Hevruta – A 20. lecke nyomán – A Kabbala Bölcsessége megnyitja kapuit a világ felé

Hevruta – A 20. lecke nyomán – A Kabbala Bölcsessége megnyitja kapuit a világ felé

Hevruta – A 20. lecke nyomán – A Kabbala Bölcsessége megnyitja kapuit a világ felé

A lecke tartalma
Anyagok

A Kabbala Bölcsessége megnyitja kapuit a világ előtt

Hevruta – Találkozó a 20. lecke után


Látjuk, hogy a kabbalisták azt sürgetik, hogy a Kabbala Bölcsessége mindenki számára megnyíljon. Ugyanakkor hosszú éveken át ők maguk elrejtették azt. Mi változott tehát? Miért tárul fel a Kabbala napjainkban, és mit árul el ez a saját fejlődésünkről és a társadalom jövőjéről?



Felhívás a bölcsesség feltárására

„Örülök, hogy olyan nemzedékben születtem, amelyben megengedett feltárni az igazság bölcsességét. És ha megkérdeznétek, honnan tudom, hogy meg van engedve, azt felelném: onnan, hogy engedélyt kaptam a feltárására. Vagyis mindeddig nem tárultak fel egyetlen bölcs előtt sem azok az utak, amelyek által lehetséges nyilvánosan foglalkozni vele, és minden egyes szavát teljes egészében megmagyarázni.”

Baal HaSulam: „A Kabbala tanítása és lényege”

 

„Az igazság bölcsességének nagy kiterjedése az, amire mindenekelőtt szükségünk van, hogy méltóvá váljunk az áldás befogadására. Következésképpen a bölcsesség elterjedése és a Messiás eljövetele kölcsönösen függenek egymástól.

Ezért tanintézeteket kell alapítanunk, és könyveket kell írnunk, hogy felgyorsítsuk a bölcsesség elterjedését az egész nemzet körében.”

Baal HaSulam: Bevezetés a Panim Meirot u-Masbirot könyvéhez, 5. pont
 

„Nemcsak, hogy nem tilos ezeknek a titkoknak a feltárása, hanem éppen ellenkezőleg: nagy parancsolat feltárni őket.

És aki tudja, miként kell feltárni őket, és valóban feltárja, annak bőséges a jutalma. Mert attól függ a Messiás eljövetele, hamarosan, napjainkban, hogy ezek a fények sokakhoz, különösen a tömegekhez eljussanak. Ámen.”

Baal HaSulam: Bevezetés a Tíz Szfira Tanulmányába, 30. oldal


Miért volt a Kabbala elrejtve

A Bölcsesség elrejtésének három fajtája

„A Tóra titkai három részből állnak. Mindegyik résznek megvan a maga oka arra, hogy el legyen rejtve. Ezeket a következő nevekkel illetik:

  1. Szükségtelen,
  2. Lehetetlen,
  3. Az Úr tanácsa azoké, akik félik Őt.

Ennek a bölcsességnek nincs egyetlen olyan részlete sem, ahol ne lenne alkalmazható e három rész vizsgálata, és ezeket egyenként fogom tisztázni.”

Baal HaSulam: „Egy rész feltárása, kettőt elfedése”


**„Magyarázat: Ha van a szádban egy értékes szó, amely egy sela (érme) értékű, tudd, hogy a hallgatás róla két sela értékű.”**

„A bölcsek kifejezetten azt mondták, hogy hallgatni kell. Baal HaSulam erről ad némi magyarázatot a Panim Meirot uMasbirot című könyv bevezetésében, ahol Platón és Arisztotelész szavait is idézi. Eszerint nem szabad feltárni a bölcsességet, mert azok az emberek, akik még nem állnak készen arra, hogy a bölcsességet kizárólag a helyes célra használják, elkezdik azt a megszerzési vágyuk érdekében alkalmazni.

Csak azután engedett meg a bölcsesség feltárása, amikor az ember megérti, hogy az előtte álló teljes bölcsesség kizárólag a teremtés korrekciójára szolgál, és csak ezért adatott meg, hogy a személy önmagát emberré alakítsa, és e bölcsesség által hasonlóvá váljon a Teremtőhöz. Addig azonban jobb számára, ha barlangokban él, és vademberként létezik, amíg el nem éri a bölcsességet. Mert ha az ember a bölcsességet saját egojának különféle szükségleteire használva fejlődik, akkor ez a szenvedés útja, és nem a kívánatos út.

Látjuk azonban, hogy a bölcsességek mégis fejlődtek az ősi Babilontól napjainkig. Ez azért történt, hogy feltáruljon minden olyan fejlődés értéktelensége és haszontalansága, amely a bölcsességet az ember saját javára használja. Vagyis a helyes vizsgálat eredményeként, amelyet az ember az út végén, gyakran a szenvedések hatására végez el, arra a felismerésre jut, hogy minden képességét, minden felkészültségét és minden bölcsességét kizárólag arra kell használnia, hogy kijavítsa saját természetét, és a természet fölé emelkedjen. Nem pedig arra, hogy a bölcsességeket, és különösen nem a Kabbala Bölcsességét, saját természete, saját egoja szolgálatába állítsa.

Ha így van, akkor miért létezik egyáltalán bölcsesség a világban? Azért, hogy amikor az ember helytelenül használja a bölcsességet, vagyis egoista célokra, hogy valamivel kitöltse az egoját, akkor ezzel párhuzamosan maga a bölcsesség mutassa meg számára, hogy ez a használat nem hoz valódi hasznot, és hogy létezik egy másik módja is az értelem és a bölcsesség használatának. Hiszen „bölcsességnek” azt nevezzük, ami betölti az ember értelmét.

(Beszélgetés Rav Dr. Michael Laitmannal)


**„A dolog lényege az, hogy a Tóra titkaiban három rész van, és minden egyes résznek külön oka van arra, hogy miért van elrejtve, és ezek a következő neveken nevezhetők: 1. Szükségtelen, 2. Lehetetlen, 3. Az Úr tanácsa azoké, akik félik Őt. Ennek a bölcsességnek nincs egyetlen olyan részlete sem, ahol ne lenne alkalmazható e három rész vizsgálata, és ezeket egyenként fogom tisztázni.”**

„A Kabbala Bölcsességével ellentétben a világ összes többi bölcsességét az ember a saját vágyain belüli kutatás által éri el, azon belül, amit „természetnek” nevezünk. A valóság észlelésének tanulmányából azonban megértjük, hogy az egész természet valójában az, ami a vágyainkban fejeződik ki.

Azokhoz a dolgokhoz, amelyeket az ember a saját természetén belül ér el, nincs szükség különleges védelemre, mert ezeket már felfedezte testi természetén belül. Amikor azonban az ember feltárja, vagy fel akarja tárni a spirituális természetet, akkor a feltáruló spirituális természet nem az érzékeinkben és testi vágyainkban jelenik meg, vagyis nem önmagunk számára, hanem az adakozás szándékában, a Teremtővel való forma-egyezésben tárul fel. Mert a spirituális természetet „a Teremtő természetének” nevezzük, és amikor az ember ezt vizsgálja, valójában az adakozás minőségét vizsgálja.

Ebből következik, hogy ha az ember közeledni akar a spirituális természet feltárásához, több különleges feltételre van szüksége, hogy bizonyos lehessen abban, valóban a megszerzési vágyán túl helyezkedik el, amely a másik oldalon áll. A vizsgálata valóban a Teremtő felé irányul, és nem arra, ami a saját vágyain belül jelenik meg. Ezért mind a bölcsességet feltáró ember részéről, mind annak részéről, aki más feltárását használja, előzetes feltételeknek kell teljesülniük. Világosnak kell lennie, hogy a feltárást, a kutatást, az adakozás minőségének alkalmazását használják, amelyet „Teremtőnek” nevezünk.

Az az eszköz, amely képes az embert ebbe az állapotba eljuttatni, a „Kabbala Bölcsessége.” Az ember most választhatja ezt az eszközt, és ezzel megkímélheti magát a további szenvedésektől, amelyek az úton várnának rá. Ha azonban nincs elég ereje most ezt az eszközt választani, tudnia kell, hogy további csapásokat fog elszenvedni, amíg végül kényszerítve nem lesz arra, hogy ezt az eszközt válassza.

Ezért a kabbalisták, mivel elérkezett az idő, és általánosságban egyre inkább megjelenik az emberiségben a kiábrándultság, feltárják ezt a korrekciós módszert mindenki számára. Amellett, hogy feltárják a módszert és megmagyarázzák feltárásának okát, azt is elmagyarázzák, miként történik a feltárás, mert a feltárásukban van egyfajta kulcs, egy kód, egy titkos jel. És amilyen mértékben az ember nem nyitja meg ezt a kódot, vagyis nem lép be a megfelelő kulccsal, számára zárva marad, és nem fogja tudni, mi van benne megírva, sem azt, hogyan használhatja, és miként emelkedhet fel egy új valóságba. Megmarad jelenlegi állapotában, és tovább fog szenvedni.

Ezért amikor Baal HaSulam a „Szükségtelen”, a „Lehetetlen” és „Az Úr tanácsa azoké, akik félik Őt” kifejezésekről beszél, nem egyszerűen azt mondja: „Ne aggódjatok, nem nyitok meg számotokra olyasmit, ami nem releváns vagy nem szükséges.” Inkább azt magyarázza el, milyen fokú felkészültségre kell eljutnunk ahhoz, hogy a saját kulcsunkkal pontosan az ő zárjába tudjunk belépni. Ellenkező esetben ez a bölcsesség nem lesz előttünk, és nem tudjuk használni.

Az embernek el kell jutnia egy olyan állapotba, ahol csak azt nyitja meg, ami valóban „szükséges számára.” El kell jutnia arra a pontra, ahol a Teremtő tisztelete és a cél nagysága magasabb rendű számára, mint a saját élete. Ellenkező esetben úgy fogja használni ezt a tudást, hogy az a saját életét szolgálja. Ez azonban lehetetlen, mert ezzel ismét egy örvénybe, a szenvedések körforgásába lép vissza. És a „lehetetlen” azt jelenti, hogy az ember felismeri: semmilyen más módon nem képes élvezni ezt a bölcsességet, csak a helyes formában.

(Beszélgetés Rav Dr. Michael Laitmannal)”


Kérdés: Baal HaSulam azt mondja, hogy a mi időnkben „a nemzedék arca olyan, mint a kutya arca”, és ezért nincs aggodalom egy méltatlan tanítvány miatt.

„A „nemzedék arca olyan, mint a kutya arca” — ez egy kezdeti állapotot jelöl. Vagyis az emberek kétségbeesnek az egojuk miatt, amely ugyan a legnagyobb, mégsem képes számukra még a legcsekélyebb beteljesülést, nyugalmat vagy bármiféle örömöt hozni. Ez azt jelenti, hogy a nemzedék készen áll. Az emberek kétségbeesésbe zuhannak, drogokba menekülnek, öngyilkosságokhoz, válásokhoz, depresszióhoz és sok más jelenséghez jutnak. Ezek annak a jelei, hogy az emberek felfedezik: semmilyen módszer nem képes betölteni őket. De ez még nem korrekció, csak a módszerektől való kiábrándulás. Ha adnak nekik egy másik módszert, talán attól várják majd a beteljesülést.

Ez az általános kétségbeesés azonban emberről emberre, nemzedékről nemzedékre terjed, mígnem az emberek már attól is kétségbeesnek, hogy bármi képes lenne betölteni őket. A mai emberi valóság fő elfoglaltsága az, hogyan lehet elzárni a hiányt — hogyan lehet nem érezni azt. Az emberek már nem az élvezetekre gondolnak, hanem valamilyen létezési formára, amelyben kevesebbet szenvednek. Már nem hiszik, hogy jobban fognak élni, vagy hogy gyermekeik életében bármiféle többlet, világosság és jólét jelenne meg. Ezért sokan már gyermeket sem akarnak vállalni, mert nem látnak benne valódi nyereséget.

Ez azonban csak előkészítés. Most át kell adnunk számukra a „kódot” — vagyis azt a módot, ahogyan fogadni tudják azt a feltárást, amelyet a kabbalisták készítenek számukra, hogy ez valóban az a feltárás legyen, amelyről beszélnek, és ne történjen tévedés. Mert sokan tanulnak ezekből a könyvekből, de kevesen képesek a tanulás által valóban felfedezni azt, amit a kabbalista közvetít számukra e sok ezer szóban — különösen azokon a látszólagos zavarokon keresztül, amelyeket szándékosan hoz létre. Meg kell mutatni nekik, hogyan illeszkedjenek helyesen ebbe az egészbe, hogy kapcsolódni tudjanak ahhoz a „tenyérnyi feltáráshoz” (tefach), amely „két tenyérnyi elrejtésen” belül található — elrejtés az elrejtésen belül.

(Beszélgetés Rav Dr. Michael Laitmannal)”


A „Szükségtelen” azt jelenti, hogy a feltárásból nem származik valódi haszon. Nyilvánvalóan nincs ebben valódi veszteség sem, mert ez csupán az elme tisztaságának kérdése.

A „Szükségtelen” azt jelenti, hogy lehetséges lenne feltárni, és látszólag az is lehetséges lenne, hogy ne tárjuk fel — mégis tilalom áll fenn. Mert ha a feltárás nem hoz azonnali hasznot, akkor tilos feltárni. Ennek sok oldala van. Egyrészt abból a zavarból fakadóan, amelyet az okoz, ha az ember olyan dolgokat kap, amelyek nem tartoznak hozzá, amelyekre abban a pillanatban nincs szüksége. Másrészt a befogadó oldaláról is, amikor a feltárás nem érkezik meg hozzá, ha az „nem szükséges”, és akkor kérdésessé válik, miként adja tovább, és miként használja azt. Ezért minden alkalommal csak fokozatosan, kizárólag annyiban történik a leeresztés, amennyire az a korrekcióhoz (tikkun) szükséges.

Kiderül tehát, hogy a „Szükségtelen” az alapfeltétel, látszólag a legegyszerűbb mind közül. Egyrészt a befogadó oldaláról, aki megszűri szavaiból azt, hogy mit lehet feltárni. Másrészt annak oldaláról, aki kapcsolódni kíván a Hochmához, és megérti, hogy a „Szükségtelen” feltétele nélkül nem képes saját részéről helyesen irányítani magát. És nem a befogadó — a kabbalista — oldaláról, aki csak azt ereszti le számára, ami valóban szükséges.

Minden egyéb dolog, ha az az ember számára a „Szükségtelen” kategóriájába tartozik, vagyis nem szolgálja közvetlenül a korrekcióját, azaz kizárólag az adakozás minőségének (hashpa’ah) megszerzését, akkor egyszerűen félreteszi azokat. Mert számára ezek valóban „szükségtelenek”. Vagyis itt a szándék élességéről van szó, arról, hogy mennyire pontosan irányul a cél felé. Mind a Felső részéről, aki leereszti hozzá a Hochmát, mind az alsó részéről, aki magát arra irányítja, hogy azt befogadja.

(Beszélgetés Rav Dr. Michael Laitmannal)”


„Ezért a bölcsek nem fogadtak el egyetlen tanítványt sem addig, amíg bizonyosságot nem szereztek arról, hogy körültekintően fog eljárni, és nem fog feltárni olyasmit, ami szükségtelen.”

Az, hogy „nem fogadták el”, nem azt jelenti, hogy egyszerűen ültek és vártak, remélve, hogy majd érkezik egy ilyen ember. Inkább felkészítették a tanítványaikat addig, amíg el nem jutottak e feltétel megvalósításához — vagyis amíg belülről meg nem értették azt, a tanulás és a Fény (Ohr) hatásának eredményeként. És amikor egy tanítvány belép ebbe az állapotba, akkor mondható róla, hogy valóban „tanítvány” lehet.

Ettől az állapottól kezdve már csak azokkal a dolgokkal foglalkozik, amelyek szükségesek a cél eléréséhez, és minden erre irányul. Nem engedi meg magának, hogy lesüllyedjen arra a szintre, ahol azt mondja: „mi különbség van benne”. Akkor mondható, hogy belépett a „tanítvány” kategóriájába.

(Beszélgetés Rav Dr. Michael Laitmannal)


A „szükséges” fogalmának tisztázása

„Hogyan dönthet az ember valamiről a jövőben, amit még nem ismer és nem ért? Hogyan értheti meg, mi számít „szükségesnek” és mi „szükségtelennek”, és így tovább? Ezt a közösségen belül ismeri fel. Minden korrekciónk (tikkunim) a közösségen belül történik. Nincs más módunk arra, hogy megértsük, mi felé kell törekednünk.

Az ember nem tudja, mi az adakozás minősége (hashpa’ah). Meg kell értenie, hogy a célja az, hogy az egész emberiséggel együtt egyesüljön „mint egy ember, egy szívvel”. Ebben jut el annak az állapotnak a megvalósításához, hogy hasonlóvá válik a Teremtőhöz. Ezt a megvalósítást csak a Felső Erő képes végrehajtani benne. Az ember önmagában erre nem képes. És a Felső Erő csak azzal a feltétellel érkezik hozzá, ha ő valóban vágyik erre.

Ahhoz azonban, hogy vágyjon erre, meg kell értenie a kapcsolat fontosságát, azt, hogy mindenki egy testté egyesüljön. Ezt a felismerést a közösség tudja elhozni számára, mert abban jelen van az az erő, amely képes hatni rá. Ezután bizonyos előzetes cselekedeteket kell végrehajtania annak érdekében, hogy belefoglalódjon a közösségbe, hogy lenullázza önmagát a közösség előtt, hogy ők — mint nagyok — hatni tudjanak rá, és így tovább.

Ez az egész folyamat, amelyet az ember felépít, végső soron azt jelenti, hogy tisztázza önmaga számára, mit nevezünk „szükségesnek”. És csak ehhez a ponthoz akarja kötni magát. Hogy ez állandóan előtte legyen, mint a vörös posztó a bika előtt — semmi mást nem lát, csak ezt. Ez minden. Minden más eléghet. Más dolgokat csak azzal a feltétellel vesz figyelembe, ha azok közelebb viszik őt ehhez a „vörös posztóhoz”. Ezt nevezzük „szükségesnek”. Ezek a tisztázások azonban csak a közösségen belül történnek meg, és ez már az ember szabad választásához tartozik.

(Beszélgetés Rav Dr. Michael Laitmannal)”


„Van egy példázat barátokról, akik eltévedtek a sivatagban, éhesen és szomjasan. Egyikük talált egy települést, amely bőségesen meg volt töltve minden gyönyörűséggel. Ekkor eszébe jutottak szegény testvérei…

Mit tett? Hangosan kiáltani kezdett… talán szegény, éhező barátai meghallják a hangját, közelednek hozzá, és eljutnak arra a helyre, amely minden gyönyörűséggel bőségesen meg van töltve.

Így áll a helyzet velünk is: elvesztünk a rettenetes sivatagban az egész emberiséggel együtt, és most rátaláltunk egy nagy, bőséges kincsre — nevezetesen a Kabbala könyveire, erre a kincsre. Ezek kielégítik vágyakozó lelkünket, és bőségesen betöltenek frissességgel és megelégedettséggel; jóllaktunk, és még maradt bőven.

Mégis emlékezünk barátainkra, akik reménytelenül ott maradtak a rettenetes sivatagban. Nagy távolság választ el minket egymástól, és a szavak nem képesek áthidalni ezt a távolságot. Ezért állítottuk fel ezt a kürtöt, hogy hangosan megszólaltassuk, hogy testvéreink meghallják, közelebb jöjjenek, és olyan boldogok legyenek, mint mi.”

Baal HaSulam: Az utolsó nemzedék írásai


„Minden emberben, még a világi emberben is, van egy ismeretlen szikra, amely az összetapadásra (Dvekut) vágyik a Teremtővel. Amikor ez időnként felébred, arra indítja az embert, hogy megismerje a Teremtőt, vagy tagadja Őt, ami valójában ugyanaz…

Nélküle a világnak nincs fennmaradása, különösen nem az atombombák korszakában.

Terjesztés: ha szorgalmasan történik, képes a bizonyítékot is helyettesíteni. Ezért embereket kell alkalmazni arra, hogy a fenti szavakat eljuttassák a nyilvánossághoz.”

Baal HaSulam: A jövő társadalmának felépítése


„Összességében azt látjuk, hogy a Kabbala bölcsességének meg kell nyílnia a világ előtt, de miután rátaláltunk, nekünk is erőfeszítést kell tennünk azért, hogy önmagunk előtt is megnyissuk azt.”


Kérdések és válaszok