A Közvetlen Fény négy fázisa

Tekintsük át közvetlenül a lecke anyagát (lehetőleg a 6. diától – a tanulás szándéka –, valamint a 8. diától – Előszó a Kabbala Bölcseletéhez, 5. pont).

Kérdések és válaszok

Kiegészítő anyagok

A négy fázis magyarázata Rav dr. Michael Laitman által

A Fény a Teremtőtől árad ki, az Ohr – az öröm. A Fénynek a Teremtőtől származó kiáradását nulla fázisnak (0), vagyis a gyökér fázisnak (Shoresh) nevezzük.

A Fény létrehozza a Klit, amely képes érezni és megszerezni a Fényben rejlő teljes örömöt. Tegyük fel, hogy a Teremtő 1 kg örömöt akart adni a teremtménynek. Ebben az esetben létre kellett hoznia az örömre az 1 kg kapacitású „megszerzési vágyat” (Kli), amely képes befogadni a teljes örömet.

A Klinek azt az állapotát, amikor teljesen betölti a Teremtő Fénye, Alef fázisnak (1) nevezzük. Ezt a fázist az öröm megszerzésének vágya jellemzi. Az örömet hordozó Fényt „Ohr Hochmának” nevezik. Ebben a fázisban a Kli magába foglalja az Ohr Hochmát; ezért magát a fázist  Hochmának hívjuk.

A Kli megkapja a Teremtő Fényét, abszolút örömöt érez, és megszerzi annak tulajdonságát - az „adakozni akarás” vágyát, hogy örömet szerezzen. Ennek eredményeként a Kli a megszerzés helyett adakozni akar, és leállítja a Fény megszerzését. Mivel a Kliben egy új, az eredetivel ellentétes vágy jelenik meg, azaz egy új állapotba kerül, amelyet Bet fázisnak (2) nevezünk, ami az „adakozás vágya”, azaz Bina.

A Kli megszüntette a Fény befogadását. A Fény továbbra is kölcsönhatásban marad a Klivel, és kijelenti, hogy a Fény elutasításával sem a teremtés célját, sem a Teremtő vágyát nem teljesíti. A Kli elemzi ezt, és arra a következtetésre jut, hogy valóban nem teljesíti a Teremtő vágyát.

Ezenfelül a Kli azt is érzi, hogy a Fény létfontosságú erő, és nem tud meglenni nélküle. Ezért a Kli, miközben továbbra is adakozni akar, úgy dönt, hogy elkezdi megszerezni a Fény egy lényegi részét. Így kiderül, hogy a Kli két okból egyezik bele a Fény megszerzésébe: elsősorban azért, mert teljesíteni akarja a Teremtő vágyát, ez a fő ok, másodsorban pedig azért, mert érzi, hogy a Fény nélkül nem képes létezni.

A Kliben megjelenő új, bár apró „megszerzési vágy” a Fényre, egy új fázist hoz létre, amelyet Behinat Gimel (3) vagy Zeir Anpin néven nevezünk.

Amíg a Gimel fázisban egyszerre adakozik és meg is szerez egy kicsit, a Kli elkezdi felismerni, hogy a Teremtő akarata az, hogy a Klit teljesen betöltse a Fénnyel, hogy az végtelen örömöt tapasztalhasson. Mivel a Kli már megszerzett egy kevés Hochma Fényt, annyit, amennyi a létezéséhez szükséges, most úgy dönt, hogy megszerzi a Fény fennmaradó részét is. Ez összhangban van a Teremtő akaratával, ezért a Kli ismét elkezdi megszerezni a Teremtő Fényét, hasonlóan ahhoz, ahogyan az 1. fázisban tette.

Ez az új fázis a Bechinat Dalet (4). Abban különbözik az 1. fázistól, hogy önállóan fejezi ki  „megszerzési vágyát”.

Az első fázis tudattalanul volt betöltve Fénnyel, kizárólag a Teremtő akaratából. Saját vágya még nem volt. A negyedik fázist „a vágyak királyságának”, vagyis Malchutnak nevezik. Ezt az állapotot, a Malchutot, a „Végtelen Világának” (az Olam Ein Sofnak) nevezzük - az öröm megszerzési vágyának végtelen és korlátlan formája, amely teljesen be akar telni a Fénnyel.

A Bechinat Shoresh (0) a Teremtő akarata arra, hogy megteremtse a teremtményt, és a lehető legnagyobb örömben részesítse. Ebben a fázisban, akárcsak egy magban vagy embrióban, már benne foglaltatik az egész teremtés kezdettől a végéig, beleértve a Teremtő viszonyát a jövőbeni teremtményhez.

A Bechinat Shoresh (0) az egész teremtés Gondolata. Az összes későbbi folyamat ennek a Gondolatnak a megvalósulása. Minden egyes további fázis logikus következménye az előzőnek. A fejlődés felülről lefelé halad, és minden megelőző fázis „magasabb” a következőnél, vagyis magában foglalja az összes utána következőt.

Ebben a fejlődési folyamatban, amely a Teremtőtől lefelé, a mi világunkig tart, új szintek jönnek létre; minden a tökéletestől a kevésbé tökéletes felé halad. A Teremtő a Fényt, az örömöt Önmagából, a Lényegiségéből hozta létre. Ezért mondjuk, hogy a Fény „Yesh mi Yesh” (létezés a létezésböl) teremtetett, azaz a Fény öröktől fogva létezik. Amikor azonban megjelenik az öröm megszerzésének első fázisa, az edény, a Kli, azt „Yesh mi Ayn”-nak (létezés a semmiböl) nevezzük, vagyis a Teremtő a semmiből hozta létre, mivel a Teremtőben nem létezhet még a legkisebb „megszerzési vágy” sem.

A teremtmény első önálló vágya a második fázisban jelenik meg. Ebben a fázisban bukkan fel először az „adakozás vágya”. Ez a vágy a Fény hatására születik meg, amelyet a Teremtőtől kapott, és amely már eleve benne volt a Teremtés Gondolatában. A Kli azonban ezt saját, önálló vágyaként érzékeli. Ugyanez igaz a mi vágyainkra is: mindegyik felülről, a Teremtőtől érkezik, mégis sajátunknak érezzük őket.

Amikor a Kli a második fázisban megérzi az „adakozás vágyát”, amely ellentétes a „megszerzési vággyal”, a Kli nem érzi a megszerzésből származó örömet, és a Fényt sem érzékeli többé örömként. A Fény „kiszűrődik”, eltávozik, és a Kli üresen marad.

Az első fázisban jött létre az öröm megszerzésének vágya. Ez az еgyetlen vágy, amely nem létezik a Teremtőben. Maga ez a vágy a teremtmény. Ezt követően az egész Világegyetemben csupán ennek az első fázisbeli vágynak a változatai léteznek: az öröm megszerzésének vágya, akár a megszerzésböl, akár az adakozásból, akár e kettő kombinációjából való. A Teremtőn kívül valójában csak egyetlen dolog van: az öröm megszerzésének vágya.

Az edény, a Kli, mindig meg akar szerezni. Az anyaga nem változik. Ezt az ember csak akkor képes megérteni, amikor felismeri a gonoszt és megérti saját egoista természetét. Minden bele van kódolva a természetünkbe: testünk minden egyes sejtjében kizárólag az öröm megszerzésének vágya működik.

A második fázis, amely most üres, megszűnik érezni a saját létezését; a Fény hozta létre, és Fény nélkül olyan, mintha meghalna. Ezért vágyik arra, hogy legalább egy kis részt megszerezhessen a Teremtő Fényéből. A Fény megszerzéséből származó örömöt „Ohr Hochmának”  nevezzük, míg az adakozásból fakadó öröm neve „Ohr Hassadim”.

A második fázis (Bina)  adakozni akar, de felismeri, hogy nincs mit adnia, és hogy Ohr Hochma nélkül „meghal”. Ezért úgy dönt, hogy megszerez egy kis részt az Ohr Hochmából.

Ez hozza létre a harmadik fázist, a Behina Gimelt (3). Ebben az állapotban két különböző vágy van jelen az edényben: a „megszerzési vágy” és az „adakozás vágya”. Az „adakozás vágya” azonban uralkodó marad. Annak ellenére, hogy valójában nincs mit adnia a Teremtőnek, az „adakozás vágya” továbbra is jelen van benne. Ezt a vágyat az Hassadim Fénye tölti ki. Emellett jelen van benne egy kevés Hochma Fénye is, amely a „megszerzési vágyat” tölti ki.

A negyedik fázis, a Malchut, fokozatosan születik meg a harmadikból. A „megszerzési vágy” egyre erősödik, kiszorítja az „adakozás vágyát”, és egy idő után a „megszerzési vágy” marad az egyetlen uralkodó vágy. Ezért nevezik ezt a fázist „Malchutnak”, vagyis a vágy királyságának, annak a vágynak, amely mindent, a teljes örömet, (Ohr Hochma) meg akarja szerezni.

Ez a fázis a teremtés befejezése, és mivel mindent végtelenül, határtalanul szerez meg, „a Végtelen Világának” nevezik.

Ez a Teremtőtől kiáradó Közvetlen Fény négy fázisa. A teremtés minden további része, az összes világ, angyalok, Szfirák és lelkek - mind csupán a Malchut részei. Mivel a Malchut hasonlóvá akar válni, mint az őt megelőző fázisok, az egész teremtés e négy fázis visszatükröződése.

Annak megértése és feltárása, hogy ez a négy fázis miként tükröződik minden egyes világban, hogyan hat mindez a mi világunkra, és miként tudunk mi aktív belső munkával, a felülről érkező visszajelzések segítségével hatni ezekre a folyamatokra és bekapcsolódni az Univerzum általános folyamatába: ez a célja annak a tudománynak, amelyet Kabbalának nevezünk. A célunk az, hogy mindezt megértsük.

Mi a különbség a „megszerzési vágy” és a lélek között?

A „megszerzési vágyat” Behina Dalet nevezzük. Ez mindennek a szíve: ez az, ami érez és elér minden szintet. Általános szabályként a „Fényt” léleknek nevezzük. A Fény önmagában, az azt elérő nélkül, egyszerűen „Fény”. A Fény együtt azzal, aki eléri és felfogja, már „lélek”.

Vegyünk egy példát. Öt ember egy repülőgépet figyel távcsövön keresztül, és mindegyikük távcsöve más minőségű. Az első azt mondja, hogy a repülőgép 20 cm nagyságú. A második azt állítja, hogy 1 méter. Mindegyikük igazat mond, mert arra támaszkodik, amit lát, ugyanakkor ezek a vélemények semmilyen hatással nincsenek magára a repülőgépre.

A vélemények közötti különbség oka kizárólag a távcsövek lencséinek minőségében rejlik. Ugyanez történik velünk is: a Fényben nincs változás, minden változás azokban van, akik elérik azt. Amit pedig elérünk és felfogunk, azt nevezzük „léleknek”. A példában a távcső azonos a tulajdonságok egyezzésével. Ebben az értelemben különbség van az elérők között, és még inkább abban, ami elérésre kerül: vagyis magában a lélekben.