Hevruta – Követő lecke 27. – A kabbalisztikus közösség alapjai
Hevruta – Követő lecke 27. – A kabbalisztikus közösség alapjai
A kabbalisták mindig közösségben tanultak. Ez egy nagyon hosszú hagyomány, nem valami új dolog.
És ahogyan minden más esetben a Kabbalában, itt is meg kell tanulnunk a használt fogalmak belső jelentését. Ahogy tisztáznunk kellett a „Fény” (Or), az „edény” (Kli) és sok más különleges kabbalisztikus fogalom meghatározását, ugyanígy tisztáznunk kell a „közösség” fogalmát is.
A kabbalisztikus közösség nem egyszerűen emberek egy csoportja, akik összegyűlnek azért, hogy együtt csináljanak valamit. Természetesen magában foglalja az együttlétet, de meg kell értenünk annak spirituális célját is.
Mi a spirituális haszna annak, hogy együtt gyűlünk össze?
Mit nyerünk ebből?
És hogyan mérhetjük a fejlődésünket ennek a különleges eszköznek, a kabbalisztikus környezetnek vagy a kabbalisztikus közösségnek, a használatában?
Ezt a témát már érintettük, amikor „A szabadság” című cikket tanultuk. Ott azt tanultuk, hogy ahhoz, hogy valódi változást hozzunk létre, és hatással legyünk jövőbeli önmagunkra, vagyis arra, akivé válni szeretnénk, megfelelő környezetet kell építenünk.
A kabbalisták elmagyarázzák, hogy ez a környezet három fő elemre épül:
- Azokra a könyvekre, amelyeket a kabbalisták hagytak ránk.
- A Ravra, vagyis egy olyan kabbalistára, aki elérte a spiritualitást, és képes elmagyarázni azt, ami a könyvekben írva van.
- A barátokra.
A „barátok” fogalma is olyan dolog, amelyet tisztáznunk és mélyebben meg kell vizsgálnunk. A Kabbalában az ismerős szavak gyakran mélyebb és pontosabb jelentést kapnak.
Ezért ma folytatjuk a cikk olvasását, és megpróbáljuk tovább tisztázni ezeket a fogalmakat. Azt is megvizsgáljuk, mi a közösség, kik a barátok, és hogyan segíti a kabbalisztikus környezet az embert a spirituális előrehaladásban.
Rabash – 1. cikk
Összegyűltünk itt azért, hogy létrehozzunk egy közösséget mindazok számára, akik követni szeretnék a Baal HaSulam által kijelölt utat és módszert azt az utat, amelyen az ember fokozatról fokozatra emelkedhet, és nem marad az állati szinten.
Ahhoz, hogy megértsük az ember különleges értékét, idézzünk most egy mondást bölcseinktől.
Rabbi Elázár azt mondta: „A Teremtő azt mondta: »Az egész világ csak ezért lett megteremtve.«” Ez azt jelenti, hogy az egész világ az istenfélelemért lett megteremtve.
Azonban meg kell értenünk, mit jelent az istenfélelem, hiszen ez az ok, amiért a világ létrejött.
Bölcseink minden szavából azt tanuljuk, hogy a teremtés célja az volt, hogy jót tegyen teremtményeivel.
Ez azt jelenti, hogy a Teremtő örömet akart adni a teremtményeknek, hogy boldogságot érezzenek a világban. Itt azonban bölcseink azt mondják a versről: „Mert ez az ember teljessége”, hogy a teremtés oka az istenfélelem volt.
Ám a „Tóra adása” című esszében leírtak szerint annak oka, hogy a teremtmények nem kapják meg az örömöt és élvezetet, noha ez volt a teremtés célja, a forma-egyezés hiánya a Teremtő és a teremtmények között. A Teremtő az adakozó, míg a teremtmények a megszerzők. Ám van egy szabály, miszerint az ágak hasonlítanak a gyökérre, amelyből megszülettek.
És mivel a mi gyökerünkben nincs megszerzés, hiszen a Teremtő semmilyen módon nem szenved hiányt, és nincs szüksége semmire vágyának betöltéséhez, ezért az ember kellemetlenséget érez, amikor megszerzővé kell válnia. Ezért szégyelli minden ember a „szégyen kenyerét” enni. Ennek korrekciójához szükséges volt a világ megteremtése. Az „olám” (világ) jelentése „he'elem” (elrejtés), vagyis az örömnek és élvezetnek elrejtésben kell lennie.
Miért van ez így? A válasz: az istenfélelemért. Más szóval azért, hogy az ember féljen használni a megszerző edényeit, amelyeket „önszeretetnek” neveznek. Ez azt jelenti, hogy az embernek vissza kell tartania magát attól, hogy azért fogadjon el örömöket, mert vágyik rájuk, és rendelkeznie kell azzal az erővel, hogy felülkerekedjen a vágyon, vagyis vágya tárgyán.
Ehelyett az embernek olyan örömöket kell megszereznie, amelyek megelégedést okoznak a Teremtőnek. Ez azt jelenti, hogy a teremtmény a Teremtőnek akar adakozni, és istenfélelemmel rendelkezik a Teremtő iránt: fél attól, hogy önmaga számára szerezzen meg, mivel az öröm megszerzése – amikor az ember saját hasznáért szerez meg – eltávolítja őt a Teremtővel való összetapadástól.
Ezért amikor az ember végrehajtja a Teremtő egyik micváját [a vágy korrekciója az adakozás érdekében], arra kell irányítania a szándékát, hogy ez a micva tiszta gondolatokat hozzon számára, amelyek által a Teremtőnek adakozik azáltal, hogy megtartja a Teremtő micváit. Ahogyan bölcseink mondták: „Rabbi Hanánjá ben Akásjá azt mondja: »A Teremtő meg akarta tisztítani Izraelt, ezért sok Tórát és micvát adott nekik.«”
És ezért gyűltünk össze itt – hogy létrehozzunk egy közösséget, amelyben mindegyikünk a Teremtőnek való adakozás szellemiségét követi. Ahhoz pedig, hogy eljussunk a Teremtőnek való adakozáshoz, az embernek az embertárs felé való adakozással kell kezdenie, amit „mások szeretetének” neveznek. És a mások szeretete csak az önmaga lenullázása által valósulhat meg.
Így egyrészt minden embernek alacsonynak kell éreznie magát, másrészt azonban büszkének kell lennie arra, hogy a Teremtő lehetőséget adott nekünk arra, hogy egy olyan közösségben legyünk, ahol mindannyiunknak egyetlen célja van: hogy a Sechina (Isteni Jelenlét) közöttünk lakozzon.
És bár ezt a célt még nem értük el, megvan bennünk a vágy, hogy elérjük azt. Ezt is értékelnünk kell, mert noha még az út elején járunk, valóban reméljük, hogy elérjük ezt a magasztos célt.
Beszélgetés:
Mely kifejezéseket vagy fogalmakat találjátok zavarosnak, illetve melyek szorulnak további magyarázatra?
1. Az ember fokozata
Az első fogalom, amely megjelenik, az „ember fokozata”.
A Kabbalában az „ember” szó a héber „Ádám” szóból ered. Az „Ádám” kapcsolatban áll az „Edameh leElyon” kifejezéssel, amelynek jelentése: „Hasonlóvá válok a Felsőhöz.”
Ez azt jelenti, hogy az ember valódi fokozata nem egyszerűen egy embert jelent fizikai értelemben. Olyan emberre utal, aki hasonlóvá akar válni a Teremtőhöz.
Ez az, amit el akarunk érni: hogy a fő vágyunk az legyen, hogy hasonlítsunk a Teremtőre, megszerezzük az Ő adakozó tulajdonságát és az adakozás minőségét.
Ezért amikor a Kabbala „emberről” beszél, spirituális fokozatról beszél. Ez annak a fokozata, aki fel akar emelkedni az önző megszerzési vágy fölé emelkedni, és hasonlóvá válni a Teremtőhöz
2. Az állati fokozat
A cikk beszél az „állat” fokozatáról is.
Ez nem a világunkban élő állatokra utal. A Kabbalában az „állat” szintén spirituális fogalom.
Az „állat” és az „ember” közötti különbséget egyszerű módon megérthetjük.
Az állat négy lábon jár. A feje és a teste egy szinten van. Ez egy olyan állapotot jelképez, amelyben az értelem, a gondolatok és a számítások ugyanazon a szinten vannak, mint a test – vagyis ugyanazon a szinten, mint a megszerzési vágy.
Más szóval nincs olyan számítás, amely az önző megszerzési vágy fölött állna.
Az ember fokozatában azonban a fej a test fölött helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy az ember gondolatai, számításai és szándékai a megszerzési vágy fölött állnak.
Ezért az „állat” azt jelenti, hogy valaki a természetes önző megszerzési vágy szerint él, míg az „ember” azt jelenti, hogy megpróbál szándékot építeni e vágy fölé.
Ezért használja a Kabbala az „ember” és „állat” fogalmakat. Ezek nem fizikai emberekről vagy fizikai állatokról beszélnek, hanem belső spirituális állapotokról.
3. A Teremtő félelme
Egy másik fogalom, amely magyarázatra szorul, a „félelem”.
Gyakran halljuk az „istenfélelem” vagy „a Teremtő félelme” kifejezést. A Kabbalában azonban ez nem azt jelenti, hogy félünk a Teremtőtől, mintha valami rossz történhetne velünk.
Ez nem hétköznapi félelem.
Ebben a világban a félelmünk általában a megszerzéshez kapcsolódik. Félünk attól, hogy nem kapunk meg valamit. Félünk attól, hogy hiányunk lesz valamiben. Félünk attól, hogy elveszítünk valamit, nélkülözni fogunk valamit, vagy nem kapjuk meg azt, amit szeretnénk.
A Teremtő félelme azonban más.
A Teremtő félelme azt jelenti, hogy az emberben elkezd felébredni egy belső aggodalom: „Adakozom? Képes vagyok adni? A megfelelő szándékkal (kávána) cselekszem?”
Ahelyett, hogy csak az foglalkoztatná: „Mi lesz, ha nem kapok?”, az embert elkezdi foglalkoztatni: „Mi van, ha nem adakozom?”
Ezt nevezik a Teremtő félelmének.
Ez nem a büntetéstől való félelem. Ez attól való félelem, hogy az ember talán nem képes adakozni, nem képes szeretni, és nem képes közelebb kerülni a Teremtő tulajdonságához.
4. A forma-egyezés hiánya a Teremtő és a teremtmény között
A cikk elmagyarázza a Teremtő és a teremtmény közötti forma-egyezés hiányát is.
A Teremtő az adakozás minősége. Ő ad.
A teremtmény természete szerint megszerzési vágy.
Ez hozza létre a forma különbségét a Teremtő és a teremtmény között. A Teremtő adakozik, a teremtmény pedig megszerez.
Ez a forma-különbség szégyent hoz létre. Ezt már tanulmányoztuk, amikor a világok szerkezetéről beszéltünk.
A teremtmény érzi, hogy ellentétes a Teremtővel. Ő megszerez, míg a Teremtő adakozik. Ezt az ellentétesség-érzést nevezik szégyennek.
És ebből a szégyenből indul el a korrekció teljes folyamata.
5. A „világ” jelentése és az elrejtés rendszere
Azt is tanultuk, hogy a „világ” héberül „olám”. Ez kapcsolatban áll a „he'elem” (elrejtés) szóval.
Ez azt jelenti, hogy a Teremtő el van rejtve előlünk.
Nem látjuk tisztán az adakozás erejét. Nem érezzük természetes módon, mit jelent adakozó szándékban élni. Nem látjuk azonnal azt sem, hogyan tudjuk megszerezni ezt a tulajdonságot.
Ez az elrejtés azonban szándékosan lett létrehozva.
Miért?
Azért, hogy szabadon megszerezhessük az adakozás minőségét.
Ha a Teremtő teljesen feltárulna előttünk, nem lenne valódi választásunk. Kényszerítve lennénk azáltal, amit látunk és érzünk.
Mivel azonban Ő el van rejtve, hely marad a szabad választás számára. Választhatjuk azt, hogy környezetet építünk, tanulunk, dolgozunk a barátokkal, és fokozatosan megszerezzük azt a vágyat, hogy hasonlóvá váljunk Hozzá.
6. A micvák jelentése
A cikk ezután a „micvák” fogalmáról beszél.
A „micvot” szót általában „parancsolatokként” fordítják. A Kabbalában azonban ezt mélyebben kell megértenünk.
A micva nem egyszerűen egy külső parancsolat vagy egy külső cselekedet.
Kapcsolatban áll a Teremtő törvényeivel.
És mi a Teremtő törvénye?
A Teremtő törvénye az adakozás törvénye.
Ezért egy micva végrehajtása azt jelenti, hogy közelebb kerülünk ehhez a törvényhez. Azt jelenti, hogy korrigáljuk a szándékunkat, hogy az egyre inkább az adakozás irányába forduljon.
A külső cselekedet nem a lényeg. A lényeg a belső szándék.
A micva azt jelenti, hogy az ember bizonyos mértékben képes követni az adakozás szándékát.
7. Tóra: A reformáló Fény
Ahhoz, hogy megtisztítsuk a megszerzési vágyat, és eljussunk az adakozás vágyához, a Kabbala a „Tóráról és micvákról” beszél.
A Tóra nem csupán egy könyv. Belső jelentésében a Tóra a reformáló Fény.
Ez azt jelenti, hogy a helyes tanulás által, megfelelő szándékkal, az ember magára von egy erőt, amely megváltoztatja őt.
Ez az erő nem egyszerűen több tudást ad az embernek. Korrigálja a szívet. Megváltoztatja a szándékot.
A micvák (micvot) pedig azok a korrigált adakozó cselekedetek, amelyek ennek a belső korrekciónak az eredményeként válnak lehetővé.
Ezek a cselekedetek leginkább a szív cselekedetei.
A szándék változásairól van szó.
Amikor a szándékunk önmagunk számára történő megszerzésről adakozásra változik, akkor kezdünk hasonlóvá válni a Teremtőhöz .
8. Hol gyakoroljuk ezt a korrekciót?
Hol tudjuk gyakorolni a szándékunk megváltoztatását?
A fő hely erre a közösség.
A közösség gyakorlati helyet ad a munkához. Olyan helyet ad, ahol megvizsgálhatjuk a mások felé irányuló szándékunkat.
Ezt nevezik a mások szeretetében végzett munkának.
Amikor kapcsolatba kerülök más emberekkel, különösen a közösségben lévő barátokkal (cháverim), elkezdhetem meglátni a valódi szándékomat.
Rájuk gondolok?
Akarom segíteni őket az előrehaladásban?
Azt akarom, hogy mélyebben érezzék a szöveget?
Azt akarom, hogy közelebb kerüljenek a Teremtőhöz?
Vagy csak önmagamra gondolok a saját előrehaladásomra, a saját megértésemre, a saját érzéseimre?
Itt kezdődik a munka.
9. A gyakorlati munka a workshopban
Konkrétan összegyűlünk és elolvassuk a cikket.
Olvasás közben azonban nemcsak arra törekszünk, hogy értelmileg megértsük a szavakat.
Arra is törekszünk, hogy megvizsgáljuk a szándékunkat.
Például:
Azért olvasok, hogy segítsek a barátaimnak mélyebben átérezni a szöveget?
Azért hallgatok, hogy támogassam a közöttünk lévő kapcsolatot?
Próbálok segíteni a közösségnek abban, hogy közelebb kerüljön a Teremtőhöz?
Vagy csak a saját előrehaladásom foglalkoztat?
Ezek csak egyszerű példák, de megmutatják a belső munka kezdetét.
A lényeg nem csupán az, hogy mit teszünk külsőleg. A lényeg a cselekedet mögött álló szándék.
10. Kérdés a beszélgetéshez
Most feltehetjük magunknak a kérdést:
Mi az a cikkből, ami még további tisztázásra szorul?
Melyik fogalom nem világos még?
Miről kell együtt beszélnünk ahhoz, hogy jobban megértsük a közösségben végzett munkát, a barátok szerepét és a szándékunk korrekcióját ?