Bnei Baruch Kabbala Akadémia

A Baal Sem Tov nevében már mondtam, hogy egy Mitzva [Parancsolat] megtartása előtt az embernek egyáltalán nem szabad a Személyes gondviseléssel foglalkozni. Éppen ellenkezőleg, azt kell mondania: „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem?”. De utólag az embernek újra át kell gondolnia és azt kell hinnie, hogy nem „az én hatalmam és kezem erejéből” tartottam meg a Mitzva-t, hanem kizárólag a Teremtő hatalmából, aki előre így gondolta el, és így kellett tennem.

Ugyanígy van ez a világi dolgokban is, mert a spiritualitás és a fizikaiság hasonlóan működik. Ezért mielőtt az ember elindul, hogy megkeresse a mindennapi kenyerét, el kell fordítania a gondolatait a Személyes gondviselésről, és azt kell mondania: „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem?”. A fizikai létezésben alkalmazott minden taktikát be kell vetnie hogy megélhetését megkeresse, ahogyan mások is teszik.

De este, amikor hazatér a bevételével, soha nem szabad azt gondolnia, hogy ezt a nyereséget a saját megújulása révén szerezte. Sőt, még ha egész nap az otthona pincéjében maradna is, akkor is megdolgozott volna a fizetségéért, mert a Teremtő így gondolta ki előre számára, és így kellett lennie.

Bár a dolgok a felszínen ellentétesnek tűnnek és ésszerűtlenek, az embernek hinni kell, hogy a Teremtő így határozta meg számára a törvényeiben, a szerzők és a könyvekben leírtak alapján.

Ez a HaVaYaH Elokim [Isten] egyesítésének jelentése. A HaVaYaH a Személyes gondviselést jelenti, ahol a Teremtő minden - és Neki nincs szüksége anyagi házak lakóira, hogy segítsenek Neki. Az Elokim a Gemátriában megegyezik a HaTeva szó [Természet] számértékével, ahol az ember a természet szerint viselkedik, amelyet Ő ültetett a fizikai menny és világ rendszereibe, és betartja ezeket a szabályokat, ahogyan a többi fizikai lény is. Mindemellett az ember hisz a HaVaYaH-ban is, vagyis a Személyes gondviselésben.

Ezáltal az ember egyesíti őket egymással, és „eggyé váltak a kezében”. Ily módon nagy megelégedettséget hoz Teremtőjének, minden világba ragyogást hozva.

Ez a jelentése a három megkülönböztetésnek - a parancsolatnak, a bűnöknek és a megengedéseknek. A parancsolat a Kedusha [Szentség] helye, a bűnös cselekedet a Sitra Achra [másik oldal] helye, és a megengedés, amely nem Mitzva és nem is bűnös cselekedet, az a hely, amelyért a Kedusha és a Sitra Achra harcol.

Ha az ember megengedett dolgokat tesz, de nem szenteli azokat a Kedusha-nak, akkor az egész hely a Sitra Achra területére esik. Amikor egy ember megerősödik és megengedett dolgokkal foglalkozik - hogy minél több egyesítést végezzen -, akkor a megengedett dolgokat visszaadja a Kedusha területére.

2. Baal HaSulam, Shamati 217. cikk „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem?”

„Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem, és ha magamért vagyok, akkor ki vagyok én?” Ez egy eredendő ellentmondás. A dolog abban áll, hogy az embernek minden munkáját a „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem” útján kell végeznie, mert senki sem mentheti meg - hiszen „a száddal és a szíveddel cselekedj”, vagyis a jutalom és a büntetés megkülönböztetéséből. Magának, egyedül, önmagában azonban tudnia kell, hogy „és ha magamért vagyok, akkor ki vagyok én?” Ez azt jelenti, hogy minden a Személyes gondviselésben van, és senki sem tehet semmit.

Ha azt mondod, hogyha minden a Személyes gondviselésben van, akkor miért van a munka kérdése a „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem?” formájában? Mégis a „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem” formájában való munkálkodással az ember elnyeri a Személyes gondviselést, vagyis eléri annak célját. Így minden a korrekció útját követi, de a hozzáadott szeretet megosztása, amelyet „a Teremtő gyermekeinek” neveznek, nem tárul fel, hacsak nem előzi meg a „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem” formájú munka.

3. RABASH, 19. cikk (1990), „Miért nevezik a Tórát „középvonalnak” a munkában? - 2”
Az embernek hinnie kell abban, hogy „nincs más Rajta kívül”, hogy mindent a Teremtő végez el. Más szóval, ahogy Baal HaSulam mondta, minden cselekedet előtt azt kell mondanunk, hogy az embernek csak a választás adatott meg, hiszen „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem?”. Tehát minden az ember választásán múlik. Utólag azonban az illetőnek azt kell mondania, hogy minden a Személyes gondviselés, és hogy ő magától semmit sem cselekszik.

4. RABASH 6. cikk (1991), „Mit jelent a munkában az ‘Ábrahám marháinak pásztorai és Lót marháinak pásztorai’?”

„Nem a te dolgod, hogy befejezd a munkát". Ez azt jelenti, hogy ez nem az ember kezében van, hanem ahogy írva van: „Az Úr fogja befejezni helyettem". Ez azt jelenti, hogy nem az ember képességén belül van az adakozás vágyának megszerzése.

Itt azonban két dologról van szó: 1.) Az embernek azt kell mondania: „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van értem?". Ezért nem szabad megijednie attól a ténytől, hogy nem jutalmazták meg az adakozási vágy megszerzésével, bár véleménye szerint nagy erőfeszítéseket tett. Ennek ellenére hinnie kell abban, hogy a Teremtő megvárja, amíg feltárja, mit kell tennie. 2.) Ezután a Teremtő befejezi érte, ami azt jelenti, hogy ekkor azonnal megkapja amit akar, ahogy írva van: „Az Úr üdvössége olyan, mint egy szempillantás”.

5. RABASH, 18.cikk (1986) „Aki kiváltja az imát”

Nem szabad azt mondani: „Várom, hogy a Teremtő fentről ébresztést adjon nekem, és akkor majd képes leszek a szentség munkájában dolgozni”. Baal HaSulam azt mondta, hogy a jövőt illetően az embernek hinnie kell a jutalomban és a büntetésben, vagyis azt kell mondania (Avot, 1. fejezet): „Ha én nem teszem meg magamért, akkor ki teszi meg értem, és ha nem vagyok magamért, akkor mi vagyok, és ha nem most, akkor mikor?”.
Ezért nem szabad egy pillanatig sem várni. Ehelyett azt kell mondania az embernek: „Ha nem most, akkor mikor?”. Ám nem szabad várnia egy jobb időpontra, azaz „Akkor felkelek, és elvégzem a szentség munkáját”. Sőt, inkább úgy, ahogy bölcseink mondták (Avot, 2. fejezet): „Ne mondd azt, hogy: ‘Majd tanulok, ha lesz időm’ - nehogy ne legyen időd”.

6. RABASH, 659. cikk „Mi a Tóra és mi a Munka?”

Tóráról a Teremtő tekintetében, munkáról pedig a teremtett lények vonatkozásában lehet beszélni.

A munka csak a teremtett lényekre vonatkozik. Ezért amikor munkáról beszélünk, az azt jelenti, hogy megtesszük, amit meg kell tennünk. Ebben a tekintetben az embernek azt a kérdést kell feltennie: „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki lesz értem?”

Ezt követően kell a munkára a Tóra minőségét kiterjesztenünk, azt a Teremtő cselekedeteként tekintve. Vagyis el kell jutnunk a Személyes gondviselés megkülönböztető-képességéhez, és nem szabad azt mondanunk: „Az én erőm, az én kezem ereje hozta el nekem ezen javakat.” Ez az, amit a Tóra „a Teremtő Neveinek” nevez, ami azt jelenti, hogy mindent a Teremtő cselekszik.

7. RABASH, 845. cikk, „Nincs szentebb az Úrnál”
Minden Kedusha [Szentség] ami az emberben van, a Teremtőtől származik. Ez azt jelenti, hogy nincs olyan Kedusha a világon, amit az ember maga szerezhetne meg. Minden a Teremtőtől származik. Ezért van írva: „Nincs szentebb az Úrnál” és „Nincs más szikla, mint a mi Istenünk”.
Köztudott, hogy a Kelim [Edények] Elokim [Isten] néven, a Fények pedig HaVaYaH néven vannak nevezve. Írva van: „nincs más szikla”, aminek a jelentése, hogy az ember észleli, neki adakozó Edényei vannak. Ennek a tartalma, hogy valami újat teremtettek számára, amit „sziklának” neveznek, ami azt jelenti, hogy ahol megszerző Edényei voltak, ott adakozó Edények jelentek meg. Az ember azonban nem gondolhatja, hogy az adakozó Edények megszerzésében ő bármit is segített a Teremtőnek. Minden felülről jött.
Baal HaSulam szerint az embernek a munka előtt fel kell tennie a kérdést: „Ha én nem vagyok magamért, akkor ki lesz értem?” A munkát követően pedig a Személyes gondviselésben kell hinnie, tehát hogy a Teremtő tesz mindent. Ez a jelentése annak, hogy: „A Teremtő rajzol képet a képbe”. Ezt úgy kell értelmezni, hogy a Kelim, azaz a befogadás formájába Ő rajzolja bele az adakozás formáját.

8. Baal HaSulam, Shamati 5. cikk „A Lishma egy fentről jövő felébresztés, és miért van szükségünk egy lentről jövő felébresztésre?”

Ezért az embernek minden lehetséges dolgot meg kell tennie a világon, hogy elérje, hogy „a Teremtő nevéért" tudjon dolgozni. Akkor az ember szívből imádkozhat, és akkor a Teremtő meghallgatja az imáját.

Tudni kell azonban, hogy amikor az ember a Lishma eléréséért fáradozik, magára kell vennie hogy teljes egészében az adakozásért akar dolgozni, hiánytalanul, ami azt jelenti, hogy csak adakozni akar, és nem akar semmit sem megszerezni. Csak ekkor kezdjük látni, hogy az ember szervei nem értenek egyet ezzel a szemlélettel.

Ekkor az ember világosan ráébredhet arra, hogy nincs más választása, mint hogy szívét a Teremtő elé tárja, hogy segítsen neki abban, hogy a teste a Teremtő feltétel nélküli rabszolgává váljon.