga által a beteljesülést, mert az inkább a Teremtő ajándéka.

Az imának azonban teljesnek, azaz a szív legmélyéről jövő imának kell lennie. Ez azt jelenti, hogy az ember száz százalékig tudja, hogy senki más a világon nem segíthet neki, csak Maga a Teremtő.

Viszont honnan tudhatja ezt az ember, hogy senki más nem segíthet neki, csak maga a Teremtő? Erre a tudatosságra csak akkor tehet szert az ember, ha már a számára rendelkezésre álló összes erőt bevetette, és semmi sem segített rajta. Ezért van, hogy az embernek (magától) kell minden lehetséges dolgot megtennie a világon ahhoz, hogy „a Teremtő kedvéért” dolgozhasson. Mert csak ezt követően tud úgy szívből imádkozni, hogy a Teremtő meghallgassa az imáját.

Amikor azonban az ember a Lishma eléréséért fáradozik, tudván tudva kell magára vállalnia, hogy teljes egészében kizárólag és maradéktalanul az adakozásért akar dolgozni, ami azt jelenti, hogy csak adakozni akar és semmit sem akar önmagának megszerezni. Csak azt követően kezdi érzékelni az ember, hogy a szervei nem értenek egyet ezzel a szemlélettel.

Mindezt követően juthat az ember arra a tiszta tudatosságra, hogy nem maradt más választása, mint kiönteni a szívét a Teremtőnek, hogy segítsen a testének beleegyeznie abba, hogy feltétel nélkül alárendelje magát a Teremtőnek, miután már látja - nem tudja meggyőzni a testét, hogy az teljesen lenullázza magát. Kiderül, hogy pontosan akkor, amikor az ember belátja: reménye sincs, hogy a teste magától egyezzen bele a Teremtőért végzett munkába - pontosan akkor fohászkodhat a szíve legmélyéről és akkor meghallgattatik az imája.”

2. RABASH, 26. cikk (1991),„Mit jelent a munkában egy rész feltárása és két rész elrejtése?”

„Amikor azt mondja: „Feltártam egy részt és elrejtettem két részt”, ez azt jelenti, hogy azok, akiknek nincs szükségük az adott dologra, nem fognak erőfeszítéseket tenni, hogy dolgozzanak és feltárják azt, míg azok, akiknek szükségük van rá, amikor azt mondják nekik: „Feltártam egy részt és elrejtettem két részt”, hajlandóak dolgozni, amíg el nem érik az általa feltárt részt, mivel a Teremtő segít nekik. Amikor az ember alulról adja az felébresztést, felülről kap segítséget.

Ebből következik, hogy Ő valóban kinyilatkoztatta a kérdést az arra méltóknak. Ki méltó rá? Azok, akik erőfeszítéseket tesznek. Nekik a kinyilatkoztatott rész feltárul. Vagyis azok, akik nem rendelkeznek a teremtés korrekciójának minőségével, nem kaphatnak meg semmit a teremtés céljából, ami nem más, mint jót cselekedni az Ő teremtményeivel.”

3. RABASH, 161. cikk, Felébresztés – 1

„Az életben néha az ember valóban megérzi a Kedusában rejlő életerőt. Ez rövid ideig tarthat, például egy percig érezheti a Kedusa ízét, amely felülről jövő felébresztés révén érkezik hozzá, és ebből az ember felébreszthet egy Reshimót [emléket], hogy egyszer már volt része ilyen felébresztésben.

Ebből következik tehát, hogy minden emberben van egy Reshimo, és ez a Reshimo magában hordozza a Kli-t [edényt], vagyis a szívet, és ennek segítségével az ember alulról is képes a felébredésre.”

2. rész: Kabbalista étkezés

4. Baal HaSulam, „A béke”

„Minden készen áll az ünnepre” – az igazi célra. És arra a magasztos örömre, amelynek megjelenése a Teremtő teremtési szándékának kinyilatkoztatásával jár majd, amikor az idők és nemzedékek során ránk zúduló minden baj, fáradság és gyötrelem olyan lesz, mintha egy házigazda nagy gondot fordítana arra, hogy nagyszerű ünnepséget rendezzen a meghívott vendégek számára. És ő azt a várt célt, amelyet végül kinyilatkoztatni kell, egy olyan ünnepséghez hasonlítja, amelyre a vendégek nagy örömmel érkeznek.

5. Maor Vashemesh, Parashat Miketz

„Az étkezés legfontosabb szempontja az, hogy az étel szellemi lényegét felemeljük gyökere helyére, a felsőbb szintre. Mindenben lévő szellemi lényeg szent, és ez adja a dolog létfenntartását; nélküle a dolog nem létezne… és ez a felsőbb szintről származik, nevezetesen a Chochmából és a Binából, és ez az étel tápláló ereje. Ezt követően, amikor az ember ebből az ételből eszik, az ételben rejlő összes szent életerőt felemeli annak gyökere helyére, és ezzel elégedettséget szerez a Teremtőnek… Így a fő elégedettség az egyes ételekben rejlő szentségből és szellemiségből származik, és ez az, hogy „az igaz ember eszik és jóllakik”, mert csak a felső lélek kielégítése érdekében eszik, vagyis vágya csupán az, hogy az étel szellemi életerejét fogyassza, amely a gyökér helyén van, ezért „a szelídek esznek és jóllaknak”… mivel fő szándékuk szellemi, és nem az étel fizikai része. Azok azonban, akiknek állati elméjük van, akiknek szándéka nem szellemi, és akiknek az ételük kizárólag a testi szükségleteket szolgálja, azok étkezése durva és nem elégíti ki őket, és ez a lelkük éhsége, mert a léleknek nincs más tápláléka, csak ha a szellemiségből merít, és ez a jelentése annak, hogy „a gonoszok hasa nem lesz kielégítve”.

6. Baal Hasulam, Shamati 173, Why Do We Say Lechaim

Azt mondta a Le Chaim [az életre - egészségre (felköszöntéskor)] köszöntésről bor ivásakor: hogy úgy van, ahogy bölcseink mondták: „Bor és élet - a bölcsek és tanítványaik szerint”. Ez zavarba-ejtő: Miért pont a bölcseink szerint? Miért nem a tanulatlanok szerint?

A helyzet az, hogy a Le Chaim köszöntés egy magasabb rendű életet feltételez. Amikor bort iszunk, meg kell emlékeznünk róla, hogy a bor „a Tóra borát” feltételezi, ami arra emlékeztet, hogy a Tóra Fényét, az „életet” kell meghosszabbítanunk. A testi életet viszont bölcseink így nevezik: „A gonoszokat életükben ‘halottaknak’ nevezik”.

Ezért kifejezetten bölcseink mondhatják azt, hogy „bor és élet”. Ez azt jelenti, hogy csak ők alkalmasak a spirituális élet meghosszabbítására. A tanulatlan emberek azonban nem rendelkeznek eszközökkel, amelyekkel meghosszabbíthatnák azt. 
(És talán az, hogy „a bölcseink szerint” jelentése - a bölcseink nézete szerint azt jelenti, hogy az élet, amit ők neveznek „életnek”, a spirituális életre vonatkozik).

3. rész: Énekeljünk együtt

7. RABASH, 146. cikk, „Szenvedés és öröm”

„Hálásnak kell lennünk a Teremtőnek azért, hogy megjutalmazott bennünket azzal, hogy gondolatot és vágyat adott nekünk a Kedusha legkisebb dolgára is, hiszen látjuk, hogy nem vagyunk méltóbbak vagy fontosabbak, mint a többi ember, mégis a Teremtő megjutalmazott bennünket ezzel. Ezért egy ilyen állapot arra kötelez bennünket, hogy hálát adjunk a Teremtőnek, ami azt jelenti, hogy ez az idő arra, hogy énekeljünk és dicsérjük a Teremtőt.”

8. Kalonymus Kalman Shapira rabbi, Bnei Machshava Tova

„A dallam csupán a lélek és érzéseinek kinyilatkoztatásának egyik formája. Ez megnyilvánul azokban a szavakban, amelyeket az ember barátjának mond gondolatairól, szomorúságáról és öröméről, és még inkább a hangjában. Ahogyan a szent könyvekben is olvashatjuk ennek bizonyítékaként: amikor az ember bánata fokozódik, már nem tud beszélni, csupán kiált és sír a hangjával. Ezért a dallam – legyen az vidám vagy keserű hang – felébreszti az ember érzéseit, amelyekben a lélek szikrái és szervei megnyilvánulnak.”