Hevruta – A 3. lecke folytatása – A tízesben végzett munka alapelvei - Kabbalah Group

Hevruta – A 3. lecke folytatása – A tízesben végzett munka alapelvei

Az 5. alapelv:

„Vásárolj magadnak egy barátot” – a csoport minden tagjának arra kell törekednie, hogy „megvásárolja” a barátokat.

20. Rabash: „Készíts magadnak egy Ravot és vásárolj magadnak egy barátot – 2”
„Az ember és barátja közötti kapcsolatban a „Vásárolj magadnak egy barátot” elvével kell kezdenünk, és csak ezután következik a „Készíts magadnak egy Ravot”. Ennek az az oka, hogy amikor az ember barátot keres magának, először meg kell vizsgálnia, hogy valóban érdemes-e vele kapcsolatot kialakítani. Hiszen azt látjuk, hogy még külön ima is van a baráttal kapcsolatban, amelyet az imában az áldások után mondunk: „Kérjük, hogy... tarts távol bennünket a gonosz embertől és a rossz baráttól.”

Ez azt jelenti, hogy mielőtt az ember barátot választ magának, minden lehetséges módon meg kell vizsgálnia őt. Ebben az esetben az értelmét kell használnia. Ezért nem azt mondták: „Készíts magadnak egy barátot”, mert a „készítés” a józan ész fölöttit jelenti. Ezért az ember és barátja közötti kapcsolatban az értelmével kell haladnia, és amennyire csak képes, meg kell vizsgálnia, hogy a barátja valóban megfelelő-e, ahogyan minden nap imádkozunk: „Tarts távol bennünket a gonosz embertől és a rossz baráttól.”

Amint a „Készíts magadnak egy Ravot és vásárolj magadnak egy barátot” témájáról beszéltünk, Rabash eszközöket ad ahhoz, hogy mindenekelőtt megértsük a „vásárolj magadnak egy barátot” elvének jelentőségét, vagyis azt, mit jelent megszerezni egy barátot.

Nem csupán arról van szó, hogy megszerezzük a barátot mint személyt, hanem arról is, hogy fontossá tegyük a barátot és a csoport többi tagját – nemcsak önmagukban, hanem mint annak a rendszernek a részeit is, amely segít bennünket a Teremtővel való kapcsolat elérésében.

Amikor kapcsolódom a baráthoz és igyekszem „megszerezni” őt, mit is szerzek meg valójában? Valami újat szerzek: egy új szükségletet, egy új hiányt, egy új vágyat. Ez az oka annak, hogy csoportra van szükségünk. Már van bennünk egy bizonyos vágy a Teremtő iránt, de többet szeretnénk annál, mint amivel ma rendelkezünk.

Ezért a csoport az a hely, ahol megszerezhetjük ezeket az új szükségleteket és ezt az új felismerést, hogy szükségünk van a Felső Erőre. Ezt a felismerést, ezt az új szükségletet „vásároljuk meg”, vagyis egy meghatározott erőfeszítés által szerezzük meg. Ezt az erőfeszítést nevezzük úgy: „vásárolj magadnak egy barátot”.

Rabash más helyeken elmagyarázza, hogy a barát olyan ember, aki egyenrangú velem, miközben természetünknél fogva hajlamosak vagyunk a többieket egy kicsit magunk alá helyezni. Ezért a „vásárolj magadnak egy barátot” az első lépés.

Mindenekelőtt azt kell látnom, hogy a többiek legalább annyi munkát végeznek, mint én. A maguk módján ők is hatalmas erőfeszítéseket tesznek – a tőlük telhető legnagyobb erőfeszítést. Ezt kell keresnem, igyekeznem kell hozzájuk kapcsolódni, és a legjobb tulajdonságaikra összpontosítani.

Például amikor azt látom, hogy egy barát elalszik a lecke alatt, összpontosíthatok arra, hogy elalszik, de nézhetem azt is, amikor megpróbálja felemelni a fejét. Más szóval a pozitív oldalát nézem: azt, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy ébren maradjon, még akkor is, ha fáradt.

Mindig azt keresem, ahol a barátok erőfeszítést tesznek, és nem engedem meg magamnak, hogy leértékeljem őket. Az az erőfeszítés, amelyet azért teszek, hogy ne kisebbítsem őket, hanem folyamatosan növeljem a fontosságukat a szememben, maga a barát „megvásárlása”, vagyis megszerzése.

Ennek eredményeként új szükségletet kapok. Emellett új erőt és új belső tartást is nyerek, amelyek képessé tesznek arra, hogy „készítsek magamnak egy Ravot”, vagyis hogy a Teremtőt fontossá tegyem a saját szememben.

Ahhoz azonban, hogy eljussak ebbe az állapotba, először meg kell látnom, milyen fontosak a barátok erőfeszítései, amelyeket a Teremtő elérése érdekében tesznek. Ha a Teremtő valóban fontos lenne a szememben, akkor a legkisebb erőfeszítésük is fontos lenne számomra: hogy eljönnek a leckére, igyekeznek időben megérkezni, vagy akár az is, hogy késve jönnek el ahelyett, hogy egyáltalán nem jönnének.

Lehet, hogy nem tudtak időben megérkezni, de mégis megtették az erőfeszítést, hogy ott legyenek. Én pedig mindig azt keresem, hol tudok még nagyobb fontosságot adni ennek.

Természetesen mindannyian jobb állapotba szeretnénk eljutni, de nekem onnan kell kezdenem, hogy a pozitív oldalt nézem. Ez a barát megvásárlásának, megszerzésének és fontossá tételének a cselekedete. Ez vezethet el bennünket a következő fokozatra: a Teremtő szeretetéhez, ahhoz, hogy a Teremtőt fontossá tegyük, és hogy „készíts magadnak egy Ravot”.

A 6. alapelv:

Minden ember a saját hibáinak mértéke szerint ítéli meg a másikat („Aki hibát talál másokban, az a saját hibáját vetíti ki rájuk.”)

21. Rabash: „Miért nevezik a Tórát „középső vonalnak” a munkában? – 2”

„Az embernek hinnie kell, hogy „Nincs más Rajta kívül”, vagyis hogy a jó cselekedetek megtételére a Teremtő készteti őt. Mivel azonban még nem méltó arra, hogy felismerje: a Teremtő az, aki erre készteti, ezért a Teremtő húsból és vérből való emberek öltözékébe öltözik, és rajtuk keresztül hajtja végre ezeket a cselekedeteket. Így a Teremtő a hátoldal formájában cselekszik.

Más szóval az ember emberek arcát látja, de hinnie kell, hogy az arcok mögött a Teremtő áll, és Ő hajtja végre ezeket a cselekedeteket. Vagyis az ember mögött a Teremtő áll, és arra készteti őt, hogy azokat a tetteket tegye meg, amelyeket a Teremtő akar. Következésképpen mindent a Teremtő tesz, az ember azonban azt tekinti valóságnak, amit lát, nem pedig azt, amiben hinnie kell.”

22. Baal HaSulam, Shamati 67, „Távozz a gonosztól”

„Aki azt gondolja, hogy a barátját csapja be, valójában a Teremtőt csapja be, mert az ember testén kívül csak a Teremtő létezik. Ugyanis a teremtés lényege az, hogy az ember csak önmaga szempontjából nevezhető „teremtménynek”. A Teremtő azt akarja, hogy az ember úgy érezze, mintha külön létezne Tőle; ezen kívül azonban mindenre igaz, hogy „Az egész föld telve van az Ő dicsőségével.”

Ezért amikor valaki hazudik a barátjának, a Teremtőnek hazudik; és amikor elszomorítja a barátját, a Teremtőt szomorítja el.”

23. Rabash, 29. cikk (1985), „Az Örökkévaló közel van mindazokhoz, akik felsírnak Hozzá”

„Valóban úgy van, ahogyan bölcseink mondták (Kiddusin 70a): „Tanították: Aki másokat alkalmatlannak nyilvánít, az maga is alkalmatlan, és nem beszél jót a világról. Smuel pedig azt mondta: A saját hibájával nyilvánít másokat alkalmatlannak.”

Ez azért van, mert vannak emberek, akik állandóan a másikat figyelik. Ha a másik úgy tanul, ahogyan szerintük tanulnia kellene, vagy úgy imádkozik, ahogyan szerintük imádkoznia kellene, akkor rendben lévőnek tartják. De ha nem így tesz, azonnal hibát találnak benne.”

Itt egy olyan helyzettel találkozunk, amelyben hajlamosak vagyunk a többieket kevésbé fontosnak látni. De nem csupán arról van szó, hogy általában kevésbé fontosnak tartjuk őket. Arra is hajlamosak vagyunk, hogy azt lássuk meg bennük, ami bennünk magunkban hiányzik.

Ezt általában úgy fogalmazzuk meg, hogy a mások hibáit látjuk. Fontos azonban megérteni ennek a mechanizmusát, mert a Kabbala nem azért van, hogy valamiféle erkölcsi iránytűt adjon nekünk, vagy egyszerűen csak arra tanítson, hogy kedves emberek legyünk. Azért adatott, hogy valóban megváltozzunk, és új természetet szerezzünk. Ezért fontos megérteni, miért beszélünk erről az alapelvről.

Milyen hibákat vagy hiányosságokat látunk a többiekben? Mivel a cél kezdettől fogva a Teremtővel való kapcsolat, a Dvekut (összetapadás), a formaegyenlőség elérése, milyen hibáról beszélünk?

Arról a hiányosságról, hogy nem látom őket a cél felé haladni. Ez a hiba. Úgy látom, hogy hiányzik belőlük a spiritualitás.

Valójában azonban csak azt látom, amit a Teremtő megenged nekem látni, ahogyan azt a 21. pontban is olvastuk. A Teremtő azt mutatja meg nekem, hogy bennük van egy bizonyos hiány: nincs bennük elegendő fontossága a Teremtőnek, vagy talán nem méltók arra, hogy a barátaim legyenek ezen az úton.

Mindenekelőtt fontos megérteni, hogy ezt nevezzük hibának. Ha azt gondolom, hogy a barátom hibája az, hogy túl sokat beszél, akkor rossz dologra összpontosítok.

Az emberek meghatározott természettel és jellemmel születnek. Lehet, hogy valaki sokat beszél, lehet, hogy keveset. Az, hogy ezt hibának tekintem-e, kizárólag a céltól függ. Ez a tulajdonság segíti a cél elérését, vagy nem segíti?

Valaki, aki sokat beszél, valójában nagyon hasznos tulajdonsággal is rendelkezhet. Például ha az a feladata, hogy tanítson, vagy ügyfelekkel beszéljen telefonon, akkor a beszédesség egyáltalán nem hiba. Éppen ellenkezőleg, nagyon jó tulajdonság lehet.

Minden attól függ, milyen célt akarunk elérni. Itt azért ítélem meg a viselkedésüket hibásnak, mert úgy érzem, hogy az ellentétes a célunkkal, amely a Teremtővel való kapcsolat elérése. Ez az első fontos meghatározása annak, hogy mit nevezünk hibának.

Másodszor: az a hiba, amelyet a másikban látok és megítélek, a saját hiányosságom következménye. Más szóval, bennük a saját képtelenségemet és a Teremtő iránti saját vágyam hiányát látom. Rajtuk keresztül a Teremtő megmutatja nekem, hogy bennem nincs elegendő fontossága a célnak.

Mit tehetek ezzel? Ezért mondják bölcseink, hogy aki a közösségért, a gyülekezetért vagy másokért imádkozik, az kap először választ.

Amikor megpróbálom őket korrigálni, vagy azért imádkozom, hogy megkapják a Teremtő fontosságát, valójában a saját fontosságomért imádkozom, még ha ezt nem is veszem észre. Úgy látom, hogy bennük hiányzik a fontosság, de végső soron ez a hiány az enyém.

Ez a mechanizmus valójában csodálatos, mert lehetővé teszi számunkra, hogy korrigáljuk önmagunkat, és új vágyat szerezzünk a Teremtő iránt. Új módot ad arra, hogy kapcsolatba lépjünk Vele anélkül, hogy önmagunkért imádkoznánk, önmagunkra összpontosítanánk, vagy még önzőbbé válnánk.

Ezen az egyedülálló mechanizmuson keresztül, amelyhez fokozatosan hozzá kell szoknunk, lehetőséget kapok arra, hogy kapcsolódjak a Teremtőhöz, a barátokért kérjek, és új szükségleteket szerezzek. Ez nem magától értetődő megközelítés, de lehetőséget ad arra, hogy helyes módon fejlődjek.

Az az alapelv, hogy az ember a saját hibái szerint ítéli meg a másikat, olyasmi, amit mélyen meg kell tanulnunk. Nem elég egyszerűen azt mondani: „Ha valami rosszat látok a másikban, akkor az bennem is megvan.”

Ez igaz, de miért neveztem azt egyáltalán rossznak? Először is azért, mert a cél szempontjából ítéltem meg. Ez a cél elérésének képességében meglévő hiányosság. Ezt fontos megérteni.

Ezután fel kell ismernem, hogy ez a hiány bennem van. Ez azt jelenti, hogy bennem nincs elegendő fontossága a célnak. Ezért imádkoznom kell, kérnem kell, követelnem kell, vágynom kell rá, és új szükségletet kell szereznem.

Hogyan szerezhetek új szükségletet? Ahogyan az előző alapelvben láttuk, „vásárolnom kell magamnak egy barátot”. A másik embert a barátommá kell tennem. Látnom kell, hogy a barát egyenrangú velem, és hogy ő is erőfeszítéseket tesz.

Amikor nem vagyok képes meglátni ezeket az erőfeszítéseket, vagy úgy érzem, hogy nem tudom igazolni a barátot, akkor a Teremtőhöz kell fordulnom. Kérnem kell a Felső Erőtől, aki ilyen módon mutatja meg nekem a valóságot, hogy segítsen a barátnak és segítsen a többieknek.

Azt kérem Tőle, hogy adjon nekünk erőt ahhoz, hogy kapcsolódjunk Hozzá és hasonlóvá váljunk Hozzá. Azt szeretném, hogy a barátom hasonlóvá váljon a Teremtőhöz.

Ez az alapelv arról szól, hogyan építjük fel a helyes kérést az alapján, amit a többiekben látunk. Ezeket a szükségleteket magunkévá tesszük, és ezeket a hiányosságokat saját hiányainkként fogadjuk el. Megértjük, hogy amit látunk, az a cél fontosságának saját hiánya, és azért imádkozunk, hogy a Teremtő adja meg a barátoknak azt a fontosságot, amelyet úgy látunk, hogy hiányzik belőlük.

Így azt kérjük Tőle, hogy adjon mindannyiunknak fontosságot és vágyat arra, hogy hasonlóvá váljunk Hozzá.

Kérdések&Válaszok