Alulról való felébresztés – felkészülés a kongresszusra

Valóban érezhetjük a közelgő kongresszus kezdetét. Beszéltünk az alulról való felébresztésről, arról, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, és merítsünk erőt egymásból. Most gyakorlatiasabban szeretnénk megközelíteni, hogy mit akarunk kihozni a kongresszusból. Vágyat akarunk építeni, és látni szeretnénk, mennyire tudunk megnyílni arra, hogy áhítatot érezzünk a barátok nagysága előtt. Már csak néhány nap, és mindezek az összejövetelek elkezdődnek – az egész cél pedig az, hogy a lehető leghasznosabb módon vegyünk részt bennük. Ezért szeretnénk teljesen felkészülten érkezni – hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki a kongresszusból.

Egészen hihetetlen, hogy milyen sokféle ember alkotja ezt a csoportot. De minden különbség fölött van bennünk valami közös: a Teremtő felfedezése iránti vágyakozásunk. Világunkban semmi sem hasonlítható ehhez. Itt különleges kapcsolat épül minden különbségünk fölött. Emlékeznünk kell arra, hogy köszönetet mondjunk a Teremtőnek, amiért idehozott bennünket, és feltárta előttünk ezt a csodálatos dolgot, amelyet a kabbala bölcsességének nevezünk – a Teremtő feltárásához vezető utat.

Minél közelebb kerülünk a kongresszushoz, annál inkább megelevenedik bennünk a kongresszus neve – az Alulról való felébresztés minden egyes nappal mélyebb jelentést kap. Fontos regisztrálni, mert ez a felkészülés kezdete. Az Egyesült Államokban élő barátainkhoz utazunk.

Itt található a kongresszus weboldala.

A kongresszus során a tartalom öt fő témára épül – minden részletet megtaláltok az oldalon.

Az Alulról való felébresztés kongresszus témái

Ma a második témáról, a Teremtő és a társadalom nagyságáról beszélünk. Miért fontos ez? Valójában nem számít, mi a téma: ha valami fontos számomra, megtalálom az erőt, hogy foglalkozzam vele. A Teremtő nagysága minden tanuló előrehaladásának egyik legfontosabb tényezője. Ezt nekünk magunknak kell megtalálnunk. Az emberiség Teremtőről alkotott leírásai – például az, hogy „a Teremtő X” – a mi világunkban elfogadott mércének számítanak.

A kabbala bölcsességét tanulók számára a Teremtő a szeretet és az adakozás tulajdonsága. Mivel mi ezzel ellentétesen vagyunk felépítve, saját társadalmat kell építenünk, amely felemeli ennek a tulajdonságnak a fontosságát. Ezt nem egoista módon kapom meg. Nálunk ez más történet, ezért írta Rabash „A legfontosabb, amire szükségünk van” című cikket.

Rav elmagyarázza, hogy mindez attól függ, hogy a környezetem közvetíti-e számomra ezt a fontosságot. Önmagunktól nem tudunk áhítatra jutni. Csak a környezetünk válthatja ki belőlem, hogy vágyjak erre a tulajdonságra. Ha a társadalom nem gondoskodik erről, elsorvadok. Ha gondoskodik róla, felébredek, mint az eső után a növény.

Amikor az emberek azt mondják, hogy elfoglaltak voltak, vagy dugóba kerültek stb., a kabbala bölcsességében nincs ilyen. Minden egyetlen dologra vezethető vissza: fontos-e számunkra vagy sem. Mert valaki, aki most nézi ezt, gondolhatja: miért regisztráljak a kongresszusra? Olyan messze van, és drága. Nincs igazán kedvem elmenni és találkozni ezekkel az emberekkel stb. Rengeteg okot tudunk találni arra, miért ne vegyünk részt. De abban a pillanatban, amikor felemeljük a cél fontosságát, minden megváltozik.

24. A legfontosabb, amire szükségünk van

A legfontosabb, amire szükségünk van, és amihez nincs üzemanyagunk a munkához, az a cél fontossága hiánya. Vagyis nem tudjuk, hogyan becsüljük meg a szolgálatunkat, hogy tudjuk, kinek adakozunk. Ugyancsak hiányzik belőlünk a Teremtő nagyságának tudata, hogy tudjuk, milyen boldogok vagyunk, amiért abban a kiváltságban részesültünk, hogy a Királyt szolgálhatjuk, hiszen semmink sincs, amivel képesek lennénk megérteni az Ő nagyságát.

A Zohár szavaival ezt úgy nevezik: „Sechina [Istenség] a porban”, ami azt jelenti, hogy a Neki való adakozás olyan fontos számunkra, mint a por. Természetesen nincs üzemanyagunk a munkához, hiszen élvezet nélkül nincs energiánk a munkára.

Ahol az önszeretet ragyog, ott a test életerőt merít ebből. De az adakozás munkájában a test nem érez ebben semmilyen élvezetet, és természetes módon „összeroskad a saját súlya alatt”.

Ezzel szemben, amikor az ember érzi, hogy egy fontos Királyt szolgál, a Király fontosságának mértékében örömet és élvezetet talál az Ő szolgálatában. Ezért ilyenkor van üzemanyaga, amely erőt adhat neki, hogy minden alkalommal előrehaladjon, mivel érzi, hogy egy fontos Királyt szolgál.

Amikor tehát tudja és érzi, kinek adakozik, akkor olyan mértékben, amilyen erővel korábban az önszeretet szándékával dolgozott, most az adakozás érdekében is van ereje dolgozni. Hiszen aki egy fontos személynek adakozik, arról úgy tekintik, mintha tőle szerezne meg valamit. És mivel a test képes a megszerzés érdekében dolgozni, hogy jutalmat kapjon, ugyanígy örömet merít abból is, ha egy fontos Királynak adakozik.

Ebből megérthetjük, mi van írva „A Tíz Szfira Tanulmányának bevezetésében”: ha a nő ad, és a férfi fontos személy, akkor a nő a tőle való megszerzés élvezete miatt szentelődik meg. Valami újat látunk: egy fontos személynek adakozni egyenértékű a tőle való megszerzéssel. Ott a házasságról szóló értekezésre hivatkozik, az adakozás érdekében történő megszerzés összefüggésében; ilyenkor a megszerzés adakozást jelent.

Ebből megérthetjük az érem másik oldalát is - az adakozást megszerzésnek tekintik. Ezért már van üzemanyagunk: ha egy fontos személynek adakozunk, az olyan számunkra, mintha kapnánk tőle. Így már van erőnk a munkához.

Ebből következik, hogy csak hinnünk kell a Teremtő nagyságában, és akkor lesz energiánk az adakozásban végzett munkához.