Kabbala Világkongreszus, 2025. október - Egy imában

4. lecke: Az értelem feletti ima

Válogatott idézetek a forrásokból

1. Rabash, 12. cikk (1991), Ezek a gyertyák szentek

És a legfontosabb az ima. Vagyis az embernek imádkozni kell a Teremtőhöz, hogy segítsen neki az értelem fölé emelkedni. Ez azt jelenti, hogy a munkát örömmel kell végezni, mintha már megjutalmazták volna a Kedusha értelmével. És milyen örömben dolgozna akkor, hasonlóképpen kell az embernek kérnie a Teremtőt, hogy adja meg neki az erőt, amivel a test értelme fölé tud emelkedni.

Más szóval, bár a test nem egyezik bele az adakozás munkájába, mégis kéri a Teremtőt, hogy örömmel dolgozhasson, ahogy az a Király szolgálójához illik. Nem azt kéri a Teremtőtől, hogy az Örökkévaló nagyságát mutassa fel ahhoz, hogy örömmel tudjon dolgozni, sokkal inkább az értelem feletti munka örömét kéri Tőle, hogy az úgy legyen fontos az ember számára, mintha már az értelemben lenne. 

2. Rabash, 13. cikk (1985), Megváltásom hatalmas sziklája

Mit tehet az ember, ha dicsérettel akar kezdeni, de a szíve zárva van és annyira hibásnak érzi magát, hogy képtelen megnyitni a száját, hogy éneket és dicséretet mondjon? A tanács ilyenkor az, hogy emelkedjen az értelem fölé, és mondja azt, hogy minden „elfedett Hassadim [Kegyelem]”. Más szóval, neki azt kell mondania, hogy a világon minden Hesed [Kegyelem/Irgalom], de ez még el van rejtve előle,  mert még nem alkalmas arra, hogy lássa mindazt a gyönyört és örömöt, amit a Teremtő a teremtményei számára készített.

És miután rendezte a Teremtő dicséretét, vagyis értelem felett hisz, hogy minden jó és kegyelmes, neki imádkoznia kell, hogy a Teremtő korrigálja a szívét, hogy az az „Ima Háza” legyen, ami azt jelenti, hogy a Teremtő kegyelmei jelennek meg benne. Ezt nevezik a „feltárult Hassadimnak”.

3. Rabash, 25. cikk (1987), Mit jelent a nehéz fej a munkában?

Mindezek alapján kell értelmeznünk azt, ami írva van: "Nem imádkozik az ember, hacsak nem elnehezült fejjel". Vagyis a bölcseink ekkor tanácsot adnak, hogy miért kell imádkozni. Azt mondják, hogy "csakis elnehezült fejjel". Ez azt jelenti, hogy az imája előtt az embernek látnia kell, hogy mire van szüksége amiért imádkozik és ennek a hiánynak az ismeretében kell kérnie, hogy a Teremtő töltse ki a hiányát.

Ezért az embernek először önmagát kell megvizsgálnia, hogy képes-e az értelem feletti hitet magára venni, hogy hittel, értelem felett járjon, amit „elnehezült fejnek, komoly elmélyültségnek” neveznek. És csak ezután fog imádkozni, hogy a Teremtő megerősítse a hitet a szívében, mert ha van értelem feletti hit, akkor már mindene megvan, amit úgy hívnak, hogy a kicsi lenullázódik a nagy előtt.

4. Rabash, 638. cikk, Az ember hajlama

A helyzet az, hogy a hitet azt értelem felettinek, vagyis a természetünk felett állónak tekintjük, miután minden, ami az értelmen belül van, az „a természeten és az értelmen belülinek” tekinthető, mert amit az ember megért, azt ha nem rest, meg is tudja cselekedni. De ami az értelem felett van, azt nem tudja megtenni. Ezért tekintünk mindent, ami a természetünk felett van, csodának.

Minden csodát a Teremtőnek tulajdonítunk, azaz felülről jövő ébresztésnek tekintünk, nem pedig alulról való ébredésnek, mivel az alacsonyabb képtelen olyasmit tenni, ami a természete felett áll. Ahhoz azonban, hogy csoda történjen vele, az embernek imádkoznia kell, hogy csodát tegyenek vele.

5. Rabash, 5. cikk (1990), Mit jelent az a munkában, hogy “Az ember teremtése előtt a Föld nem termett gyümölcsöt”?

Hinnünk kell abban, hogy „Te minden száj imáját meghallgatod”, ahogyan az imában szerepel: „Mert Te minden száj imáját meghallgatod.” Így tehát a Teremtőnek a te imádat is meg kell hallgatnia, hiszen ha nem hallgatná meg minden száj imáját, akkor miért is kellene imádkozni?

Amikor az ember egy ilyen állapotra eljut, kimondhatja, hogy értelem felett jár. Bár az értelem nagyon fontos, és látja, hogy a test az értelem nyelvén beszél, az embernek mégis azt kell mondania, hogy az értelem felett kell járnunk. Akkor is, ha ellentmondásokat lát, például hogy bár sokszor imádkozott, mégsem kapott választ az imájára, de ha felülkerekedik és értelem felett jár, akkor azt „az értelem feletti hitnek” nevezzük.

6. Rabash, 23. cikk (1989), Mit jelent az a munkában, hogy “ha az ember keserű füvet nyel, akkor nem fog előjönni?”

Amikor az ember rájön, hogy a Teremtő segíthet neki, és megérti, hogy az egyetlen igaz tanács az ima, akkor a test jön és rávezeti, hogy „Nézd meg, hány imát mondtál már, mégsem kaptál választ Fentről. Akkor meg minek imádkozni a Teremtő segítségéért? Hiszen látod, hogy nem kapsz semmilyen segítséget Fentről.” Ekkor képtelen imádkozni.
Ekkor meg kell erősödnie még egyszer a hitben, és hinnie kell abban, a Teremtő minden száj imáját meghallja, függetlenül attól, hogy az ember mennyire ügyes vagy jó tulajdonságai vannak-e vagy épp ellenkezőleg. Az embernek felül kell kerekednie és az értelem felett kell hinnie akkor is, ha az értelme azt diktálja, hogy bár sokszor imádkozott, mégsem kapott választ Fentről, mi értelme akkor neki újból imádkoznia? Ehhez az állapothoz is felülkerekedés szükséges, vagyis értelem felett kell erőfeszítést tennie és imádkoznia kell, hogy a Teremtő segítsen neki legyőzni a nézetét (saját értelmét), és imádkozzon.

7. Rabash, 236. cikk, Az egész Földet betölti az Ő dicsősége

Ha az ember figyel arra, hogy az értelem fölötti hitben járjon, akkor alkalmassá válik arra, hogy az Arc feltárulását elérje, ahogyan azt a Zohár bemutatja, amikor a Shechina [Istenség] azt mondta Rabbi Shimon Bar Yochai-nak: „Nincs hely, ahová elrejtőzhetnék előled”, vagyis bármilyen rejtettséget is érzékelt, hitte, hogy ott a Teremtő fénye van. Ez tette őt alkalmassá, míg elérte az Ő Fénye Arcának a feltárulását.

Ez a hitnek az az ereje, ami minden alacsonyrendűségből és rejtettségből kiemel, és amikor az ember megerősödik ebben, akkor kéri a Teremtőt, hogy tárja fel Magát előtte. 

8. Rabash, 6. cikk (1989), Mit jelent az értelem feletti munka?

Az “értelem feletti hitben” végzett munka azt jelenti, hogy akkor is hinnünk kell, ha az elme nem így látja, és számos bizonyítéka van arra, hogy az nem úgy van, ahogy az ember hinni akarja. Azt hívják „értelem feletti hitnek”, amikor az ember úgy hisz valamiben, mintha az értelmével látná. Ezt nevezik „az értelem feletti hit” munkájának.

Miután ez ellentétes az értelemmel, az embernek sok munkát jelent, hogy magára vegye. Hogy bár a teste nem ért ezzel egyet, mégis úgy fogadja el, mintha az értelmen belül lenne. Az ilyen hithez a Teremtő segítségére van szükség. Az ilyen hitért az embernek imádkoznia kell, hogy Ő adjon neki erőt, hogy Hozzá hasonlóvá váljon, mintha ezt az értelmen belül érte volna el.

Más szóval, az embernek nem azért kell a Teremtőhöz imádkoznia, hogy segítsen neki mindent az értelmen belül megérteni. Ehelyett inkább azért kell imádkoznia a Teremtőhöz, hogy az értelem feletti hithez adjon neki erőt, mintha az az értelmen belül lenne.

9. RABASH, 266. cikk, Aki az Ő borában elcsendesül

Az ember, aki hisz a Teremtőben, hogy Ő meghallgatja az imáját, bár minden nap imádkozik, mégsem látja, hogy az imája meghallgattatna, mégis hiszi, hogy a Teremtő meghallgatja az imát. De amikor elnyerte, hogy minden kérését a Teremtő megválaszolja, akkor már nem kell hinnie abban, hogy a Teremtő meghallgatja az imát, hiszen a saját szemével látja, hogy a Teremtő megadja neki, amit akar.
Azt a helyet, ahol az embernek hinnie kell, „a titok” fokozatának nevezik, a kinyilatkoztatás helye pedig „a Tóra borának” fokozata. Az embernek meg kell magát erősítenie a hit fokozatában, még ott is, ahol megkaphatja a kinyilatkoztatás fokozatát, hogy a Teremtő meghallgatja az imát.

10. RABASH, 28. cikk (1987), Mit jelent a ne adj hozzá, és ne vegyél el a munkában?

Az embernek az értelem felett kell hinnie és elképzelnie, hogy már megjutalmazták volna a Teremtőbe vetett hittel, amit a szerveiben érzékel, látja és érzi, hogy a Teremtő az egész világot Jó és Jót cselekvő módon irányítja. Még ha az értelmen belül nézve a dolgokat az ellenkezőjét is látja, mégis az értelem felett kell dolgoznia, mintha már a szerveiben érezné annak a valóságát, hogy a Teremtő Jó és Jót cselekvő módon vezeti a világot.
Itt sajátítja el a cél fontosságát, és innen kap életet, vagyis annak az örömét, hogy a Teremtő közelében lehet. Később az ember már képes lesz kimondani, hogy a Teremtő Jó és Jót cselekvő, és úgy érzi, hogy van ereje azt mondani a Teremtőnek: „Te kiválasztottál minket az összes nemzet közül, szerettél minket és akartál minket”, mert van miért hálát adnia a Teremtőnek. És amilyen mértékben érzi a spiritualitás fontosságát, olyan mértékben alapozza meg a Teremtő dicséretét.