A Tóra tanulása előtt az embernek meg kell fogalmaznia a szándékát, hogy tisztázza, miért is foglalkozik éppen most a Tóra tanulásával. Hiszen minden cselekedetnek célja kell, hogy legyen, ami az adott cselekedet elvégzésének okát jelenti. Ahogyan bölcseink mondták: „A szándék nélküli ima olyan, mint a lélek nélküli test.” Ezért a Tóra tanulása előtt elő kell készíteni a szándékot.

(Rabash, 12. cikk, „Mit jelent a Tóra és a munka a Teremtő útján?”, 1988)

A Tóra, amellyel foglalkozunk, arra szolgál, hogy legyőzzük a gonosz hajlamot. Vagyis hogy elérjük az összetapadást a Teremtővel, hogy minden cselekedetünk kizárólag az adakozás érdekében történjen. Más szavakkal: saját erejéből az embernek nincs lehetősége arra, hogy hatalmat szerezzen természetével szemben. Az elme és a szív terén, ahol az embernek teljessé kell válnia, segítségre van szüksége. És ez a segítség a Tórán keresztül érkezik, ahogyan bölcseink mondták: „Megteremtettem a gonosz hajlamot, és a Tórát fűszerként teremtettem.” Mert ha az ember foglalkozik vele, a benne rejlő fény megreformálja őket.

(Rabash, 12. cikk, „Mit jelent a Tóra és a munka a Teremtő útján?”, 1988)

Az embernek nagy erőfeszítéseket kell tennie, mielőtt tanulni kezd, hogy tanulása gyümölcsöt hozzon és jó eredményeket érjen el. Vagyis, hogy a tanulás elhozza neki a Tóra fényét, amelynek segítségével képes lesz visszatérni a jó útra. Ezután a Tóra révén „bölcs tanulóvá” (Talmid Chacham) válik. És ki is az a bölcs tanuló? Tanítóm és apám, áldott legyen az emléke, azt mondta: az a tanuló, aki egy bölcs embertől tanul. Vagyis a Teremtőt „Bölcsnek” nevezik, és azt az embert, aki Tőle tanul, „a Bölcs tanítványának” nevezik. És mit kell az embernek tanulnia a Teremtőtől? Azt mondta, hogy az embernek csak egy dolgot kell tanulnia a Teremtőtől. Mint tudjuk, a Teremtő vágya csupán az adakozás; hasonlóképpen az embernek is tőle kell megtanulnia, hogy adakozó legyen. Ezt nevezik „bölcs tanítványnak”.

(Rabash, 12. cikk, „Mit jelent a Tóra és a munka a Teremtő útján?”, 1988)

Az embernek arra kell törekednie, hogy a Tóra tanulása során ne feledkezzen meg a célról, hogy az mindig szeme előtt legyen, és hogy a tanulásból azt kívánja megkapni, hogy az megismertesse vele a Teremtő nagyságát és fontosságát.

(Rabash, 29. cikk, „Érte és nem érte”, 1986)

A „Tóra és a munka” kérdése azt jelenti, hogy az ember azért tanulmányozza a Tórát, hogy a Tóra elhozza neki a Tóra fényét, amelynek segítségével képes lesz átalakítani a megszerző edényeket úgy, hogy azok az adakozásra legyenek alkalmasak. Ezekkel az edényekkel kiérdemli a Teremtővel való összetapadást, amit a Tóra önmagáért való tanulmányozásának neveznek.

(Rabash, 12. cikk, „Mit jelent a Tóra és a munka a Teremtő útján?”, 1988)

Rav klip

Jegyzet

A kérés az, amit az ember akar. Ezt nevezzük kérésnek. Nem kell szép szavakba öltöztetnie, sem olyan mondatot alkotnia, mint például: „Kérlek, adj nekem”, vagy „Kérlek, tedd meg ezt értem”. Nincs rá szüksége. Amit a szívében akar, az a kérés. Így működik és érvényesül a spiritualitásban: a szívben rejlő belső vágy.

A szívében lévő belső vágy mindenféle változáson megy keresztül. Eleinte örömre vágyik. Aztán a tanulás során ragyogni kezd a Körülölelő Fény, és ennek a Körülölelő Fénynek a hatására a szív máris megváltozni kezd. Amikor a szív megváltozik, elkezd arra kérni, hogy bizonyos mértékben javítsák ki a Körülölelő Fénynek megfelelően, a Körülölelő Fényben érzékelt tulajdonságok szerint, a Fény lényegének megfelelően.

Ennek megfelelően a Körülölelő Fény még erősebben ragyog, ha a szív javításokat kér tőle, majd a szív még több javítást kér. Ez addig folytatódik, amíg az ember megfelelő szándékkal, a helyes tanulásba fektetett erőfeszítéseinek mértékével arányosan halad. Egyre pontosabban kapcsolódik hozzá, és látja, érzi, hogy szíve minden alkalommal egy igazabb cél felé irányul.

Minden alkalommal a Körülölelő Fény egyre erősebben ragyog, és ő egyre jobban megragadja a Fény belső lényegét, ennek megfelelően pedig vágya is megváltozik. Ez egy zárt ciklusként működik: a Fény javítja a vágyat, a vágy pedig még több Fényt vonz.

Ez addig folytatódik, amíg ő valóban el nem kezdi azt kívánni, hogy saját maga számára való megszerzés mellett valamit adni is akarjon. Ezt az állapotot már Lo Lishmának nevezik, amelyből el lehet jutni a Lishmáig.

Amikor eléri Lishmát, átkel a Machsomon, és megkapja a Masachot. Ekkor a Körülölelő Fény felé való fordulása – ahol a Körülölelő Fényt már magasabb fokozatnak, „a Felső AHP-jának” nevezik – egyre célzottabbá válik, és kapcsolata a Felsővel egyre szorosabbá válik.

De ez továbbra is ugyanazt az elvet követi: ott van az ember vágya, és ott van a Fény a vágy előtt. Ez a Fény folyamatosan korrigálja a vágyat: a távoli megvilágítás, a közeli megvilágítás, a belső megvilágítás révén, valamint a Fény és a vágy közötti kapcsolat minden különböző módján keresztül a vágy megváltozik.

A valóságban e két dologon kívül nincs más: a Fény és a vágy.

Az értelem, az elme, a tapasztalat, minden, amit az ember az érzékelés edényén kívül kapott, azért adatott neki, hogy meghatározhassa az edényhez és a Fényhez való viszonyát.

Ezért amennyire az ember képes a rendelkezésére álló eszközöket felhasználni a Fénynek a vágyra gyakorolt hatásának elősegítésére, és ha ezt meg is teszi, akkor ezzel meghatározza részvételét abban az általános korrekciós folyamatban, amelyet a Teremtő hajt végre.

A Körülölelő Fény által az edény kijavításában való részvételen kívül az embernek nincs más teendője. Minden egyéb dolog egyszerűen nem számít, nem kerül nyilvántartásba, és a valóságban nem fejt ki hatást.

A valóság, amilyen, az Első Állapotból a Második Állapoton keresztül a Harmadik Állapotig fejlődik. Máris a saját természetének, szerkezetének, valamint annak megfelelően bontakozik ki, ahogyan a Fény az edényekben hat. Ebben nincs semmi új, és nincsenek olyan dolgok sem, amelyek hirtelen felbukkanhatnának és teljesen más formában jelenhetnének meg.

Nem. Van egy edény, van a Fény, és a Fény a saját természetének megfelelően hat az edényben, tiszta és előre meghatározott reakciókat ébresztve az edényben.

Az egész lényege a tempóban rejlik.

Mit jelent ez? Ha az ember részt vesz a Fénynek az edényben végzett tevékenységében, ezzel határozza meg előrehaladását. Ezzel határozza meg érzéseit és a folyamat iránti hozzáállását. Ezt nevezik a Teremtő cselekedeteinek igazolásának, „igaz embernek” lenni.

Az a mérték, ameddig igazolja és részt vesz ebben a folyamatban, az ő szellemi fokozatának nevezhető.

Ha a Teremtő folyamatának hatvan százalékában egyetértek Vele, ez azt jelenti például, hogy száz fokozatból a hatvanadikon vagyok, ha így mérnénk. Ha kilencven százalékban egyetértek Vele, akkor száz fokozatból a kilencvenediken vagyok.

Amennyire vele együtt cselekszem, amennyire a ló cselekedetei egyenlővé válnak a lovaséval, ezt nevezzük a személy spirituális fokozatának: a részvétel mértékének, az összetapadás mértékének.

Ezért csak erre, erre az egy pontra kell figyelnünk, és minden mást olyan dolognak tekintenünk, ami segítségként jön, vagy olyan akadálynak, ami szintén segítség.

Csak ezt a pontot kell megerősítenünk: részt venni abban a korrekciós folyamatban, amelyet a Felső Fény, a Teremtő hajt végre rajtunk.

Ezt nevezik úgy, hogy „Mögötted és előtted Te formáltál engem” [Achor ve-Kedem Tzartani], és ebben kell összetartanunk.

Az összetapadás abban a folyamatban van, amelyet számunkra létrehoztak.

Megbeszélés + Kérdések és válaszok

Hogyan tudjuk a tanulás során pontosítani és javítani a szándékot?