A megosztottság bűnéért: célunk újrafelfedezése Jom Kippurkor

Jom Kippur csendes áhítatában, ünnepélyes fehérbe burkolózva, mély belső késztetés visszhangzik minden ember szívében. E huszonnégy óra alatt Izrael egész nemzete a Felső Bíróság előtt áll, arra hivatva, hogy számot adjon lelkéről alapvető rendeltetését illetően. Kik vagyunk mi, a zsidó nép? Mi a szerepünk, és miért létezünk ebben a világban? Miért tisztelnek és ítélnek el bennünket egyszerre? Az identitásunkat alkotó válaszok világosan meg vannak írva hagyományos forrásainkban, különösen a kabbala belső bölcsességében.

A kabbalisták azt írják, hogy kijelölt szerepünk a világban az, hogy „fény legyünk a nemzetek számára” – pozitív, egyesítő kapcsolatokat szőjünk magunk között, amelyek élő példaként szolgálnak az emberiség számára. A gyakorlatban azonban kitérünk e felelősség elől, és úgy menekülünk, mint Jónás próféta, akinek történetét Jom Kippur délutánján olvassuk. Jónás isteni feladatot kapott: vezesse Ninive lakóit megosztott útjukról a kölcsönös gondoskodás felé. Ő azonban elmenekült küldetése elől, és csak súlyos személyes megpróbáltatások sorozatát követően tért vissza, hogy beteljesítse rendeltetését.

Ma pontosan a menekülésnek ezen a pontján állunk. Gyakran visszariadunk attól a gondolattól, hogy „fény legyünk a nemzetek számára”, és minden irányba szétszóródunk, ahogyan Jónás tette. Feladatunk elhanyagolásának közvetlen következményeként növekszik közöttünk a megosztottság, a világ pedig bennünket tesz felelőssé bajaiért. Bármilyen világméretű válság támad, gyorsan követik a zsidókat hibáztató hangok.

Valójában a világ alapvető követelése jogos. Azt a megbízatást kaptuk, hogy egységre lépjünk,, szeressünk és szeretetre tanítsunk, mi azonban kibújunk e kötelesség alól, és célt tévesztünk. E hanyagságunkért bocsánatot kell kérnünk – őszinte megbánást érezve amiatt, hogy nem ismertük fel a ránk ruházott feladat kötelező jellegét. Annak felismerése hiányzik belőlünk, hogy sorsunk összefonódik az egész világ sorsával, és saját jólétünk attól a fénytől és jóságtól függ, amelyet másoknak adunk. Ezért Jom Kippurkor közös imánknak egységesnek kell lennie: kapcsolódjunk kölcsönös elutasításunk fölött, és forrjunk össze egy szívként.

(Michael Laitman Facebook-oldaláról átvéve)