18. lecke

Téma: A kongresszus folytatása emelkedéssel

Válogatott idézetek a forrásokból

1. forrás: Baal HaSulam, Shamati 26. „Az ember jövője a múlt iránti hálától függ és ahhoz van kötve”

„Sokan vannak a világon, akiknek nem adatott meg az erő, hogy a Szent Munkát még a legegyszerűbb módon, még szándék nélkül és Lo Lishma-ban [nem az Ő nevéért], de még a Lo Lishma Lo Lishma-jában sem végzik, sőt, még a Kedusha [Szentség] öltözékének elkészítésére való felkészülésben sem, miközben már megadatott nekik a vágy és a gondolat, hogy legalább időnként Szent Munkát végezzenek - még ha a lehető legegyszerűbb módon is. Ha tehát az ember képes ennek fontosságát felmérni aszerint, hogy mekkora fontosságot tulajdonít a Szent Munkának, akkor neki abban a mértékben kell érte dicséretet és hálát adnia.

Ez annak igaz mivolta miatt van így, hogy nem tudjuk értékelni annak a fontosságát, hogy néha szándék nélkül is képesek vagyunk betartani a Teremtő Mitzva-it [Parancsolatait]. Ebben az állapotban pedig az ember elragadtatást és örömöt érez a szívében. 

A dicséret és az érte adott hála pedig kitágítja az érzéseket, és az embert magával ragadja a Szent Munka minden egyes pontja, azt tudván, hogy Kinek a szolgája is ő, és így egyre magasabbra szárnyal. Ez a titok abban, ami meg van írva: „Megköszönöm a Te Kegyelmedet, amiben részesítettél”, vagyis a múltat, ezáltal pedig az ember bátran mondhatja - és ki is jelenti: „és mindazért, amiben még részesíteni fogsz engem”.”

2. forrás: RABASH, 6. cikk (1991) „Mit jelent a munkában az „Ábrahám marháinak pásztorai és Lót marháinak pásztorai”

„Az embernek minden kezdetnél újra kell fogadnia a Mennyei Királyságot, nem elég, hogy tegnap még hitt a Teremtőben. Ezért a Mennyei Királyság minden egyes elfogadása új felismerésnek minősül. Vagyis immár a Mennyei Királyságtól mentes üresség helyének egy részét kapja meg, és ezt az üres helyet befogadva betölti azt a Mennyei Királysággal. Ebből az következik, hogy most egy új dolgot rendezett el magában, ami nem létezett, mielőtt azt az üresség helyét magába foglalta, és betöltötte volna a Mennyei Királysággal. Ezt úgy tekintjük, hogy egy új szikrát emelt a Kedusába. Végül minden felemelkedésből mindig szikrát emel.”

3. forrás: RABASH, 22. cikk (1985) „A Tóra teljessége egy szent név”

„A munkában való minden felülkerekedést „a Teremtő munkájában való jártasságnak” nevezzük, mivel minden egyes fillér egy nagy egészbe egyesül”. Vagyis minden alkalommal, amikor legyőzzük, felhalmozódik egy bizonyos mértékig, amely szükséges ahhoz, hogy Klivé váljunk a bőség befogadásához, megszerzéséhez.

A győzelem azt jelenti, hogy veszünk egy részt a megszerzés edényéből és hozzáadjuk az adakozás edényéhez. Olyan ez mint a Masach [Szűrő], amit az Aviutra [Vaskosságra] kell helyeznünk. Ebből következik, hogy ha valakinek nincs megszerzési vágya, akkor nincs semmije, amire rá tudná helyezni a Masachot. Emiatt amikor a gonosz hajlam idegen gondolatokat hoz, ez annak az ideje, hogy vegyük azokat a gondolatokat és emeljük értelem fölé őket. 

Ez olyasmi, amit az ember mindennel kapcsolatban megtehet, amire a lelke vágyik. Nem szabad azt mondania, hogy most elutasítást kapott a munkától. Inkább azt kell mondania, hogy felülről kapott gondolatokat és vágyakat, hogy legyen helye, hogy belefoglaltassa őket a Kedusába [Szentségbe].” 

4. RABASH, 29. cikk (1986) „Lishma és Lo Lishma”

„...A zuhanás, amit kapott, az ő javát szolgálja, ami azt jelenti, hogy különleges bánásmódban részesül, hogy lezuhant abból az állapotból, amelyben azt hitte, hogy valamiféle teljességgel rendelkezik. Ez abban nyilvánul meg, hogy hajlandó lenne egész életében a jelenlegi állapotában maradni.

De most, hogy látja, messze van a spiritualitástól, elkezd gondolkodni: „Mit várnak tőlem valójában? Mit kellene tennem? Mi az a cél, amit el kellene érnem?”. Látja, hogy nincs ereje dolgozni és az „ég és föld között” állapotban találja magát. Ekkor az ember egyetlen bizonyossága, hogy csak a Teremtő segíthet, mert önmagában pusztulásra van ítélve. 

Írva van (Ézsaiás, 4:31): „ Azok, akik az Úrban reménykednek, új erőre kapnak”, vagyis azok az emberek, akik a Teremtőben reménykednek. Ez azt jelenti, hogy azok, akik látják, hogy nincs más a világon, aki minden alkalommal segíthetne nekik visszanyerni az erejüket. Ebből következik, hogy ez a zuhanás valójában felemelkedés, vagyis ez a zuhanás, amit éreznek, ez ad nekik lehetőséget, hogy szintet emelkedjenek, hiszen „nincs Fény Kli nélkül”.” 

5. RABASH, 18. cikk (1986) „Aki kiváltja az imát”

„Nem szabad azt mondani: „Várom, hogy a Teremtő fentről ébresztést adjon nekem, és akkor majd képes leszek a szentség munkájában dolgozni”. Baal HaSulam azt mondta, hogy a jövőt illetően az embernek hinnie kell a jutalomban és a büntetésben, vagyis azt kell mondania (Avot, 1. fejezet): „Ha nem teszem meg magamért, akkor ki teszi meg értem, és ha nem vagyok magamért, akkor mi vagyok, és ha nem most, akkor mikor?”
Ezért nem szabad egy pillanatig sem várni. Ehelyett azt kell mondania az embernek: „Ha nem most, akkor mikor?”. És nem szabad várnia egy jobb időpontra, tehát „Akkor felkelek, és elvégzem a szentség munkáját”. Sőt, inkább úgy, ahogy bölcseink mondták (Avot, 2. fejezet): „Ne mondd azt, hogy: ‘Majd tanulok, ha lesz időm’, nehogy ne legyen időd.””