Bnei Baruch Kabbala Akadémia

Meg van írva: „Nincs más Rajta kívül”. Ez azt jelenti, hogy nincs más erő a világon, amely képes volna Ő ellenében tenni bármit is. Ám amit az ember lát - hogy vannak olyan dolgok a világban, amelyek megtagadják a Felső irányítását -, annak az az oka, hogy ez az Ő Akarata.

Ezt olyan korrekcióként tekintik, amelyben „a baloldal elutasít, a jobboldal pedig közelebb húz” - vagyis a jelentése az, hogy amit a baloldal elutasít, az tekintendő a korrekciónak. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan dolgok a világon, amelyek kezdetben arra irányulnak, hogy az embert letérítsék a helyes útról, és ezáltal eltaszítsák a Kedusha-tól [Szentségtől].

Az elutasítások haszna az, hogy ezeken keresztül teljes hiányt érez, és vágyat kap az ember a Teremtő segítsége iránt, mivel meglátja, hogy különben elveszett; és nemhogy nem halad előre a munkában, de láthatóvá is válik számára, hogy visszafejlődik. Vagyis nincs ereje a Tóra és a Mitzva-k [Parancsolatok] betartásához még Lo Lishma-ban [nem az Ő érdekében] sem, minthogy csak az összes akadály lelkiismeretes leküzdésével, az értelmét meghaladva volna képes csak betartani a Tórát és a Mitzva-kat. De nem mindig van ereje az értelme fölé emelkedéshez. Másként viszont - Isten ments - rákényszerül a Teremtő útjáról való letérésre - még a Lo Lishma-ból is.

Az, aki mindig úgy érzi, hogy a széttöredezett nagyobb, mint az egész, vagyis sokkal több a zuhanás, mint a felemelkedés, és nem látja ezeknek az állapotoknak a végét, az örökre kívül marad a szentségen: mert látja, hogy nehéz számára a legkisebb mértékben is betartani, hacsak nem az értelem fölé emelkedve. De nem tud mindig felülemelkedni, így hát mi lesz ennek a vége?

Ezután jut arra a döntésre, hogy senki más nem segíthet, csak maga a Teremtő. Ez arra készteti őt, hogy szívből követelje: nyissa meg a szemét és a szívét a Teremtő, és valóban hozza őt közelebb a Vele való örök Dvekuthoz [Összetapadáshoz]. Ebből pedig az következik, hogy az összes elutasítás, amiben része volt - mind a Teremtőtől származott.

Ez azt jelenti, hogy nem azért nem tudott felülemelkedni, mert ő volt a felelős.

Ez inkább azon embereknek szól, akik valóban közel akarnak kerülni a Teremtőhöz: nehogy beérjék a kevéssel, vagyis ne maradjanak olyanok, mint a csekély értelmű gyermekek. Ezért kapnak segítséget Fentről, nehogy azt mondhassák: „Hála Istennek, van Tórám, Mitzva-im és jócselekedeteim, ugyan mi másra volna még szükségem?”

Csak amikor igaz vágya van az illetőnek, akkor kap segítséget Fentről és mutatják meg neki, hogy ő a felelős a jelenlegi állapotáért. Konkrétan olyan gondolatokat és nézeteket küldenek neki, amelyek a munka ellen szólnak. Ez arra való, hogy meglássa: nincs teljes egységben a Teremtővel. Bármennyire is felülemelkedik (a gonosz hajlamon), mindig látja, hogy távolabb van a Szentségtől mint a többiek, akik úgy érzik, hogy teljes egységben vannak a Teremtővel.

Neki viszont mindig vannak sérelmei és követelései, és így nem tudja a Teremtő viselkedését igazolni abból, ahogyan Ő vele szemben eljár. Ez gyötri őt: vajon ő miért nincs teljesen egybeforrva a Teremtővel? Végül úgy érzi, hogy neki egyáltalán nincs része a Szentségben.

Bár időnként kap ébresztést Fentről - ami pillanatnyilag új életre kelti -, de utána hamarosan az alacsonyrendűség állapotába zuhan. Mégis épp ez az, ami arra készteti hogy rájöjjön: csak a Teremtő segíthet és hozhatja tényleg közelebb magához.

Az embernek mindig meg kell próbálnia a Teremtőhöz tapadni, mégpedig úgy, hogy minden gondolata Őróla szóljon. Ez azt jelenti, hogy még ha a legrosszabb állapotában van is, amiből nem lehet mélyebbre süllyedni, akkor sem szabad elhagynia az Ő fennhatóságát - nevezetesen: hogy volna egy másik hatalom, amely megakadályozza, hogy belépjen a Kedusha-ba [Szentségbe], s amely előnyt vagy kárt hozhat.

Vagyis nem szabad arra gondolnia, hogy van egy olyan erő a Sitra Achra [Másik Oldal] részéről, amely nem engedi hogy az ember jót cselekedjen és a Teremtő útjain járjon. Inkább (gondoljon arra), hogy az egészet a Teremtő tette.

Ahogy Baal Shem Tov mondja: aki azt mondja, hogy van egy másik erő is a világban, nevezetesen a Klipa-k [Héjak] - akkor az az ember a „más istenek szolgálatának” állapotában van. Nem feltétlenül az istenkáromlás gondolata az ember törvényszegése, de ha hiszi, hogy van másik hatalom és erő a Teremtőn kívül is, azzal bűnt követ el.

Továbbá az, aki azt mondja, hogy az embernek van saját hatalma, vagyis azt mondja, hogy tegnap ő maga nem akarta követni a Teremtő útjait, az is az istenkáromlás vétkét követi el - amely azt jelenti, hogy nem hiszi hogy egyedül a Teremtő a világ vezetője.

De ha már elkövetett egy bűnt, akkor azt mindenképpen meg kell bánnia, és (igazán) bánnia kell annak elkövetését. De itt is a helyes sorrendbe kell helyeznünk a fájdalmat és a bánatot: hogy hová helyezi az illető a vétke okát, mert ez az a pont, amelyet meg kell bánnia.

Aztán bűnbánatot kell tanúsítani, és azt kell mondani: „Azért követtem el azt a bűnt, mert a Teremtő a Szentségből a mocsok helyére, a latrinába taszított le”. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő vágyat és sóvárgást adott neki arra, hogy egy bűzös helyen mulatozzon és annak levegőjét lélegezze be.

(Azt is mondhatnánk, hogy a könyvekben meg van írva, hogy néha az ember disznóként inkarnálódik. Ezt úgy kell értelmeznünk - ahogy ő mondja -, hogy az ember vágyat és sóvárgást kap arra, hogy életerőt merítsen azokból a dolgokból, amelyeket korábban már szemétnek tartott, és most mégis táplálkozni akar belőle.)

Továbbá, amikor az ember úgy érzi, hogy most már a felemelkedés állapotában van és valami jó ízt érez a munkában, nem szabad azt mondania: „Most már olyan állapotban vagyok, hogy megértem: megéri a Teremtő szolgájának lenni”. Inkább azt kell tudnia, hogy most a Teremtő kegyben részesítette őt, amellyel a Teremtő közelebb hozta őt Magához - és ezért érez most jó ízt a munkában. Azonban ügyelnie kell, nehogy valaha is elhagyja a Kedusha hatóterét azt mondván, hogy valaki más is irányít a Teremtőn kívül.

(Ez azonban azt jelenti, hogy a Teremtő kegyében lenni - vagy épp az ellenkezője - nem magán az emberen múlik, hanem kizárólag a Teremtőn. Ám az ember a maga külső elméjével nem tudja felfogni, hogy most miért részesítette őt kegyben a Teremtő, és utána miért nem.)

Hasonlóképpen, amikor bűnbánatot tart - amiért a Teremtő nem vonja őt közel Magához -, akkor is vigyáznia kell, hogy ez ne önmagával kapcsolatban hangozzék el, vagyis ne távolodjon el a Teremtőtől - mert ezáltal a saját érdekében szerez meg, és a megszerző elválasztódik. Sokkal inkább bűnbánatot kell éreznie a Shechina [Istenség] száműzetése miatt, ami azt jelenti, hogy ő okozza a Shechina szomorúságát.

Úgy kell elképzelni, mintha az embernek egy kis szerve fájna. Mindazonáltal a fájdalom elsősorban az értelemben és a szívben érezhető. A szív és az értelem az ember egésze, és természetesen egyetlen szerv érzékelése sem hasonlítható az ember teljes testének érzékeléséhez, ahol elsősorban a fájdalmat érezzük.

Hasonlóképpen érez fájdalmat az ember akkor, amikor eltávolodik a Teremtőtől. Mivel az ember csak egyetlen szerve a Shechina-nak, mert a Shechina Izrael közös lelke - ezért egyetlen szerv érzése nem hasonlít az általános fájdalom érzéséhez. Vagyis a Shechina-ban bánat van amikor a szerveket eltávolítják tőle és nem tudja táplálni a szerveit.

(Azt kell mondanunk, hogy ez úgy van, ahogy bölcseink mondták: „Amikor az ember megbánást érez, mit mond a Shechina? ‘Könnyebb a fejemnél’”.) Azzal, hogy a távolmaradás bánatát nem magára vonatkoztatja, megmenekül az önző megszerzési vágy csapdájába eséstől, ami a Kedusha-tól való elszakadásnak minősül.

Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor az ember valamilyen közelséget érez a Kedusha-hoz, amikor örömöt érez, hogy a Teremtő kegyében részesült. Akkor is azt kell mondania, hogy az öröme elsősorban azért van, mert most odafent, a Shechina-ban van az öröm, amiért magához közel vonhatta a szervét és nem kellett azt kiküldenie.

Az ember pedig örömben részesül azon jutalmán keresztül, hogy örömet szerezhetett a Shechina-nak. Ez összhangban van a fenti számítással, miszerint a rész örömben-léte csak része a teljesség örömének. E számítások révén elveszíti az egyediségét, és elkerüli, hogy csapdába ejtse a Sitra Achra - amely az önző megszerzési vágy.

Bár szükség van a megszerzési vágyra, amely az ember egésze. Hiszen minden, ami az emberben a megszerzési vágyon kívül létezik, az nem a teremtményé, hanem azt mind a Teremtőnek tulajdonítjuk. Ám korrigálni kell az öröm megszerzésére irányuló vágyat ahhoz, hogy az adakozás érdekében lehessen a munkát végezni.

Vagyis a megszerzési vágy révén megszerzett öröm és boldogság célja az kell legyen, hogy Fent is megelégedettség legyen amikor a teremtmények örömet éreznek - minthogy ez volt a Teremtés célja: jót tenni az Ő teremtményeivel. Ezt nevezik a Shechina örömének odafent.

Ezért az embernek tanácsot kell kérnie, hogy hogyan tud megelégedettséget adni odafentre. (Legyen) világos az, hogy ha örömet kap, akkor Fent is megelégedettség lesz. Ezért ő arra vágyik, hogy mindig a Király palotájában lehessen és a Király kincseivel játszhasson, és ez biztosan megelégedettséget okozzon majd odafent. Ebből pedig az következik, hogy minden vágyakozásának csakis a Teremtő érdekében szabad történnie.

2. Baal HaSulam, „Az Ő neveinek jelentése”

Gyere és ismerd meg az igazi bölcsességet, ennek az egész elköteleződésnek az okát. Magában a Teremtőben nincs semmiféle gondolat vagy érzékelés, és az ok egyszerű: az összes gondolat ami az ember elméjében felmerül, maga a Teremtő működése. Vagyis nem úgy van, ahogy az ember érzékeli, hogy valamilyen helyről kiterjeszti őket, vagy hogy helyben születnek meg benne. Ez hazugság, az első számú hazugság.

Inkább minden gondolatot, még a legcsekélyebbet is, a Teremtő küldi az ember elméjébe, és ez az ember, az állat és minden élőlény mozgásának ereje. Vagyis, amikor a Teremtő meg akarja mozgatni az élőlényt, Ő egyetlen gondolat elküldésével cselekszik benne, és ez a gondolat mozgatja azt a maga mértékének megfelelően. Olyan ez, mint amikor valaki esőt küld a földre, de a föld nem érzi, hogy ki küldte neki az esőt. Hasonlóképpen, az ember teljesen képtelen érezni, hogy ki küldte neki a gondolatot, mert nem fogja érezni, mielőtt az a képzeletének területére kerülne. Ha pedig egyszer már az ő területére került, akkor úgy tűnik számára, mintha az énje része lenne. Ebből meg fogod érteni, hogy nincs gondolat vagy érzékelés Róla, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Teremtő nem akart olyan gondolatot küldeni nekünk, amely alkalmas lenne arra, hogy elérjük Őt.

Ő azonban gondolatok menetét rendezte el számunkra, amelynek során ez az egész folyamat, az embernek végső soron el kell érnie Őt a valódi mértékben.

3. Baal HaSulam, Talmud Eser Sefirot, (A Tíz Szfira tanulmánya) „Histaklut Pnimit”, 1. fejezet, 8.

Ez az egész valóság, a felső és az alsó valóság egyként - a korrekció végének végső állapotában, egyetlen gondolat által sugárzódott ki és jött létre. Ez az egyetlen gondolat végzi az összes műveletet; ez a lényege az összes műveletnek, a munka célja és lényege. Ez önmagában maga a tökéletesség és a keresett jutalom.

4. RABASH, 76. levél

Köztudott, hogy „Az egész Föld ki van töltve az Ő dicsőségével”. Ezt minden embernek hinnie kell, hiszen meg van írva: „Betöltöm az eget és a földet”. A Teremtő azonban úgy cselekedte meg az elrejtést, hogy nem láthatjuk Őt, hogy legyen hely a választásnak, és akkor van hely a hitnek - hinni abban, hogy a Teremtő betölti az összes világot és körülöleli az összes világot”. És miután az ember elkötelezi magát a Tóra és a Mitzva-k mellett, és betartja a választás parancsolatát, a Teremtő kinyilatkoztatja magát neki, és akkor látja, hogy a Teremtő a világ Ura.

Így abban az időben egy ember megalkotja a Királyt, aki uralkodni fog felette. Azaz az ember úgy érzi, hogy a Teremtő a világ uralkodója, és ez úgy tekinthető, hogy az ember a Teremtőt teszi Királlyá felette. Amíg valaki nem jut el ilyen érzésre, addig a Teremtő királysága rejtve marad.

5. Baal HaSulam, Shamati 67, „Távozz a Gonosztól”

Az ember testén kívül csak a Teremtő van. Ez azért van, mert a Teremtés lényege, hogy az embert csak önmagával kapcsolatban nevezik teremtménynek. A Teremtő azt akarja, hogy az ember érezze, hogy tőle különálló valóság, de ezen kívül minden, „Az egész Föld tele van az Ő dicsőségével”.

6. Zohár mindenkinek, Lech Lecha, „És megtörtént, amikor Ábrahám Egyiptomba jött”, 116.

Minden, ami a világon van, a Teremtőtől származik, egyedül Ő tette, teszi és fogja tenni a világ minden cselekedetét. Ő tudja előre mindazt, ami a végén kibontakozik - ahogy írva van: „Kezdetektől fogva kinyilatkoztatja a véget”. Ő figyeli és teszi a dolgokat a kezdetekben, hogy egy idő után megismételje és tökéletesen tegye meg azokat.

7. Baal HaSulam, 18. levél

Nincs más választásunk, minthogy minden jelen és jövőbeli pillanatot az Ő nagy Nevének ajánljuk fel és mutatjuk be. Aki elutasít egy pillanatot a Teremtő előtt, mert az nehéz, az nyíltan megmutatja ostobaságát, mert az összes világ és az összes idő nem értékes számára, ha az Ő Arcának Fénye nem öltözik a változó időkbe és alkalmakba - bár az ember munkája bizonyosan változik miattuk. Ezért szent atyáinknak köszönhetően elkészült számunkra a hit és az értelem feletti bizalom, amelyet az ember a nehezebb időkben is fáradhatatlanul és erőfeszítést nem kímélve használ.

8. Baal HaSulam, 13. cikk, „Bevezetés a Zohár könyvébe”

Az Ő gondolata mindent befejezett a lelkek megteremtésének gondolatával, mert Neki nincs szüksége cselekedetre, mint nekünk. Azonnal megjelent minden teremtésre szánt lélek és világ, tele mindazzal a gyönyörrel, örömmel és szelídséggel, amit Ő eltervezett számukra, abban a végső tökéletességben, amit a lelkek a korrekció végén kaptak, miután a lelkekben lévő megszerző akarat teljesen korrigálódott és tiszta adakozássá változott, a Kibocsátóval való teljes formaegyezésben.