Bnei Baruch Kabbala Akadémia

Azt mondjuk: „És mindenki hisz” stb., „a Jó, Aki Jót cselekszik a rossznak és a jónak is.” Ezt meg kell értenünk a munkában, azaz mindazoknak, akik közelebb akarnak kerülni a Teremtőhöz, és akik ezt „Jó”-nak tekintik, azaz ez minden, amit várnak: hogy megjutalmazzák őket a Teremtővel való Dvekuttal [Összetapadással]. Ezért, miért kellene azt értelmeznünk itt, hogy „a rossznak és a jónak is”? Vagyis miért tekintik őket „rossz”-nak, ha egy olyan emberről beszélünk, aki el akarja érni a Jót, amit a Teremtővel való Dvekutnak [Összetapadásnak] nevezünk? Így ennek megfelelően mit tekintünk a „Jó” szintjének?

Azért, hogy megértsük ezt, először elő kell vennünk a Teremtés célját, amelyről tudjuk, hogy „Ő jót akar cselekedni az Ő teremtményeivel”. Ennek megfelelően ez azt jelenti, hogy amikor azt mondjuk: „És mindenki hisz” stb., „a Jó, aki Jót cselekszik” - akkor ez azt jelenti, ahogy a bölcseink mondták, hogy „a Jó magatartása az, hogy csak jót cselekedjen.” És mégis hisszük, hogy Ő a rossznak és a jónak egyaránt jót cselekszik - azaz hogy a rossz is meg fogja kapni az örömet és a boldogságot.

A szó szerinti jelentésnek megfelelően azt kell mondanunk, hogy a „rosszak” azok az emberek, akik rosszat tesznek másokkal - azaz csak a saját jólétükkel törődnek, és nem az adakozással. A „jók” azok az emberek, akik jót szeretnek tenni másokkal - ők azok az emberek, akiket „jónak” neveznek. Ezért kell úgy értelmeznünk annak jelentését, hogy „a Jó, aki Jót cselekszik a rossznak és a jónak is”: hogy azok a rossz emberek, akik elmerülnek az önszeretetben, szintén örömöt és boldogságot fognak kapni.

Az általunk megtanult szabálynak megfelelően: hogy megszorítás és elrejtés volt a megszerzés érdekében működő megszerző Edényeken; hogy a Fény nem fog újra ragyogni ezen a helyen, és ez Fény nélküli tér marad - ezt a megszorítást Tzimtzum Aleph-nek [első megszorításnak] hívják, ami soha nem lesz eltörölve. Csak a Tzimtzum Bet [második megszorítás] vonható vissza - de soha nem fog kapni az, aki csak a megszerzés érdekében szerez meg; hogyan lehet tehát igaz, hogy tehát lehet „jót cselekedni a jónak és a rossznak is”? Végülis nincsenek Edényeik a Felső bőség megszerzésére, amit úgy hívnak, hogy „Ő jót akar cselekedni az Ő teremtményeinek”.

Baal HaSulam egyszer azt mondta, hogy az emberben két típusa van a Kelimnek [Edényeknek]: 1.) az adakozás Edényei, 2.) a megszerzés Edényei, amelyeket a Kabbala Bölcsessége a Kelim de Panimnak [Elülső Kelimnek] nevez, azok az adakozás Edényei, és a Kelim de Achoraim [Hátulsó Edények] a megszerzés Edényei. Az adakozás Edényeit „jó Edényeknek” nevezik, és léteznek emberek, akik csak az adakozás Edényeivel képesek korrigálni magukat. Ez azt jelenti, hogy csak az adakozás Edényeivel tudják a szándékaikat az adakozásra irányítani, és mással nem. Másokat magasabb szinttel jutalmaztak meg, azaz ők a megszerző Edényeikkel is tudnak az adakozás érdekében irányulni.

A fentiek szerint úgy kell értelmeznünk a „Jó, aki Jót cselekszik a rosszal és a jóval is” jelentését, hogy az embernek hinnie kell abban, hogy a Teremtő felülről ad segítséget - ahogy bölcseink mondták: „aki megtisztulni jön, az segítséget kap”. Ezért amikor a Teremtőtől azt kérik, hogy adjon nekik erőt, hogy képesek legyenek cselekedeteiket úgy irányítani, hogy az adakozás érdekében irányuljanak teljes imát kérni - azt jelenti, hogy a Teremtő segítsen neki, hogy legyen ereje az adakozás érdekében még a megszerző Edényei felett is legyőzni önmagát, hogy azok az adakozás érdekében irányuljanak - ezt hívják a „rossznak”, vagyis a megszerző Edényeknek. A „jó” pedig az adakozás Edényeit jelenti. Mindkettőnek a Teremtőre irányuló adakozási szándékkal kell rendelkeznie.

Most már értjük, hogy miért mondhatja azt egy olyan emberről, aki azt kívánja hogy a Teremtő közelebb hozza őt a munkájához, hogy a Teremtőnek szánja a munkáját, hogy „rossznak” nevezi őket. A fentiek szerint ez azt fogja jelenteni, hogy azokat, akik azt akarják, hogy a megszerzés Edényei - amelyeket „rossz Kelim”-nek nevezünk - szintén a Teremtőhöz közelítsék, „rossznak” nevezzük. Ebből következik, hogy amikor rossz Kelimről beszélünk, amiket ki kell javítani hogy adakozhassanak, az egy magasabb fokozatú, mint a „jó”, mivel a „jó” azt jelenti, hogy azt akarja, hogy a Teremtő adjon neki erőt, hogy felülkerekedjen rajtuk és célt érjen, hogy adakozhasson.

2. Baal HaSulam, Shamati 34. cikk, „A Föld előnye”
A könyvekből és a szerzőktől tudjuk, hogy a Teremtő jóindulatú. Ez azt jelenti, hogy az Ő vezetése az alsóbb szintek számára Jónak és Jót cselekvőnek tűnik - és ezt nekünk is hinnünk kell.

Ezért amikor valaki megvizsgálja a világ viselkedését, és elkezdi vizsgálni magát vagy másokat hogy hogyan szenvednek a Gondviselés alatt - ahelyett, hogy gyönyörködnének, ahogyan az Ő Nevéhez - a Jóhoz, aki Jót cselekszik - illik ebben az állapotban - akkor nehéz azt mondania, hogy a Gondviselés jóságosan viselkedik és jót cselekszik, valamint bőséggel ajándékozza meg az embert.

Tudnunk kell azonban azt, hogy abban az állapotban, amikor nem tudják azt mondani, hogy a Teremtő csak jót ad, akkor gonosznak tekintik őket, mert a szenvedésük miatt elítélik Teremtőjüket. Csak amikor látják, hogy a Teremtő örömökkel ajándékozza meg őket, akkor igazolják a Teremtőt. Ahogy bölcseink mondták: „Ki az igaz? - Az, aki igazolja Teremtőjét” - vagyis az, aki azt mondja, hogy a Teremtő úgy vezeti a világot, hogy az igaz legyen.

3. Baal HaSulam, 55. levél

„Igaz” - Ez olyan emberre utal, aki a Teremtő világában van, mégis mindig jó, örömteli érzésekben részesül, és állandó örömben van. Ezért mindig áldja a Teremtőt, aki azért teremtette őt, hogy ilyen jó és örömteli világgal lássa el. Természetesen neki sem kell kifejezetten kimondania a szavakat, mert az érzések maguk az áldások, amelyekkel megáldja a Teremtőt […]. Ezért nevezik őt „igaznak”, mert igazolja a Teremtést és úgy érzékeli, ahogyan az valóban van.

4. RABASH, 28. cikk (1987), „Mit jelent, hogy ne adj hozzá és ne vegyél el a munkában?”

Az embernek az értelem felett kell hinnie és elképzelnie, hogy már meg lett jutalmazva a Teremtőbe vetett hittel, amit a szerveiben érez - és látja és érzi, hogy a Teremtő vezeti az egész világot, mint a Jó, Aki Jót cselekszik. Bár amikor az értelemmel belülről nézi, az ellenkezőjét látja, mégis az értelem felett kell dolgoznia, és úgy kell tűnnie neki, mintha már a szerveiben érezné, hogy valóban így van - vagyis hogy a Teremtő úgy vezeti a világot, mint a Jó, Aki Jót cselekszik.

Itt nyeri el az ember a cél fontosságát, és innen meríti az életet, vagyis az örömöt, hogy közel van a Teremtőhöz. Ekkor az ember ki tudja mondani, hogy a Teremtő Jó és Jót cselekszik.

5. Baal HaSulam, 1. levél

Mindenki hisz a Személyes gondviselésben, de egyáltalán nem tapad ahhoz.

Ennek oka az, hogy idegen és aljas gondolatot ... nem lehet a Teremtőnek tulajdonítani, aki a „Jót cselekvő Jóság" kifejezője. Azonban csak a Teremtő igazi szolgái előtt nyílik meg a Személyes gondviselés tudata, hogy Ő okozta az összes előzményt, a jót és a rosszat egyaránt. Ekkor tapadnak a Személyes gondviseléshez, mert mindazok, akik a megtisztultakhoz kapcsolódnak, tiszták.

Mivel az Őrző egyesül az Ő őrzöttjeivel, nincs látszólagos megosztottság a rossz és a jó között. Mindannyian szeretik és mindannyian tiszták, mert mindannyian a Teremtő Edényeinek hordozói - készen arra, hogy dicsőítsék az Ő egyediségének kinyilatkoztatását. Az érzékek által megismerik, és ennyiben végül is tudomásuk van arról, hogy minden cselekedet és gondolat, mind a jó, mind a rossz, a Teremtő Edényeinek hordozója. Ő készítette el őket, az Ő szájából emelkedtek ki, és a korrekció végén ez mindenki számára ismert lesz.

A kettő között azonban hosszú és fenyegető száműzetés van. A fő probléma az, hogy amikor az ember lát valamilyen helytelen cselekedetet, lezuhan a fokozatáról (és összetapad a nevezetes hazugsággal, és elfelejti, hogy olyan, mint egy fejsze a favágó kezében). Ehelyett az ember azt gondolja magáról, hogy ő a tulajdonosa ennek a cselekedetnek, és elfelejti az összes következmény okát: Akitől minden származik, és hogy nincs más szereplő a világon, csak Ő.

Ez a lecke. Bár eleinte tudta, mégis, a szükség idején nem fogja uralni ezt a tudatosságot, hogy mindent annak az oknak tulajdonítson, ami az érdem oldalára ítél.

6. RABASH, 44. cikk (1990), „Mit jelent a választható háború a munkában - 2?"

Az embernek el kell hinnie, hogy ezt az elrejtést, ahol az ember nem érzi hogy a világnak van egy Királya, a Teremtő cselekedte meg - és ezt hívják „a Tzimtzum [Megszorítás] korrekciójának”. Az embernek azonban hinnie kell és nagy erőfeszítéseket kell tennie addig, amíg nem érzi a szerveiben, hogy a Teremtő a világ uralkodója. Ám nemcsak az irányítója! Sőt, inkább az embernek hinnie kell, hogy az Ő vezetése a Jóra és a Jó cselekedetekre irányul. Az embernek mindent meg kell tennie, hogy ezt elérje.

7. RABASH, Shamati 16. cikk, „Mit jelent az Úr napja és az Úr éjszakája a munkában?”

Akik az Úr napját várják, azt jelenti, hogy várják, hogy értelem feletti hitet kapjanak, hogy a hittől olyan erősek legyenek, mintha a szemükkel bizonyossággal látnák hogy így van: hogy a Teremtő Jó és Jót cselekvő módon őrködik a világ felett.

Más szóval, nem akarják látni hogy a Teremtő hogyan vezeti a világot - mint a Jó, Aki Jót cselekszik -, mivel a látás ellentmond a hitnek. Más szóval, a hit éppen ott van, ahol az értelemmel ellentétes. Így amikor valaki azt teszi, ami az értelem ellen van, azt „értelem feletti hitnek” nevezzük.

Ez azt jelenti, hogy hiszi az ember, hogy a Teremtő irányítása a teremtmények fölött a Jó és a Jót cselekvés módján történik. Bár nem látják ezt abszolút bizonyossággal, mégsem mondják a Teremtőnek: „A Jó és Jót cselekedni minőségét akarjuk látni, ahogyan az értelemben lehetséges”. Inkább azt akarják, hogy ez megmaradjon bennük, mint az értelem feletti hit, de kérik a Teremtőtől, hogy adjon nekik olyan erőt, hogy ez a hit olyan erős legyen, mintha az értelemben látnák - hogy ne legyen különbség a hit és a tudás között az elméjükben. Ez az, amit ők, akik a Teremtőhöz akarnak tapadni, „az Úr napjának” neveznek.

8. RABASH, 28. cikk (1988), „Mit jelent, hogy az Ő iránymutatása rejtve van és feltárul?”

Azt mondják nekünk, hogy higgyünk az Ő iránymutatásában, hogy Ő úgy vezeti a világot, mint Aki Jó, és Jót cselekvő. Hinnünk kell, hogy a Teremtés célja az volt, hogy Ő jót akart tenni az Ő teremtményeivel. Hinnünk kell akkor is, ha szenvedünk attól, amit a Gondviselés küld nekünk, hogy érzékeljünk. Mindazonáltal hinnünk kell hogy a büntetések - amelyeket azért szenvedünk el, mert nem tartjuk be a Teremtő Mitzva-it [Parancsolatait/Jó cselekedeteit] -, amelyeket a Teremtő meghagyott nekünk, ezek a büntetések nem bosszúállásból fakadnak - ahogyan az a hús-vér emberek között előfordul, akik azért büntetnek, mert becsületük csorbát szenvedett, amikor nem engedelmeskedtek a parancsaiknak. Ehelyett itt korrekcióról van szó.

Vagyis a kínok, amelyeket az ember azért szenved el, mert nem tartja be a Teremtő parancsolatait, azért vannak, mert a Tóra és a Mitzva-k átadása az emberért történt. Azért, hogy rajtuk keresztül olyan Kliket [Edényeket] nyerjen az ember, amelyek képesek megszerezni azt a gyönyört és élvezetet, amelyet a Teremtő a teremtmények számára készített.